Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-08-19 / 33. szám

Egyébiránt azon esetet, hogy vasúttal ellátott községeink megyebizottsági tagjai szükkeblüek volnának újabbi vasutak segélyezése iránt, föl se tesszük a vármegye közönsége megyebizottsági tagjai nagy többségétől. A Pápa—Somlyóvidék—Sümeg irányú vasút, melyen át a vármegye pápai és devecseri járása közvetlen összeköttetést kapna Zalavármegyével Somlyóvásárhely —Devecseren át; a Veszprém—Nagyvázsony—Tapolcza irányú vasút, melyen át a Balaton vidék forgalma jelentékeny részét visszanyerné Veszprém városa ; a Zircz—Szápár—Bodajki vasút, melyen át a Bakonynak keleti része nyerne eddig nélkülözött vasúti összeköttetéseket Zircz—Veszprém, másrészről Székesfehérvár—Komárom felé; a Siófok—Enying—Sárbogárd, vagy Dég—Szilasbalhás—Rézszilos irányú vasút, mely hivatva volna az enyingi járást a Balaton siófoki vidékével, és hajókon át a zalai részekkel összekötni, — másrészről dél irányú forgalmát emelni ; hogyha Pápa városa Marczal mellékével Alásony—Dabronyon át Jánosháza irányban vasúthoz juthatna, ez is szükséges volna; végre szükséges volna egyszer már arra is gondolni, hogy Veszprém és Pápa a Bakonyon keresztül közvetlen vasúti összeköttetéshez jusson Pápa—Tapolezafö —Jákó—Városlöd—Szentgáli, vagy Pápa — Gerenczevölgy — Bakonybél — Herendi vasúttal. Azok a megyebizottsági tagok, akiknek fogalma van a vasútak közgazdasági fontosságáról, nem hiszem, hogy be ne látnák, hogy tényleg az elősorolt irányú vasútakra igen nagy szüksége volna vármegyénk érdekelt lakosságának, mert ezen jelzett vasútirányok által vármegyénknek vasúti összeköttetések dolgában nagyon szegényes helyzete kellő orvoslást nyerne, vagyis vármegyénknek a világtól nagyon elzárva levő bakonyi belső részei, valamint a szomszédos vármegyékkel összekötött elhagyott szélei megtalálnák a nekik nagyon szükséges vasúti forgalmukat. Érezzük mi előterjesztők és indítványozók, hogy az elősorolt sokirányú vasútaknak egyszerre való létesítése oly nagy áldozatokat kívánna a vármegyétől, hogy bármennyire szükséges volna is mindegyik vasút, azokat egyszerre nem segíthetjük. Ezen nehézségek hatása alatt tehát két kivihető javaslattal járulunk a Tek. Törvényhatósági Közgyűléshez : határozza el a vármegye, hogy mindezen fentebb elősorolt jelzett irányú vasútak segélyézését elvileg szükségesnek ismeri és abban a sorrendben, amint azok bármi úton-módon megvalósulási terv alá vetetnek, anyagi erejéhez mérten segélyezi is, sőt ezek pártolására a m. kir. Kereskedelmi minisztert is felkéri. Mivel pedig a tervezett vasútak közül a Pápa—Somlyóvidék — Sümeg irányú vasút tervezése már annyira előrehaladott állapotban van, hogy úgy Pápa városa, mint a két érdekelt pápai és devecseri járási községek és nagybirtokosok jelentékeny ányagi segélyeket köteleztek e vasútnak, ellenbei\ Veszprémvármegye segélyadása mindezideig hiányzik, holott a zalai részre ugyancsak jelentékeny segélyt köteleztek az ottani érdekelt községek és nagybirtokosok, és Zalavármegye is megszavazott kilométerenkint 6000 K segélyt; és mivel e vasútiránynak a közigazgatási bejárása is megtörtént már 1910. év őszén, miként ez vármegyei alispánunk évi jelentésében is benne foglaltatott : ezek alapján indítványozzuk, hogy vármegyei segélyül a Pápa— Somlyóvidék —Sümeg irányú vasútra szavazzon meg a vármegye közönsége törzsrészvények ellenében kilométerenkint 6000, azaz hatezer korona segélyt és pedig olyan kivihető módon, hogy amely vármegyei kölcsönök eddig terhelik a vármegye közönségét, az azokból eddig már letörlesztve levő több mint háromszázezer koronát konverzionális kölcsönújításokkal a hitelező pénzintézeteknél újra folyósíttassa, az eredetileg megállapított évi törlesztések határidejének a letörlesztett 'évi járulékok erejéig további újabb évekre eltolásával, de az eddigi évi járulékok mennyiségének emelése nélkül és azok megmaradásával, s az ilykép előálló új tökéből fogja a vármegye segélyezni a Pápa—Somlyóvidék—Sümeg irányú vasútat, mint ezidő szerint segélyezésre elsősorban napirenden levőt. Annak indokolására, hogy ezen Sümeg irányú vasút segélyezése sürgősen szükséges, fel kell hoznunk azon ténykörülményt, hogy amennyiben Veszprémvár-' megye késlekednék továbbra is ezen vasútnak segélyezésében, a zalavármegyei segélyek is megszűnnek és más irányú vasútakra fordíttatnak és beláthatlan időkre agyon lenne ütve ezen a Pápa és Veszprém forgalmára fontos Zalamegye irányú vasút létesíthetése ; már pedig ha a vármegye két kereskedelmi gócpontjának: Pápa és Veszprémnek fejlesztésén nem iparkodunk, ezzel bünt követ el a vármegye nemcsak a két város ellen, de a vasút által közvetlen érdekelt devecseri és pápai járás egyes községei ellen is, mert ha a vármegye kereskedelmi és ipari piacát képező két nagy város forgalma nem emeltetik, megsínylik azt a falusi községek is a vármegyében. A többi jelzett vasúti irányok létesítésének terve ha majd annyira előre fog haladni, mint ma már a Pápa— Sümeg irányú vasút ügye van, akkor évek múlnak el és az eddigi vármegyei kölcsönökből akkorra ismét oly nagy összegek lesznek letörlesztve, hogy az újabb vasútak segélyezése ismét lehető lesz, azok létesülése sorrendjében. Pápa, 1911 augusztus hó 12-én. Mély tisztelettel: Több megyebizottsági tag. r Építkezés a városnál. Nemrég készült el a város iparos és kereskedelmi tanonciskolájának szép épülete. Volt alkalmam ennek a középületnek építési irataiba is betekinteni. S mondhatom, hogy a felszámolásra vonatkozó jelentések és bizott— felelt Verédy s volt valami a hangjában, amitől mindenki, még ő maga is egészen megilletődött. — Folytatom én — kiáltotta Parády, aki nem kivánt megilletődve lenni. — Folytatom én. A mi Verédy Józsink egy darabig tétovázott, küzdött, — veszekedett önmagával — s ekkor felajánlotta szerelmét kárpótlásul ... mi ? — Nem egészen így történt. — Hát hogy ? — Másképpen. Budapesten voltam. Az első szigorlatra készültem. Adelinet már három hónap óta nem láttam és ez valamicskét csendesített szerelmemen. —• Ohó, te kis csapodár . . . — Szerettelek volna az én helyzetembem látni. Messze tőlem egy asszony, akit imádok mint egy istennőt, de akiről tudom, hogy olyan megközelíthetetlen, mint egy istennő, mig itt Budapesten ... De hagyjuk ezt, hiszen bármit tettem is, — szivem legeslegmélyén mégis osak hű maradtam Adelinehez. És akkor mi történt ? Az, hogy egy gyászkeretes „szomorú jelentés" a Gramszi haláláról értesít s hogy mielőtt még jóformán átérthetném, hogy ez milyen kellemes változás, meghallom, hogy az Adeline férje Cseppkövi Birinek ajándékozta a felesége legszebb gyémántjait. — Hihetetlen ! — Még hozzá oly ügyetlenül, hogy anyósa hamarabb megtudta, mint a felesége. Nos, képzelhetitek. — Képzeljük! . . . — nevetett Podrády. — Na, most ebből mi lesz ? — kérdeztem magamtól. — Ezután csak lehetetlen, hogy Adeline továbbra is álarcul használja a derűs egyformaságot? . . . Elválik? . . . Nem válik? S ha nem válik, hogy fogja ezt a megaláztatást elviselni? Szó nélkül? Nyilt lázadással? Titkos megtorlásai ? — Őrülten vágytam hozzá. Szerettem volna szemeiből a könyeket felcsókolni, ezer vigasztaló szót a fülébe súgni, kis, átlátszó, fehér kezeit a kezemben tartani. Szóval, szerettem volna mindama bölcs őrültségeket elkövetni, amelyeket egy szerelmes huszonkét é ves ember ilyen esetben elkövet. De nem mertem. Hisz tudjátok úgy-e, hogy a huszonnégy éven aluli ember asszonnyal szemben néha vakmerő, de mindig gyáva ? Attól féltem, hogy még be sem ereszt házába most, amikor teljes elhagyatottságban keresi a módot, mellyel a rászakadt események ellen védekezzék. És ekkor . . . egy levelet hoz a^posta. Nagyon rövid levél volt, de mire elolvastam, máris feledve volt félelem, szigorlat, budapesti szerelmek, minden. Csak egyet tudtam, hogy Adeline vár engem, mert Adeline szeret. Elhihetitek, hogy nemsoká tartott a csomagolás s én még aznap Tisza-Vadasra repültem. Megérkezem, de az állomásnál nem vár senki. Elkésve kapta sürgönyömet, gondoltam, s mivel a kastély alig volt két kilométernyire, elindultam gyalog. Úgy uzsonnatájra érkeztem oda. Késő augusztusi nap volt; az egész kert telve kábító illattal. Érett gyümölos, erjedő szilva, kaszátlanul maradt here-táblák, viola, heliotrop s száz más nyíló virág részegítette meg lelkemet. Hogyan fogom őt viszontlátni ? Mit mondunk egymásnak ? Hogy zárom karjaimba? . . . Mindezt kérdezgettem, mindezt elképzeltem és csaknem futva igyekeztem az előttem fehérlő ház felé. Belépek az előszobába. Senki. A pipázóba. Senki. A nagy szalónba. Senki. Végre az asszony boudoirjának függönyét húzom nagy vigyázva széjjel s mit látok ? — A férjet, aki hálálkodva, bűnbánólag csókolgatja az Adeline kezeit. Mintha kígyók sziszegnének rám azokról a zöld selyem függönyökről, olyan irtózattal hátráltam mellőlük. Hogyan ? Adeline máris elfelejtett, máris megbocsájtott ? Vérlázító, undorító viselkedés, nemde ? Akkor legalább ügy éreztem-és kétségbeesve menekültem a házból; s míg egy éppen Budapestre induló vonatba vetettem magam, lázongva átkoztam a nők álnok kiszámíthatatlanságát. Verédy nagyot BÓhajtva elhallgatott. — Nézzétek — nevetgélt Parády — hát nem úgy nekibúsulja magát, mintha még most is az Adeline szerelmét sajnálná ? . . . A báró is jónak látta a poharát az övéhez kooointani. — Adósunk maradtál a históriád „pointe"jével, öregem. — Hogyan ? A „pointe" jével ? De hiszen nincs tovább. — Volt valami a hangjában, ami a további faggatásnak elejét vette. De mikor vendégei távoztával magában maradt a báróval, mégis előkeresgélt egy levelet Íróasztalának számos fiókjaiból s maga elé tette a dolgozólámpa szűkhatárú fénye alá. — Akarod hallani? — kérdezte. — Hogyne. Sokszor igen mulatságosak az ilyen ásatások.