Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-04-20 / 16. szám

A fővároshoz szokott ké nyesebb igényű urak ízlésének is megfelel ő ruházatot Pápán Fő-utca 19. sz. alatt Krausz Arthur és Társa Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabóknál lehet megrendelni. Utolérhetetlen szabásforma e's kidolgozás! Nagy választék valódi angol- és skótországi kelmékben! ajánlják. A minisztériumtól a legjobb tanulók jutalmazására adományozott 100 koronát négy tanuló közt megosztandónak javasolják. A kü­lönböző tanintézetek igazgatóinak tanügyi intéz­kedéseit helyeslőleg tudomásul vették. HETI ÚJDONSÁGOK. — Személyi hirek. Dr. Antal Gábor, dunántúli ref. püspök e hó 17-én az interná­tusi építkezés dolgában városunkban járt s részt vett a főisk. gazdasági tanács ülésén. — Véssey Sándor, a dunántúli evangélikus egyházkerület felügyelője a hét elején hivatalos ügyekben Gyurátz püspök vendégeként városunkban időzött. — A katonaság köréből. Vizeki Tallián Andor ezredest, honvéd huszárezredünk pa­rancsnokát a király az 1. honvéd dandár parancs­nokává nevezte ki. — Lóskay Gábor székes­fehérvári honvéd kerületi parancsnok helyére Daempf Henrik vezérőrnagy nyert kinevezést. — Tibor-nap. E hó 14-én a pannonhalmi főapát nevenapján díszebéd volt a bencés szék­házban. A díszebéden a meghívott vendégek részéről Gyurátz Ferenc, Németh István, Faragó János és Mészáros Károly, a vendéglátó rend részéről dr. Teli Anasztáz igazgató mondtak fel­köszöntőket. — Külföldi vendég. Geisler Lőrinc lelkész, a Gusztáv Adolf egyesület vezértitkára e hó 19-én Gyurátz Ferenc püspök látogatására városunk­ban időzött. Itt léte alatt megtekintette a ref. leánynevelő-intézetet. — A tisztviselőtelep. Nagy a mozgalom, nagy a sürgés-forgás a Liget-utcán. Megkezdték a tisztviselőtelep építését, egyelőre ugyan csak nyolc házét, miket azonban nyomon követ a jövő héten a többi husz is. Az építkezés vál­lalkozója Geiringer Károly budapesti jónevü épitész-mérnök, az építési munkálatok vezetője Fliegauf Ignác oki. építész. várta őket, de a nőiessége még sem tagadta meg magát, mert elpirult a füle tövéig. — Na hát, itt van a mérnököd — mondta az ezredes olyan különös hangon, amelyben ott vibrált a csodálkozás árnyalata — mától fogva a vőlegényed s talán holnap, vagy holnapután az urad, mert manapság ez a szokás. A szoba­fogság alól pedig feloldalak. Hanem annyi bi­zonyos, hogy én még ilyen csodákat életemben nem láttam, pedig sok földet bejártam, sok mindenfélét láttam a világon. Hogy egy ilyen fiatal embeV, egy ilyen tacskó leánynak, holmi gyárakkal, szilva-konzervekkel, lekvárral, vagy mi az isten osudájával forgassa el a fejét, ilyent még nem hallott senki. Bár legalább egy verset irt volna öcsémuram ehhez a leányhoz, hogy mégis valami formája legyen a dolognak. Azok csak mosolyogtak egymásra boldo­gan. 0, a szerelemnek sokféle útjai vannak. Később ae ezredes előhivatta Mártát. — Hát Márta, viszik ám a Juliettet. — Szent Isten 1 Talán az édes annyja ? , — Dehogy! Hanem valami „indzselér". Aztán tudd meg, hogy ezentúl én nem leszek ezredes, hanem lekvárgyáros, mert ők azt akar­ják a mert ők fogják ott a szilvás-kertemben főzni a lekvárt egész életükön át. Pedig hiába gúnyolódott az ezredes úr, mert évek multán világhírűvé tették a nevét a „lekvárok" és szereztek neki annyi dicsőséget talán, mint a hadi tettei és még csak embervért sem kellett ontani érette. De azért még sem állhatta meg, amikor évről-évre megjöttek a kis György úrfiak ós Juliette kisasszonyok és amint ott lovagoltatta őket a térdein, hogy oda ne mondja nekik : — ó, ti kis szilvakompótok ! — Lóverseny. A pápai lóverseny a takácsi­úti huszár nagy gyakorló-téren vasárnap délután szép időben, óriási közönség előtt folyt le. Vi­dékről is számosan érkeztek kocsikon. A tribünt elegáns hölgyközönség tartotta megszállva, a grófi páholyban pedig Esterházy Pál gróf bájos ifjú neje s annak nővére foglaltak helyet, akik a verseny kezdetén autón érkeztek pápateszéri kastélyukból. A verseny-intézőség Esterházy Pál grófból és Hunkár Dénes főispánból állott, biró Esterházy Pál gróf (Réde) volt. A verseny, mely minden incidens nélkül, a legnagyobb rendben folyt le, általában véve nem volt olyan érdekes, mint a megelőző években, mert több verseny­ben csak 2 ló indult, ami alaposan alászállítja a verseny fogalmát. Még legérdekesebb volt a huszártisztek és az altisztek versenye, mely utóbbiban különösen szép küzdelmet láttunk. A miting erodménye egyébként a következő: I. Urlovasok szövetkezetének dija. Első Issekutz Gy. főhadnagy Espana nevü lova. (Lovagolta a tulajdonos.) II. Urlovasok szövetkezetének dija. Első Neimans R. báró Orsata nevü lova. (Lov. Wodiáner B. hadn.) III. Huszár altisztek ver­senye. Első dij: Stadler szakaszvezető. (I. szá­zad). IV. Pápai nagy akadályverseny. Első Issekutz Gy. Nena Sahib nevü lova. (Lov. Sibrik főh.) V. Földm. minisztérium dija. Első Igaz legyen, a tövisegyházi ménesből. (Lov. Sibrik főh.) VI. Félvérek'akadályversenye. Első Szötykelánya, a tövisegyházi ménesből. (Lov. Sibrik főh.) VII. Tiszti akadályverseny. (Szol­gálati lovakon.) Első Nényei L. százados Berci nevü lova. (Lov. a tulajdonos.) VIII. Tiszti akadályverseny. (Tulajdon lovakon.) Első Remete A. főhadn. Bohóka nevü lova. (Lov. a tulajdonos.) IX. Huszárok versenye. Első dij : Baráth János (I. század). X. Mezei gazdák versenye. Első dij: Surányi János (Takácsi). A legtöbb dijat idén is huszárezredünk bravúros lovasa, Sibrik Sándor főhadnagy nyerte. — A dijakat Hortig Sándor alezredes, az ihász-marczaltői csikótelep parancsnokának neje osztotta ki a nyerteseknek. — Tüdőbeteg-gondozó intézet ügyében tartott fontos tanácskozást e héten egézségügyi bizottságunk, a városi tanács részvételével. Dr. Vadnay Szilárd vármegyei tiszti főorvos ismertette a tuberkulózis ellen folytatott küzde­lem legújabb fázisát, a dispensaire, vagyis tüdő­beteg-gondozó intézetek létesítését; az ő kezde­ményezésére alakult meg néhány héttel ezelőtt Veszprémben a tüdővész ellen védekező egye­sület, mely ott nemsokára dispensairet létesít, s rámutatva arra, hogy Pápán is igen jelen­tékeny a tüdővész-halálozás, felhívta a bizott­ságot hasonló egyesület és intézet alakítására. A bizottság el is határozta, hogy ilyen intézet­nek Pápán való létesítésére a kezdő lépéseket megteszi és siker esetén az alakuló közgyűlést már jövő hónap 18-áu meg is tartja. Tekintve a tüdővész-ellenes küzdelem igen nagy köz­egészségügyi és nemzetgazdasági jelentőségét, nem kételkedünk benne, hogy a város, egész társadalmában élénk érdeklődést kelt ez a mozgalom. A dispensaire gyógykezelésen kivül tanácsadással, segélynyújtással, a lakásviszonyok és a megélhetés javításával is küzd a tuber­kulózis ellen, s ma már, amikor a kulturáltabb külföldnek majdnem minden helységében s ná­lunk is a nagyobb városokban alakult dispen­sairek működése révén kétségtelenné vált, hogy a tüdővész ellenes küzdelemnek ez a legegy­szerűbb s egyben leghatásosabb módja, Pápa város társadalma sem mulaszthatja el, hogy ebbeli kötelességének megfeleljen. Veszprém­ben a takarékpénztárak, társadalmi egyesületek, jótékonysági egyletek s egyes nemesszivü ember­barátok nagy pénzadományokkal siettek elősegí­teni az intézet létesítését, s a kormány is meg­felelő évi segély nyújtásával járult hozzá a kiadások fedezéséhez. Amint Vadnay főorvos­tól hallottuk, Pápa városának legalább 5000 ko­rona évi államsegély nyújtását helyezték illeté­kes körök kilátásba, s ha társadalmunk, az ügy fontosságát belátva, kötelességét megteszi, úgy semmi áll útjában a dispensaire létesítésé­nek. Az alakuló közgyűlésen vármegyénk vezető emberei s a kormány kiküldötte is meg fog­nak jelenni. — Előléptetés. A vallás- és közoktatási miniszter Pethes Jánost, állami képezdénk érde­mes igazgatóját, az ismert nevü jeles pedagógust, a VI. fiz. osztályba léptette elő. — Napfogyatkozás. A szép égi tüneményt — bár nem egész tisztán — városunkban is lehetett látni. Kedden déli egynegyed egykor lehetett a napon előbb egy sötét pontot észre­venni. A hold árnyéka nyugatról érintette a nap tányérját. Ekkor azonban felhő borult a napra s az elsötétedés processzusát eltakarta elölünk. Majd 1 óra után oszlottak a felhők és felszakadozó foszlányai között fel-fel tünt a sarló alakot öltött nap. 1/ i2 után alkonyati szürkeség borult a városra, 2 után pedig a borús nappali világítás állt ismét be. — Színházi heti műsor. Vasárnap d. u. Leányvásár (operett), este Eszemadta (operett); hétfőn Nincs tovább ! (szinmű); kedden Lengyel menyecske (operett); szerdán ugyanez ; csütörtö­kön Szerelem gyermeke (szinmű); pénteken Válás után (vígjáték, Miklósi Margit jutalomjátéka); szombaton Az ember tragédiája (színjáték). — Képezdénk sikere. Díszoklevelet nyert az áll. tanítóképző intézet a Miskolczon rendezett országos amatőr és háziipari kiállításon. 52 tanintézet slöjdmunkái és sok más versenyzőnek iparművészeti tárgyai között a mi tanítóképzőnk nyerte el a legelső dijat, beküldött pedagógiai irá­nyú slojd-tanmenetével. A kiállítás rendezősége táviratban gratulált a győztes intézet kiváló slöjd vezetőjének, Juhász Imre tanárnak. — Keresztény társadalmi kurzus. A helybeli katholikus egyesületek összbizottsága városunkban e hó 27. és 28. napjain keresztény társadalmi kurzust fog tartani, melynek előadói lesznek Mátz József, dr. Giesswein Sándor, dr. Lakatos Géza, P. Butykay Antal, Huszár Károly, Haller István, dr. Baránszky Gyula, dr. Ernszt Sándor, Kocsán Károly, Kriegs-Au Mella, Székely János és Káuzli Gyula. — Az alkohol-ellenes népgyűlés, amely tudvalevőleg vasárnap délután lesz az ovoda udvarán, igen látogatottnak ígérkezik. Az üdvös mozgalom támogatására az előkészítő bizottság körlevélben felszólította az egyházak, a taninté­zetek, a kultúrális egyesületek vezetőségeit, amelyek készséggel állottak a fontos társadalmi ügy szolgálatába. Dr. Dóczi Imre közegészség­ügyi felügyelő, a gyűlés előadója, vasárnap délelőtt a gyorsvonattal érkezik városunkba. Fogadására az előkészítő bizottság több tagja megjelenik a vasútnál. — A népgyűlést részünk­ről is a legmelegebben ajánljuk a közönség figyelmébe. Jelenjünk meg azon minél számo­sabban, hogy ezzel is dokumentáljuk az alkohol­ellenes mozgalom iránt az egész társadalom rokonszenvét. — Eljegyzés. Tennenbaum Simon buda­pesti iparos .eljegyezte Glück Ignác helybeli iparos leányát, Laurát. x Kiss szerencséje nagyi A magy. kir. szab. XXIX. osztálysorsjáték csütörtöki befejező húzásán a 600.000 koronás főnyereményt a 73395. számú ö/ 8-ban eladott sorsjeggyel ismét a hírneves Kiss Károly és Társa bank részv. társaság (Budapest, Kossuth Lajos utca 13.) szerencsés vevői nyerték, hol immár ötödször nyerték meg a 600.000 koronás főnyereményt, nem hiába: „Kiss szerencséje nagy!' — Új tanítónői állás. A ref. egyház e hó 14-én Kis József esperes elnöklésével tartott közgyűlésében elhatározta, hogy új tanítónői állást szervez s ezt szeptemberre betölti. El­határozták egyszersmind, hogy az udvari föld­szintes iskolai épületet emeletre építik s nagy tanácstermet létesítenek.

Next

/
Thumbnails
Contents