Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-02-11 / 6. szám
— Ev. énekkari hangverseny. Az evangélikus férfi-énekkar a gyülekezeti tanácsteremben vasárnap délután olyan kitűnően sikerült hangversenyt rendezett, amelyre a törekvő egyesület és buzgó vezetője: Nagy Pál ev. tanító méltán büszke lehet. A műsor hosszura nyúlt ugyan, de változatosságával, a szereplők pompás előadásával az érdeklődést állandóan lekötötte. Mindjárt az első szám : a Kossuth-indúló nagy tetszésben részesült. A kar precízen, lelkesen énekelte el. Szavalatokkal Kovács Gyula és Kulcsár István működtek közre, mindketten ügyesen. Művészi színvonalon állott Schneller Karolin ref. internátusi zongoratanítónő zongorajátéka. Gaal III. Magyar Rhapsodiáját játszotta könnyed, biztos lechnikával, kifejezően. Pápai első hangversenyszereplése fényes sikerre! járt, s hisszük, sokszor lesz alkalmunk estélyeinken gyönyörködni kiforrott tehetségében. A felolvasó-asztalnál a pápaiak kedves ismerőse: Takács Elek homokbödögei ev. lelkész foglalt helyet. Felolvasásának tárgya a munka és pihenés volt; a pihenéssel kapcsolatban pedig a szórakozásról szólott. A hármas témát etikai és szociológiai alapon fejtegette alapos belemélyedéssel, vonzó stílusban. A külsőségeiben is kitűnő felolvasást lekötött figyelemmel és nagy élvezettel hallgatta a hálás közönség. Kimagasló szám volt Káldy Margit és Keserű Géza duetténeke. Az Oroszlán-vadász c. operettből ós Bauertől egy műdalt énekeltek fenomenális hatás mellett. Káldy ezüslcsengósü magas szopránja s Keserű érces tenorja egyként gyönyörködtette a közönséget. A zongora-kíséretet Trauner Margit szolgáltatta, a sikerből ő is kivévén a megillető részt. Zene-szám még egy volt: Béldi Zoltán, a tehetséges naturalista hegedü-szólója. Nem könnyű feladat egy Mozartszerzeményt kotta ismeret nélkül eljátszani, s Béldi ezt a feladatot olyan sikeresen oldotta meg, hogy nemcsak a laikusok, de a zeneértők elismerését is kiérdemelte. Játékát zongorán Nagy Pál kísérte simulékonyan. A műsor mulattató részét Becsey Emília, Takács Ferenc és Piri Lajos látták el. Előbbiek a Bál az útkaparónál cimü dialógot, utóbbi a Lakáskereső cimü monológot adta elő, mindhárman olyan tőrölmetszett komikummal, hogy a közönség szinte könnyezett a kacagástól. Közben a gyülekezeti vegyeskar szerepelt, Szutter Dániel tanító vezetése mellett elénekelvén a Himnusz a dalhoz e. éneket, tökéletes összhangban. Utolsó szám a férfi-énekkar szép éneke volt, melynek meghallgatása után a nagyszámú közönség kellemes emlékekkel oszlott szet. — A táncmulatság este 8 órakor vette kezdetét a Szente-féle sörödé helyiségeiben. A mulatság szinte túlságosan sikerült. Annyian voltak jelen, hogy alig lehetett mozogni a teremben. Ám azért a merészebbek megpróbálták táncolni, s forogtak saját tengelyük körül, mert bizony tovább jutni nem igen lehetett. — Gondnok-kirendelés. A székesfehérvári ügyvédi kamara- a minap elhunyt dr. Korítschoner Lipót ügyvédi irodája gondnokáúl Steinberger Lipót ügyvédet rendelte ki. — „Tisztességtelen korteskedés". A Pápai Lapokban a képviselőválasztás idején ily cimen megjelent közleményért került a győri esküdtszék elé Molnár Kálmán kollégánk, a P. L. szerkesztője, ki az említett hirért a felelősséget elvállalta. Az e hó 9-én tartott tárgyaláson a magánvádlókat dr. Fehér Dezső ügyvéd képviselte, a vádlottat dr. Baranyay Ferenc védte. Kilenc tanút hallgattak ki. A tanúkihallgatás s a vád- és védőbeszéd után Molnár Kálmán szólalt fel s előadta, hogy adatait teljesen megbízhatóknak vélt egyénektől nyerte s cikkét a panaszosok sürgető kérésere, egyedül közérdekből irta meg. Az esküdtbíróság Molnárt ennek ellenére bűnösnek mondotta ki, akit a törvényszék egy havi fogházra, 200 K pénzbüntetésre s a költségek megfizetésére Ítélte. Az Ítélet ellen a védő, kinek viszonvádját a törvényszék nem vette figyelembe, e miatt s a büntető törvény és büntető novella külömböző paragrafusainak nem alkalmazása miatt semmiségi panaszt jelentett be. x Boskó-előadás. A polgári körben vasárnap, 12 én, rendkívüli estélyt tart Boskó József hires illuzionista én hasbeszélő művész, Esmeralda k. a. nővérek közreműködésével a t. tagok részére. Kezdete 8 órakor lesz. — Oyász. Szilt/ Ignác magánzó, volt szabó iparos, f. hó 5-én hosszas betegeskedés után, életének 64. évében elhunyt. A boldogult, aki rendíthetetlen kuruc érzelmeiről volt ismeretes, tisztelt alakja volt városunknak, 8 halála sok jó barátja, ismerőse körében őszinte részvétet keltett. Kedden végbement temetésén nagyszámú közönség rótta le iránta a kegyelet adóját. Ha lálát neje, szíil. Kakas Erzsébet, leányai: Erzsébet és Adél, valamint vejei és kis unokái gyászolják. — A nöegyleti mulatság, Rendkívül fényes és nagyszabású gyermek-délután és táncestély rendezését határozta el a pápai izr. nőegylet folyó hó 6-án tartott választmányi ülése. Már meg is alakult egy vegyes, hölgyek és urak, de főleg lányokból álló 100 tagu rendezőbizottság, mely elnökéül dr. Löwy Lászlónét választotta meg. Kedves lesz a vidám gyermeksereg csoportos felvonulása és még az idősebb tagoknál is érdeklődést fog kelteni a tervbe vett tárgysorsjáték. A rendezendő ünnepély és táncestély pontos idejét és programmját, legközelebbi ^számunkban közölni fogjuk. — Klasszikus hangverseny. Március hó l L-ére van tervezve az a hangverseny, melyet a klaszikus zenét ismertető társaság rendez a Griffben. Zenei életünk helybeli kapacitásai csak nem kivétel nélkül tagjai a társaságnak. A hölgyeket Gerstlné és Kiss Vilma, a férfiakat a Gáthak, Kis József és Szentgyörgyi képviselik. A műsor igen rövid lesz, tán négy pont az egész, de annál tartalmasabb. így pl. Beethoven C-moll hangversenyét két, zongorán mutatják be, Goldmark zongora-ötöse szintén egyike a legjelesebb szerzeményeknek a kamara-zene terén. A zongora ötösben a második hegedűt Németh József sümegi áll. tanító fogja játszani. Sándor Erzsi operaénekesnö is kitölt egy két számot, szigorúan klasszikus irányú dalokkal. Kétségtelen tehát, hogy zenei érték tekintetében nagyarányú hangverseny lesz ez, melyre előjegyezni már lehet Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében. Pápa és vidéke úri népe bizonyára méltányolni fogja a társaság határozottan terhes vállalkozását, mellyel a klasszikus zenét ápolni és ismertetni óhajtja. x Papán vásár van most már naponta a Verseny bazárban, Fő-utca 28. — Öngyilkosság. F. hó 5-én d. e. 11 Va órakor Schedler János 56 éves, nős, családos, nagyteveli lakost az istállóban felakasztva találták. Az életunt ember önkezűleg akasztotta fel magát, állítólag azért, mert felesége beteg. — Köszönetnyilvánítások. Mádai (Mandl) Aurélné, vadkerti urodalmi nagybérlő neje, 30 koronát a Pápa városi jótékeny nőegylet és 30 koronát a Pápa városi népkonyha javára volt szives ajándékozni. — Vogl Józsefné, borsosgyőri nagybérlő neje pedig 2 zsák burgonyát, 5 kg. darát és 2 kg. rizst volt szives a Pápa városi népkonyha javára ajándékozni, mely adományokért hálás köszönetemet nyilvánítom. Sült Jozsefné elnök. Krausz Henrikné úrnő (Budapest) 20 K-t, Eisler Mórné úrné 10 K-t, Billitz Ferencné úrnő 10 K-t voltak kegyesek ajándékozni, mely nemes szivü adományokat hálásan köszöni dr. Lövy Lászlóné elnök. — Haláleseti segély. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegély-pénztár igazgatósága néhai Kovács József volt vanyolai lakos hátramaradt családjának 400 korona haláleseti segélyt küldött az elöljárósághoz kézbesítésre, amely igen nagy segítség az árván maradt családnak. — A bécsi „Wieden" közkórház főorvosainak egybehangzó véleménye szerint a természetes Ferencz József-keserüviz az által tűnik ki, hogy „mérsékelt adagokban is, kellemetlen mellékhatás nélkül biztos hashajtó hatású". A valódi Ferencz József-keserüviz gyógyszertárakban és jobb füszerkereskedésekben kapható. A szétküldési Igazgatóság Budapest. — Országos vásár. Kedden országos lóvásár volt a következő forgalommal : felbajtatott 1450 drb, eladatott 3c<4 drb. ló. — Újabb adományok a pápai izr. népkonyha részére. Özv. Krausz Vilmosné 73 K összegű gyűjtéséhez hozzájárultak: Koréin Ernőné 20 K, Koréin L. Józsefné 15 K, ifjú Wittmann Ignácné 10 K, Bodanzky Dávidné 8 K. Rosenberg Lázárné 6 K, Berger Józsefné és Benedek Oszkárné 5—5 K, Koht Arminné 4 K. Özv. dr. Koritschoner Lípótné 146 K Ö3szegü gyűjtéséhez hozzájárultak: dr. Koritschoner Lipótné és dr. Vándor Dezsőné 20—20 K, özv. Wallenstein Dánielné 16 K, dr. Löwy Lászlóné, Kovács Ignácné. özv. Wittnnnn Mártonné, Krausz József N. és Krausz Józsefné (kőfaragó) 10—10 K. Politzer Elza gyűjtése nővére lakodalmán és Fleiner Pálné 8—8 K, Lázár Ádámné, özv. dr. Flesch Salamonné és özv. Klein Adolfné 6—6 K, özv. Heimler Jakabné 4 K, özv. Fuchs Mátyásné 2 K. Sternfeld Mórné 119 K összegű gyűjtéséhez hozzájárultak: Sternfeld Mórné, Kerpel Gusztávné, özv. Freund Jakabné és Fischer Vilma 10—10 K, Süsz Sámuelné 8 K, Weltner M'ksáné és Özv. Weisz Salamonná 6—6 K, Saudek Miksáné, dr. Kóródi Simon, Sternfeld Márkusné, Singer Miksáné, Strausz Arnoldné, özv. Landler Izidorné, Szegő Józsefné és B H. 5—5 K, Billitz Henrik, Koritschoner Vilmosné és Sági Samuné 4—4 K, Stern Ernőné 3 K, Márkus Aranka és Neuman Elza 2—2 K. Kivülök még adakoztak: Ungár Mihályné 50 K, Máday Aurélné 30 K, özv. dr. Koritshoner Lipótné és családja 30 K, dr. Koritschoner Lipót testvérei 30 K, Breuer Lázárné (Jákó) és Bibitz Ferencné 10—10 K, Goldschmied Róza 4 K-val. — A nemeslelkir adakozóknak hálás jjöszönetét nyilvánítja a népkonyha vezetősége. EZEN KÖNYY INGYEN KAPHATÓ. A hipnotizmus és személyes magnetizmus titkainak feltárása. A rochester new-york-i Tudományos Intézet az imént egy a hipnotizmus, személyes magnetizmus és magnétikus gyógymódról tárgyaló és feltűnést keltő könyvet bocsátott nyilvánosságra. A maga nemében a legcsodálatosabb és legkönnyebben megérthető mű, mely valaha a nyomdából kikerült. Az intézet igazgatósága elhatározta, hogy egy röviden kiszabott időn belül egy-egy ingyenpéldányt ad mindazoknak, akik komoly érdekeltséggel viseltetnek ezen csodateljes tudományágak iránt A könyv a világ húsz leghíresebb, a hipnotizmussal foglalkozó speciálistája egyesült munkásságának az eredménye. Most már mindenki saját otthonában díjmentesen tanulmányozhatja a hipnotizmus és személyes magnetizmus titkait. A HATALOM TITKA AZ EGÉSZSÉG TUDOMÁNYA. AZ ÉLET MISZTÉRIUMAI FEL VANNAK TÁRVA ELLÖTÜNK. NEW YORK INSTITUTE CFSClENCE,ROCHESTER.N.Y. U S.A A hipnotizmus az emlékezőtehetséget élesbíti és vasakaratot fejt ki bennünk. A túlságos szemérmetességen erőt vesz; feléleszti a reményt, ösztönzi a dicsvágyat, a sikerre célzó elhatározásunkat és megadja nekünk azt az önbizalmat, mely meggyőzhet mindenkit saját valódi értékünkről. Kulcsot nyújt a lelki ellenőrzés belső titkaihoz é^ lehetővé teszi azt, hogy bárkinek gondolatait és akcióit önkényesen ellenőrizhetjük. Ha megértetted ezt a nagyszerű és titokzatos tudományt, sugallásokat plántálhatsz az emberi lélekbe, melyeknek kivitelére egy nap alatt vagy akár egy év múlva is számíthatsz. A saját rossz szokásaidat, valamint betegségeidet, úgyszintén másokét magad gyógyíthatod vele. Megszabadít álmatlanságod és idegességedtol, üzleti és családi gondjaidtól. Nyomban hipnotizálhatsz egyetlenegy szempillantásoddal embereket ezek tudta nélkül és őket akaratod szerint erősen befolyásolhatod. Kifejtheted a legmagasabb fokig a benned szunnyadozó zenei vagy dramatikai talentumot; megbóvítheted iövödelmedet; kifejlesztheted telepatikus és jövőbelátó tehetségedet- érdekfeszítő és tréfás hipnotikus előadásokat adhatsz; kívánságod' szerint biztosíthatsz számodra szerelmet és örök barátságot; megőrizheted magad mások befolyása ellen; financiális tekintetben nagy sikert arathatsz és hatalomra tehetsz szert. A new-york-i intézet garanciát nyújt arra, hogy önnek azokat a titkokat feltárja, melyek a mondottak elérésére vezetnek. A hipnotizmus legnagyobb és legsikeresebb iskolája. Az intézet, mely szabadalmazva van az államtól, bevált minden adott Ígéretet. Ingyenpéldányért szíveskedjék azonnal vagy egy tizfilléres levelező-lap vagy huszonötfilléres bélyegü levél utján címezve New-York Institute of Science, Department 225, Rochester, New-York, U.S.A." hozzánk fordulni.