Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-06-22 / 25. szám

| Özv KISS LÁSZLÓNÉ | Nehéz, nagyon nehéz kötelesség a nekrológirás, ha közel állt az ember szivéhez az, akiről a búcsúztatónak szólania kell, ha könnyet akar törölni az, akinek magának is könnyes a szeme. Mást kellene ilyenkor a szomorú kötelesség teljesítésével megbízni, távolállóbbat, idegenebbet. Ámde van-e a városban valaki is, aki valaha ismerte özv. Kiss Lászlónét, s kinek közel ne fért volna szivéhez, akit kedvessége, finomsága, gyöngédsége tisztelőjévé ne tett volna, van-e valaki, aki valaha ismerte őt, s meg ne siratta volna szomorú elhunytát ? . . . Ennek a mi kis pápai társadalmunknak ritka, becses tényezője, valódi igazgyöngy-ériéke volt "a néhai uradalmi jószágigazgató özvegye, Kiss Lászlóné. Résztvett, nemhogy résztvett, de irányított egy emberöltőnél több idő óta minden társadalmi, kulturális és jótékonysági mozgalmat anélkül, hogy ezt a nagy világ tudta volna. Tudták csak azok, akiket hivatali működési körükben páratlanul tapintatos útmutatásával annyiszor támogatott. Az egyletesdi nála nem hiúság dolga, de belső szükség volt, amelyért soha nem várt külső elismertetést. Talán az összes egyesületek között, melyekre szerető gondja kiterjedt, legtöbbet köszön neki irodalmi egyesületünk: a Jókai-kör. Ennek zenészeti és szinészeti szakosztályai többet köszönhetnek neki, mint bárki másnak. Amit valaha szépet produkáltak, mindabban benne volt a Kiss Lászlóné lelke, lelkének üdesége, kedélyének csillogása. Üde volt lelke, csillogott kedélye. A haladó évek nem homályosították meg fényét, nem zavarták csillogását. Igaz műveltség ragyogott ki belőle, olyan, amely előtt tudós férfiak tisztelettel hajolhattak meg. A magyar, a német, a francia literatúrát kevesen ismerték jobban nálánál. Ismerte a klasszikusokat s ismerte mind a moderneket is. Az olvasás életeleme volt, s életeleme volt a zene, a művészet. Öröme, boldogsága pedig a virágok, melyeket ápolni mindaddig nem szűnt meg, míg a betegség 17a héttel ezelőtt le nem verte lábáról. Beteg lett és meghalt. Meghalt a Tiszták, a Jók és Igazak halálával. Utolsó percéig eszméletén volt s beszélgetett azokkal, kik szerető gonddal ápolták, nemes lelke két méltó örökösével, leányával és testvérhugával. A mélyen sújtott család szomorú gyászáról a következő jelentést adta ki: „Dr. Kiss István, — a maga és neje sz. Lukácsovics Albina Adél, úgy leánykáik: Kiss Márta és Kiss Erzsébet nevében is — Kiss Vilma, mint a boldogult gyermekei, Pentz Erzsébet pedig, mint testvére mélységes fájdalommal tudatják hőn szeretett édes anyjuk, illetőleg testvére özv. vizkeleti Kiss Lászlóné sz. Furtenbachi Pentz Máriának Pápán, 1912 junius 16-án d. u. 2 órakor 71 éves korában történt csendes elhunytát. A temetési szertartás junius 18-án d. u. 4 órakor megy végbe a gyászházból, honnét a megboldogult hamvai a kálvária-temetőbe vitetnek. Az engesztelő szentmise junius hó 19-én d. e. 9 órakor lesz a pápai r. kath. plebánia-templomban. Pápa, 1912. évi junius hó 17-én. Béke hamvaira!" Temetése kedden ment végbe a részvét megkapó megnyilatkozása mellett. Koszorúkat, virágemléket küldtek ravatalára : Jóságos anyámnak — Vilma, Pista és Adél, Márta és Bözsi, Isten veled — Edit, Tiszteletük és szeretetük jeléül — Karlovitzék, Kovács Kálmánné, Benczelits Erzsébet, Kedves jó Kiss-néninek — Tar Gyuláék, CJtolsó üdvözletül — Gáty-család, Kriszt Jenő plébános, Felejthetetlen kedves jó Mariemnek — Pap Amely, Szeretettel — Róza és Mariska, Barát Mariska, Kedves jó Mari tantenak — Mariska, Béla, Jenő, Bischitz Erzsike, Szeretett sógorasszonyuknak — Sült József és családja, Felejthetetlen Kiss-mamának — Kovács Kájmánék, Szeretetük jeléül — özv. Makaráné és Kornélia, Tiszteletük és szeretetük jeléül — Kőrösék, özv. Ihász Lajosné, Kedves Kiss-néninek — Strauszék, Kedves Kiss-néninek — Fürst-család, Felejthetelen barátnőjének — Hanauer Béláné, Az édes Kiss-néninek — Langráf-család, Hanauer Zoltán és neje, Jó Mari-néninek — Jenő és családja, Tisztelete jeléül — dr. Nagy Imre és családja, Kapossy Luciánné, Felejthetetlen Marinéninek — Anna, Rudi, Emiké, Nyikora Józsefné, Mikovinyi Ödönné, Mély tisztelettel — Gerstl Leó és neje, Szeretett keresztanyámnak — Mici, A Vöröskereszt pápai választmánya, Galamb-család, Deli Béláné, Hálás emlékül — A katholikus kör, Emil, Elemér, Szeretett alapítótagjának — Pápai leányegylet, Martonfalvayék. A gyászszertartást Kriszt Jenő esperesplebános végezte két káplán segédletével. A gyászháznál megjelentek fájó érzelmek közt kisérték el utolsó útján a virágos, árnyas kálváriatemetőbe, hol megboldogult férje oldalán helyezték örök nyugalomra. Legyen ez a nyugalom békességes, túlvilági élete üdvösséges! Cipő valódi gummisarokkal pompaő Á YÁROSHÍZiROL, § Hirdetmény. Pápa r. t. város 1912. évi útadó kivetési lajstroma az alispáni hivataltól érvényesítve leérkezett. Ezen adókivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1912. évi junius hó 24-től 1912. évi julius hó l-ig kitéve lesz, miről oly hozzáadással értesíttetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető s a netáni felszólamlások a veszprémi közigazgatási bizottságnál a közszemlére kitételt követő 30 nap alatt írásban beadhatók. Pápa, 1912. évi junius hó 24-én. A városi hatóság. § Hirdetmény. Pápa r. t. város 1912. évi ált. jöv. pótadó kivetési lajstroma a kir. pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen adókivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1912. évi junius hó 20-tól 1912. évi julius hó 1 ig kitéve lesz, miről oly hozzáadással értesíttetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető s a netáni felszólamlások a városi adóhivatalnál (közvetlen a kir. pénzügyigazgatóságnál) a közszemlére kitételt követő 15 nap alatt írásban beadhatók. Pápa, 1912. évi junius hó 20-án. A városi hatóság. ért Melkinék villájához, társadalmi kérdések foglalkoztatták és lelkiismereti furdalás gyötörte. — Ha tisztességes, becsületes ember volnék — gondolta, — fütyülnék mindenre, a gyermekkel elmennék Filippovna Annához, térdre borulnék előtte és így szólnék: Bocsáss meg nekem! Vétkeztem !j Engem gyötörhetsz, de az ártatlan gyermeket ne taszítsuk magunktól el ! Hiszem magunknak űgy sincsen gyermekünk, neveljük fel! Feleségem derék és jó asszony és . . . bizonyára beleegyeznék ... és akkor gyermekem atyjánál volna . . . A Melkin-villához közeledett és határozatlanul állott meg . . . Elképzelte, hogy mint ül majd otthon szobájában, újságát olvasva, mig körüle egy sasorrú fiúcska babrálgat és hálóköntösének rojtjaival játszadozik; de egyúttal alattomosan mosolygó kollégáit is eléje hozta fantáziája és látta őexcellenciáját is, amint hasára üt és hangos nevetésbe tör ki . . . De lelkében, a kinzó lelkiismeret mellett valami meleget, gyöngédséget ós szomorút érzett. . . Az ülnök a terrasz egyik lépcsőfokán helyezte el a gyermeket és elutasító mozdulatot tett kezével. Arcán megint ott érezte a nedvességet . . . — Bocsáss meg, édes, boosáss meg nekem, vén gazembernek — morogta. — Bocsáss meg . .. Hátralépett, de a következő pillanatban szilárd elhatározással kezdett köhécselni ós így szólt: — Isten neki, fakereszt! Fütyülök mindenre ! Hadd beszéljenek, az emberek, amit akarnak, mégis hazaviszem. Migujev felvette a csecsemőt és gyorsan hazafelé indult. — Hadd beszéljenek az emberek, amit akarnak — gondolta. — Azonnal térdrevetem magatn és így szólok : Filippovna Anna ! . . . Hisz ő jó ós megérti . . . És a gyermeket felneveljük . . . Ha fiu, Vladimírnak fogjuk keresztelni, ha leány : Annának . . . Igy legalább öregségemben is lesz vigaszom . . . És úgy tett, amint elhatározta. Sirva a szégyentől és félelemtől, reménytől ós valami meghatározhatlan elragadtatástól töltve el, lépett a villájába, egyenesen feleségéhez ment ós térdre borult előtte . .. — Filippovna Anna! — mondotta felzokogva ós lába elé rakva a gyereket. — Ne itélj el . . . Vétkeztem. Ez itt az én gyermekem . . . Hiszen emlékezel Ágnesre . . . nos . . . a gonosz elosábított bennünket . . . És a szégyen ős a félelem egészen megzavarta és anélkül, hogy bevárta volna a felelétet, felugrott ós kirohant a szabad levegőre, mint olyan ember, kit éppen az imént fenyítettek meg. — Itt künn maradok, mig hivni fog — gondolta, — hogy ideje legyen magához térni és arra, hogy elhatározhassa magát . . . Jermolai, a háziszolga haladt el mellette balalajkájával, ránézett és vállát vonogatta. Egy perc múlva újra elhaladt mellette és megint vállát vonogatta. — No, ez szép história, világéletemben sem ettem ehhez foghatót — mormogta mosolyogva. — Épp az imént járt itt egy asszonyszemély, Márta, a mosónő. Az ostoba liba ide a verandára teszi le a gyermekét és mig benn van nálam, valaki ellopta a gyerekét ós elvitte . . . Bolond do!~rr 1 — Mit ? Mit mondasz ? — ordította teli torokkal Migujev. Jermolai, ki a maga módján órtelmezte gazdája haragját, megvakarta a nyakát ós sóhajtva mondotta : — Bocsásson meg, nagyságos úr, de ilyenkor, nyaralás közben nem lehet meg az ember . . . asszony nélkül azaz . . . Egy pillantást vetett gazdájának csodálkozást és visszafojtott düht mutató aroára, köhécselt egyet-kettőt ós folytatta: — Tudom, hogy ez nem illik, de mit tegyen az ember ... A nagyságos úr megtiltotta ugyan, hogy idegen asszonynépeket engedjünk be a házba, de ha nincs az embernek itthon . . . Előbb, mig itt volt az Ágnes, nem is engedtem be idegent, tetszik tudni, mert . . . ö volt itt, de most, mikor senki nincs itt . . . nem lehet meg az ember idegen vászoncseléd nélkül . . . Mig az Ágnes itt volt, nem törtónt ilyes illetlenség, mert maga . . . Ágnes . . . — Eredj a pokolba ! Te gézengúz ! — ordította Migujev, toporzékolt és visszament a szobába. Filippovna Anna még ott ült az előbbi helyén, csodálkozva ós felháborodva ós nem vette le kisirt szemét a csecsemőről. — Na, na . . . — dadogta a halovány Migujev és ajka mosolyra torzult. — Hiszen csak tréfáltam . . . Hisz . . . hisz ez a gyermek nem is az enyém . . . Mártáé, a mosónőé . . . Hiszen osak tréfáltam . . . Vidd ki a háziszolgának.