Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-12-02 / 48. szám
mot nem akarta ide megszavazni, sem a szinházat a Woita-telekre és általános ellenzéki állásfoglalása jogosult és érthető, de az nem jogosult és nem érthető, hogy miért nem akarja az utóbbit sehogyse, pedig az csupán felfogás dolga és legyen meggyőződve semmiesetre sem csalhatatlan igazság, ami ellen most nem akarok új érveket felhozni, mert hiszen úgy az orvos úrnak, mint az igen tisztelt Barthalos úr tervei nagyon hálás thémát nyújtanak egy kis szellemi tornára, amit a tisztelt szerkesztő úr jóvoltából esetleg megcselekedni a közügy érdekében megpróbálok. Először azonban mégis bizonyos támadás jellegű mondásait kell megdöntenem, illetőleg elintéznem. T. orvos úr először is azt mondja, hogy sohasem volt ilyen könnyű helyzete régebbi polémiáiban, mint most velem szemben is, hogy bizonyosnak vehető, hogyha átolvastam volna mégegyszer becses cikkét, hát akkor bizonyosan megíratlan maradt volna cikkem. Talán szerette volna t. orvos ur, de hát hogyan remélhette azt, hisz orvos úr határozottan helyteleníti azt a tervet, hogy a szinház a Woita-telekre jöjjön és még annyit se enged meg ezen törvényes első szülöttségi joggal felruházott tervnek, hogy továbbra is kombinációban maradjon, magam pedig azt jogos és helyesnek ismerem el. A hatósági bizottságok és tanács javaslataival szemben a bizottságban hangoztatott magánvéleményét hozza fel irányadóul, hogy ott is ellene volt és evvel a többségi határozatot nullifikálja, mondván, hogy azok az érdemes férfiak is csak pro forma hozták ezt javaslatba. Hát ez gusztus dolga, én nem kérek belőle és most kétszeresen örvendek, hogy a dologba beleszóltam. Hogy a közgyűlés kimondta volna határozatként a színháznak e helyre való építését, azt senki sem állíthatja, magam is csak azt mondtam, hogy a szavazás az állandó választmány javaslata alapján történt és hogy a szinház leendő új helye, hogy ne lógjon mint Mohamed koporsója a levegőben, addig mig a közgyűlés másként határoz elvben az, de facto nem, hanem de jure igen, mert több törvényes alapja van, mint a t. orvos úr privát tervezeteinek. Az érdekelt és nem érdekelt pártvezetőséget, mint valótlan inszinuációt legerélyesebben visszautasítja a t. orvos úr, mert a város érdekeit mindig egoizmus nélkül szolgálta. Hát ezt elismerem és határozottan tagadom, hogy ellenkezőjét egy szóval is mondtam volna, én csak azt mondtam, amit e napokban Kohner Adolf dr. udvari tanácsos, a Pesti LloydTársulat alelnöke, a Beöthy László miniszter úr lakomáján mondott felköszöntöjében, midőn örömének adott kifejezést, hogy az ipar és kereskedelemnek, ezen jelentékeny társadalmi rétegnek képviselői megismerkedhetnek „avval a férfiúval, kinek bezébe vannak letéve a belátható jövőben, érdekeik és sorsuk". Tehát ha látszik külön kereskedelmi érdek és presztízs és ha lehet azt nyíltan hangoztatni olyan nagy hatalmi tényezők előtt, mint a miniszterelnök s többi miniszterek és ha lehet őnagyméltóságától várni annak honorálását, hogyan lehet azt valótlan inszinuációnak mondani, ha én azt mondom, hogy egyesek érdekének jobban megfelelnek a t. orvos úr által ajánlott tervek, hát nem hallotta, hogy még ma is hangoztatják Pápán az Alsó- és Felsőváros speciális érdekét, vagy csak agrárius mercantilis érdekek vannak szabadalmazva és elégíthetők ki? Igenis lehet beszélni pártérdekről mindennemű meggyanusítás nélkül, azért én is a leghatározottabban visszautasítom, mint tisztességtelen fegyvert, hogy azt rólam valaki feltételezze és rám fogja, hogy én bárkit is egyéni érdekek keresésének gyanújával illetnék, de az ellen is tiltakozom, hogy ilyen inszinuációk föltételezésével sértegetve engem szabadgondolkozásomban korlátozni akarjon. Csak avval hibáztam el a dolgot, hogy feltételezzem a t. orvos úrról, hogy egyáltalában vannak, vagy lehetnek követői és hogy tud úgy is gondolkodni, mint mások többen, akikkel ilyenformán egy pártot alkotna. De ezt előlegeznem kellett, hogy ne legyen magára azokkal szemben, akikről irta, hogy oly nagyon erőlködtek az ellenkező határozat kimondásában. A külső Jókai utca megszükítésére nézve kellemesen tévedtem, hogy azt a t. orvos úr kezdeményezte volna, mert most már magam is határozottan emlékszem, hogy a t. orvos úr mindig ellene volt az utcák szűkítésének, de azért mégis köszönettel tartozik nekem orvos úr, mert így legalább megtudják azok is, akik hangoztatják, hogy nem az orvos úr volt kezdeményezője ennek. Aztán haragudnia sem szabad, hiszen nem tudja mindenki megérteni, hogy hogyan lehet — mint szépészeti bizottsági elnök drákói szigorú őre azon utcavonal megtartásában, amit már ab ovó helytelenítek mint bizottsági tag. Én értem és eljárását helyesnek találom, azért ezt az általam szépészeti hibának nevezett ferdesége! helyreigazítom és csak arra kérem, azért mégse akarja a várossal megvétetni a Koritschoner-féle házat lebontás végett, hogy jó levegő jöjjön be, mert igazán nem erre van elsősorban szükségünk, nem is circenses-re, hanem panem kell a síró gyermekeknek. Igaz nem nagy érzéket mutat t. orvos úr az én ilyen tónusú Jeremiadjaím iránt, azért feltett kérdésére felelve most ünnepélyesen kijelentem, hogy azért nem megyek elfoglaltságaim meilett gyakran a városi közgyűlésre, mert nem helyeselem azt a túlságos erőltetett, költséges haladást, mert nemcsak a város érdekét kell szem előtt tartani, hanem szegényebb, nagy családdal dicsekedő polgártársainkat, ellene beszélni nincs semmi kedvem se, nert nem akarok a t. orvos úr által makacs maradik közé soroltatni magamat. A YAROSHÁZÁROL. § Városi közgyűlés lesz december hó 4-én a következő tárgysorozattal: 1. Az úrdombi szőlőbirtokosok a vízvezetéki csőhálózat kiterjesztését kérik. 2. Kerbolt Alajos javaslata városi mészárszék és hentesüzlet létesítése iránt. 3. A jégbeszerzésről alkotott szabályrendelet. 4. Városi tanács javasolja, hogy Pápa város közönsége vegyen meg 1415 •-öl területet az Erzsébet-liget megnagyobbítása céljából G-ölenként 10 koronáért. Javasolja továbbá, hogy ezen terület ára vagy kölcsönnel, vagy pedig az Erzsébet-városrész pénzalapjából fizettessék ki. 5. Megállapítandó, hogy az alapítványi, gyámi és házi pénztári pénzkészletek mely pénzintézetekben helyeztessenek el gyümölcsözőleg. 6. Városi tanács javasolja, hogy a pápai takarékpénztár által kibocsátandó 2000 drb. 200 korona névértékű részvényből a városi szegény-alap tulajdonát képező 6 drb. Schlesinger-féle részvényre opció folytán eső 30 drb. részvényt vásároljon az alapítványi pénztár terhére. 7. Városi mérnök jelentése az országos és heti állatvásároknak a lovassági kaszárnyával átelleni területre való helyezése és ezen területnek vásártér céljaira leendő berendezési költségeiről. 8. Illetőségi ügyek. § Rendőri kinevezések. A polgármester 1912 január 1-től kezdődőleg kinevezte Török Antalt rendőrtizedesi rangba, továbbá közrendőröknek Mészáros János kaposvári rendőrt, Preiner Károly, Kovarczik József, Kecskés József és Szabó Károly kiszolgált altiszteket. — Török Antalnak, aki a polgármesteri hivatalban áll szolgálatban, előléptetése közgyűlési határozaton alapul. Pontosságával, kötelességtudásával, előzékenységével valóban rá is szolgált. § Kireparálták . . . Kireparálták azt a közgyűlési téves jegyzőkönyvi pontot, amit mi tettünk először szóvá s amiről interpelláció alakjában is szó esett. A városi tanács, úgy amint azt a képviselőtestület eredetileg elrendelte, utasította a mérnöki hivatalt, hogy az Anna-tér déli oldalán a járdát készíttesse el. Tehát a dolog rendben van. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai kör közgyűlése és első háziestélye múlt szombaton ismét összegyűjtötte Pápa város egész elit közönségét a kör helyiségébe, mely szűknek bizonyuit az érdeklődők nagy sokaságának befogadására. A közgyűlést Gyurátz Ferenc elnök gyönyörű beszéddel nyitotta meg. A költészet s a zene hatását és értékét fejtegette költői szines nyelven, majd aztán Liszt Ferenc emlékezetét dicsőítette szárnyas szavakban. Ezután Jankó László másodtitkár olvasta fel a főtitkár jelentését, mellyel kapcsolatban köszönetet mondtak a tavalyi szezon összes közreműködőinek, a szakosztályi elnököknek és előadóknak, valamint az ügyvezető alelnöknek. Az igazgató-tanácsban megüresedett helyekre megválasztották Karlovitz Adolfnét, Kis Józsefet és dr. Kreisler Károlyt. Karcsay István pénztárnok jelentése a kör pénzügyeinek s a Petőfi-Jókai-szoboralap folytonos gyarapodásáról győzte meg a kör tagjait. Meleg ünneplésben részesítette a közgyűlés a kör elnökét, Gyurátz Ferencet, királyi kitüntetése alkalmából. Dr. Kapossy Lucián tolmácsolta a kör tagjainak érzelmeit, melyek jegyzőkönyvileg is kifejezést nyernek. A házi estély műsorát Gáty Lenke nyitotta meg Liszt XII. rapszódiájának előadás ával, mely alapos tudásának, ritka technikai készségének ujabb meggyőző bizonyítékát nyújtotta. A főiskolai énekkar Tóth Lajos tanár vezetésével nagyon szépen, nagyon hatásosan énekelte Eötvös Szőllősy végrendeletét. Dr. Kőrös Endre Vörösmarty Liszt-ódáját szavalta el A hygienikus Csak a minőség révén lett világhírű a valódi PALMA kaucsuk-cipősarok Palmaktiucsuk ágybetét minőség elsőrangú