Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-07-01 / 26. szám

— Egy földink sikere. Dr. Rohonyi Hugó földiákét, ki a múltkor egyetemi pályadíjat nyert, a közoktatási miniszter a budapesti tud. egyetemi kórbonctani intézethez második tanár­segédnek nevezte ki, illetve az idevágó egyetemi tanácsi kinevezést jóváhagyta. — Kinevezés. Kapossy Arthur, pápai járás­birósági joggyakornokot, ki a helybeli járásbiró­ságnál több év óta sok kötelességtudással és szak­ismerettel végez jegyzői funkciót, az igazságügy­miniszter a zalaegerszegi kir. törvényszékhez bírósági jegyzővé nevezte ki. — Tudomásul. A Pápa városi és vidéki takarékpénztár kebelében alakult önsegélyző szövetkezet a mai napon megkezdvén működését, a befizetések szerdán kezdetüket veszik. — Makkos Vendel szökése. A február 8-iki pápai rémes gyilkosság tettese megszökött. Futótűzként járta be e hir a hét elején váro­sunkat. Sokan kételkedve fogadták azonban, hisz már égyszer hasonlókép hirlelték Makkos öngyilkosságát is és egy szó sem volt igaz be­lőle. Ám a hir ezúttal valónak bizonyult. Makkos, akit elmebeli állapotának megfigyelése Céljából küldtek Budapestre, onnan visszajövet, míg kisérői a regényes bakonyi táj szemléle­tébe voltak elmerülve, Bakonyszentlászló és Csesznek között az Űjmajor táján leugrott a zirczi vicinálisról és mire a vonatot a rabkisé­rők megállították, eltűnt az erdőben. A sajná­latos ügyet éles világításba helyezi Juraszek János veszprémi kir. ügyésznek Az Est tudó­sítója előtt tett következő nyilatkozata: Makkost én különösen veszedelmes rab­nak ismertem. Amikor Budapestre küldöttem, hogy az elmeállapotát megvizsgálják, két fegy­veres őrt és még külön egy börtönör-örmestert adtam melléje. A kisérő írásban külön figyel­meztettem a budapesti gyűjtőfogházat, milyen veszedelmes rab ez és hogy jól vigyázzanak rá. Amikor aztán konstatálták róla, hogy.nem elmebeteg, két díjnok kíséretében küldték vissza Veszprémbe. A két úr sétapálcával a kezé­ben érkezett meg a rab nélkül. Én a rabot nem kaptam vissza, semmiféle hivatalos érte­sítést róla nem kaptam ; privátim értesültem a zirczi csendőrőrmestertől, hogy Makkos an­nak ellenére, hogy meg volt láncolva, kiugrott a vonat ablakából és elszökött. A csendőrök látták, lőttek is utána, de a nagy távolság miatt nem találhatták el. Most a pápai járás­ban üldözik. Több csendörőrs van mozgó­sítva a szökött rab után. Makkos Vendel Péter és Pál napján este fél 8 órakor a városunk határában levő Báróc­hegyen jelent meg s ott szóba is állt egy itteni ismerősével, ki az esetről csak másnap délben tett a rendőrségnek jelentést. Ekkor a rendőrök nyomban üldözésére indultak és. most minden irányban keresik. A rendőrség közli Makkos személyleirását: középtermetű, szőke, egyik szemén hályog van, s úgy látszik, mintha ban­zsolítana. Szürke kabátban van, mely a nadrág­jába van begyűrve, sapka a fején és kapa volt a vállán. — Halálozás. Kiss Lajosné szül. Szente -Zsuzsánna, Kiss Lajos magánzó neje, junius hó 27-én életének 70. évében elhunyt major­utcai lakásán. Temetése csütörtökön délután volt nagy részvét mellett. Ravatalánál Gyurátz Ferenc ev. püspök mondott megható gyász ­beszédet, a sirnál pedig Baldauf Gusztáv titkár imádkozott. — Az iparos-ifjak egylete f. hó 16-án nyári táncvigalmat rendez. Á meghívót jövő számunkban közöljük; addig is felhívjuk a mulatságra a közönség figyelmét.f S •4-i a^ Ü — ÍA munkásokjnyugdijegyesülete.A -Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj­egyesülete központi választmányának jelentésébő 1 kiemeljük, hogy az idén belépett húszezer uj taggal a rendes fizető tagok száma a száznegy­venezret felülhaladta. A vagyon az év első fe­lében 1,226.000 koronával emelkedett s jelenleg hétmillió háromszázezer korona az egyesület teljes vagyona. Elhatározták, hogy az egyesület készpénztőkéjéből másfél millió koronát négy éa fél százalékot kamatozó ós teljes biztosságot ayujtó záloglevelekbe fektetnek, ezzel az érték­papirkészlet hatmillió korona lesz. A fiókpénz­tárak száma 405. Az egyesület 1156 rokkant tagot részesít állandóan 8-40-tői jl3*09 koronáig terjedő heti segítségben. 318 árvának ad nevel­tetési járulékot és számos özvegyet részesített végkielégítésben ; segítségekre 1903 óta egymillió háromszázötvenezer koronát fizetett ki. Legutóbb Veszprémvármegye lépett az egyesületbe 200 koronával alapító tagul. Beiratkozni minden hó első és harmadik vasárnapján lehet a városházán. — Az iparostanoncok munkakiállitása Péter-Pál napján nyilt meg az új keresk. és iparostanonc iskolában. Vasárnap délelőtt fogják a jutalomdijakat kiosztani. — Pályázat a postánál. A m. kir. posta műszaki személyzetének kiegészítése céljából a vezérigazgatóság több napidíjas mérnöki állásra pályázatot hirdet. Ezen állásokra mind­azon magyar állampolgárok pályázhatnak, akik valamely műegyetem tanulmányainak szabály­szerű befejezése után, a budapesti kir. József­műegyetemen gépészmérnöki oklevelet nyertek, vagy ezen műegyetem által honosított ily ok­levéllel bírnak; fedhetetlen előéletűek, testileg ép, egészségesek és posta-, távírda-, távbeszélő szolgálatra minden tekintetben alkalmasak. Azok a pályázók, akik tanulmányaikat az 1910/11-iki tanévet megelőzőleg végezték, tartoznak hiteles módon azt is igazolni, hogy azóta hol voltak alkalmazva, illetve mivel foglalatoskodtak. A pályázat alá bocsájtott állásokat a posta-, távírda vezérigazgatóság fogja betölteni. A sajátkezüleg irt és születési, orvosi, erkölcsölcsi, iskolai, esetleg az eddigi működésről szóló egyéb bizo­nyítványokkal felszerelt folyamodványok tehát a m. kir. posta-, távírda vezérigazgatósághoz cimezve (Budapest, II. ker., Albrecht-út 3.) folyó évi julius hó 15-ig közvetlenül nyújtandók be. A nyelvismeretek a kérvényben megjelölendők, s a vezérigazgatóság fentartja magának a jogot, hogy erről a felvétel előtt meggyőződést szerez­hessen. Több nyelvet, és ezek közt a horvát nyelvet is beszélők, előnyben részesülnek. Bővebb felvilágosítás a posta- és távírda vezér­igazgatóság műszaki osztályában szerezhető. A felfogadott napidíjas mérnökök állásuk elfogla­lásának napjától kezdve napi öt korona díjazás­ban és netáni külső alkalmazás esetén meg­felelő pótlékban részesülnek. Akik elvállalt köte­lezettségüknek megfeleltek, s egy év múlva a szakvizsgát sikeresen letették, a X. fizetési osz­tály 3. fokozatába magy. kir. posta- és távírda segédmérnökökké neveztetnek ki. — A kömivesek sztrájkja változatlanul tart. A héten történt ugyan érintkezés a felek között, de a tárgyalások eredményre nem ve­zettek. A jelek azonban azt mutatják, hogy a részleges sztrájk már nem tart soká. . — Vérszegény nőknél beállott székreke­dés ellen nincsen biztosabb és kellemesebben használható orvosság, mint a természetes Ferencz József-keserűvíz, melyből reggeli előtt egy fél pohárral kell lehetőleg felmelegítve, vagy meleg vizzel keverve meginni! A „Ferencz József"-viz hatása csak fokozódik, ha kortyon­kint isszuk. A beteg természete szerint 1—2 órával a használat után a hatás minden fájda­lom és csikarás nélkül biztosan jelentkezik és a belek ismét normálisan fognak működni! A valódi Ferencz József-keserüviz füszerkereske­désekből és gyógytárakból beszerezhető. — Öngyilkosság. Takács János 30 éves pápateszéri földmives 28-án este 9 óra tájban a ligeti kertben forgópisztollyal mellbe lőtte magát. Beszállították a kórházba, állapota nem életveszélyes. gyermeklisztje vizzel felfőzve csecsemők, gyermekek, valamint gyomorbajosok régbevált tápláléka JO^^a/Ju/iíó^^i^ay Tiszta alpesi tejet tartalmaz . 1 doboz 1 Kor. 80fill., minden gyógyszertárban és drogériában Kapható. Prospektus ugyanott. — Országos állatvásár. Háromnegyedévi szünet után végre jövő kedden megtartható lesz az országos állatvásár, miután az alispán a zárlatot az elmúlt hét folyamán feloldotta. A vásárok szünetelése miatt a városi pénztárnak az idén mintegy 16 ezer korona kevesebb be­vétele van. x Schaumann Gyula gyógyszerész gyomor­sója több mint 30 év óta, mint dietikus készít­mény a legjobb hírnévnek örvend, amit számos elismerő oklevél igazol. Előnyösen és megbizha­sóan hat az emésztési folyamatnál, gyomorbajnál, savképződésnél, felböfögésnél stb., úgy hogy ez mint legrégibb háziszer, nagy elterjedtségnek és közkedveltségnek örvend. Előnyös hatását rácio­nális összetételének köszönheti. A kényelmesebb és kellemesebb felhasználás végett Schaumann gyógyszerész a gyomorsón kivül gyárt még gyomor-pasztillát is, mely a gyomorsónak hatá­sával teljesen egyenlő Az ára mindkét készít­ménynek ugyanaz, mint eddig: 1*50 korona dobozonként. — Lövöldözés pajkosságból. M. hó 18-án d. u. Takácsi község utcáján valóságos lőgyakor­latot tartott hat éretlen kamasz. Fazekas Gyula, Tímár Pál és Cseh Gyula mezőgazdasági mun­kások mintegy 35—40 munkástársukkal négy szekéren vonultak F.-Ponyvádra. Takácsiban a kocsin állva eregették az udvarok felé a lövedé­keket. Alighogy ezek elmentek, egy lakodalmas menet ment Takácsin keresztül több kocsival. A lakodalmas nép között Jánosa Sándor és Ekszner Ferenc ihászi pusztai, Stahl Vince járó­házai lakos, embernyi emberek lövöldöztek össze-vissza a falun végig. A meggondolatlan suhancokat a csendőrség kipuhatolta s a bíróság­hoz feljelentette. — Gazdaságba ajánlkozik közép­korú, nőtlen, 43 éves hivatalnok, akár irodai, akár külső munkálatok mellé mint segédtiszt. Bizonyítványokkal rendelkezik. Cim a kiadóhivatalban. — Állat járványok. A Bakonyság község­hez tartozó Kisdém pusztán a sertésvész, Takácsi marhaállományában pedig a ragadós száj- és körömfájás lépett fel. . Kiadó nyári lakás. A városhoz közel, a kishantai hegyben egy 5 szobá­ból álló szépen bútorozott úri lakás a nyári időszakra, vagy hosszabb időre azonnal bérbeadó. A lakás egy jól gon­dozott szöllöben van, s az alatta folyó Tapolcán fürdőház is tartozik hozzá. Fel­világosítást nyújt a kiadóhivatal. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Jun. 23. Kovácsi János napszámos és neje Rádli Margit fia: Sándor, rk. — Horváth Lajos máv. kézbe­sítő és neje Szandi Ilona fia : László, rk. — Tóth Károly napszámos és neje Patyi Erzsébet leánya : Margit, rk. Jun. 25. Tóth József kőmives és neje Kránitz Jáliánna fia: László, rk. — Szekeres Ödön kocsis és neje Bakos Rozália fia : István, rk. — Horváth Mihály kőmives és neje Makkai Mária fia : Gyula. rk. — László József napszámos és neje Meizer Juliánná leánya: Juliánná, rk. — Jakab Antal cipész és neje Benkő Alojzia fia: Dezső, rk. Jun. 26. Ferenczi Miklós cipész és neje Kovács Erzsébet fia: István, ref. — Schiller Mózes kereskedő és neje Steinberger Bella fia : Izrael, izr. — Tóth Mihály gulyás és neje Fejes Rozália fia : Károly, rk. Jun. 27. Tokay Károly kőmives és neje Horváth Mária fia: Károly, rk. Jun. 28. Tóth Mihály napszámos és neje Tóth Karolina fia : Pál, ref. ^ Meghaltak: Jun. 24. Terelmes Ferencné szül. Varga Zsuzsánna, ág. hit^. ev., 73 éves, elaggulás. Jun. 26. Gáncs Mária, ref., 7 éves, vörheny. — Popovics Erzsébet, rk., 5 hónapos, kanyaró. — Harsányi Erzsébet, rk., 17 éves, tüdővész. Jun. 27. Osztermann Mária, rk., 6 napos, görcsök. Jun. 28. Kiss Lajosné szül. Szente Zsuzsánna, ág. hitv. ev., 70 éves, gutaütés. Házasságot kötöttek: Jun. 24. Szentgyörgyi János csizmadia, ref. és Németh Mária, rk. — Lócsi Károly molnár, rk. és Czigler Erzsébet, rk. Jun. 26. Horváth Ferenc béres, rk. és Török Emerencia, rk. Jun. 28. Nyáry József özv. lókereskedő, rk. és Melvárdy Mária, rk. Akiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1911. — Főisk. nyomda betűivel.

Next

/
Thumbnails
Contents