Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-02-04 / 5. szám

Ily korpótlékos rendszer igazságtalanságaival sérti az illetőket s nevetséges volta mellett elégedetlenséget kelt ott, ahol a megelégedés biztosítására volna hivatva. Más jellegű ugyan, de a megokolható zsörtölödések kutforrásaként jelentkezik mindenütt az az eljárás is, ha valamely hivatali hatáskört egész más fajta munkával töltenek meg, mint amely oda való s azonkívül úgy halmozták azt oda, hogy a hivatal személyzetét nem szaporítják a munka növekedése arányában. A fogyasztási adóhivatalt értem itt. Ez a fontos hivatalunk előbb-utóbb valóságos potpuri— egyveleg — hivatal lesz. Nem azt mondjuk vele, hogy hivatalnokaink ne dolgozzanak ; hanem azt, hogy ne fárasszuk oly ügyekkel is, amelyek nem az ö hatáskörükbe valók. A városi nyugdijszabályzat is emberségesebb revízióra szorult. A városnak évenkénti csekély hozzájárulása a nyugdijalaphoz, az özvegyek és árvák ellátási dijának alacsony foka, már nem időszerű. Egyes pontjainak megváltoztatását, pl. a 10. § második kikezdését, amely a t. főügyész és a t. főorvos nyugdíjjárulékairól rendelkezik, az új fizetésrendezés már kívánja is. Ha kellő jó szándékkal és kötelező méltányossággal vizsgáljuk át tisztviselőinket érdeklő valamennyi intézkedésünket, többet is találunk olyat köztük e hármon kivül, amelyek időszerű változtatásra hívják fel figyelmünket. S ha ezek közül egyik-másik némi anyagi áldozatot is követelne, semmi esetre sem lehet ez nagyobb mérvű, hanem csak afféle természetű, mint minden reparáció vagy tatarozás. S mért vonakodnánk az e nemű áldozatoktól mi, a város, amikor már az állam is segedelmet nyújt tisztviselőinknek. Természetesen a korszerű ellátási törekvések egyszersmind sürgetik az ezután választandó új hivatalnokainkkal szemben a kvalifikáció legszigorúbb megkövetelését. Igy áll helyre az igaz egyenleg a városi közigazgatásunk időszerű kérdései között. Ez a jogos vice versa. Gy. Gy. Műszaki iskola Pápán. ii. Mivel e szerint a műszaki iskola felállításának előfeltét elei megvannak, vessünk egy pillantást, futólagosan, a szervezetére. Osztályonként számíthatunk 20—22 növendéket; 20 lenne a rendes létszám, 1—2 pedig a tandíjmentes (5—10 °/o)> kik az intézetnek tandíjat nem fizetnének. Három évfolyamon lenne tehát 60—70 növendék, akiknek tandíja kitenne per 300 K, 42 ezer koronát; ennyi elég volna a személyi járandóságokra, osztályonként két rendes tanárt számítok (gépészmérnök, rajztanár); a többi lehetne óraadó a helybeli középiskolákból vagy mérnökökből. Művezető, előmunkás, gépész, fűtő, laboráns, szolga stb. járandósága terhelné még ezt a tételt. A tanulókra nézve az volna kívánatos, hogy — ne fizessenek tandíjat; illetve, hogy legyen annyi alapítvány, amiből minden jelentkező érdemes tanulónak jutna, úgy, mint pl. a földmives-iskolán. Meg vagyok győződve, hogy ezen műszaki iskolát tisztán üzleti alapon is fenn lehetne tartani; akadna t. i. 20 olyan növendék, aki megfizetné az évi 300 K tandíjat, ha neki azt a kilátást biztosíthatják, hogy a műszaki iskola bevégzése után tisztességes kenyeret kap ; mindamellett ily alapon vezetni és fentartani egy intézetet — nem tartom kívánatosnak; biztosítani kellene legalább a tanulók felének tandíjmentességét, alapítványokkal, nem tőkében, hanem kamatokban, ami alig változtat egy-egy nagyobb szabású költségvetésen; 30 alapítvány 3 év alatt nem vérmes reménység, évenkint csak 10-ről van szó, illetve 10-szer 300 koronáról, amire városunk nagy iskolafentartói talán meg volnának nyerhetők. A dologi kiadások évente m. e. felét teszik a személyieknek ; 20—25.000 K-t kellene erre biztosítani, ami egyébből, mint államsegélyből, alig kerülhet ki. Építkezésre, egyszersmindenkori felszerelésre bizony pár százezer koronát folyósítani kellene az államkincstárnak. Ily drága és sokba kerülő, bár igen hasznos intézetet a legnagyobb körültekintéssel kell megfundálni, s a leggazdaságosabban kihasználni. A tanításnak szakadatlanul tartani kell reggel 8—12-ig, d. u. 2—6-ig, mindennap; ez napi 8, heti 48 órai tanulási idő, melynek m. e. 2/3

_a elmélet, gyakorlat (30 + 18 óra), úgy berendezve, hogy az elmélet túlnyomó az első éven, kapcsolatban a középiskola tantervével ; a praktikum pedig fokozatosan növekedik s az utolsó éven, az életbe kilépés előtt, a legnagyobb. A praktikumok leszámításával fennmaradó heti 39 óra elmélet soknak nem mondható (napi 5 órát tesz ki) s a műhelygyakorlat hármat; az utolsó éven az arány megváltoznék, napi 3 óra elmélet 5 órai műhelygyakorlattal volna összekapcsolva; a középső osztályon 4 óra elmélet s u. a. gyakorlat volna naponként. Hogy ezt a munkát a tanulók meg is birják, a felvételnél s a tanulás folyama alatt is orvosi ellenőrzés alatt kell állaniok s akiknek szervezete az erős munkát meg nem bírja, ép úgy eltávolítandók, mint akiknek szellemi képessége nem megfelelő. A gyakorlatiasság célját szolgálná a harmadik év különösen az által, ha az automobil szerkesztést és kezelést, javítást is fölkarolná ; az automobil ma már nem pusztán sport, fényűzés, de igen hasznos közlekedő eszköz, részint személy-, részint teherszállításra. Maga a kezelés, hajtás tisztességes kenyeret ad (egy soíför fizetése legalább 1000 K s teljes ellátás); szolgálata nem cselédszerü, hanem szerződéses viszonyon alapszik. Az igen keresett pálya, rendszeres képzésével, szakszerűen eddig egy tanintézet se foglalkozott. Nem kétlem, hogy akármely automobilgyár szívesen társulna műszaki iskolánkkal saját üzlete érdekében; engedne át, tanítás céljára, valamely kimustrált automobilt; új gépeit pedig örömmel bocsátaná a műszaki iskola rendelkezésére, kipróbálás céljából, úgy mint a gazdasági iskoláknak. (A műhelyi berendezésre nézve v. ö. a budapesti inekhanikai és órásipari szakiskolának, továbbá az iparművészeti szakiskolának tantervét 1) A nagy iskolafentartók, a taníttató szülők érdeklődését különösen lekötné egy olyan kurzus berendezése, amelyet érettségit tett fiuk látogatnának ; az elemi számtan, mértan, természettan, vegytan, fogalmazás stúdiumait ezek már szuperálták; ismételniük fölösleges; maradna számukra a közgazdaság és tekhnologiai rész, amire, szintén heti 48 órával, elég volna egy esztendő. Ilyen kurzus van már az országban, Kézsmarkon az állami szövőipariskolán szervezve. Kitűnő előkészítőül szolgálna ez egy év a műegyetemre készülő maturusoknak; ahol úgy is az a baj, hogy a tanulás túlnyomóan elméleti s a bukások, züllések °/

0-je igen magas. Ezzel a maturusoknak való kurzussal 4 évfolyam fenntartásáról kellene tehát gondoskodni ; elhelyezést nyerne pedig 80—100 ifjú, kik közül évente 40—50 végezne; 50—60.000 K levén praeliminálva az évi fentartásra, egy ifjú taníttatása m. e. 1000 koronába kerülne ábrándok selymes, aranyos szövedéke . . . Suttogó leánynak ártatlan hizelgése . . . Majd vad forgatag ragad magával az élet kacagtató tragikumába, a szenvedélyek kohójában dobzódnak, míg tompúlt érzékeinkkel le nem fölöz bennünket az élet azok közé, kik a kiélt élet emlékeivel a múltnak élnek már csak, vánszorogva, lázasan, betegesen ... A Salome zenéjét játszák. Mintha már szökkenne a rénszarvas; mozgásban van az egész reklámhad, vájjon a menthol apostola, vagy a zsúrfiú pusztítja majd el bújában a söröspalaokokat? Egyik sem. Csak a függönyt húzzák fel. Heródes palotája emelkedik ki borongós, felhős háttérből, Salome szerelméért egy testőr hull mereven a színpad deszkáira, Keresztelő János szerelméért őrjöng Salome . . . megjelenik Heródes pompában ragyogó udvari népével, kéjes vágy tükröződik arcán, Keresztelő János pedig vérfagyasztóan átkokat dörög tömlöcéből az elpuhúlt élet királyára s hirdeti az Igazság, az Erkölcs eljövetelét. Salome hiába esengett az önmegetagadó apostol szaváért s a már csak raffinált érzésekért lelkesedő mostoha apjának János fejéért eljárja a Kelet fátyoltáncát. Vért párolgó tálcán hozzák János fejét s mit az élőtől nem nyert el Salome, vér árán szerezte meg : az érintetlen férfiarcra odalopja a sóvárgó szerelem gyilkos csókját és. . . Nem mondom tovább. Úgyis ösmerjük valamenynyien a bibliai Salome históriáját. Csak azt engedjék meg, hogy míg a színpadon lejátszák Wiídenak e hátborzongató darabját, egy pár szót ejtsek a modern drámáról. Itt a kakasülőn legfeljebb a rendőr fog érte dörmögni. Itt van mindjárt Wilde; őt veszem a modern szinműirás egyik képviselőjének; Wildest, a raffinált, a túlfinomúlt, a dekadens érzések bőseinek szinpadrahozóját. Nemcsak a Salomera kell szorítkoznom, utalhatok a Flórenci tragé diára is, bár ezt csak töredékesen hagyta ránk, az elejét Róbert Boss irta meg. Amint Saloméban a nő határtalan szenvedélyének az érvényesülését látjuk, itt is a mindenáron érvényesülni akaró nő bogozza össze a cselek vény szálait, s amint ott Horódes azzal, hogy Salome hiúságát érvényre juttatja, kettévágja és így megoldásra juttatja a cselekvényt, épúgy ebben a drámában is férfihez köti a sikert a szinpad múzsája ; — engedjék meg, ha Wilderől szólva egyszer az élet, másszor a világ jelentésében használom a színpadot, szerinte: a világszinpad, csakhogy rosszúl vannak kiosztva a szerepek ; a legtöbben, férfiak is, asszonyok is, kénytelenek olyan szerepeket játszani, amelyekhez nincs tehetségük. — E drámában azé a siker, kiben a nő leginkább feltalálja érvényesülése biztosítékát. Azt az alapgondolatot, életfilozófiát szolgálják Wiídenak Összes drámai hősei, hogy azé a nő szerelme, ki tért biztosít neki az érvényesülésre. A flórenci kalmár felesége szép s ennek látható elismerése a legnagyobb vágya. Férje, ki kalmárkodik, kereskedik, ki a szép szavakat, a dicséreteket kelméire vesztegeti, észre sem veszi e női hiúságot. Bárdi heroeg azonban a nők szépségének való áldozatot tekinti élete főoéljának ós főhivatásának, már megjelenésével is h'zeleg a nőnek, ki az ő szerencséjét szolgáló elhatározással fogadja ; hizelgő, suttogó szóvirágokkal árasztja el a flórenci szépséget s bárfájának lágy pengetésével ad kifejezést Bianka bájának. Hamar elnyerné a pálmát, de fellép maga a kalmár. Férfiak állanak egymással szemben, már ninos ereje a szép szónak, az elme sziporkázásait csakhamar az aoél cikázása váltja fel s a herceg holtan marad a szinhelyen. A férj feleségéért életét kockáztatta, az asszony szépsége a férj tettében testet öltött, ennek sokkal nagyobb értéket tulajdonít a nő is a herceg szép szavainál. „Mért nem mondtad nekem, hogy ily erős vagy?" — kérdi az asszony, — „És te mért nem mondtad, hogy ilyen szép vagy ?

u — kérdi a férj, s ebben a két befejező kérdésben benne van a tragikum és annak megoldása. Megemlítem Wiídenak legszebb drámáját, a Paduai hercegnőt, Ebben a nő önkéntes áldozata saját félreismerésének, félreismerte azt a férfit, ki szerelemből feláldozta a saját életét, hogy a nőt gyalázatos, szégyennel teli végtől óvja meg. Beatrice megszereti Guido Ferrantit 8 ezért megöli férjét, a heroeget, ugyanakkor, midőn politikai okokból Guidónak kellett volna e förtelmes tettet véghez vinnie. Guidóban egy pillanntra utálat ébredt fel a nő iránt s a hercegnő bosszúból ráhárítja a gyilkosság bűnét. Miután Guidó a törvény előtt is magára vállalja a bűntettet, a nő félreismerésének nem találja más megoldását, minthogy a halálra itéltnek szánt hegyelemmérget az utolsó csöppig kiissza. A nő elérte célját, mikor a férfi halálbüntetést vett a fejére szerelméért, más célja nincs életének, együtt hal azzal, ki az ő értékét ily önfeláldozó tettben juttatja kifejezésre. A szinműirás egyik képviselője gyanánt hoztam fel Wildeot. Ép ily joggal felhozhatnám