Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-04-13 / 15. szám

évvel meghaladta a 10 évi tagságot, úgy hogy 40 évi tagság után évi 240 koronát kap. Aki a 65-ik eletévét betöltötte, 10 évi tagság után, tekintet nélkül keresetképességére oly nyugdijat kap, mintha keresetképtelen lenne. Ha 10 évi tagság után meghal, családtagja végkielégítéskép az elhaltat megillető 1 évi já­radékot kap. Ha 10 év előtt halna meg, családtagja a befizetett tagsági dij felét kapja meg, de ha 2 évi tagság után hal meg és 14 éven aluli gyermeket hagy maga után, a segély 100 koro­nánál kevesebb nem lehet. Ha pedig hozzátartozó nélkül hal meg, ügy a temetkezési költség 50 koronát meg nem haladhat. De ha baleset éri, úgy igénye van gyógy­kezelésre (ingyen orvos ós gyógyszer), 10 hétig napi 1 korona segélyre. Baleset következtében ha elhal, hozzátar tozói 400 korona segélyben részesülnek, amely segély 2 gyermeken felül minden egyes gyermek után 100 koronával emelkedik, — egész 800 koronáig bezárólag. A mezőgazdasági munkásokat saját jól fel fogott érdekükben felhívjuk, hogy magukat külö­nösen nyugdíjra biztosítsák ós a városi főjegyző­nél jelentkezzenek, ki a szükséges felvilágosítá sokat meg fogja adni. # Nem mulaszthatjuk el felhívni a mezőgaz­dasági géptulajdonosokat, hogy gópeik mellett alkalmazott munkásaikat biztosítsák, mert bal­eset esetén a munkások részére a járandóságot sa­játjukból kell megfizetni, amellett még 100 koro náig terjedő pénzbirsággal is sujthatók. A bizto­sítási dij a munkások keresetéből le nem vonható. Rejtélyes bűntény. — Saját tudósítónktól. — Marczalmelléki tudósítónk irja : Egy titokzatos, szinte érthetetlen bűntény tartja izgalomban az összes marczalmelléki fal­vakat. Az egész történetnek főleg az ad szen­zációs színezetet, hogy benne csupa jómódú, tekintélyes gazda, a község legelső emberei szerepelnek s állanak a gyilkosság sanda gya­núja alatt. A feltűnést keltő eset a következő : Magyargencs község néhány gazdája elhatá­rozta, hogy a böjti napokra, nagypéntekre: halat fognak, böjti eleségnek, a megáradt vizű Mar­czalban. Ezért közösen heten-nyolcan össze­állva, hálót hozattak Győrből s eljártak halászni. Nagycsütörtökön is felkerekedett a társaság, hogy másnapra kellő mennyiségű halat tudja­nak előteremteni. A halásztársaság Berecz I., Berecz V., Vida S., v. Rajki I., f. Rajki S. stb. nyolc ma­gyargencsi jómódú gazdából állott. Ezúttal ma­gukhoz vették még Csuka Györgyöt, a község csordását is, aki szegény még kitüntetésnek vette, hogy a falu legtekintélyesebb embereivel együtt húzhatja a nagy hálót. A társaság egész nap oda volt; már induláskor úgy készültek, hogy csak napalkonyatkor térnek vissza. Vittek magukkal kenyeret, szalonnát, pálinkát eleget. Hozzátartozóik nem is várták őket haza est­alkonyatnál előbb. Ámde már sötét este lett, de a társaság még sem jött. Elmúlt 8, 9, el 10 óra. Különö­sen a szegény csordásné lett nyughatatlan. Végre 10 óra után, szurok sötét éjjel hazaért a társaság, de a csordás nélkül. Csuka György nem volt közlük. Szegény felesége balsejtel­mektől űzetve, sorra járta a halásztársaság tag­jait, könyörögve: mondják meg, hol hagyták az ö férjét. De ezek kitérve, elutasító választ adtak : „Mit tudjuk mi hova lett ? Nem is volt velünk". Majd a másik: „No ne pityeregj, majd haza kerül az urad. Egy kicsit többet húzott a pálinkás fiaskóból, aztán délben elmaradt tő­lünk!" De bizony a csordás nem került elő. Más­nap is hiába várta, kereste Csuka Györgyöt az ő felesége és siránkozó gyermekei. A szegény asszony végül is kétségbeesé­sében a csendőrséghez fordult. S a csendőrség aztán elő is kerítette a szegény Csuka Györ­gyöt a megáradt Marczal piszkos hullámai alól — széthasított koponyával, összetörött karral, holtan. Maguk a halászpajtások, a tekintélyes gazdák húzták ki tulajdon hálójukkal a piszkos hullámokból — naphosszat csendőri szurony között húzván a hálót. A csendőrőrmester u. i. a szegény nő panaszára kihallgatta a gazdákat. Először külön. Mikor aztán látta az ellenmondó vallomásokat, szembesítette őket. Ekkor lett aztán nagy a zavar, amikor az egyik így, a másik amúgy beszélt. Erre a csendőrőrmester egyenesen rájuk támadt: „ Adják elő kendtek a szegény Csuka Györgyöt. Mondják meg, hol ölték bele a Mar­czalba". És hiába volt a pattogás, méltatlankodás. A gazdáknak maguknak kellett csendőrszurony között kivinni a hálót s vele meghúzni a Mar­czalt. És a szegény Csuka Györgyöt meg is találták Magyargencs alatt a marczaltői határ mentén, a piszkos vizű Marczal fenekén. Be­zúzott koponyával, összetörött karokkal. Most a további vizsgálat feladata lesz ki­deríteni, hogyan került oda a szegény csordás és ki törte be a fejét? A falu népe pedig titokzatosan suttog és várja a vizsgálat ered­ményét. szellem nélkül, nagyon is ósdi módon. Már a muzsikája ennek az export-cikknek szánt operett­nek sokkal különb. Van benne több fülbemászó dallam s van főleg egy édes keringő, mely nagy népszerűségre tarthat számot. Az a ballada­szerű dalszám, amelyben a csavargó a múltját felfedi, szintén megkap dallamosságával s lük­tető erejével, pláne, ha olyan mesteri inter­pretátorra talál, mint Érczkövi Károly, aki egyéb­ként is a Miggles Tom szerepében egyikét aratta legszebb sikereinek. A Fedák Zsazsa szerepét Pataki Vilma játszotta sok dévaj kedvvel, igen kedvesen. Hogy énekszámaival szintén excellált, azt tavalyi szereplése után mondanunk sem kell. Úgy játékban, mint énekben nagy hala­dást tett tavaly óta a koloratúr-énekesnő, Juhos Margit, ha így fejlődik, még jelentős sikerei lesznek. Van a darabban egy ifjú gróf, akit Káldor Dezső kitűnően játszott, de emberivé , az ilyen hülye figurát még operettben is bajos tenni. Káldornak Patakival együtt még táncolnia is kellett és nem is keveset, táncoltak is ügye­sen, fáradhatlanul s a publikum egy részének ez tetszett legjobban az egész darabból. Az apagrófot Szántó Jenő játszotta szintén egészen jól, de igazi derűt bajos kelteni oly szereppel, melynek egyetlen vicce a stereotip: „hogy is hivják". Mindezen itt elmondottak ellenére, vagy éppen ezért a közönség melegen fogadta a me­legen reklamírozott darabot s a Martos—Bródy —Jacobi export cég három egymás után követ­kező telt háznak örvendhetett. A referáda befejezésül még csak annyit, hogy a nézőket kellemesen lepték meg az új, igen csinos és ízléses díszletek. Mem is hármat — amire a szinügyi bizottság kötelezte — de ötöt-hatot is hozott a direktor, amiért feltétlen elismerés illeti meg. —- IIT* — Mezőgazdasági munkások nyugdíja. Az országos gazdasági munkás és cseléd­segélypénztárról szóló, 1900: XVI. ós 1902:XI V. t.-e. az 1912: VIII. t. cikkel olyképpen egé­szíttetett ki, hogy az I, II, III. osztálybeli ta­gok mellé egy kiilön csoport iktattatott, nevezete­sen a nyudij-csoport. Ennek tagja lehet minden 14 óvet betöl tölt gazdasági munkával foglalkozó egyén. A nyug dij-csoportbeli tag felvételi dijban 1 koronát, évi tagsági dijban pedig 10 koronát köteles fizetni. A nyugdij-csoportbeli tagnak joga van 10 évi tagság után, — ha munkaképességét oly mórték­ben vesztette el, hogy egyharmadát sem képes a helybeli munkás keresményének megszerezni, — élete fogytáig évi 60 korona nyugdíjra. Ez a nyugdij annyiszor emelkedik 6 koronával, ahány .. . arra nem kevély, hogy gazdag, De büszke rá, hogy úr . .. Nagy cimre nem vágy, mert az drága maszlag, S gúnyolja is, de szive rejtekén Örül, ha Pesten pénzét szórva-szórja, Hogy érte a pincér nagyságosolja. Felolvastam neki 874-ben e sorokat. Mo­solygott rajta, felesége meg hangosan felkaca­gott: „Kálmán! ez te vagy w. — Igaza volt. Bámulatos, hogy ez az ember, akit egy második Damjanicsnak lehetett volna tartani, gyáván kibujt a honvédelem alól. Szolgabírói hivatalt vállalt s mig a magyarok ügye jól állt : addig otthon tartózkodott Nagy Keséin. Ha jött a német: ment s elbujt a Bakonyba, lókuti birtokán. Amikor Guyon bejutott Komáromba, pa­rancsot kapott tőle, hogy Waldsteint, a osicsói grófot fogja el s küldje Komáromba hala­déktalanul. Zámory titkon, azonnal értesítette Waldsteint, hogy rögtön meneküljön, mert el­fogatási paranos van ellene kiadva. A levelet juhászának — Kovács Józsefnek a mellénye bélése alá varrták be, úgy küldték őt éjjel a 8-10 kilométernyire fekvő Csics'ira, hogy a grófnak négyszemközt adja át. Senki más a szobában jelen ne legyen, mikor ruháját leveti, mellényét felbontja s a levelet átadja. A juhász maga beszélte ezt el 1852 ben, amikor disznó­ölésen volt nálunk, ö volt a rendes disznó­ölőnk. Waldstein rögtön fogatott 8 szaladt Bécsbe. Másnap Zámory a hült helyét találta. Ez a kulcsa annak, hogy ámbár a Kossuth­gyerekeket rejtegette s az ő birtokán, Lókuton fogták el az ő kastélyában; neki semmi baja nem lett. A legszigorúb vizsgálat nem talált semmit, hogy Zámory Kálmán a magyarok ügyét valami részben előmozdította volna. így semmi baja nem lett. Kisembereken, szegényeken hatalmaskodni, oroszláni hangjával megremegtetni őket: azt tudta. Hamburgban — az 50-es években egy­szerre kétszázezer forintot kártyázott el; vala­mint az 1861-iki országgyűlés alatt Pesten száz­ezer forintnál többet vesztett kártyán (a fele­ségétől hallottam): de a szegénynek egy fillért el nem engedett. > Élt a falunkban egy szegény özvegy zsöllór­asszony, 7 — 8 éves leánykájával. Ha jól emlé­kezem, Egrinének hivták. Vagy ha nem így hívták, akkor bizonyosan másnak hivták — mondaná Eötvös Károly. Egy lud hét kis libájával volt összes vagyona. Ezeket a nyolc éves leánykája őrizte ós legeltette a faluszéli közös legelőn. Míg a leányka pajtásaival ját­szott, a libák átmentek a sekélyes árkon Zámory legelőjére s a csősz behajtotta. Sírva szaladt a kis gondatlan libapásztor az anyjának b ejelenteni a nagy szerencsétlenséget. A szegény asszony tisztes ruhát öltött, tiszta kendőt kötött a fejére ós sietett az ura­sági udvarba, hogy libáit kikönyörögje. Épen az udvaron találta Z-t. Előadta panaszát ós kérelmét. — Hun vannak azok a libák ? szólt kemény hangon, — hajtsátok elő. Előhajtották a ludat és hét kis zöld libáját. — Vagdaljátok el a nyakát, — adta ki a parancsot. És elvagdalták baltával. Lefejezték a luJat s a hét kis libát. — Szedd fel. Most már elviheted . . . Ilyen despota volt Zámory Kálmán. Hogy Haynauhoz sámpányis üveget vágó tt volna, mint Eötvös irja: arról rokonai sem tudnak semmit sem. Mások se tudnak. Kép­telenség ilyet gondolni is, hogy aki a háborúból oly gyáván kivonta magát: egy Haynauval azt merte volna tenni. És hogy Haynau azt meg­torlatlanul hagyta volna. De meg, — ezzel a hiénával egy asztalhoz 1850-ben magyar ember le se ült volna. Bölcsen el tudta ő kerülni ai olyan helyeket, ahol őt valami veszély érhette volna. A császárt sem hordozta a hintaján soha. 1856-ban adták át a Kis-Keszinél elkészült zsilipet a használatnak, melyen át a Csallóköz belvizei a Dunába ömlenek. Lejött a császár gőzhajón megnézni e művet. Gróf Waldstein magyarázta a zsilip és a kanális történetét, ott állt tőlük vagy 10 lépésnyire a töltésen Zámory is díszmagyar ruhásán s kalpagját levóve s meghajtva magát, némán üdvözölte Ferenc Józsefet. Őfelsége úgy fogadta a köszöntést, mint a lajdinánd a baka szalutálását. Ott vol­tam, láttam. Szót se szólt hozzá. Kis Kesziről Waldstein négy-lovas hin­taján mentek Keszegfalvára, a másik jzsilip megtekintésére. Nem Zámory vitte. „Az igazság a hazánál is elébbvaló" ; irja Szemere Bertalan. Fiat justitia, aut pereat mundus.

Next

/
Thumbnails
Contents