Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-06-17 / 24. szám
lm — Athletikai-vés tornaverseny. Gyönyörű időben, gyönyörű közönség előtt folyt le vasárnap délután a főgimnázium évzáró athletikaiés tornaversenye. Már a téli sportünnepélyen kiemelték a pompás újszerű zenére előadott szabadgyakorlatokat, melyek most a szabadban még talán nagyobb hatást tettek, mint a zárt teremben. Elismeréssel és tetszéssel találkozott a mintacsapat tornázása is. Az egyes versenyekben elért egységekben kifejezett eredmények az ifjúsági átlagot felülhaladták s közeljártak a nagy athletikai versenyek egységszámaihoz. A példás rendben lefolyt verseny után dr. Antal Gábor püspök fejezte ki a fenntartó egyházkerület elismerését Kovács Lajos Jenő, az intézet ügybuzgó, lelkes fiatal tornatanára iránt s osztotta ki a jutalmakat. A győztesek neveit itt közöljük : 4 X 100 m. staféta-futás győztese a VI. osztály csapata (Gsomor Gyula, Széplaky Rezső, Stőger Béla, Horváth Elek) 53*1 másodperc alatt. Második a VIII. osztály csapata (Erdős Mátyás, Vikár Ödön, Puskás István, Kiss Imre). — 150 méteres síkfutás. 1. Gsomor Gyula VI. (191 mp.). 2. Stőger Béla VI. 3. Székely Béla VII. — 110 méteres gátfutás. 1. Horválh' Elek VI. (17 mp.). 2. Götze Pál VII. 3. Kalmár Zoltán VII. — Rudugrás. 1. Hegedűs Sándor VIII., 280 cm. 2. Gsomor Gyula VI., 260 cm. — Súly-, gerely- és diszkosz-dobás. 1. Nagy Sándor VIII.' (súly 1216, gerely 41'28, diszkosz 36-70 m.). 2. Erdős Mátyás VIII. 3. Kalmár Zoltán VII. — Kardvívás. 1. Szabó Sándor VIII. 2. Hegedűs Sándor VIII. 3. Puskás István VIII. 4. Lampért Sándor VIII. — Főverseny (nyújtó, korlát, távolugrás). 1. Erdős Mátyás VIII. és Lendvay Gyula VI. 2. Fülöp László VIII. 3. Petőcz István VII. o. t. — A kertai tüzkárosultak érdekében Koller alispán adakozásra szólította fel a vármegyei közönséget. Dr. Lőwy László orvos e célra 2 K-át küldött be szerkesztőségünkhöz, mely összeget az esetleg még beküldendő adományokkal együtt készséggel eljuttatunk rendeltetési helyére. — A főgimnáziumi rajzkíállítás idén ismét látványossága volt városunknak. Losonczi Jenő, a kiváló rajztanár tanítványai a fokozatos haladásnak mind értékesebb bizonyítékait adják. A kiállított rajzok, festmények, természet utáni vázlatok itt-ott szinte a művészi szinvonalat érik el. Feltűnnek különösen Rupprecht olajfestményei, Pál és Szalay tervezetei, Kalmár akvarelljei, Vincze, Freund, Nagy és Kondor rajzai és vázlatai. A kiállítást egész héten át sokan tekintették meg. — Orsz. vásár. Kedden és szerdán tartott országos vásárunk a hasított körmű állatok között uralkodó betegségek miatt igen gyenge forgalmú volt. Nem ért fel egy jobb hetivásárral. Némi élénkség a lóvásáron volt észlelhető. Felhajtatott 1422 drb. ló és esikó, eladatott 422 drb. — Évzáró vizsgák. A pápai áll. polgári leányiskolában a folyó tanévi záróvizsgálatok a következő sorrendben fognak megtartatni: Jun. 17-én a tornavizsgálat; 19-én d. e. a keresztények, d. u. az izraelita növendékek vallásvizsgálatai; 20-án d. e. 8 órától az I. osztály, d. u. 2 órától a II. osztály, 21-én d. e. 8 órától a III. osztály, d. u. 2 órától a IV. osztály vizsgái; 23-án d. u. fél 5 órakor ének- és zenevizsgával összekapcsolt záróünnep ; 24-én 9 órakor istenitisztelet és utána 10 órakor bizonyítvány-osztás; 26, 27, 28-án magánvizsgálatok. — A keresk. minisztérium kettéválasztása. A győri kereskedelmi és iparkamara folyó ó 14-én tartott közgyűlésén tárgyalta a miskolci amarának a kereskedelmi minisztérium kettéválasztására vonatkozó feliratát, mely ellen állást foglalt, a következő indokolással: A kamara a kereskedelemügyi minisztérium hatásköréből egy újabban létesítendő minisztérium hatáskörébe utalni javasolt vasút, posta, távírda, telefon, hajózási, és utögyeket a kereskedelem és ipar érdekeivel oly szorosan összefüggő és egységes kezelést igénylő kérdéseknek tekinti, melyeknek egy külön szakminisztérium által való vezetékében és irányításában nem találja meg azt a garanciát, melyet a kereskedelem és ipar érdekei feltétlenül megkívánnak. A fÖldmivelésügyi minisztériumnak annak idején külön reszorttá történt alakításából leszűrt tapasztalatok azt igazolják, hogy a közgazdasági faktorok harmoQiájának megzavarásához 8 az érdek-ellentétek kialakulásához az a jelentékeny kedvezményezés járult első sorban hozzá, melyben a földmivelósűgyi minisztérium saját órdekközönségét részesítette s egyáltalán nem volt figyelemmel a mezőgazdasági érdekekkel oly szorosan összefüggő ipari és kereskedelmi érdekekre, melyek hathatós védelmét a kereskedelmi minisztérium még a vezetése alatt álló hatalmas gazdasági eszközök segélyével, mint amilyeneknek a vasút, hajózás stb. kétségtelenül tekintendők, sem tudta kellő eredménnyel ellátni. Annál aggályosabbnak tartja a kamara a külön minisztérium létesítését épen azokra az ügyekre nézve, melyekkel alkalomadtán a szorongatott ipar éa kereskedelem segélyére siethet, mig ezen segédeszközök hiányában esetleg szárnyszegetten vergődhetik az újonnan alakítandó resszort oly tendenciái ellen is, melyek a kereskedelem és ipar rovására kizárólag a kérdéses üzemek jövedelmezőségének fokozására irányulnak. — Az új ipariskolai épületben, mely igazi dísze városunknak, mult vasárnap délelőtt nyitották meg az iparostanonc-iskola rajzkiállítását. Papp Sándor vármegyei kir. tanfelügyelő hosszabb beszédében buzdította a tanuló-ifjuságot a buzgó munkára, mellyel hazafias kötelességüket is teljesítik, majd rátért a város áldozatkészségére és az állam segítő munkájára, amelylyel az iparos tanulók érdekeit előmozdítani és fejleszteni iparkodnak, végre a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által engedélyezett 50 koronás jutalmat megfelezve átadta két tanulónak, Singer Ernő lakatos és Szilágyi Ferenc asztalos tanoncnak Kiss Ernő, a felügyelőbizottság elnöke megköszönte a tanfelügyelő megjelenését, üdvözölte Herz Dávid igazgatót kitartó, szerény, de a célt szem elől nem tévesztő munkájához. Hajnóczky Béla ipartestületi elnök szintén köszönetet mond az igazgatónak és tantestületnek fáradhatlan munkásságukért és kéri őket csepegtessék a tanuló-ifjuságba az igaz felebaráti szeretet nemes érzelmét, amely nem engedi, hogy felekezetek szerint széttagozódjék a magyar iparosság. Végül Herz igazgató mondott meghatottan választ az üdvözlésért; az elért sikereket társaira, a városi hatóságra és a tanfelügyelő támogatására hárítja. A felebaráti szeretet szellemében működött eddig is, legforróbb óhajtása, hogy az iparos-iskolában ez a szellem továbbra is megmaradjon. A Himnusz eléneklése után megnyitotta a rajzkiállítást. — Elhizás ellen időnk legtökéletesebb gyógyeszköze, hazánk természeti kincse, az egész világon elismert Ferencz József-keserüviz. Kiválóan alkalmas otthoni — a rendes foglalkozást meg nem zavaró — rendszeres használata. Mint naponkénti adag elegendő: reggel éhgyomorra egy pohárral felmelegítve. A biztos és tartós hatású valódi Ferencz József-vizet 10 világkiállításon 10 aranyéremmel tüntették ki és egy háztartásban sem szabadna hiányoznia. Füszerkereskedésekből és gyógytárakból beszerezhető. — Ének- és zenevizsga. A pápai áll. polgári leányiskola 1911 jun. 23-án d. u. fél 5 órakor az intézet tornatermében záróünneppel egybekötött ének- és zenevizsgálatot tart. x Dohányzók figyelmébe. A Jacobi Antinicotin cigaretta-hüvelyt a dohányzók annyira kedvelik, hogy sokan utánozzák, de jóságát elérni senki sem tudja. Vásárlásnál vigyázzunk, mert csakis fadobozban a „Jacobi" jelzéssel valódi. gyermeklisztje vízzel felfőzve csecsemők, gyermekek, valamint gyomorbajosok régbevált tápláléka Tiszta alpesi tejet tartalmaz 1 doboz 1 Kor. SOfill.. minden gyógyszertárban és drogériában Kapható. Prospektus ugyanott. — Népgyűlés. A szociáldemokrata párt vasárnap délután a Fő-téren népgyűlést tartott. Napirenden a katonai javaslatok ellen való állásfoglalás s a választói jog kérdése volt. Mindkét pontot Csizmadia Sándor, a központ kiküldötte adta elő, az ország szomorú gazdasági helyzetével bizonyítván, hogy több katonai terhet a nép elviselni képtelen ; a választói jog tételénél pedig azzal érvelt, hogy a fizikai mun kásokat, akiknek munkájuk végzése szintén megkíván bizonyos szellemi képzettséget, ép úgy megilleti a választói jog, mint az értelmiségi osztályhoz tartozókat. Magvas fejtegetéseit a szépszámú közönség figyelemmel hallgatta s végezetül zajosan megéljenezte. A gyűlést Midi József elnök az általános titkos választói jog mellett lelkesítő rövid beszéddel rekesztette be. x Friss zöldségekben hiány van most mindenfelé, mely a konyhában igen érezhető. Jó zöldség nélkül hiányzik a husievesnek azon alkatrésze, mely Ízletessé teszi és az ily husievessel készített ételek nem valami kiválók. Jó tehát tudni, hogy az 5 filléres Maggi-féle kocka, Y 4 liter forró vizzel leöntve, teljesen kész husievest ad, mely már az összes hozzávalókat, tehát a legfinomabb zöldségkivonatokat is tartalmazza és ezáltal a zöldséget nélkülözhetővé teszi. A Maggi-féle kockából készített husieves bármely betéttel mint leves található, vagy gyenge levesek megjobbítására, továbbá főzelékek, mártások stb. feleresztésére használható. A bevásárlásánál ügyeljünk a „Maggi" névre és a „keresztcsillag" védjegyre. — Felülíizetések. A pápai ref. nőegylet 1911 junius ll-én rendezett táncmulatsága alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Baranyai Zsigmondné, Kis Józsefné 5 -5 K ; Böröczky Lajos 4 K ; Faragó János, dr. Cseh-Szombathy Lászlóné 3—3 K ; dr. Molnár Imre, Csizmadia Lajosné 2 40 -2-40 K ; dr. Fehér Dezső 2 20 K ; Tar Gyula, Koncz Sándor, Karlowitz Adolf, dr. Kőrös Endre, Kis Tivadar, Puskás Lajos, lic. R;ícz Kálmánná 2 -2 K ; Hermann Pálné 1-40 K; Kovács Jenő, N. N., Néhman Kálmán, Hokhold Ferenc, N. N. 1-20-1-20 K; Tárnoki Antal, N. N., Kranosák Juci, Sta9zni Jenő 1 — 1 K; Valkó Lajosné, ifj. Sült József 60—60 f; Fürst Iván 50 f; Győri Gyuláné, Balogh Pál, Schnürmacher és Krausz 40—40 f; Kovács József, Cseresnyés Sándor, N. N., Szilos Lajos, Hodos Géza 20-20 f. — Fogadják az egylet hálás köszönetét. x Legmagasabb kitüntetés. A régbevált Nestlé-féle gyermeklisztről oly előnyösen ismert Société faríné lactée Henri Nestlé cég a cs. és kir. udvari szállítói cimmel lett kitüntetve. — Állati betegségek. Bakonyjákó, Nagydém, Alsógörzsöny ós Nyárád községekben a ragadós száj- és körömfájás, Vaszar községben a sertésvész fellépett. Az előbbi négy községben a ha«ított körmű állatok, Vaszar községben a sertések forgalomba hozatala betiltatott. x Tévedés azt hinni, hogy a poloskák petéikkel együtt ki nem irthatók. Ha a Löcherer „Cimexin poloskairtót" használjuk, úgy nemcsak az élő poloskák pusztulnak el rögtön, de a „Cimexin" hatása folytán a peték nyomban kiszáradnak s többé ki nem kelnek. A Löcherer Cimexin mindenütt használható. Szövetet, bútort falat vagy festést nem piszkít: nyomot, vagy foltot nem hagy. Kapható: Karlovitz A. gyógyszertárában Pápán és a készítőnél: Löcherer Gyula gyógyszerésznél, Bártfán. — „Yálóperbeli eljárás uj perrendtartás szerint." Ilyen cimen igen praktikus, nélkülözhetetlen népies jogi munka jelent meg a Jogi Népkönyvtár kiadásában. A könyv az uj polgári perrendtartás szerinti összes házassági (váló, bontó, megtámadási semmiségi) peres eljárásokat tárgyalja könnyen érthető módon úgy, hogy ezt nemcsak a jogászvilág ós valamennyi igazságügyi s közigazgatási hatóság, hanem a laikus közönség is nagy haszonnal forgathatja. A könyv szerzője dr. Gerő Ernő, budapesti ügyvéd. A könyv ára egy korona és megrendelhető minden könykereskedésben, valamint a Jogi Népkönyvtárnál is Budapest, VIII., Reviczky-tór 5. — Gazdaságba ajánlkozik középkorú, nőtlen, 43 éves hivatalnok, akár irodai, akár külső munkálatok mellé mint segédtiszt. Bizonyítványokkal rendelkezik. Cim a kiadóhivatalban. /