Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-10-14 / 41. szám

galomhoz, melyet a fenti ügyben az indítvá­nyozó társegyesület megkezdett. Egyhangú lelke­sedéssel elhatározza a választmány, hogy a pozsonyi kiviteli hizó marhavásár és export vágóhíd felállítása érdekében egybehívott ország­részi értekezlet határozatát támogatja s annak megvalósítása érdekében feliratot intéz az érde­kelt minisztériumhoz. — A választmány egy öt tagu bizottságot küld ki, amelyet az Egyesület új alapszabályainak elkészítésével biz meg. — A pápai leányegyesület ez idei meg­nyitó ülését folyó hó 22-én délután 5 órakor tartja a Griff-szálló nagytermében. E megnyitó ülés lényegesen eltér az eddigiektől, miután rendes előadó ülés keretében a közönségnek valóságos művész-hangversenyt nyújt, mely azonban, tekintve a nagyon mérsékelt belépő­díjakat, igazi népszerű hangverseny lesz. Ez első előadó ülésen az egyesületi tagokon kivül négy vendég-művész fog közreműködni, és pe­dig Győr város magas nivon álló zenei életé­nek négy előkelősége : dr. Flesch Emil, dr. Vajda Emil, Csillag Gyula és Frantsik Béla urak, kiket nagyrészben már ismer és méltányol zene­kedvelő közönségünk. A hangverseny részletes műsora a következő: 1. Prológ. Irta dr. Kiss Adolf. Előadják Heller Margit, Bőhm Józsa, Hirsch Jenő. 2. a) Beethowen: Adagio, b) Frank: Bajor táncok. Előadják hegedűn dr. Vajda Emil, csellón Csillag Gyula, zongorán Frantsik Béla. 3. a) R. Bass: Valse de Concert, b) Magyar dalok. Zongorán előadja dr. Fiesch Emil. 4. a) Gábriel Marié: Serenad, b) dr. Vajda Emil : Magyar ábránd, hegedűn előadja dr. Vajda Emil, zongorán kiséri Frantsik Béla. 5. a) Schubert: Menüette, b) Mendelssohn: Dal, c) Grieg : Norvég tánc. Előadják hegedűn dr. Vajda Emil, csellón Csillag Gyula, zongorán Frantsik Béla. 6. Nem jut eszébe. Bohózat 1 felvonás­ban. Franciából átdolgozta Hegedűs S. Elő­adják Resch Margit, Weisz Franci; Wohlmuth Lajos, Csillag Mihály, Székely Béla. — Belépő­díj : ülőhely 1 K, állóhely 60 f. Az ülőhelyek nem lesznek megszámozva. Jegyek előré vált­hatók Kis Tivadar és Nobel Ármin könyvkeres­kedésében és a hangverseny előtt a pénztárnál. Az egyesület vezetősége a közönség szives figyelmébe ajánlja, hogy pont 5 órakor, mikor a hangverseny kezdődik, az ajtók be lesznek zárva és a később érkezők csak az egyes szá­mok között levő szünetben jöhetnek be. — Halálozás. Városunk egyik régi, köz­tiszteletben álló polgára hunyt el e hó 14-én Szeipt Imre magánzó személyében, akit szerető neje mellől 32 évi boldog házasélet után életé­nek 66. évében szólított el a halál. Temetése hétfőn d. u. 5 órakor lesz barát-utcai laká­sáról. — A V. H. O. Sz. ülése. A Vidéki Hírlapírók Orsz. Szövetségének igazgatósága vasárnap, f. hó 8-án délelőtt Szegeden tartotta ülését Szávay Gyula elnöklete alatt. Az ülésen jelenvoltak a szegedi, debreceni, nagybecskereki, pécsi, pozsonyi, szabadkai, temesvári, verseci, és győri igazgatósági tagok. Balthazár Dezső igazgatósági tag, debreceni ref. püspök meg­köszönte a szövetség üdvözlését, mit hozzá püspökké történt megválasztatása alkalmából in­tézett. Glattfelder Gyula dr. csanádi megyés püspök a szövetségbe örökös rendes tagul belé­pett. Fölvette az igazgatóság a kecskeméti sajtó tagjait, továbbá testületileg léptek be a temes­vári és a pozsonyi hirlapirók. A szövetség vagyona 124000 kor. Az igazgatóság ezúttal mintegy 700 kor. segélyt folyósított Már most elvben elhatározta, hogy 1912-iki évi közgyű­lését Pozsonyban tartja, végül a közgyűléshez intézett indítványok kezelésére vonatkozólag Révész Sándor igazg. tag előterjesztésére a felsődunántúli választmány álláspontját fogadta el. Az igazgatóság a Nap kolportásügye fölött egyhangúlag napirendre tért. — Helyszíni tárgyalás. A Kis-Sédmeder takarítási ügyben vármegyénk alispánja f. hó 24-én d. u. 2 órakor Mezőlak községben hely­színi tárgyalást tart. A tárgyalásra az érdekeltek hirdetményileg meghivattak. x Bakaszerelem. ? sNo nézd, hát a Kati­tól már elszeretkeztél ? Hisz a Böske sokkal rútabb !" „A' meglehet! De Böskéék urasága Maggi­val főz, mán pedig a szerelem csak oda húzó­dik, ahol jobb a koszt!" — Egy pápai aviatikusról. Dr. Massányi Ernő úrtól, a Magyar Géprepülők Szövetségé­nek igazgatójától kaptuk, s szives készséggel közreadjuk az itt következő levelet: Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Mint lapjukat bizonyára érdeklő hirt köz­löm, hogy Takács Béla aviatikus, aki Pápán született, a rákosi repülőtéren az utóbbi napokban igen szép eredményeket ért el, amennyiben a pályát saját szerkezetű gépé­vel több izben végigrepülte. Nehéz és sok munkát kellett Takácsnak végezni addig, amíg mostani sikeréhez jutott. Még 1909-ben kezdett aviatikával foglalkozni. A következő év juniusában elkészítette első gépét, amely Adorján-Dedits-féle motorral (25 lóerős) volt felszerelve. Az első gép a többszöri kísérletezés közben összetörött. Takács két hónap alatt megépítette második tipusu gépét, amellyel már tudott is egy keveset repülni. Tudását a mult év decemberé­ben Pápán be is akarta mutatni, de a rossz idő ezt lehetetlenné tette. Mivel szállítás köz­ben ez a gép is megsérült, egy harmadik tipus összeállításához fogott s ezzel már ez évi áprilisában igen szépen repült. Sajnos, egy alkalommal tiz méter magasból lezuhanva (a szél felfordította a gépet), az immár tetemesre rugó anyagi károk miatt csak nehezen tudta negyedik, de a harmadik típus­hoz hasonló gépét újból felépíteni. Végre ez mégis sikerült s augusztus óta Takács oly szorgalmasan kísérletezett, hogy most már csak a körözéseket kell megtanulnia, hogy a pilóta-vizsgát letehesse. Ha a fordulókat is megtanulta, akkor talán még ebben az év­ben Pápán és Szombathelyen felszállást rendez, hogy eddigi szorgalmának bizonyságát adja. Az értesítést igen tisztelt Szerkesztő Úrnak szives figyelmébe ajánlva, maradok mély tisz­telettel készséges hive — Budapest, 1911 okt. 6. Dr. Massányi Ernő a Magyar Géprepülők Szövetségének ügyvezető igazgatója. — A köztisztaság érdekében. A rendőr­kapitányi hivatal felhívja a háztulajdonosokat, hogy a házaik előtti járdákat és utcatesteket naponként legkésőbb reggel 7 óráig össze­söpressék és a söprést megelőzőleg úgy a járdát, valamint az úttestet is mindenkor fel­öntöztessék. — Az első nyugdíjazás. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegylete veszprémi 48-as számú fiókpénztárának tagjai közül Lubrincz Gyula máv. mozdonyvezető a vasút részéről szembaja miatt szolgálatától felmentetett és mivel a Rokkant-Egyletnek 10 év óta tagja, a veszprémi fiókpénztár vezetősége az Országos Központnál részére a nyugdíjazást kérte s mint a Rokkant-Egylet hivatalos közlönyének okt. 1-én megjelent számából értesülünk, a központ Lubrincz Gyulát a rokkant tagok sorába fel is vette és részére hetenkinti 11 korona 90 fillér rokkant-nyugdijat állapított meg. Ezen körülményt leginkább azért hozzuk a nagyközönség tudo­mására, hogy így bárki is meggyőződhessen a Rokkant-Egylet hasznos és áldásos voltáról. x Óvás I A Brády-féle gyomorcseppeket kedveltségük miatt sokan utánozzák és több hamisítványuk van a forgalomban. Ezeket a visszaéléseket megakadályozandó, a Brády-féle gyomorcseppek ezentúl csak rózsavörös karton­ban kerülnek forgalomba, melyen a máriacelli Szűz Máriát ábrázoló védjegy és a „C. Brády" aláírás látható. Ennélfogva más csomagolású csöppeket, mint hamisítványokat, utasítsunk vissza. — A káposzta drágulása. A hus, a liszt és a tej árának felemelése után most a háztar­tásban oly fontos káposzta ára emelkedik ország­szerte, hétről-hétre. Oka ennek pedig nem az élelmi uzsora, hanem a természet csapásai. Az idei nyári rettentő szárazság a káposztanövé­nyeknek sinylődését idézte elő és megakadá­lyozta a tovább fejlődésüket. Sok a panasz, hogy a káposzta rendellenesen fejlődik, a fejek megrepednek és megállapíttatott, hogy az ilyen káposztanövényeket a káposztabarkó (Ceutor­rhyncbus sulcicollis Gillh.) nevü >rovar lárvái fertőzték meg és ezen rovar bántalmai folytán felmagzottak. A káposzta drágulása a közönség minden rétegét sújtja és ez ellen társadalmilag még nem is védekezhetünk. — A Tűzoltó-Otthon javára a Pápa vá­rosi és vidéki takarékpénztár utólag 10 K-t adományozott, dr. Adorján Gyula úr 3 koronás, Billitz Ferenc úr 2 koronás adománya pedig tévedésből a számadásból maradt ki. Midőn a szives adományokat nyilvánosan nyugtázzuk, érettük hálás köszönetünket fejezzük ki. A tűz­oltótestület parancsnoksága. — Kegyeletsértés. Varga Lőrinc nemes­szalóki lakosnak házikeresztséget nyert kis leány­kája rövid idő alatt elhalt s ünnepélyesen el is temettetett. Az apja haragosainak, özv. Kósa Istvánné és Biró Ferencnének ez sehogysetn tetszett, kimentek a temetőbe, s hiénákhoz hasonló módon a sírt megháborították, a kis keresztet kitörték, a rajta volt gyász fátyolt s koszorút széjjeltépték. A kegyeletsértő asszonyo­kat a csendőrség feljelentette. — Nagyon sokféle haehajtó van, de ezek között nagyon kevés, mely az orvosok részéről követelt miuden kívánalomnak teljesen megfelel. Ilyen a természetadta Ferencz József keserűvíz, melynek számos vegyi vizsgálata bebizonyította, hogy sótartalma az összes keserüvizek közt a legnagyobb. Kénsavas nátron ós kánsuvas mag­nesium tartalma jóval több a éppen ez a két só gyakorol első sorban jótékoay hatást a belekre. Azokra nézve, akik megzavart emész­tésük miatt folytonosan kénytelenek hashajtó­szereket használni, az igazi Ferencz József-ke­serüviz valóságos jótétemény. Hatása enyhe, de megbízható és hosszabb használatnál sem marad el soha. Kapható a füszerkereskedésekben és gyógytárakban. — Köszönet. Scháffer Frigyesné úrnő, varsányi lakos, szives volt egyletünknek 4 K-t ajándékozni, mely szives adományért hálás köszönetét nyilvánítja dr. Lövy Lászlóné elnök. — Sajtó-ünnepély. A Keresztény Szo­ciális Egyesület október hó 15-én, vasárnap este fél 8 órakor saját helyiségének nagytermében (Szentilonai-utca 13-ik szám) szinielőadással, énekkel, szavalatokkal egybekötött sajtó-ünne­pélyt tart. Műsor: 1. A pápai keresztény szoci­alisták jeligéje. Irta és zenéjét szerzette : Szent­györgyi Sándor. Ébresztő. Előadja az egyesület énekkara. 2. Branyiszkónál, Irta : Takács Gedeon. Szavalja: Szórádi Eerenc. 3. A keresztény sajtóról. Beszéd. Tartja: Zsilavy Sándor, 4. Vörös dal. Szavalja: Sándli Ignác. 5. Ideges ember. Víg monológ. Előadja: Árki János. 6.* A tihanyi echóhoz. A gárda. Előadja az egye­sület énekkara. 7. Megjöttek a huszárok. Énekes vígjáték egy felvonásban. Irta : Lampérth Géza. Előadják: Ábrahám Imre, Árki János, Vince István, Horváth Annus, Horváth Ilona, Schern­horszt József, Eperjessy József. Belépő-díj 20 f. — Sertésvásári tilalom. A folyó hó 22-én és 23-án tartandó székesfehérvári állatvásárra sertéseket felhajtani* nem szabad. A többi álla­tok felhajthatók. — Gyilkossági kísérlet. Folyó hó 2 án reggel fél 6 órakor a szentgáli erdő határánál, a „Laposok" nevü pagonyban Róka István iharkuti lakos erdőőrre valami veszedelmes orvvadász kétszer rálőtt. Az egyik lövés az erdőőr tarisznyáját találta, amelyben azonban elgyen­gült, így a Róka bőrében Isten kegyelméből kárt nem tett. A lövöldöző embert a csendőr­ség nyomozza. — Állatfargalom korlátozása. Felső­görzsöny községben a ragadós száj- és köröm­fájás fellépett. A hasított körmű állatok for­galomba hozása betiltatott. Borsosgyőr község az elrendelt zár alól felszabadult. x A „Borászati Lapok", Magyarország ezen ismert szaklapja egy „Oltványtelepek" cimű cikkben fölötte elismerőleg foglalkozik a Caspari Frigyes tulajdonát képező küküllőmenti első szőlő-oltvánv teleppel, Medgyesen (Erdély) és több fényképfelvételt mutat be, mely fény- . képek ezen telep oltványainak pompás fejlődé­sét igazolják. A telepet, melynek gyönyörű ár­jegyzéke előttünk fekszik és amely árjegyzéket ingyen és bérmentve megküldi, legjobb meg­győződéssel a legmelegebben ajánlhatjuk. Belvárosi kereskedőknek nagyon alkalmas négyszobás lakház eladó. Feltételek kiadóhivatalunknál tudhatók meg.

Next

/
Thumbnails
Contents