Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-04-27 / 17. szám

4. PÁPAI HÍRLAP. 1912 április 27. A fővároshoz szokott kényesebb ig-ényü urak ízlésének is meg-felelő rilháZRtot Pápán Fő-utca 19. sz. alatt Krausz Arthur és Társa Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabóknál lehet megrendelni. Utolérhetetlen szabásforma és kidolgozás! Nagy választék valo'di angol- és sko'tországi kelmékbea! A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi téglagyár. Csoknyay Károly v. főjegyző utalással arra, hogy a városban, il­letve közvetlen szomszédságban levő két tégla­gyár megrendeléssel nagyon túl van terhelve s az építkezési kedv lendületével alig tudnak lépést tartani, javaslatot nyújtott be a tanács­hoz egy téglagyárnak saját rezsiben leendő felállítása iránt. A téglagyárat főjegyzőnk a Báróczhegyre tervezi, hol a városnak agyag­bányája van. § A regále-bizottság mult héten tartott ülésében Nóvák Ödön fogy. ügynököt állásából végleg elbocsátotta s helyére Orám Ferenc segédvégrehajtót alkalmazta. Grám 8 éve áll a város szolgálatában s a legutóbbi tisztújítás alkalmával az egyik írnoki állásra csak kevés szavazattal maradt kissebbségben. A fogyasz­tási adóhivatal bizonyára pontos és szorgalmas ügynököt nyer benne. § Gazdák figyelmébe. A helybeli m. kir. földmivesiskola Levél mosonmegyei községbe az állattenyésztés tanulmányozása céljából kirán­dulást tesz. A polgármester felszólítást intéz ez úton is a helybeli alsó- és felsővárosi gazdál­kodókhoz, hogy aki az olcsó, de rendkívül tanulságos kirándulásban részt akar venni, nála jelentkezzék. § Hirdetmény. Pápa r. t. város 1912. évi házbér, házosztály, IV. o. kereseti és tőke­kamatadó kivetési lajstroma a kir. pénzügyigaz­gatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen adó­kivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1912. évi április hó 28-tól 1912. évi május hó 5-ig kitéve lesz, miről oly hozzáadással értesít­tetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető, s a netáni felszólamlások a városi adóhivatalnál (közvetlen a kir. pénzügyigazgató­ságnál) a közszemlére kitételt követő 15 nap alatt írásban beadhatók. Pápa, 1912. évi április hó 25-én. A városi hatóság. AZ ÖREGEM is mindig azt mondta, hogy szeplők elűzésére, valamint finom, puha bőr és fehér teint elérésére és megóvására nincs jobb szappan, mint a világ­hírű „Steckenpferd" liliom tej szappan. Véd­jegye „Steckenpferd", készíti Bergmann et Co. cég Tetschen a/E. —• Kapható minden gyógyszer­tár-, drogéria-, illatszertár s minden e szakmába^ vágó üzletben. Darabja 80 fillér. Hasonlóképen csodálatosan beválik a Bergmann-féle „Manera" liliomtejkrém fehér és finom női kezek meg­óvására, ennek tubusa 70 f-ért mindenütt kapható. HETI ÚJDONSÁGOK. — Új ezredparancsnok. A dandár­parancsnokká kinevezett Tallián ezredes helyébe a pápai honvéd huszárezred parancsnokává Lubiluszky János gróf alezredest nevezték ki, ki eddig a váczi ezrednél szolgált, mint osztály­parancsnok. — A magyarok genfi útjáról, arról a lefolyásában impozáns, következményeiben ál­dásos kirándulásról, ami három év előtt ment végbe, a ref. leányegyesület mult vasárnapi záróestélyén az éleslátású publicista, a poéta­lelkü iró, az alapos képzettségű tudós számolt be a főiskola tornatermét zsúfolásig megtöltő közönségnek, dr. Gergely György, máramaros­szigeti jogakadémiai tanár. Másfél óránál tovább beszélt, de előadása, melyben a komoly tudo­mányos fejezetek festői leiró részekkel válta­koztak, melyben a vallásos érzés hazafias pá­thoszba olvad, mely végeredményben Genfet, Kálvin városát minden vonatkozásában a leg­alaposabban ismertette, mindvégig lebilincselő és hatásos volt. Gyönyörűek voltak a bemu­tatott képek is — vagy 150 —, melyek filmjeit — nagy szó ! — magyar ember, Balogh Péter szintén szigeti tanár gyártotta. A kitűnő felolva­sót előadása befejeztével meleg ünneplésben részesítették A műsorban a felolvasással kap csolatban a főisk. énnekkar énekelt s Farkas Lenke szavalt egyaránt szépen. Az első szám Gáty Zoltán, Gáty Lenke és Kis Károly triója élveztes zenei produkció volt, utolsó számként Kis Margit és Kis Károly zongoráztak négykézre jeles zenei képzettségről téve bizonyságot. Hangverseny után Kis József esperes mondott köszönetet a felolvasónak, továbbá a leány­egylet vezetőinek: Széky Aladárné tevékeny elnöknek és Tuba Erzsi titkárnak. Majd a ta­gok által készített kézimunkákat sorsolták ki. — Megsemmisített választás. Megírtuk annak idején, hogy Ugod község jegyzőjévé heves választási küzdelem után Kurdi Rudolf ottani segédjegyzőt választották meg. A kisebb­ségben maradt Holczinger-párt a választást a vármegyei törvényhatósághoz fellebbezte meg, de ez a fellebbezést elutasította. Az ügy további utján a közigazgatási bíróság, mint legfelsőbb fórum elé került, amely a felpanaszolt szabály­talanságok alapján a választást megsemmisítette. Ugodban tehát legközelebb új jegyzőválasz­tás lesz. — Államosítanak.-Nem nálunk. Pécsett. Pécsett, hol ép úgy zsúfoltak voltak az osz­tályok, mint nálunk s hol a város ép úgy nem tudott segítni a bajon,, mint nálunk. Elhatá­rozták, hogy államosítanak s ez egy-ketőre meg is történik. Ősztől kezdve már 60 állami elem i tanító végzi a négytornyos templom városában a népoktatás munkáját. — Színházi heti műsor. Vasárnap d. u. Aranyvirág (operett), este Az ember tragédiája; hétfőn Cigányszerelem (operett, Pataki Vilma ju­talomjátéka); kedden Makrancos hölgy (színmű); szerdán Furulyás Jancsi (operett, újdonság); csütörtökön Judith (színmű); pénteken Tarta­lékos férj (vígjáték, Szántó Jenő jutalomjátéka); szombaton d. u. Csikós (népszínmű, ifjúsági előadás); este Szép Heléna (operett). — A Somlyóhegy érdekében. A Veszp­rém Vármegyei Gazdasági Egyesület még a múlt évben javaslatot terjesztett a földmivelésügyi miniszter elé, melyekkel Somlyóhegy felvirágoz­tatását elő lehetne mozdítani, a csekély átlag­termést fel lehetne emelni és a rossz munkás­viszonyokat megszüntetni. A földmivelésügyi miniszter méltányolta az egyesület kívánságát, az egyesülettel való tárgyalás és a helyszíni szemle megejtése céljából kiküldötte Kosinszky Viktor szőlészeti és borászati felügyelőt. A Vármegyei Gazdasági Egyesület részéről az ér­tekezleten dr. Magyar Károly orsz. gyűlési kép­viselő, Beck János, Töpler Károly és Stubenvoll Ferenc szőlőbirtokos és Kajdacsy Endre egye­sületi titkár. Az értekezlet előadója Marton Dénes szőlészeti és borászati felügyelő volt, ki előadta, hogy a javaslat mit tart szükségesnek Somlyóhegy felvirágoztatása érdekében. Ilyenek: egy-két paraszt szőlőminta-gazdaság felállítása munkás-versenyek, szorgalmas és becsületes vincellérek jutalmazása, pinceszövetkezetek ala­kítása, rendszeres borvásárok meghonosítása. Kosinszky Viktor azzal bővíti ki a javaslatot, 'hogy alkalmazzanak a somlyói szőlősgazdák egy képzett hegymestert, ki a vincelléreket ellenőrzi, a kisbirtokosokat és munkásokat az okszerű szőlőkezelésre megtanítja, a pincekeze­lésben felvilágosítással szolgál nekik. Kajdacsy titkár az értékesítés érdekében kívánatosnak tartja, hogy a Máv. Somlyóvásárhelyen rakodó állomást létesítsen, a vármegye törvényhatósága pedig gondoskodjék arról, hogy Devecserben egy hordójelző állomás létesüljön. Stubenvoll Ferenc részletes talajvizsgálatot kiván eszközöl­tetni a Somlyóhegyen, hogy így meg legyen állapítva, hogy mily fajú szőlő a legmegfelelőbb. A talajminőség ily módon való pontos ismertetése óriási előnyt biztosít a szőlősgazdáknak, mert igen sok baj onnan ered, hogy a gazda nincs tisztában azzal, hogy talajának milyen alany és milyen fajta felel meg legjobban. Áz értekezlet felkéri Marton Dénes szőlészeti és borászati felügyelőt és Kajdacsy Endre titkárt, hogy rész­letes tervezetet készítsenek a mintagazdaságok berendezéséről és ennek költségéről, a vincellér­és munkásjutalmazások, valamint a szőlőbirtoko­sok díjazásának mikénti módozatáról. Kosinszky Viktor főfelügyelő biztosította az egybegyűlt szőlőbirtokosokat, hogy érdekeiket támogatni fogja a földmivelésügyi kormánynál. — Csendőr szakaszparancsnokság Pápán. Mint biztos forrásból értesülünk, városunkban a folyó év julius hó elsejével csendőr szakasz­parancsnokságot fognak felállítani. A szakasz­parancsnokság egy főhadnagy vezetése alatt fog állani. — Ugyanazon forrásból tudjuk, ho»y az országban ez idő szerint összesen öt ilyen új szakaszt állítanak fel, a többi azonban a romá­niai határszélen lesz. — A kamarai titkár kiküldése. A szep­temberben Bostonban tartandó nemzetközi keres­kedelmi és iparkamrai kongresszuson a győri kamarát Szendröi Mór kamarai titkár képviseli. A kereskedelemügyi miniszter, tekintettel a kon­gresszus nagy fontosságára, 2000 kor. utazási segélyt adományozott a tanulmányuthoz. — Iparos-ifjak gyűlése. A pápai iparos­ifjuság önképző egylete vasárnap délután tar­totta évi rendes közgyűlését. A gyűlést Faragó János elnök lendületes beszéddel megnyitván, Kocsis Pál pénztáros előterjesztette az 1911. évi zárszámadást, mely szerint bevétel volt 1809 K 64 f, kiadás 1772 K 68 f, így az év némi felesleggel zárúlt. Majd az 1912. évi költségelőirányzatot állapították meg 1734 K 96 f bevétellel és 1718 K 02 f kiadással. Pénztárosnak a felmentvényt a számadásokra vonatkozólag megadták s lelkiismeretes sáfár­kodásáért köszönetet szavaztak. Végül a vá­lasztásokat ejtették meg a következő eredmény­nyel. Választmányi rendes tagok lettek : Bartha­los István, Bodor Gábor, Kondor Béla, Ludvig József, Walter Sándor, Weisz Jakab, Simonits Márton, Pelek Győző, Csizmadia István, Horváth Imre, Korpics Gyula, Geschlecht Ferenc, Szobor Lajos, Rosinger Lajos, Ludvig Lajos, Doktor Jenő, Schemhorst József, Takács József. — Könyvtáros : Geschlecht Ferenc. — Számvizs­gálók : Tóth József, Barthalos István, Kozma Bálint. — Köszönetnyilvánítás. Pap Amely úr­hölgy 24 Krt, Aebersold Leopoldina úrhölgy pedig 2 K-t volt szíves a Pápa városi jótékony nőegyletnek adományozni. Fogadjak a szegé nyek jótevői hálás köszönetemet. Sült Józsefné elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents