Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-07-15 / 28. szám
PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évré 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D R- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. ——L SZEMLE. Öt másodperc. Ennyin fordult meg a „hires % gazdagságáról, józanságáról, haladásásáról méltán „hires" város sorsa. Ha még öt másodpercig tart a föld belső kérgének rejtelmes, borzalmas elcsuszamlása, akkor nem lehetett volna meddő vitába bocsátkozni a Kecskemétet ért kár numerikus nagyságáról (mintha bizony azt fillérnyi pontossággal meg lehetne állapítani!), akkor még az a részvét-mérséklésben utazó hirlapiró sem tartaná frázisnak a „magyar Messinát", ami hogy csakugyan nem szószerint veendő — hála érte a magyarok Istenének. Öt másodpercen fordúlt meg Kecskemét sorsa s ez az öt másodperc megadja derék, szivós, rettenthetlen népének az erőt, a bizalmat, hogy folytassák tovább azt a munkát, mellyel az Alföld szivében jólétet és kultúrát egyenlő mértékben tudtak teremteni. Mindenki, aki magyarnak érzi magát, szívből kíván e munkára áldást és — állandóságot. Segítsünk magunkon. A lefolyt kritikus hét szenzációjából nemcsak a földrengéssel sújtott vidékeknek jutott ki, hanem kijutott Pápának is. És ha, amitől annyira félünk, csakugyan beüt, akkor nagyobb megdöbbenés fog támadni nyomában és még nagyobb elkeseredési moraj városunk lakosainak legnagyobb részében, mint amilyen zúgás szokta kisérni a földindulás romboló hullámait a föld méhében. Arról van szó ugyanis, hogy a grófi nagy bérházban az összes lakásbéreket horribilis mértékben felemelni akarja a ház — vagyis inkább a házak — dúsgazdag tulajdonosa. Némelyik lakójét 120%" e s arányban verné feljebb. Az érdekelt bérlök, akik tekintélyes légiót képeznek és akik közt vannak kereskedők, iparosok, hivatalnokok, — megrémülve ez újabb csapástól, valóságos gyűlést tartottak az egyik előkelő vendéglőben helyzetök megbeszélésére és veszedelemben forgó érdekeik megvédésére. Értesülésünk szerint azt határozták el, hogy mielőbb tovább mennének, kikeresik: vájjon kitől származhatott ez a szinte embertelen eszme, továbbá megkérik a grófot e valóban fölháboritó és igazságtalan házbéremelés elejtésére. Eddig tart a kis történetke. Hogy mi lesz az emiitett határozat eredménye, azt előre tudni nem lehet. A kezök és szellemök munkájával kenyeröket kereső emberek nehéz sorsát ritkán értik meg azok, akiknek kisebb-nagyobb bérházak és ezerholdas birtokok öntik az évi jövedelmet. De bármilyen módon dül el ez az egyébként magánügy, mi, az összes helybeli lakásbérlők, nagy figyelemmel kisérjük és ha esetleg bojkott lenne a méltó elkeseredés vége, teljes rokonszenvünk és támogatásunk még oda is kisérné kétségbeesett lépésöket. De ha, ami kivánatos is, — ennyire nem gyűlik meg a baj, és ha békés megegyezés szőrit jobbot, emberséges alapon, a két összeütközött érdek között, — nekünk, a többi bérlőknek, de kiváltképpen a hivatalnoki osztálynak, többé nem szabad nyugodt szemmel néznünk a dolgok folyását, gondoskodnunk kell, hogy az előre várható és a folyton nagyobb arányokban emelkedő béremeléseket kikerüljük. Ha ezt nem tesszük, még rosszabb helyzet fenyeget bennünket, mint amilyent a közelmúltban szenvedtünk át. — Hisz emlékezetünkben él még, hogy háztulajdonosaink egy részének hamis vallomása miatt alig birtunk városi viszonyainknak megfelelő lakáspénzt a kormánynál kitaposni, és, ha mi a grófi ház példáján okulva, magunkon idejekorán nem segitünk, ismét dupláját izzadjuk ki fizetésül járó lakáspénzünk összegének. A magunkon segités módját a fővárosi tisztviselőktől tanulhatjuk el. Ezek a jól számitó emberek egy házépitő társaságot alakítottak a legelőkelőbb pénzintézetek támogatásával. A társaság minden egyes tagja jogositott neki megfelelő ház felépittetésére, amelynek költségeit bizonyos évekig amortizálja, még pedig akképen, hogy az évenként fizetendő összeg nem lehet nagyobb, mint az illető tisztviselőknek járó lakáspénz. Ebbe az évi rátába bele van számitva az életbiztosítási dij is, amelyet az épittetö tag A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Tüz. Irta: Pap Mariska. Kél Péter addig oltogatta a mások hajlékaiból fölcsapó lángot, hogy a saját háza tüzére vigyázni nem jutott néki elegendő e földi időből. Kél Péter meghalt huszonnyolc esztendős korában a kórházi ágyon, miután bús kék szemével ébren végignézte, mint szeli le orvosi fürész jobb válláról a karját, mely egy tüzes gerenda alatt üszőkké égett. Meghalt, egy szép piros májusi estén, miközben szépen, szomorúan ezeket mondta a mellette siró szőke kis fehércselédnek : — Veronka, sohse hagyd magára tüz közelében a kicsi Pétert . . . A kisfiú, akiről szó volt, egyelőre még gyászmáslis pólyavánkosban szundikált az apja temetésén, és mosolygott, mikor a bucsumuzsikát rivalogták a dobok és kürtök. A temetés szép íeveseK, volt; a tűzoltók csákósak voltak, vadonatúj kékben és pirosban ; a tiszteken villogott a sok cifra pléh ; az ezüstrojtos zászlókat fútta a szél, a fátyolos fáklyák remegtek és a gyászdalok búgtak. A sirnál a főparancsnok is beszélt; dirigálásra termett éles torka most lelkesen és dicsérvé vezényelte a derék Kél Péternek az örök álmot. Egy fényes öregúr, kinek a gyára tüzébe oltotta bele szegény kis életét Péter, a tulajdon kezével hozta a koszorút és dobta a rögöt. És mikor a báraonyhangu kálvinista pap ajakán fölcsendültek a bánatos igék : „Most pedig néktek szól én búcsúzó lelkem, kicsike magzatom, szerelmeles párom" — akkor már nagy, keserves kórusban zengett az asszonysirás, sőt a kemény férfiállak alatt átkötött csákószijakon is végigperdült a köny. Az özvegy Veronka hazaballagott. Sírdogálva szoptatta este a fiát; a kriptái homályban reszkettek • az árnyak; mintha búcsúzóra bólogattak volna feléje a kis fészek holmijai ; mintha fájdalmas válási szók pendültek volna féléje a vén butordeszkák megpattanó rostjai közül. Mintha egy pillanatra élő fájdalom rezzent volna meg bennük; a vén nyoszolyában, mely tüzes fiatal éjszakák titkait viselte szuvas ölében ; a nagy barna almáriomban, melynek tiszta polcain oly rendes-békén megfért a vasárnapi viganó és ünnepi csákó, a frissen vasalt ing, a fodrozott pólya ós megtakargatott bankó, merev, magos homlokán pedig megtűrte a tarka tálak és cifra poharak sokaságát, mint egy ráncos anyó az apró unokák mókás piperéit; az asztalban, mely vidám vasárnapi ebéden lecsurrant pecsenyelé és szertefolyt bor foltjait őrzé; mind e hfí társakban, hasznos vén cselédekben, melyekre holnap már a zsibárus krétája rója a vásári árat, mintha a válási órák szomorúsága reszketett volna. És másnap Péterke utrakelt az anyja mellén, az anyja faluja felé. A zúgó, füstös és éhes Babilonban hova is lenne egy ilyen árva kis fehéroseléd és árva kis poronty ? Csak el vissza a rőzseszagu, pocsolyás falucskába, ahonnan hozták; az apai viskó ki vásott, paraszti küszöbjét könnyebb lesz taposni, mint a városbéli paloták cselédlépcsőinek a kövét; az anyai konyhán mindig találhat egy üres fazekat, amimártásod főzeléfaX sfb. kitűnő, erőteljes ízt kapnak, ha azok elkészítéséhez MAGSI húslcvss-KöcKábél előállított húslevest használunk. Darabja 5 f. /
