Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-09-23 / 38. szám

pénztári alaptőke sorsa felett. Városi hatóságaink százezrekre menő érdekeltséggel bonyolítanak le ügyleteket. Miért ne lehetne felügyeletük alá helyezni a sokkal könnyebben ellenőrizhető takarékpénztári üzletet. — Vége következik. — Egy-két szó a Munkás-Gimnáziumról. — Ajánlva a munkások figyelmébe. — Akik a Munkás-Gimnázium első évfolyamának márciusban tartott záróvizsgáján jelen voltak, a hallgatók bemutatott készültségéből — igazságos birálat után — azt a tanulságot meríthették, hogy a Munkás-Gimnázium a munkásság értelmi színvonalának emelésében fontos szerepre hivatott, s felállítása valóban nagy szükséget pótolt. Ámbár a hallgatók létszáma tanév végére megcsappant, a szinte váratlanul nagyszámban beiratkozottak közül időközben elmaradoztak azok, akiknél a tudás utáni vágyódás csak szalmaláng volt, akik talán tudni szeretnének, de sem türelmük, sem kitartásuk nincs ahhoz, hogy a tudás lépcsőjén fokonként haladjanak felfelé, — de a megmaradt, mintegy 25 főből álló csoport a lehangoló példától kedvét nem vesztve, öntudatos emberekhez illő komolysággal teljesítette az iskola iránti kötelességét, nem sajnálva időt, fáradságot, egy kis anyagi áldozatot, pontosan eljárt a tanítási órákra, gyűjtvén olyan ismereteket, amelyek az életben részükre hasznos gyümölcsöket teremnek. Valamely intézmény létjogosultságát nem is az adja meg, hogy mennyien vesznek részt \ benne, hanem hogy működése milyen nyomokat hagy hátra, s mennyiben szolgál a köz javára. Már pedig a Munkás-Gimnázium a leghatározottabban közérdeket szolgál, mert amikor emeli a munkásság műveltségének színvonalát, ugyanakkor emeli az ipar nivóját is. Elvitázhatatlan tény, hogy a művelt munkás jobb munkás; izlése, ítélőképessége csiszoltabb azénál, aki — minden intelligencia nélkül — automatamódra gépszerűen végzi munkáját. A. munkás munkájába a lelket a megértő műveltség adja, e nélkül a munka haszontalan tákolmány. A műveltség pedig a legelemibb képzettséggel biró munkásnál csak továbbképzés útján szerezhető meg. Ezt a továbbképzést van hivatva szolgálni a Munkás-Gimnázium intézménye, amelynek városunkban tavaly ilyenkor olyan szép remésérlet és 8 felugrik ágyából. Szomorúan mondtam le sétálási terveimről. A legokosabb, amit ilyen helyzetben tehetek, ha megkeresem a szoba közepén lévő asztalt, azt veszem kiindulási pontnak és onnan felfedező körutat teszek az ágyamig. S ha az ágyat meglelem, egész közel van hozzá a vizeskorsó, ezzel enyhítem égető szomjuságomat is. Négykézláb kúsztam tehát, így legalább biztos voltam benne, hogy semmit fel nem borítok. Egy-két pillanat alatt meg is találtam az asztalt, még pedig olyan erősen, hogy homlokom borét is lehorzsolta, aztán felálltam, kinyújtottam a karomat, ujjaimat kifeszítettem ós egyensujt tartva ide-oda hajiongással, elindultam, hogy felkeresem ágyamat. Előbb egy székbe vertem oda a térdemet, aztán egy falba. Majd egy díványba, ismét egy másik székbe és megint egy díványba. Ez már aztán egészen zavarba hozott. Ugy emlékeztem tudniillik, hogy a szobában osak egy divány van. Eközben eszembe jutott, hogy az asztal se sokat ér, mint kiinduló pont, mert hiszen kerek. Elhagytam tehát helyemet, vaktában indultam neki a székek ós díványok labirintjének. így kóborogtam az ismeretlen s reám nézve oly idegenszerű területen mindaddig, mig a kandallóról levertem egy nyek között nyilott meg első évfolyama, s amelyet a tavasszal olyan szép sikerrel fejezett be. Nem szabad azonban az első évfolyammal befejeznünk a Munkás-Gimnázium működését, azt okvetlen követnie kell a többi évfolyamok áldásos munkájának is. A jogcímet ehhez a kívánsághoz az általános szempontokon kivül az a 23 munkás adja meg, akik kérvénnyel fordultak a Munkás-Gimnázium igazgatóságához, hogy a gimnázium második évfolyamát nyissa meg. Amennyire ismerjük a tanári kar lelkes buzgalmát és ügyszeretetét, amellyel az első évfolyamot vezette, egész biztosra vesszük, hogy a törekvő ifjak kérelme meghallgatásra talál, s rövid időn belül megnyilik a MunkásGimnázium második évfolyama, annyiból is inkább, mert a város képviselőtestülete idén is megszavazta az iskolának azt a segélyt, amelyet számára tavaly nyújtott, viszont az állam is támogatja segélyével. így az iskola fenntartása anyagi szempontból biztosítva van. Úgy halljuk különben, hogy ha a második évfolyam megnyitása ténnyé válik — amiben semmi okunk sincs kételkedni —, a tanári kar a tavaly szerzett tapasztalatok nyomán úgy állítja össze az órarendet, hogy az előadások látogatása a tanárokra és hallgatókra minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon. Most már aztán a munkásságon áll, hogy a 23, művelődésre, tudásra törekvő ifjú szép példája széles körben követésre találjon. Az ő érdekükről, az ő jövőjükről van szó, s balga ember az, aki a saját jobblétének eszközeit megszerezni nem igyekezik. Azt mondja az írás: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot" — s a munkásgimnázium az önművelődésnek olyan olcsó „alkalmatossága", hogy annak árát a legszegényebb viszonyok közt élő munkás is elhelyezheti számadásában. Csak akarat, erős elhatározás, a kényelemnek egy kis feláldozása kell hozzá — aztán egy egész új, eddig ismeretlen világ tárul fel előttük : a tudás világa. Ennek a .világ"-nak polgárává lenni minden öntudatos munkásnak kell, hogy célja legyen. Iratkozzanak be tehát komoly elhatározással minél többen a Munkás-Gimnáziumba, hogy magukat művelve, tudásban gazdagodva, dicsőségére váljanak a munkásosztálynak, a magyar iparnak ! Nánik Pál. virágvázát, amikor utánna hajoltam, hogy felemeljem azt, felborítottam a mosdóasztal kancsóját, s éppen azt mondtam magamban : Jó volt és most itthon leszek rögtön ! — de egyszerre Haris ordítását hallottam: — Segítség, sp . . . gítség ! Gyilkos ! — Ne félj, osak én vagyok — siettem öt megnyugtatni. — Csurom viz vagyok. Leöntöttél — mondta ő panaszosan. A zajra a házbeliek is felébredtek. Elsőnek a házigazdám lépett be égő gyertyával kezében, nyomában Z. úr egy másik gyertyával, azután egy egész gyertyás körjárat. , Körülnéztem. A Haris ágya mellett álltam éppen ellenkező szegletben, mint ahol az én ágyam volt, az íb a fal mentén. Mindössze két szók volt a szobában s én egész éjszaka ezek körül forgolódtam ! Elbeszéltem a háziaknak a történteket s ezek megnyugodva tértek ismét álomra. Én a pedométeremen, mely mindig nálam van, konstatáltam, hogy negyvenhét mérföldet gyalogoltam a szobában. — De elvégre egyre megy : hiszen úgyis azért keltem fel, hogy egy kicsit kisétáljam magamat. A színházi hét. Régóta nem néztünk olyan érdeklődéssel színtársulatunk működése elé, mint idén, Az a kis intermezzo, ami a staggione szereplése alakjában Székesfehérvárott és Pápán is lezajlott, állítólag arra indította a direktort, hogy a szokottnál erősebben állítsa össze társulatát. Mi ugyan azt, hogy jobb -erők lesznek vagy vannak még nem tartjuk elegendőnek a művészi színvonal eléréséhez. Fegyelmezettség, rendezés oly tényezők, ami nélkül jó társulat nem képzelhető. Pedig éppen a fegyelem és rend volt az, amit Szalkayéknál az utóbbi szezónokban nem találtunk. Az idei első heti előadások azonban biztató ígéretnek látszanak, hogy e tekintetben örvendetes változás áll be. Azt is láttuk már e héten, hogy sok jó új tagja van a társulatnak, bár akad elsőrendű szerepkörben gyönge is. Végleges véleményt természetesen egyelőre még nem mondhatunk. Szombaton nyíltak meg ismét Thália ódon templomának kapui s Thália papjai és papnői egy társadalmi színművel, A becstelen-nel igyekeztek áldozni múzsájuknak. Sajnos azonban, hogy az áldozatot sem a Múzsa, sem a Múzsa pártfogói, a gyér számban megjelent közönség nem fogadta valami kedvezően. Maga a darab sem alkalmas hatalmas emóciók keltésére, hiszen teli van érdektelen jelenetekkel, banális szellemességekkel, közismert fogásokkal, de különösen a szereplők (kivált az újak) azok, akik vajmi csekély mértékben járultak hozzá a bemutatkozás kellemes fogadtatásához. A látottak után nem sok jót jósolhatunk a drámai előadások sikereihez. Nincs a társulatnak valódi hősszerelmese, még kevésbbé 'drámai hősnője. Fájdalom, be kell vallanunk, hogy hangban, hanglejtésekben s alakításban oly gyenge hősnőt, mint Harmos Ilona, mostanában nem láttunk. Zilahi János ambiciózus, de még teljesen kiforratlan tehetség. Az újak közül Ny árai biztat sikerekkel. Jó volt Miklósi, Déri és Kovács, akik kiválókép igyekeztek feladatuknak sikerrel megfelelni. Vasárnap délután Molnár Ferenc szellemes vígjátékában, a Testőr-ben gyönyörködött a szépszámú közönség. A testőrt Zilahi János adta, jobban, mint a bemutató idején Nyikos, s gyengébben, mint a staggionenál László. A színésznő szerepe Harmos Ilonka kezében volt, s feladatának becsülettel megfelelt. Úgy látszik, könnyebb műfajokban inkább megállja a helyét. Miklósi Margit sugárzó komikummal játszott, de a régi jó volt Kovács is. Hétfőn igen gyenge darabot mutattak be színészeink. Mintha ismerte volna már közönségünk az előre hirdetett újdonság silány voltát, nem érdeklődött iránta, annyira nem, hogy szinte üres ház előtt kellett színészeinknek végig küzdeniök szerepöket. A Budapesten nagy szenzációt aratott színmű: „A rejtélyes ember" Pápán befagyott. Nem is csoda, hisz Lord André és Binét Alfréd együttes munkájában alig van pár cselekvő részlet, az is vérszegény. Beszélő moziképek összetákolásának tünt fel az egész, amelyben látunk félig humoros, félig visszataszítóan borzalmas lipótmezei jeleneteket, hallunk dicsértetni egy kitűnő üzletembert, akit neje a tébolydába hurcoltatott, mert kitört rajta a félelmetes őrjöngés s aki csakugyan oda is való, mert mikor a tébolydából kiszabadították, megölte rohamában kiszabadítóját, fitestvérét. Ez lenne az a rejtélyes (!) ember, akinek a darab hős szerepet szánt. Ennek a drámai lélektani abszurdumnak az eredménye aztán, hogy sem Déri Béla Bercier Rajmond szerepében, sem Zilahi János Bercier Liorelében, a két főszerepben érvényesülni nem birtak, pedig ugyancsak iparkodtak. A többi szereplő, még Alapi Nándor az ő szimpatikus alakításával is hatás nélkül tünt el a darab cselekvény- ürességében. Az első zenés darabot kedden adták. De hát ez is csak olyan „mű"-zenés darab volt. Az ezred apját operettnek mondja a színpad, igazság szerint azonban egy elég frivol és elég kacagtató francia bohózat, amelyet tekintettel a tekintendőkre itt helyben megzenésítettek, beletoldván egy-pár kupiét, dalt, sőt apachetáncot is. A bohózatot különben összevágó