Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-03-18 / 11. szám

A világkiállítás kérdésének latolgatásánál mindenekelőtt el kell ismerni, hogy az általános gazdasági helyzet a nagyvállalkozásnak kedvez. Félreismerhetetlen, hogy egy gazdasági fellendülési időszak kezdődött meg, amely régi tapasz talat szerint néhány esztendeig szokott eltartani. A világkiállítás rendezése a gazdasági tevékenységet és a vállalkozási szellemet nagyban serkentené, az építkezesi tevékenység megélénkül, a forgalom megnövekedésére való kilátás új üzletek alapítására buzdít és általában véve a kereskedelmi és forgalmi élet hatalmas stimulánsát bírja egy-egy nagy kiállításban. Láttuk ezt úgy az 1885. évi országos, valamint az 1896. évi milleniumi kiállítás alkalmával. Budapest nagy fellendülési korszaka éppen e két esztendő közé esik. Az általános gazdasági helyzet most is kedvez a kiállítás eszméjének, mert a depressziónak végére jutottunk és minden jel arra mutat, hogy nagy gazdasági fellendülés küszöbére érkeztünk. De ugyancsak a múlt tanulságai arra intenek, hogy a világkiállítástól magától ne várjunk csodákat és ne reméljük tőle, hogy egy csapással mindenki milliomossá fog lenni. A milleniumi esztendőt követő gazdasági hanyatlás egyik.főoka éppen abban rejlett, hogy a természetes fejlődés kereteit átugorva, hirtelenül, rohamlépésben akartunk máról holnapra Budapestből világvárost varázsolni. Mindenki hirtelenül meg akart gazdagodni és a fantázia a milleniumi kiállítást a hirtelenül szerzendő vagyon kiapadhatatlan forrásául festette naiv emberek szemei elé. A fejlődés természetes tempóját akkoriban túlságosan gyorsítottuk ós a reakció nem maradt el. Tulspekuláció mutatkozott minden téren : a tőzsdén, az iparban, üzlet alapításoknál és az építkezésekben. És amikor a milleniumi esztendő a felcsigázott várakozásokat ki nem elégítette, jött a kiábrándulás. Ma már hideg objektivitással megállapíthatjuk, hogy akkoriban túl nagy hü-hót csaptunk és hogy ezzel a túlspekulációval a későbbi hanyatlást magunk idéztük elő. Vármegyei közgyűlés. — 1911 március 13. — Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 13-án Hunkár Dénes főispán elnöklésével közgyűlést tartott. A gyűlésen mintegy 180 biz. tag volt jelen, főkép az újonnan választott biz. tagok vonultak fel majdnem teljes számban, személyes megjelenésükkel — talán ezúttal először és utoljára — bizonyítván, hogy méltók voltak a rájuk terelődött közbizalomra. A főispán szives szavakban üdvözölte a megjelenteket s főkép az ujjonnan megválasztottakat, kifejezést adván azon biztos reményének, hogy a törvényhatósági bizottság a vármegye érdekében üdvös munkát fog kifejteni. A napirend első pontja az alispán évnegyedes jelentése volt. A jelentéshez Mohácsy Lajos szólt hozzá, a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban a gazdaközönség érdekében többrendbeli intézkedést kérvén, miknek megtételét az alispán — a törvény és rendeletek keretein belül — készséggel kilátásba helyezte. Ezután választások következtek. Megválasztották az állandó választmány 60 tagját, köztük Pápáról s a pápai járásból a következőket: dr. Antal Géza, Barthalos István, Galamb József, Jákói Géza, Mohácsy Lajos, Sült József, Szabadhegyi Kálmán. A borellenőrző bizottság tagjai lettek Pápáról Barthalos István, Galamb József, Kovács Sándor, a járásból Mihályi István, Mihályi Sándor és Szalóky Géza. A napirend pontjai közül nagyobb érdeklődést keltett az árvaszéki elnök előterjesztése ötödik ülnöki állás rendszeresítése iránt. Az előterjesztésben ki volt mutatva, hogy mig 1872-ben három ülnök 4000 drb. ügyet intézett el, 1888-ban már 10.000 drbot, 1893-ban ezért egy negyedik ülnöki állást rendszeresítettek, de azóta — újabb 18 év alatt — az árvaszéki ügyek 40.000 drb.-ra szaporodtak fel. Az előterjesztést elfogadták és felterjesztették a belügyminiszterhez. Vita volt Szélessy Dániel azon kérelme körül, hogy tiszteletbeli szolgálatban töltött évei a nyugdíjba beszámíttassanak. A kérelmet Szélessy személyes érdemeire való tekintettel melegen pártolta Juraszek János, óvári Ferenc óvott a precedenstől, amit a nyugdíj szabályzat megsértésével teremtenénk, ugyanazon címen még 16 tisztviselő állhat elő hasonló kérelemmel. Szász Károly az állami analógiára hivatkozva azt mondja, hogy ilyen kérelmek mindig a tényleges nyugdíjazás alkalmával birálandók el. A közgyűlés nagy többsége ezt az álláspontot tette magáévá s a kérelmet elutasította. A Pápa városi ügyek közül a Színháztérből a ref. egyház részére terület átengedését kimondó határozatot a polgármester kérelmére levették a napirendről, hogy az ügy teljesen felszerelve kerülhessen a juniusi vármegyei közgyűlés elé. A városi szervezeti szabályzatnak a városi főorvosra vonatkozó pontját illetőleg az előadó azt a javaslatot tette, hogy a képviselőtestület által tervezett módosítás (a vidéki hivatalos s más összeférhetlen állások eltiltása) fogadtassék el, a munkásbiztosító pénztári állásra vonatkozó pont azonban hagyassék ki a módosításból, mert ennek elfogadását törvény és rendeletek megengedik. Győri Gyula az inkompatibilis állások taxatív felsorolását kívánja s főkép a gyári orvosi állás összeférhetetlenségét hangsúlyozza. A szabályzatból azt törlendőnek tartja, hogy a pályázóknak nyilatkozniok kell, vájjon az inkompatibilis állásokról lemondanak-e. Dr. Vadnay Szilárd az eredeti javaslatot helyesnek tartja, mert mindaz benne van, amit egy oly nagy város — mint Pápa — közegészségügye követelő szükségként felállít. Koller Sándor aliapán is örömmel üdvözli a város-benyújtotta módosítást, hogy a munkásbizt. pénztári állást ő is megtarthatónak vallja, az azért van, mert a város elegendő fizetést nem tud biztosítani főorvosa számára. Szavazásra kerülvén a sor, az előadó javaslatát nagy többséggel elfogadták s így határozattá a szerv, szabályzat módosítása oly alakban emelkedett, ahogy az annak idején a -városi képviselőtestület elé került. Jóváhagyta a törvényhatóság Pápa városának a Bánóczi-majorban felállított iskolára vonatkozó határozatát. A közgyűlés folytatólag még 110 kisebbnagyobb fontosságú ügyet tárgyalt s másnap délben ért véget. Városunkból s a pápai járásból jelen voltak : Bélák Lajos, dr. Gsehszombathy László, dr. Domonkos Géza, Győri Gyula, Hajnóczky Béla, dr. Hoffner Sándor, Kovács Sándor, dr. Kőrös Endre, Mihályi Sándor, Mohácsy Lajos, Sült József, Szalóky Géza, Szalóky Tamás, Walla Géza. Március 15. A szabadság ünnepnapján csúf esős időre Virradtunk. 1848- március 15-én lehehetett olyan idő, mint idén. Az ifjúságot — a még lelkesedni tudó ifjúságot — azonban nem tartotta vissza a rossz idő attól, hogy szabad ég alatt is meg ne tartsa márciusi ünnepét. A többi ünnep zárt falak között folyt le és zárt falak között folyt az a munka is, amelyet az iskolákon kivül minden hivatalban végeztek. Persze a kalendáriumban még mindig nincs piros betűvel jelezve a nemzeti ünnep napja . . . Röviden beszámolunk időrendi sorrendben a lefolyt ünneplésekről. érzékenyebb, hamarabb felhevül, de hamarabb is megbékül. A férfinál keressük a bajuszt, a szakált. Ha ez ritka, vagy selymes tapintású s puha, már nőies sajátságra s nem rikán balkezességre következtethetünk, A család a balkéz használatáról igyekezik leszoktatni a gyermekeket Találunk is elég olyan embert, aki azt az állítást, hogy balkezes, sértésnek venné magára nézve s ha alaposan megvizsgáljuk, kitűnik, hogy mégis balkezes. A balkezességnek több ismertető jele van. A balkezes ember a bal cipőjét hamarabb elszaggatja mint a jobbot, a bal lábára húzza fel előbb a harisnyát, s nadrágot, a kabátjának előbb a bal újját búzza fel, sőt ha imádkozik, akkor is úgy kulcsolja össze kezét, hogy a balkeze hüvelykújja legyen felül, mert máskép még az imádkozás sem esik jól. A szivart, a pipát szája bal széléhez teszi közelebb, gondolatokba mélyedve a bal kezére támaszkodik. Ezek azonban mind csupán másodlagos ismertető jelek. Az irók és művészek között aránylag igen sok a balkezes. Ez a magyarázata egyrészről a képzelet gazdagságának, másrészről a művészi erkölosök lazaságának és számos bal kézzel kötött házasságnak. Az élő substancia, mint az élet energiájának hordozója, az egyének, a családok és nemzetek között szét van osztva. Innen van, hogy az egyéneknek, a családoknak, sőt a nemzeteknek is megvan a maguk virágzásuk korszaka. Ha ez eltűnik, az egyén, a család, a nemzet naprólnapra fogy, gyengül, kihal. Ha a természet egy-egy egyénnek, legyen az férfi vagy nő, jtöbbet ad az élő snbstanciából ós az életenergiából, azt rendesen a család közös vagyonából veszi el. Amely családból lángész kerül ki, ki ezereknek századokon át világító szövétnekül szolgál, abban a családban akad a gyermekek között nagyon is szerény tehetségű, akárhányszor a hülyeség határán álló egyén is. Az életenergiát a család századokon keresztül gyűjti, mint a zsugori a vagyont. A családban egyszerre mint az üstökös megjelenik egy mesés tehetségű ember. Beleszorúl — mint mondani szoktuk — az egész család esze. Felhasználja az összez8ugorgatott energiát s letarolt mezőt hagy maga utáa és minden öröklési törvény dacára századok, ezredek elmúlnak, míg ugyanabból a családból hozzá hasonló ember keletkezik. Ez az oka annak is, hogy a nagy, történelmi nevet viselő emberek utódai rendesen csak epigonok. Ebben a szomorú sorsban van részük gyakran a tudományos pályán működők gyermekeinek is. Amennyivel többet kaptunk a természettől akár a 23 as, akár a 28-as lüktetésű substanciából, azt gyermekeink örökségéből használjuk fel. Ott, abol. nevezetes embernek a fiából is nevezetes ember lesz, biztosak lehetünk benne, hogy a fiú nem apai, hanem anyai örökségét fogyasztja és pazarolja. Innen van az is, hogy az irodalmak története oly gyak ran foglalkozik az anyáknak a kiváló fiúra való hatásával. A család által keservesen összegyűjtött életenergiát azonban nemcsak a lángeszű költő, művész, vagy tudós pazarolhatja el. Tarolt mező marad a kicsapongó, korhely, alkoholos, morfinista szülő után is. Ezekre vonatkozik az irás szava : „Megbüntetem apák vétkeit a fiakban !" Születés és halál az a két végső pont, az a határ, amelyben az élo substancia élete lefolyik. Minden életet biztosan követ a halál s az egész életfolyamat nem egyéb, mint megérés a halálra. Az egyik olyan természetes szükség, mint a másik. Balgaság azt hinni, hogy a tudomány valaha annyira halad, hogy a halált meg tudja gátolni akár Röntgen-sugarakkal, akár rádiummal. Minden, amit tehetünk, csak abból áll, hogy az organizmust a káros befolyásoktól megóvhatjuk s az egyéni élet a természettől elébe szabott legmagasabb kort felérheti és ha ezt elérte, nincs doktor, nincs patika kerek e világon, mely az egyén életét csak egy órácskával is képes lenne meghosszabbítani. Arra a kérdésre, miért kell az egyéni életnek elmúlni : nagyon egyszerű a felelet. Helyet kell engednünk az utánunk jövő nemzedéknek, éppen úgy, mint elődeink helyet eugedtek nekünk. A testünket alkotó élő substanciának éppen az a sajátsága, hogy folyton-folyvást bomlik; az egyik réBze holt substanciává változik, a másik meg folyton épül. Testemnek azok a réazei, amelyek ma életemet teszik, rövid idő múlva mind holt substanciává változnak, anélkül, hogy egyéni életem megszűnnék. Az életnek a Földön való első fellépésétől fogva mai napig osak a mozgásban megnyilatkozó élet nem halt ki, az élő substancia születése és halála egyre tart. A születés nyomában ott az élet. Az egyes családokban a születések és halálesetek egymástól való távolságát nem szoktuk egymással összevetni, pedig ez is tanulságos lenne, mert itt is a szar bályosságot látnók. Erre^nézve csak egy példát! Egy nagyanyának halála előtt 1428 nap-