Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-12-09 / 49. szám

Manén— Szántó-hangverseny. — 1911 december 2. — I Ha a sok használat által nem veszítette volna el eredeti súlyát a „korszakalkotó" szó, úgy annak kellene mondanom azt az estélyt, mely első nagyszabású művész-hangversenye volt városunknak. De minden frázisnál többet mond a puszta tény regisztrálása, hogy két európai, sőt világhírű művész eljön városkánkba, eljátssza programmjának világszerte ünnepelt fénypontjait, és pedig eljátssza teljes tudásának és erejének latbavetésével és hozzá fényes diszpozícióban, szóval oly zenét produkál, aminő — szigorú szakszerű mértékkel mérve — a nagyvárosok kényes izlésü közönségét is lázba ejti. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig az, hogy közönségünk — bár eleinte némi habozás után — felismerte, vagy legalább jórészben felismerte ezen kulturesemény jelentőségét újdonsága dacára is és megtöltötte, habár számban talán nem is, de fénnyel és dísszel minden bizonnyal a termet. Az ilyen esetre már az öreg Werbőczy tanácsolja, hogy „a szavazatokat nem számlálni, hanem súlyuk szerint mérlegelni kell" és ezen a módon megállapíthatjuk, hogy a referádák szokott „nagyszámú és díszes hallgatóság"-a ezúttal nem üres szólásmód. Különösen érdekes volt, hogy már ezen első hangversenyen feltűntek a hallgatóknak mindenfelé ismert típusai: a zenész, amint lázas izgalommal, minden érzékének megfeszítésével szívja be a hangokat, az intelligens laikus, aki viszont kéjes mosolygással és olykor az ütemek jelölésével engedi át magát a szokatlan élvezetnek, azután virágokat szóró és autogrammotkérő bájos lánykák, tüzesen lelkesedő tanulóifjúság mind, mind mozaikszerű tarkaságban és mégis valami kedves lokálkolorittal egységesre árnyalva — ilyen képet nyújtott a hangverseny. Mindjárt az első szám, a Kreutzer-szonáta felejthetetlen lesz mindenki előtt, aki hallotta. Beethoven óriási alkotásának kifürkészhetetlen rejtelmeil alig világította be ragyogóbb művészet, mint Manén és Szántó játéka. Felfogásuknak egyformán tragikus nagysága a legapróbb részletekben fedte egymást; Manén nagy, meleg, beszélő tónusa bámulatosan kifejező hangokat talált, a legcsekélyebb jelentőségű egyhangú recitációnak is fájdalmas magányos tépelődés jellegét adva. Hogy példáúl a variációkban, melyben a hegedüszólam oly mostoha, milyen fejedelmi nagyszerűséggel tudta elmondani azt a keveset, amit mondania lehet, igazán bámulatos volt; a fináléban pedig megmutatta, hogy komolysággal ellent lehet állani a virtuóz hatások kínálkozó csábjának. Szántó, ki röviddel a hangverseny előtt érkezett meg, kétségkívül az út fáradalmainak hatása alatt eleinte egy kis idegességet mutatott, (hiába, a Kreutzer-szonátát nem lehet a vasúti kocsi lépcsőjéről játszani) de már az első tétel ekszpoziciója után meg volt törve a jég és Szántó a hegedűssel egyenrangú művésznek bizonyúlt. Zongora-virtuóz vére még a tragikus szerepben sem tagadta meg magát — természetesen kellő határok respektálásával —; technikai eleganciájának némely finomsága a gyászruha alól is kimosolygott; azonban ahogy ezt a mosolyt pl. az utolsó variáció kodájában könnyekbe tudta fojtani, igazán megható volt. A következő számban Manén Bach bájos e-dur gavottját utolérhetetlen gráciával, Beethoven g-dur románcát, az est fénypontját pedig oly abszolút szépségű kantilinével adta elő, hogy nem volt senki a teremben, aki ellent tudott volna állni a hatásnak. Végül Sarasate Csalogánydalában a virtuozitás legképtelenebb csodáit produkálta; futamok, kettős trillák, flageolett, figurációk és bravúrok a legmagasabb hangokon oly mesés tisztasággal és olyan káprázatos színekben ragyogtak, hogy alig álmodhattunk' még ilyen hegedühangokról. Aki észrevette a megelégedésnek azt a finom mosolyát, mely a művész érdekes, szép vonásain átsuhant, meg fogja érteni, hogy hála különösen szerencsés diszpozíciójának, Manén a legjavát adta annak, amit egyáltalán adni lehetett. Külön elismerés jár Szántónak dicséretes kollegialitásáért, mellyel művésztársa szólószámait kisérni hajlandó volt. Szántó zongorászámai szinte egyéni érdekességüek voltak. A Chopin as-dur polonaisét az általánossá vált virtuózfelfogás puszta oktávetüdnek tekinti, ellenben Szántó igazán eredeti és művészies verzióval helyreállította a mű poétikus szépségeit és bebizonyította, hogy nyugodtabb tempó és gondos kidolgozás mellett oly kolorisztikus és dinamikai finomságokat lehet érvényrejuttatni, melyek a hagyományos „Kraftstück" stílus előtt ismeretlenek. Különösen jól esett, hogy a középső részben megvetette a virtuóz oktávcséplőgépek babérjait és nagyon szép orchesztrális színezetű billentésével egész új hatásokat produkált. Ilyet természetesen csak az tud, aki különben olyan oktáyvirtuozitással rendelkezik, mint Szántó. A Liszt rapszódia is gyújtó temperamentuma mellett főképpen nyugodt, előkelő vonalaival hatott, melyeket csak a lassú részben változtatott meg a talán kissé erősen adagolt rubato. Közben részleteket játszott Bramhs Paganini variációiból. Habár némelyik érdekes rész ki is maradt, amit hallottunk, még mindig grandiózus volt. . A zúgó tapsra Chopin ismert, „perc-keringő"-jét adta finom portamento játékával fényesen rehabilitálva ezt a szellemes kis darabot, melyet a virtuózok közismert Ízléstelen, terc-átiratai úgy agyonnyomorgattak. Utoljára ismét egy kamarazene-szám következett. Saint-Saens d-moll szonátájának 2 tétele. Vannak darabok, melyeknél az ember nem tudja, vájjon azon csodálkozzék-e inkább, hogy akadt kiadó, aki közzé tette, vagy azon, hogy létezik művész, aki elő is adja. Ilyen semmivel nem menthető üres sablon ez a szonáta, melynek gépiesen egyforma figuráit akkordfelbontásai és skálahullámzásai között vigasztalanul kísért egy vérszegény téma ; művészeink briliáns, folyékony előadása legalább meghozta az egyedüli mentséget: a rövidséget. De csak ekkor vettük észre, hogy tulajdonképpen vége a hangversenynek. Mi sem volt fényesebb bizonyítéka annak, hogy mennyire élvezett a közönség, mint az általános „már vége" sóhajtás, mely sajnálkozásként hangzott mindenkinek ajkán. Újra kihívták a művészeket, kik viharos tetszésnyilvánítás és virágeső közepette boldogan hajlongtak, azután egy igazán felejthetetlen est emlékével ment mindenki haza. És nemcsak szép emléket, hanem egy szép jövő reményét is képezte ez a hangverseny, mellyel Pápa belépett a zenei kultúrával biró városok közé. A naptáron, mely a művészek útját regisztrálja, ott lesz városunk is — bizonyára Bécs, Páris, Berlin és SzentPétervár társaságában (ki hitte volna!), megtudják felőlünk a megye határain túl is, hogy létezünk és a többi nagy művészek is fel fognak keresni bennünket, az a szép lelkes közönség pedig, mely akkor megtöltötte a termet, magvát fogja képezni egy nagy, állandó és finom izlésü publikumnak, mely saját biztos ítéletét követve, támogatni fog minden komoly művészi törekvést. Ce n'est que le premier pas, qui conte és ez az első nehéz lépés megtörtént. Azonban nagy hálátlanság volna megfeledkeznünk arról, akinek tulajdonképpen az egészet köszönhetjük és akinek ez a „lépés" a legtöbbe került. Hajnóczky Árpád úr olyan merészséggel és áldozatkészséggel, melyre csak a kulturáért való önzetlen lelkesedés képes, nem habozott magára vállalni az egész kivitelnek rengeteg fáradságát és anyagi kockázatát. Ezzel a kezdeményező munkássággal az úttörő érdemeit szerezte Hajnóczky úr és csak méltányos, hogy ezentúl a közön ség teljes erejéből támogassa őt, amivel erkölcsi kötelezettségét rójja le. r _ d _ x Ceylon kávékeverék a legjobb pörkölt kávé, aki még nem próbálta meg, saját érdekében ízlelje meg Kohn Mór Fiainál. A VÁROSHÁZÁRÓL. . § Érdekes beadvány érkezett a polgármesterhez a héten. A beadvány Pécsi Dávid budapesti ügynöktől származik, aki egy mögötte álló nagyobb pénzcsoport segítségével Pápának : 1. modern városházat, 2. vásárcsarnokot városi pincével, 3. színházat (mozi céljaira is), '4. nagy szállodát kávéházzal, étteremmel akar létesíteni s mindezt úgy, hogy a város csupán a pénzt vegye fel hozzá, az 50 évre felveendő befektetési tőke amortizációjáról az építtető társaság gondoskodik a befolyó jövedelmekből. 50 év letelte után az összes épületek a város tulajdonába mennek át. Biztosítékul egy évi arnortizacionális összeget tenne le a pénzcsoport a városnál. A beadványra még visszatérünk. EGYESÜLETI ÉLET. — A Jókai-kör december hó 10-én este 5 órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral : 1. Felolvasás. Tartja dr. Bodola Gyula. 1. Jókai Mór. Az a hant, amely ide köt. Szavalja Szutter Mariska. 3. Rondo brillanté, Webertől. Zongorán előadja Gyémánt Miklós né. 4. Nem jut eszébe. Bohózat egy felvonásban. Magyarosította Hegedűs J. Személyek: Ragács Ádám, könyvkötő: Wolmuth Lajos; Sára, a felesége : Ress Margit; Zsófi, leányok : Weisz Franci. Misi, inas: Molnár Béla ; Csendes Károly : Székely Béla. 5. Élőképek. Alakítják : Bélák Rózsika, Karlovitz Iluska, Karlovitz Lacika, Karlovitz Béla, Kolbe Lali, Nagy Gizi, Nagy Margit, Resch Irén, Szőllősy Karola, Szőllősy Mariska, Vésey Piroska, Vésey Bözsike. = A leányegyesület folyó évi december hó 10-én este 8 órakor tartja előadó ülését a következő műsorral: 1. Liszt: II. Rapsodie Hongroises. Zongorán négvkézre előadják : Hirsch Margit és Schönfeld Edith. 2. Felolvasás. Tartja Kemény Béla v. jegyző 3. a) Nagy—Nádor: Oh tipegő kis médik. b) Strausz Oszkár : Én nem vagyok részeg. Énekli Spitzerné Flesch Elza, zongorán kiséri Neumann Elza 4. Női párbaj. Vígjáték egy felvonásban. Előadják Goldberg Irma, Nussbaum Ella és Klein Ferenc. Belépő díj nemtagoknak 40 fillér. A leányegyesület decembe^ 25-én tartja felolvasással egybekötött nagy hangversenyét a Griff-szálló nagytermében. Részletes műsort lapunk legközelebbi számában hozunk. HETI ÚJDONSÁGOK. — Kanonoki installáció. A veszprémi püspök megbízása folytán f. hó 2-án volt a veszprémi uj kanonok ünnepélyes beiktatása és az előléptetések. Az ünnepség Veni Sancteval vette kezdetét, mely után Wimmer Károly succentor felolvasta a legfelsőbb kéziratot, melynek alapján Néger Ágoston ap. főjegyző dr. Rédey Gyula nagyprépostot installálta. Ennek megtörténte után következtek az el őléptetések. A templomot nagyszámú közönség és a káptalan tisztikara töltötte meg. Az ünnepség lefolyása után a káptalani tisztikar üdvözölte az uj nagyprépostot. — Ipari szakiskola. Két hét előtti számunkban közöltük a kereskedelmi miniszternek azt a leiratát, melyben Pápa városának kilátásba helyezi, hogy itt valamiféle ipari szakiskolát létesít s ez ügyben a várostól előterjesztést vár. A tanács egy, leginkább tanférfiakból álló 35-ös bizottságot delegált, hogy a szakiskola jellegére nézve javaslatot tegyen. E bizottság f. hó 3-án vasárnap a városházán tartotta első gyűlését dr. Antal Géza orsz. képviselőnk elnöklésével. A miniszteri leirattal kapcsolatban élénk eszmecsere indúlt meg, melynek során felszólaltak Győri Gyula, Sarudy György, dr. Lakos B éla, Boskowitz Sámuel, Bőhm Samu, Schor Ármin, Sebestyén Dávid, Jílek Ferenc, Hercz Dávid, Trauner Lipót, ifj. Kreizer József. — Némelyek az építőipari szakiskola mellett kardoskodtak, mások gépipari, ismét mások agyagipari szakiskolát kívánták, viszont némelyek egyelőre elegendőnek vélték, ha egyelőre csupán ipari továbbképző tanfolyamok nyilnak meg Pápán. A bizott-