Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-07-29 / 30. szám

dalmi, társadalmi, emberbaráti intézményeinek. Tiszta szívből kivánjuk a gyönyörű kitüntetés alkalmából, hogy áldásos működését egyháza, e város s a magyar haza javára teljes testi és szellemi erőben dicsőséggel folytathassa még igen soká! Népnövekedés vidékenként. A középponti statisztikai hivatal a népszámlálás revízióját most végzi. Az összehasonlító táblázat a népnövekedést a következő arányokban tünteti fel: A Duna—Tisza-köz népnövekedése 107, Erdélyé 14*6 százalék, a Tisza balparté 10*6 százalék. Mindhárom tétel az országos átlagot magasan felülmúlja s a népszám többletét 685.000-ben fejezi ki, ami az országos gyarapodás nagyobb felének felel meg. Annál silányabb eredményt látunk a Tisza—Maros-szögben. Nem sokkal javul a helyzet a Tisza-balparton s a Tuladunán: ott 88.000, itt 156.000 lelket tesz a többlet és relaciókban mindkettő 35—5*3 százalék. Ide számit a Dunabalpart is 120.000 léleknyi szaporodásával és 5*8 százalék reláció• jávai. Nyilvánvaló ebből, hogy a kivándorlási mizériák fészke tiz éven át a Tisza—Maros-szög, a Duna két partvidéke s a Tisza jobbpart volt. Az utóbbi területen ez régi nyavalya s annyira megrögzött, hogy miatta Szepesmegye népessége tiz év alatt egyáltalán nem mutat fel semmi szaporodást. E béteg országrészek városai is aránylag lassú ütemben fejlődnek: Versec gyarapodása 8, Komáromé, Pancsováé és Kassáé 10—10 százalék; Aradés Székesfehérvár 12*5 százalékra , Győr és Pécs 13*5 százalékra vitték. Sopron város az ő 1 százalékos lépcsőjén valósággal stagnál, Selmecbánya meg éppen lehanyatlott 16 ezerről 15 ezerre. Nagyobb lendület csak Pozsony 18*2, Miskolc 18*6 és Temesvár 22 százalékos emelkedésében mutatkozik. De hová enyész mindez más vidéken, például Debrecen 22*6, De hol és merre vannak ezek ? Ezt felkutatni nehéz munka. És mégis megtörtént, hogy egész a déd- és ükunokákig elágazott nagy család összes tagjait felfedezték, kik az egész országban szerteszét, sőt még a külföldön is laktak szétszórtan, amikor azután az i . . . i közjegyző meghívta őket hagyatéki tárgyalásra. Megjelentek. Annyian voltak, hogy egy egész községet be lehetett volna velük népesíteni: A közjegyző megállapítván leszármazási jogosultságukat, megindult a tárgyalás elsősorban is a felett, hogy a hagyaték milyen arányban osztassék fel az édes- és a féltestvérek között ? Nagy zsivaj támadt egyszerre, mert az édes testvérek leszármazottjai egészen ki akarták zárni a hagyatékból a féltestvéreket. Órákig eltartott ez a zűrzavar, anélkül, hogy a kérdés megoldása felé csak egy lépést is tettek volna. Ekkor az édes testvérek maradékai közül egy, már szintén öreg férfiú emelkedett szólásra s komoly, ünnepélyes hangon így szólt: „Kedves rokonaim ! Órák óta folytatjátok ezt az áldatlan versengést, anélkül, hogy célt érnétek. Lássátok, én ismertem a boldogult hagyományozót és a többi nyolo testvérét is. Ezek egytől-egyig mindnyájan egész a rajongásig ügy seerették egymást, hogy senki, aki látta őket, meg nem tudta volna különböztetni, melyik az édes, melyik a mostoha testvér. És ti most a hagyaték felett össze akarjátok tépni azt az arany kapcsot, melyet ők mint az egész örökségnél becsesebbet hagytak reánk. Azt iudífcványozom, hogy osztozzunk egyenlően, a nyolo öregág szerint". Vidám vonások jelentek meg azonnal a legtöbbnek arcán, osak egy-két vonakodó akadt még, aki nyugtalankodott, de ezek is látván a nagy, megelégedő többséget, beleegyeztek. Szatmárnémeti 25*9, Nagyvárad 28, Marosvásárhely 31*5 és Kolozsvár 50 százaléknyi bővülésével szemközt! Az utóbbiak messze fölulmulják lendületben a 14*5 százalékos Szabadkát és Szegedet, a 15*5 százalékos Kecskemétet, sőt a 20*3 százalékos Budapestet. Hazánk gyarapodó keleti részén az országos átlagnál jár: Marostorda, Torda-Aranyos és Hajdumegye 8—9, túlemelkedik rajta Szabocs, Ugocsa, Csongrád, Heves és Kolozs 9—10, Bihar és Szilágy 10—11, Hunyad 12*3, Csik 13*3, Mármaros 15*2 és Pestmegye 24*8 százaléknyi népnövekedéssel. Viszont feltünőleg stagnáló megyék ugyanitt, 0*5—4 százaléknyi relatív emelkedés szerint: Torontál, Temes, Bács, Csanád, Alsófehér, Fogaras és Nagyküküllő. Sőt vannak e virágzó területeken stagnáló városi képződmények is: Baja népszaporodása alig 5 százalék, Zomboré 3—4 százalék, Hódmezővásárhelyé meg éppen 1*6 százalék. Megnyugtatóbb a népszámlálási eredmény, ha a megyei relációkat nyelvterületi kapcsolatba hozzuk egymással, magyar területnek véve minden oly megyét, hol számszerű többség magyar, s másajkuak, hol a többség tót, oláh, orosz, német vagy szerb. A magyarsághoz számítunk tiz dunántúli, hét felvidéki palóc, tiz alföldi és négy erdélyi székely megyét (beletudva az odatartozó városi népességet is). Túladunán a népszám 2 millió 831 ezerről 2 millió 981 ezerre, tehát 150.000 lélekkel nőtt, mely emelkedés 5*2 százaléknak felel meg. A palócföldön a népszám 1 millió 331 ezerről 1 millió 431 ezerre, tehát 100.000 -rel gyarpodott s relációja 7*5 százalék. A magyar Alföld szaporodása legkiadósabb : 5 millió 5000 lélekről 544 ezerre szökkent, többlet 539 ezer, relatíve 10*7 százalék. A székelyföldi többlet végül 572 ezerről 631 ezerre menőleg 59.000 lélek, relációban 8*5 százalék. Az emelkedés súlypontja az Alföldön van, kiterjed súlyával a székely megyékig, enged a palocföldön és veszít jelentőségéből túl a Dunán. Az egész magyar területre nézve a népszám 9 millió 739 ezerről 10 millió 587 ezerig Az idő annyira eljárt, hogy épen delet harangoztak, a közjegyző a megegyezést kimondta, valamint azt is, hogy délutánra a jegyzőkönyvet elkészíti, melynek aláírására hivatni fogja az örökösöket. Közös ebédre gyűlt össze az egész rokonság s az egymást azelőtt még sohasem ismerők, vig poharazással forrasztották öszze a vérrokonságot, mig végre megérkezett a közjegyző üzenete, hogy kész a jegyzőkönyv, menjenek az aláírására. Hosszú sorban haladt végig a tágas utcán az atyafiság 8 tódult be a közjegyzői irodába. A közjegyző felolvasta az elkészült okiratot, mely közmegelégedéssel helyben hagyatott. Csak az aláírás volt még hátra. A közjegyző már kezébe is nyomta a tollat a legidősebb rokonnak. Ekkor azonban a terem ajtaja felé halk moraj támadt, mely lassankint egyre hangosabbá vált. — Mi az ? kérdi a közjegyző. Csendet kérek ! A tömeg izgett-mozgott s belőle egy szikár, magas, rőthaju fiatal ember és egy hozzá hasonló termetű nő tört magának utat az előtér felé. — Mit akarnak ? Jöjjenek később, ha végeztünk. — Azért jöttünk, hogy a tárgyaláson, melyre minket nem hivtak meg, részt vegyünk. A vonatnak azonban, mely bennünket hozott, nagy késése volt s csak az imént érkeztünk meg. Bejelentjük ezennel a hagyatékra való igényünket mi is, kik az örökséghagyó Z. Ferencnek oldalági rokonai vagyunk. Meghívót nem kaptunk, de meghallottuk, hogy ma van a hagyatéki tárgyalás. Szemre-fejre néztek a rokonok, tanakodtak, duzzad föl, s az emelkedés 848 ezer lélek, arai a más fél milliónyi országos szaporodásnak az oroszlánrésze. A relációban 8*6 százalék, s az országos átlagot (8*9 százalék) hatalmasan megközelíti. Sokkal gyengébbek ennél a többi fajnépek nyelvterületére vonatkozó eredmények. Megállapíthatni ezekből, hogy a magyar megyék népessége erőben gyarapodott. Városunk csatornázása. A földmivelésügyi minisztériumban mostanában tanulmányozás tárgyává tették, hogy miként lehetne megtalálni a szennyvizek tisztításának valamelyes módját, amely elkerülhetővé tenné, hogy ha a csatornák tartalma az élővizekbe jut, azokat meg ne fertőzze. Most az úgynevezett biológiai rendszerrel véli a földmivelésügyi kormány a kérdést leghelyesebben megoldhatónak. Sikerült ugyanis olyan megoldást találni, amely mellett a csatorna-szennyvizek, aránylag kevés költséggel, teljesen ártalmatlanná tehetők és minden veszély nélkül bocsáthatók élő-vizbe. A csatorna-szennyvizek e módszer szerint földalatti állandó hőfokú medencében 12—14 óráig tartatnak, amely idő alatt a szerves anyagok — szervetlenekké, salétromosakká válnak és a szennyvizek színtelen, szagtalan ártalmatlan folyadékokká változnak át. Ezen biológiai eljárás jelentékeny előnyöket biztosít a városoknak, mert az átalakult szennyvizek öntözésre sokkal alkalmasabbak a közönséges szennyvizeknél. Tehát a mezőgazdasági kultúra emelesére is nagy jelentőséggel bír ez a rendszer; különösen a kerti gazdálkodást fogja a városokban nagyban emelni. A földmivelésügyi miniszter a múlt napokban irt le a vármegyékhez, melyben figyelmezteti őket, hogy mindazoknak a városoknak, melyek csatornázásukat a biológiai rendszer alapján fogják megvalósítani, állami támogatást biztosít és e célból a jövő évi költségvetésbe a szükséges összeget felveszi. Városunk polgármestere már be is adta Pápa város közönségének kérvényét a földm. hogy. vájjon az elhalt melyik testvérének a maradékai lehetnek a jövevények ? — Tudják-e rokonságukat igazolni ? — szólott a közjegyző. — Igenis, tudjuk — feleltek egyszerre mindketten. A mi öregapánk Z. József volt s ő testvére volt Z. Ferencnek, az örökség hagyójának. Itt van a keresztlevele. Átolvasta ezt a közjegyző s kijentette, hogy a keresztlevél szerint, melyet a sz . . . i evang. lelkész hivatalos pecsétjével és aláírásával ellátva állított ki, csakugyan a rokonság közé tartozik a két ismeretlen s így részese az örökségnek. — Van-e még egyéb bizonyítékuk is? — Van — feleli a rőt férfi. Itt van öregapánknak a házasságáról szóló anyakönyvi kivonata is. Ezt is átnézte a közjegyző és rendben találta, osak azt jegyezte meg, hogy különösnek találja, hogy a keresztlevél szerint Z. József evangélikus, a házasságlevél szerint pedig r. kath. —- Ez onnét van — szólott látszólagos felháborodással az új rokon, hogy Öregapám legény korában otthon a szüleivel valamiért meghasonlott, ott hagyta őket, elment más vidékre, hol áttért a r. kath. vallásra. Ezért gyűlölték őt a rokonok, ezért gyűlölnek minket is s nem akarnak rokonaiknak elismerni. Erre az otromba vádra a rokonság legidősebb tagja válaszolt. — Én a jelen levők közt a legidősebb vagyok — mondá —, aki mind a kileno testvért ismertem s jó lélekkel elmondhatom, hogy sohasem hallottam tőlük, hogy ők tizen lettek volna. Azt ia tudom felőlük, hogy szerették a maguk vallását, a másokét pedig tisztelték, ami nagyon