Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-04-27 / 17. szám

A városunkban első antialkoholista népgyülésről a következőkben számolunk be: Dr. Dóczi Imre közegészségügyi felügyelő, a gyűlés előadója, neje társaságában a vasárnap délelőtti gyorsvonattal érkezett városunkba. A vasútnál az előkészítő bizottság több tagja fogadta. A népgyűlést a városi ovoda udvarán tartották, melynek még csupasz fái alatt fél 4 órára nagyszámú — több mint 1000 főre rugó — közönség jött össze a társadalom minden osztályából. Tanárok — tanítványok, előkelő hölgyek (köztük nagyszámmal a leányegyesület testületileg megjelent tagjai) — egyszerű munkások, nők — férfiak vegyest, a földmívesiskola deli növendékei — szintén testületileg — vettek részt a fontos társadalmi célokat szolgáló gyűlésen, sőt vidékről is többen voltak jelen. Igy három derék gazdalegény a tőlünk mintegy 40 kilométernyire levő Csetényből, a Bakony közepéből jöttek meg direkt a gyűlésre, jeléül annak, hogy az antialkoholista kérdéssel már a föld egyszerű népe is kezd foglalkozni. A gyűlést az egybehivók nevében Wittmann Ignác, a munkásbizt. pénztár elnöke üdvözölte. Ajánlatára elnökül dr. Weltner Sándort, jegyzőül Nánik Pált, a Munkás-Otthon elnökét választották meg. Dr. Weltner a gyűlést lendületes beszéddel nyitotta meg. Röviden ismertetvén az országszerte megindúlt alkol-ellenes mozgalom célját, s a helybeli előkészítő bizottság munkáját, felkérte dr. Dóczi Imrét előadása megtartasára. A fiatalsága dacára fontos közegészségi pozíciót betöltő, rokonszenves előadót zajos éljenekkel fogadták a pódiumon, de egyszerre mélységes csend lett, mikor beszédét megkezdette. Igazán bajos dolog volna az alkoholkérdés minden részletére kiterjedő nagyszabású előadásának csak vázlatát is adni, így meg kell elégednünk, ha beszédének egyes kiemelkedőbb részeit rögzítjük meg. Alkohol-kérdésről lévén szó, először is népies modorban az alkoholszó fogalmát magyarázta meg, azután hosszasabban a szesz romboló hatását mutatta ki a szervezetre. A fehér és vörös vérsejtek fontos szerepe egészségünk megvédésénél az orvosi tudomány útján közismert dolog, a szervezetünkbe bekerült bacillusokat ezek az apró sejtec3kék teszik ártalmatlanná, s az alkohol éppen ezeket a kis egészségvédő rendőröket pusztítja el, úgy hogy az alkoholista szervezetében a vérsejtek ellenálló képessége megszűnvén, könnyű szerrel megfészkelhetik magukat ott a tüdővész, a tífusz, a kolera stb. ragályos betegségek csirái, s míg pl. a tüdővészből a nem ivók legnagyobb része minden utókövetkezmény nélkül kigyógyúl, addig az iszákosok 75°/

0-a halálát leli benne. Ugyanez a káros hatása észlelhető az alkoholnak a nemzedékekre is. Kiserletkép halaknak petéit tették tiszta vizbe, alkoholos vizbe és tisztán alkoholba, s az eredmény az lett, hogy a tiszta vizben teljesen egészséges halporontyok keltek, az alkohollal vegyített vizben legnagyobbrészt nyomorékok, az alkoholban pedig a peték mind elpusztultak. Ebből következtethető, hogy a hülye, elmebajos, epileptikus és idegbajos gyermekek szülőik, vagy nagyszülőik iszákosságának viselik szomorú következményeit s annak folytán lesznek a társadalom nyűgeivé. Az alkohol tehát ártalmas a szervezetre, tönkreteszi egészségünket, s időnap előtt a sírba visz. S ha elfogadjuk is a tételt, hogy mindenki szabadon rendelkezik a saját élete felett; ha akarja, megrövidítheti azt alkohol-méreggel, de ahhoz senkinek sincs joga, hogy degenerált nemzedékkel növelje a társadalom szerencsétleneinek a számát. Rámutatott azokra a helytelen felfogásokra, melyek az alkohol „tápláló", „erősítő" hatását illetőleg a nép körében el vannak terjedve. Még az a jókedv is, ami az alkoholos ital fogyasztása után beáll, nem más, mint agyat-bódító jelenség. Az alkohol ugyanis legelső sorban az agy-ideg-sejtekre hat bénítólag és pedig legelőször azon centrumokra, ahol a logikus kritikával kisért gondolatszövés történik. Ha ezek a sejtek bénultak, akkor a gondolatok kritikamentes csapongása és túlhajtott jókedv következik be. Az alkohol tápláló értéke is tévedés, mert a szervezetben való elégése alkalmával csak a zsírokat és szénhidrátokat kíméli meg kissé, de . erre szükség nincs, mert azt úgyis elég bőven veszünk magunkhoz, hanem igenis sziv-elzsirosodáshoz, szivgyengeséghez vezet és különféle gyomor- és más betegségek létrehozója lehet. Éppen így az alkohol bénító hatásának következménye az a látszólagos jelenség is, hogy a munkaképességet emeli, hogy „erősít". Ugyanis eltompítja a fáradság-érző központot, — amire pedig az emberi szervezetnek mintegy regulátorra szüksége van, — s így az illető nem érzi a fáradságot, nem hallgat a szervezet intő szavára, hogy már elég a munkából. Kérte a szülőket, különösen a nőket, hogy gyermekeiket neveljék alkohol-mentesen. Foglalkozott az alkoholizmus társadalmi okaival, melyek között első helyen áll az alkoholtőke, melynek óriási terjeszkedésében bűnös az egész társadalom. Helyes azt követelni, hogy az állam rendelje el a korcsmák vasárnapi zárvatartását, de társadalmi úton is sokat tehetünk a szeszfogyasztás korlátozására. Elismeréssel nyilatkozott a helybeli Munkás-Otthonról, amelybe — örömmel értesült róla — szeszes italt bevinni nem szabad. Végül grafikonon mutatta be azt a káros hatást, amit. az alkohol az utódoknál előidéz, valamint, hogy a fertőző betegségekre való hajlam megszerzésénél milyen sajnálatos szerepe van. A szónok másfél órás beszédét, amelyet egyszer a tüzoltó-kürtösök vészjelzése, majd pedig futó-eső zavart meg egy kis időre, a közönség állandóan lekötött figyelemmel hallgatta. Szinte látszott az arcokon, hogy a szeszes italok élvezetét illetőleg új felfogások alakultak ki a lelkekben, s mikor dr. Dóczi betejezte mély nyomokat hagyó, rendkívül tanulságos beszédét, percekig tartott az éljenzés, melyből a a nyert felvilágosításokért kiérzett az őszinte hála is. Az ováció csillapodtával dr. Weltner Sándor elnök szép szavakban mondott köszönetet a népgyűlés kiváló előadójának, majd felkérte jegyzőt a határozati javaslat előterjesztésére. A felolvasott határozati javaslat a következő : 1. A Pápán, 1912. évi április hó 2I-én tartott népgyűlés elhatározza, hogy dr. Antal Géza, a város országgyűlési képviselője útján feliratilag kéri a képviselőháztól a korcsmák és pálinkamérések vasárnapi munkaszünetének törvényhozási úton való rendezézét. Elhatározza a gyűlés, hogy a kereskedelmi-, belügyi- és pénzügyi minisztereknél kérvényezi, hogy addig is rendeleti úton tiltsák meg, a szeszes italoknak vasár- és ünnepnapokon,való kimérését. 2. A Pápán, 1912. évi április hó 21-én tartott népgyűlés megállapítja, hogy a munka• bérek szombati kifizetése nagy mértékben alkalmat nyújt az alkoholizmusnak a munkásság körében való továbbterjedésé re s ezzel a munkásság anyagi, kultúrális és fizikai romlására. Minthogy pedig az államnak az alkoholfogyasztásban való pénzügyi érdekeltségénél fogva nyilván huzamosabb ideig fog tartani, mig a vasárnapi munkaszünet a korcsmákra is kiterjed, azért célszerű a bérfizetéseknek a hét derekára eső oly hétköznapra való áttétele, melyet m unkanap követ, hogy a vasárnapi munkára való kötelezettség és készség a munkásságot a bérfizetési napon a szeszes italok fogyasztásától visszatartsa. Ehhez képest felkéri a népgyűlés a helybeli gyárak és nagyobb ipartelepek tulajdonosait, illetve vezetőit, hogy a heti bérfizetéseknek a hét derekára eső hétköznapra és pedig a déli órára való áttétele ügyében az intézkedéseket szíveskedjenek megtenni. A javaslat felolvasása után Kerbolt Alajos kért szót. Kijelentette, hogy a határozati javaslathoz mindenben hozzájárul, de kritika tárgyává kell tennie az állam eljárását, amelynek módjában állana az alkohol-fogyasztást korlátok közé szorítani, de ezt nem teszi, mert a kincstár érdekében szüksége van a nép tönkretétele árán is a szeszes italok után befolyó nagy öszszegü fogyasztási adókra. Gondoskodni kell a a Tera hirtelen rosszul lett, talán még most sem oosudott föl— No, — ütődött meg az erdőtanácsosné, — aztán mi baja annak a szegény lánynak ? — Én nem tudom, , — mentegetődzött a riporter. — Éppen azt meséltem néki, hogy Bánky Zsolt vőlegény. — Vőlegény ? — Hát nagyságos asszonyom még nem is tudja ? Persze, hogy vőlegény. A Stroozka Gizit veszi feleségül. Kutatva nézett az erdőtanáososné aroába, hanem abból ugyan keveset láthatott, mert a derék asszony el kezdétt szaladni a ház felé. — Ott vannak a tyúkok ! — kiáltott vissza. — Nézze meg őket, én most nem érek rá . A riporter bizony nem nézte többé a tyúkokat, hanem nekiiramodott a városnak és közben megpróbálta kibogozni az események kusza szálait. Mi oka lehetett Bánky Zsoltnak erre a heecre ? Hiszen ha nyilvánossá lesz a dolog, nem maradhat többé a városban. Mórt igért házasságot egyszerre három vénlánynak, holott egészen bizonyos, hogy egyiket sem akarta elvenni. A riporter megállt ós hadonászni kezdett a botjával, nyilván, hogy rendet teremtsen a gondolatai között. — Egyik leány sem gazdag. Egyik lány sem fiatal. Fogadásból nem tehette, mert ha Bánkytól ki is telik ilyen bolond fogadás, nincs olyan elvetemedett ember, aki tartsa. Hiába . . . hátha csakugyan meg akar ' szökni. Ez a gondolat mindjobban szeget ütött a fejébe. Nem lehetett másképpen, hiszen különben akarattal csak nem teszi magát tönkre! Persze, nagy lábon élt, adósságok . . . hopp, ezen a nyomon már el lehet indulni. És rögtön el is indult a Közgazdasági Bankba. Ha valahol, itt osak tudnak beszólni Bánky adósságairól. Beállított hát a bankba, ahol minden ember barátja volt ós néha a sajtó iránt való tiszteletből egy-egy váltóját is leszámítolták, előre számítva azzal az eshetőséggel, hogy a pénznek még a kamatjai sem térülnek vissza, — Éljen a sajtó! — üdvözölték a fiút, aki kiváló bór- és lithiumos v gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. L Kapható ásvány vizkereskedésekben és gyógyszertárakban. opui || TCQ ÁrnQT S«inye-Lipóc«i S«1'»torforrá»-YállalRt, ÖWIULI LO rtuUo ( f Budapest, V., Pudolf-«kp«rt 8. f kényelmesen elhelyezkedett az irodában és rágyújtott egy vastag szivarra. — Ejnye, — csodálkozott a főkönyvelő, — de fene vastag szivarod van. — Azt hiszed, osak a nagyuraknak lehet ? — kötekedett a riporter. — Néha én is vagyok akkora úr, mint teszem azt: Bánky Zsolt. A főkönyvelő bizalmasan legyintett. — Ne irigyeld annyit Bánkyt,-mondta — annak is megvan a maga baja! — Ördöge van, nem baja! — pattant föl a riporter. — Ugy él, mint hal a vizben. Se gondja, se adóssága, aztáu ott az anyai öröksége ... — No, no. Az anyai örökség már elúszott. Ami pedig a gondokat illeti, arról ón talán mégis többet tudok. — Mit tudsz no ? — idegeskedett a sajtó. — Mert van neki pár ezer koronás váltója ? — Szép kis pár ezer korona ! Ide nézz, fiam. Három nap múlva esedékes egy tízezer koronás, meg egy húszezer koronás váltóoska. Öszszesen harmincezer korona. Láttál te már annyi pénzt egy összegben ? i — De, — kérdezte most a riporter, — ha nincs már anyai örökség, akkor mire adtatok neki ? A főkönyvelő nevetett. — Gondolhatod, hogy nem az ő szép szemeire. De itt a főispáni titkár aláírása, meg az öreg Szalárdy Náoió. Két aláírás, ami testvérek között egy milliót ér. — Ahá, — hagyta helyben a riporter és ettől kezdve nem beszólt többet Bánkyról. Egy