Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-07-08 / 27. szám

pár ezer korona óvadék hiánya miatt arra egyébként érdemes ember nem lehetne pénz­tárnok ; ő a haladás hive, s ezért Győri javas­latát pártolja. A közgyűlés azonban 20 szava­zattal 15 ellen a javaslatot nem fogadta el. Elfogadott módosítások. Kerbolt Alajos indítványára kimondták, hogy a díjnoki személyzetnek ingyen gyógy­kezelést is ad a város betegség esetén a 20 heti fizetésen kivül. Dr. Kende Ádám javas­latára kimondták, hogy a tisztviselők sem pénzért, sem ingyért magánmunkát nem végez­hetnek. Harmos Zoltán javaslatára ezt a hozzá­toldást is akceptálták „hozzátartozóikat kivéve". Baldauf Gusztáv javaslatára elfogadták, hogy nősülési ügyekben városi illetéket nem kell fizetni; Oyöri Gyula javaslatára pedig azt, hogy a tisztviselők közügyekben kötelesek fel­világosítást adni. Hivatalos órák. Miután a főügyésznek magánfelektől szed­hető, már az első közgyűlésen elintézett szer­ződési díjait ismét felelevenítették s felette ismét napirendre tértek, a hivatalos órák meg­állapítására tértek át. Itt több javaslat volt. Baldauf Gusztáv a vasárnapi hivatalos órák törlését kívánta, dr. Scheiber Jenő az egyfolytá­ban levő munkaidő kimondását, Kerbolt Alajos annak kimondását, hogy a tisztviselői különórá­zás egy nap 8 óránál többre nem mehet, Jílek Ferenc, ha már van vasárnap hivatal, annak 8—10-ig megállapítását javasolta, a közgyűlés azonban az egész vonalon a régi rend fenn­tartása mellett döntött. A fizetések. A tisztviselői fizetések táblázatánál Oyöri Gyula kifogásolja a polgármester számára fel­vett 500 K működési pótlékot. A fizetésrende­zésnek ép az a célja, hogy minden pótlék meg­szűnjön. Dr. Körös Endre a táblázatból a pót­lékot szintén kiveendőnek tartja, de a jelenlegi polgármesternek személyi pótlék gyanánt, érde­meire való tekintettel meghagyandónak véli. Barthalos István mindenkorra meghagyni kí­vánja a pótlékot, hogy az sarkalja a polgár­mestert külön munkára. Harmos Zoltán szerint a polgármester a működési pótlékot mindenkor elkölti reprezentácionális kiadásra. Dr. Kende Ádám a Kőrös-féle javaslatot pártolja, Oyöri Gyula ezt szintén hajlandó akceptálni, a több­ség azonban a VII. fizetési osztály mellett a működési pótlékot is minderikorra meghagyta. — A mérnöki fizetésnél dr. Körös Endre, hivat­kozva a min. rendeletre, mely szerint a mér­nököt, ha meg van engedve a magángyakorlat, a IX. fizetési osztály illeti meg, összehasonlítva továbbá a v. mérnök helyzetét állami, állam­vasuti mérnökök fizetésével, a IX. osztályba sorozást javasolja azzal, hogy 12 év után a VlII.-ba léphet elő, Barthalos István anyagilag függetleníteni akarja a mérnököt, hogy élhes­sen egész ambícióval a városnak, s munkájá­ban soha hiba ne legyen. Wittmann Ignác utal arra, hogy a mérnöknek sok a teendője. Oyöri Gyula a főszám vevőhöz — kinek semmi magán­munkája nincs — hasonlítva találja magasnak a mérnöki fizetést. Varga Rezső azért szavazza meg a VIII. fizetési osztályt, mert az állami mérnökök, ha kevesebben is kezdik, VlI.-be, Vl.-ba is előléphetnek. Dr. Kende Ádám hang­súlyozza, hogy a magánmunka el van tiltva, illetve csak nagyon korlátolt mértékben van közérdekből megengedve; a munkáját jól végző mérnöktől nem sajnálja a fizetést, a VIII. fiz. osztály mellett van. Dr. Körös Endre a zárószó jogán előadja, hogy tiszta pazarlás pld. válasz­tás esetén egy műegyetemet most végzett fiatal mérnököt egyszerre a VIII .-ba tenni. Ha IX.-en kezdi s már 12 év után a VIII.-ba jut, 40 év alatt aránylag évente több fizetést élvez a v. mérnök, mint az az állami mérnök, aki díjtala­nul, vagy a X.-ben kezdi, s lassan-lassan pályája végén jut a Vll.-ig, ritka kivételként a Vl.-ig. Áll javaslata mellett, melyet azonban a köz­gyűlés 19 szóval 9 ellen elvetett. — A v. pénz­tárnoknál Oyöri Gyula indítványozza, hogy mint a főszámvevő, ő is a VlII.-ba is bejuthasson. Dr. Kende Ádám kiemeli, hogy a főszámvevő tanácstag s jelentősebb munkakört tölt be. A közgyűlés többsége Győri javaslatát elfogadta. — Blau Henrik javasolta, hogy a XI. fokban levők is előléphessenek a X.-be, ezt azonban a közgyűlés, mint a min. rendelettel ellentétben állót, mellőzte. — Az állatorvosnál Wittmann Ignác javasolta, hogy a magánpraxis engedélye­zése mellett a X.-ben lehessen. Dr. Kende Ádám szerint ez esetben csak a XI. illeti meg. Dr. Scheiber Jenő a főiskolai képzettség lebecsülé­sét látja a XI. fokban. A közgyűlés nagy több­sége az állatorvost a X. osztályba tette. A tanácskozási ügyrend. Miután még a többi kisebb fizetéseket változatlanul elfogadták, a 14 tagura csökkent „képviselőtestületi tanács 0 a tanácskozási ügy­rendet en bloc elfogadta. Azaz nem: Győri Gyula indítványozta, hogy interpellálni úgy le­hessen, mint a múltban, előleges bejelentés, interpellációs könyv nélkül. Az indítványt a 4 órás gyülésezésben kifáradt atyák egyhangú­lag elfogadták s ezzel a közgyűlés este 7 óra­kor véget ért. A VÁROSHÁZÁRÓL. § A világítási bizottság folyó hó 4-én a polgármester elnöklésével ülést tartott. Az ülé­sen a faoszlopok helyett felállítandó vasoszlo­pokra beérkezett ajánlatok közül, mint legol­csóbbat, a szepesváraljai villamos forrasztások gyárának ajánlatát fogadták el. Minthogy azon­ban e cég produktumait még nem ismerik, előbb mintát fognak kérni tőle. Az akkumulátor­telep biztosítására a Tudor-cég ajánlatát nem fogadták el. A fizetésrendezést illetőleg kimond­ták, hogy az összes alkalmazottak 1911-től akkora fizetést élveznek, mintha 1 korpótlékot kaptak volna. A korpótlék-rendszer 4 év múlva lép életbe s ekkor a 2000 K-án felüli fizetéssel birók 8 0/o" o t> a többiek 12% fiz. pótlékot kap­nak 4 évenként 5 ízben. § Hordóhitelesitö. Győr városa értesítette a tanácsot, hogy egy hordóhitelesitö hivatalno­kát julius 20— 30-ig és szept. 15—30-ig terjedő időközben készséggel rendelkezésére bocsátja Pápa városának. § Hirdetmény. A községi Kelcz Adelffy r. k. árvaházban a Grosz Mihály féle alapítvány megüresedett. Amennyiben ezen alapítványra rokon gyermek nem jelentkezik, arra egy sze­gény sorsú pápai illetőségű jó tanuló gyermek igényt tarthat. Az alapítvány kamataira 305 korona 21 fillér évente ráfizetendő. A kérvények Pápa város tanácsához julius 24-ig okvetlenül beadandók. Pápán, 1911. évi julius hó 6-án. Mészáros, polgármester. § Hirdetmény. Pápa r. t. város polgár­mestere közhírré teszi, hogy a képviselőtestület folyó évi julius hó 3-án és folytatólag 6-án tartott rendkívüli közgyűlésében 121. és 124. sz. véghatározatával a város szervezeti és a városi tiszti-, kezelő-, segéd- és szolgasze­mélyzet fizetésének rendezésére vonatkozó ter­vezetét elfogadta. A fenti számú határozatokkal elfogadott szabályrendeletet a városi főjegyzői irodában 15 napon át közszemlére azzal teszi ki, hogy ellene alulirt naptól számítva, a fel­lebbezés a polgármesteri hivatalban a hivatalos órák alatt beadható. Pápán, 1911. évi julius hó 9-én. Mészáros, polgármester. HETI ÜJD0NSÁ60K. — Személyi hír. Dr. Antal Géza, váro­sunk orsz. képviselője, a jövő hét közepén csa­ládjával együtt hosszabb időre Budapestre uta­zik, hol a Császár-fürdőben fog tartózkodni. — Űj állások. A belügyminiszter a napok­ban jóváhagyta Veszprémvármegyének Pápán egy új szolgabírói állás s az ötödik árvaszéki ülnöki álláB rendszeresítése tárgyában hozott ha­tározatát és így az őszi közgyűlés már meg fogja választani az űj tisztviselőket. A miniszter dön­tését különösen az érdekelt tisztviselők érthető megelégedéssel és örömmel fogadták. — Kath. főgimnázium. A helybeli bencés­gimnázium értesítőjének a jövő iskolai évre szóló tudósításában olvassuk, hogy a gimnázium­nak szeptemberben V. osztálya is megnyílik s ezzel az első és döntő lépés megtörténik a gimnáziumnak főgimnáziummá leendő fejleszté­séhez. Ezt a városunk kulturális jelentőségének emelkedése szempontjából örvendetes tényt egyébként a polgármester is bejelentette a kép­viselőtestületnek, mely a maga áldozatkészsé­gével kétségtelenül hozzájárult a kath. főgim­náziumnak létesüléséhez. — Találkozók. Igen szép szokás a tanuló­ifjúságnál, hogy bizonyos időközökben találko­zóra jönnek össze annál az intézetnél, amely­ben tanulmányaikat végezték. A találkozónak kettős célja van, egyrészt ki akarják mutatni hálájukat az intézet s annak tanárai iránt, másrészt erősíteni óhajtják egymásban a baráti érzést. E hó 2-án két ilyen találkozó is volt pápai főgimnáziumunkban. Összejöttek ugyanis azok, akik 1891-ben, 20 év előtt s azok, akik 1901-ben, 10 év előtt tettek érettségi vizsgát. Az előbbiek közül, akiknek összejövetelét dr. Molnár Imre rendezte, itt voltak: dr. Gyslókay Sándor főügyész, Németh József áll. főreálisk. tanár, Borsos Károly főgimn. igazgató, Csatáry Elek főszolgabíró, dr. Korpády Zoltán kir. járás­biró, dr. Molnár Imre ügyvéd, Czike Imre fő­szolgabíró, Steiner Kornél máv. mérnök, Pátkay Kálmán, Barthalos Mór lelkész, Schreiner Endre posta- és távirófőtiszt; az utóbbiak közül, akik­nek összejövetelét Molnár Elek pápai izr. polg. isk. tanár rendezte, megjelentek: Györgydeák Dániel lelkész, Csillag I. Imre állatorvos, Eősze Rezső posta- és távirótiszt, dr. Miklós Zoltán törvényszéki jegyző, dr. Bass Ernő orvos, Brenner Dávid, Molnár Elek tanár, Szabó Dénes közs. jegyző, Vadász József jegyző, Végh Já­nos lelkész, Vargha József posta- ós táv irótiszt, Czeglédy Sándor lelkész, Weisz Móric gyári cégvezető, dr. Harcsa János joggyakornok. Délelőtt együttesen templomba mentek, hol Czeglédy Sándor tartott alkalomszerű s min­den tekintetben remek beszédet. Istenitisztelet végeztével volt tanáraik sírjait koszorúzták meg, a 10 éves találkozók néhai tanulótársuk Hammer Elemér sirját is megkoszorúzták, hol Végh János mondott gyönyörű siri beszédet, majd a főisk. dísztermében gyűltek össze, hol a 20 éves találkozók nevében dr. Molnár Imre, a 10 éves találkozók nevében podig Molnár Elek tolmácsolta Faragó János főgimn. igazgató előtt a tanítványok háláját, aki mindkét be­szédre külön válaszolva, biztosította a találkozó­kat, hogy az intézet is mindig szeretettel gon­dol volt tanítványaira. A 10 éves találkozók ez alkalommal diszelnöküknek Oyöri Gyula volt tanárukat választották meg. Délután 1 órakor bankett volt, ahol lelkes felköszöntőkben nyilat­kozott meg a tanítványi hála s a tanári szeretet. — Szaikay társulata. Szalkay — talán a staggione működésének jótékony hatása alatt is — különös erősen szervezkedik a jövő sze­zónra. A Szinészeti Közlönyben olvassuk, hogy társulatához szerződtette szeptembertől Rónay Alice naivát az Országos Szinészeti Akadémiá­ból, továbbá Szirmay Margit kolorátur énekes­nőt a müncheni színháztól. Szerződtette továbbá Pataky Vilma szubrett-primadonnát, Ács Vera szubrettet, Harmos Ilonka hősnőt, Rózsahegyi Ilona énekes naivát, Zilahy János hősszerelmest, Szántó Jenő operett-buffót, Inke Rezső natur­burst és Káldor Dezső tenoristát. — Diszpozíció a bencés-rendben. Hajdú Tibor dr., pannonhalmi főapát Péter és Pál nap­ján adta ki a bencés-rendre vonatkozó jövő tanévi diszpozícióját. Pápán a Mária-kongregáció prézese Kelemen Krizosztom tanár lesz, új tanárokként Blazovich Jákó és Niszler Teodor helyeztettek ide, akikkel a tanári létszám — összefüggőleg az V. osztály megnyíltával — 9-re emelkedett. — Ügyvédi vizsga. Dr. Somló Samu, Bar­thalos István ügyvéd irodavezetője, a helybeli jogászi kar képzett tagja, mult héten tette le Budapesten az ügyvédi vizsgát. — Tűzoltó-tanfolyamon. A városi tanácsi Wohlmuth Lajos városi díjnokot, az önk. tűz­oltó-testület segédtisztjét teljes fizetéssel sza­badságolta s számára némi segélyt is adott, hogy Budapesten a tűzoltó-tanfolyamon részt­vehessen. A tanácsnak ezt az intézkedését csak helyeselni lehet, mert tüzoltótestületünknek Ber­kes Ágost főparancsnok távozása óta nincs egyet ­len tanfolyamot végzett tisztje sem. — Tanitóválasztás. Krausz Lajos, oki. tanítót, városunk szülöttét, a békéscsabai izr. hitközség egyhangúlag tanítójává választotta.

Next

/
Thumbnails
Contents