Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-08-26 / 34. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. jElőfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D** KOROS E NDKE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Háború. A háború meg van üzenve. Megüzente a Reichspost, a osztrák keresztényszocialisták hivatalos lapja. De ne tessék hinni, hogy amolyan papiros háborút, ami még a papirosbuzánál is veszélytelenebb, hanem valóságos véres háborút, ahol az osztrák hadtestek a Gross-Oesterreich eszméjéért, a magyarok pedig a dualizmusért vonulnak harci sikra, ahol ágyúk dörögnek, haldoklók nyöszörögnek, Umlauf az osztrák, Székely, mily szerencse, hogy már van székelyünk, a magyar aviatikai osztály élén lebeg a harctér felett. Valóságos véres kegyetlen háború lesz ez, mert a Reichspost kijelentette, hogy ha az argentiniai hús ügyében a magyar kormány nem enged, akkor karddal kell az osztrákoknak igazukat kivivni s végrevalahára végleg le kell számolni az ősi ellenséggel. Ó Reichspost, ó dicső keresztény szociálista párt, mely választási bukásod után harctéri babérra vágyói, ha te tudnád, hogy annak a harcba szólított magyarnak mily kevéssé fáj a te argentiniai húsod s mennyire közömbös neki, hogy a különböző tonnákat kimérik-e Wien város piacán vagy sem, akkor nem fújnád harcias tárogatódat s nem izgatnád fölöslegesen — magadat. Mit bánjuk mi szegény fogyasztó magyarok, hogy honnan veszik a szegény fogyasztó osztrákok a húst ? Bár annyit vennének idegenből, hogy végre mi is kaphatnánk egy-egy jó falatka honi husocskát emberséges áron. Itt bizony csak a régi mondás igaz : Veszekednek a vezérek s szenvednek a görögök. Egyformán görögök vagyunk mi mindnyájan: osztrákok, magyarok. Ámde ha, nagyrabecsült Reichspost, te mégis más nézeten vagy, ám vonultasd fel csatarendben bátor vitézeidet, idestova már úgyis két emberöltő telik el, mióta utoljára láttuk — a hátukat. Gyakorlati antialkoholizmus. A Röchlingféle német vas- és acélművek gyár, egyike a kontinens legnagyobb ilynemű vállalatainak, a múlt héten a gyár fekete táblájára a következő hirdetményt akasztatta ki: „Értesítjük munkásainkat, hogy arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a vaskohó üzemben ama munkások a legértékesebbek, akik semmiféle szeszes italt nem élveznek. Elhatároztuk tehát, hogy azok a munkások, akik egy évnél tovább tagjai valamely GoodTemplár páholynak, következő jutalomban részesülnek: Azok, kik egy évig tagjai egy páholynak, negyedévenkint 10 márkát kapnak és e jutalom minden, a Good-Templár páholyban eltöltött év után negyedévenként 5 márkával emelkedik". A gyakorlati antialkoholizmusnak eddig ez a legracionálisabb cselekedete. Egyáltalán ez az az út, amelyen az eddig túlságosan kenettelteljes eszközökkel dolgozó antialkoholizmus a gyakorlati tettek mezejére lép. Ugyanerről a Röchling-féle gyárról már régebben olvastuk, hogy a fizetéseket a hét közepén eszközli. Mindkét dologban például szolgálhat tehát más gyárvállalatnak és hatóságnak. A szerdai fizetés olyan dolog, ami még csak egy fillérbe sem kerül, tehát ott is megvalósítható, ahol az emberi erő kímélésére, fenntartására röstelnek külön áldozatot hozni. Mert annyi tény, hogy a mértéktelen alkohol-fogyasztás időnek előtte elpusztítja az emberi szervezetet s az is tény, hogy az alkohol fogyasztás legkedvesebb napja a fizetés utáni vasárnap, melyet így — szentelnek meg. Tanuljunk a külföldtől s utánozzuk a Röchlingcég példáját! A város költségvetése. Pápa város 1912. évi költségvetésében, melyet e hó 28-iki gyűlésében fog tárgyalni a képviselőtestület, a községi pótadóval fedezendő összeg 165.696 K 11 fillérrel van előirányozva, ellentétben a múlt évi költségvetéssel, hol a pótadóval fedezendő összeg 135.350 K 96 fillér volt. A különbözet 30.345 K 15 fillér, ami %-ban kifejezve a pótadónak circa 6%-al emelkedését jelenti. Az amúgy is súlyosan megterhelt lakosság fájdalmas érzéssel fogja fogadni a terhek ez újabb emelkedését. Vigasztalónak azt ugyan nem fogadhatjuk el, amit a városházán szoktak emlegetni, hogy más városokban, söt akárhány községben is, még nagyobb a pótadó, holott a város által a közönségnek nyújtott ellenszolgáltatások még kisebbek. Mert hiszen azt azért senki se tagadhatja, hogy nálunk a tényleges közszükségletek ellátására kellő gond van fordítva és ha túlságosan dicsekednünk még mindig nem lehet azzal, amit a közegészség és tisztaságügy (vizvezeték, Erzsébet-liget), utcarendezés (új utcák nyitása), közvilágítás stb. terén elértünk, de pironkodásra sincs semmi okunk. Ha azokat az okokat nézzük, amik a városi költségvetés szükségleti részének „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA. Jön a török 1* Irta: Köveskuti Jenő. Délmagyarország egyik ősi vármegyéjében történt az eset, amit most elmondok. A képviselőválasztások közeledvén, fölcitálta magához a főispánt a miniszter: tegyen jelentést a megyei pártviszonyokról. Az alispán ugyanekkor a szomszéd megyében levő birtokán időzött. A főjegyző fürdőre utazott a felesége után. Az első aljegyző leánynézőbe járt a harmadik vármegyében A vármegye igazgatásának gondjai tehát, egész súlyukkal, Dobrányi Mózes vállaira nehezedtek, aki évek hosszú sora óta, mint második aljegyző működött abban a dioső multu vármegyében. Szegény, nem birta fólebb vinni a második aljegyzőségnél. Fiatal, tejfölös szájú gyerkőcök nőttek fel körülötte s lettek főbirák, első aljegyzők, sőt főjegyzők; ő deres fővel maradt annak, aki volt, örökös második aljegy* Szerző Szomorúak és Vidámak c. kötetéből. zőnek. Nagyon bántotta ez a mellőzés az öreg urat és sokat panaszkodott miatta. Most azonban, hogy főispán, alispán, főjegyző, első aljegyző kiröpültek a vármegyei fészekből : váratlan tisztesség érte. Nagyra is volt az öreg úr vele ! Eldicsekedte fűnek fának, hogy ime, akit nem tartottak érdemesnek arra, hogy bár valamelyik járás főbirájává válasszák, most az egész vármegyét kormányozza. Hire futott ennek gyorsan megyeszerte s az öreg úr üdvözlő leveleket is kapott. Hanem egyik nap, éppen midőn hivatalos gondokkal terhelve, komolyan járt föl és alá irodájában, egy hivatalos telegrammot kézbesített neki a szolga. A telegram az egyik határszéli járás székhelyéről, Ákosfal várói volt keltezve, irja pedig az ottani főbiró: Gyalári Gáspár. „Sürgősen értesítem Nagyságodat, mint a vármegye ez idő szerinti vezetőjét, hogy Mezid bég, elpusztítván Romániát, húszezer főből álló sereggel átkelt a Szurkos-szoroson. Útját álló csendőreimet lekaszabolta. Magam is csak nagy üggyel-bajjal tudtam az életemet megmenteni. Á kontyosok ellenállásra sehol sem találván, járásomat elpusztították s most útban vannak a vármegye belsejébe." — Tyü ! aki áldója van — kiáltott fe Dobrányi Mózes — ez már csakugyan veszekedett állapot ! Hogy a ménkű üssön abba a Mezid bégbe ! Én bizony azt hittem, hogy a faja is kiveszett annyi idő óta s ehol ni, husz ezer janiosárral beront az országba. És éppen az én vármegyémet választotta ki. Ugy, mint ha dan. Régen is erre volt a járásuk ezeknek a bégeknek . . . De lássuk csak: Mintha ezt a Mezid béget levágta volna Kemény Simon Szent Imrénél, úgy emlékszem. Persze, hogy levágta. Hanem ez, aki most berontott, annak a fia, vagy unokája kell hogy legyen, hogy a Lucifer táncoltassa meg az ócska gazemberét! . . . És járt föl-alá irószobájában az öreg úr s nagyon vakarta a fejét. — No nézd, hogy vigye el az ördög ezt a kontyos tolvajt ! Húszezer janicsárral betört az országba . . . De hát most mi a manót csináljunk vele, azon töröm a fejemet. Az a gondolata támadt, hogy kiszól a harmadik aljegyzőhöz, Dénesházy Firihez, ha talán tudna valami okos tanácsot adni ? De hirtelen megvillant a fejében, hogy most ő a vármegye vezetője s nem volna jó, ha tekintélyét holmi meggondolatlan tanácskérésekkel ok nélkül rontaná. Érezte, hogy a kérdést *neki magának Leányok és fiuk részére intézeti ruhakelmék, fehérnemüek és kelengyék az intézetek előírása szerint legjobb minőségben és legjutányosabb árban kaphatók KRAUSZ és KÖBEIK divatáru házában, PÁ PÁ I.