Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-04-15 / 15. szám

ketek sóvárgása meg nem szűnik, szomjasabbak lesztek, mint voltatok, mert a ti számotokra nem szólal meg a híradás, hogy: „Az Úr feltámadott!" A vásártér elhelyezése. A múltkor olvastam, hogy a tanács ismét foglalkozott az országos vásártér elhelyezésének ügyével s oly tervet terjesztett elő, mely a lehető legszerencsétlenebb volna és alkalmas arra, hogy fellendülni készülő iparunkat és kereskedelmünket, ám lehet: jóhiszemüleg, de örök időkre tönkre tegye. Nem értem, hogy mi szükség arra, hogy ily sürgősen, esetleg elhamarkodva intéztessék el ezen fontos ügy, hisz a hetivásártér dolgán már ügy sem segíthetünk, mert a minisztertől adott egy évi határidő innen-onnan letelik, akkor az úgysem maradhat a régi helyén s tetszik vagy nem tetszik, ki kell helyezni az országos vásártérre. Ez időpontig úgy sem lehetne a mostaninál megfelelőbb helyet találni és elkészíttetni. Hogy a mostani vásártér nincsen a legjobb helyen, ezt azt hiszem, senki nem vitatja, de hogy a tervbe vett Wiüman-major mögötti terület alkalmasabb volna, megint nem állíthatjuk. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mi indíthatt a a tanácsot ezen képtelen terv ajánlatára, mert azt csak nem fogadhatjuk indoknak, hogy a megyei állatorvosnak így kényelmesebb dolga volna ? Az eddigi vásártérnek is az a hibája, hogy a központtól távol esik, de legalább összeköttetése van a várossal s a felhajtás egy része mégis a városon keresztül történik és pedig azon vidékekről, honnét csakis országos vásárok alkalmával jönnek hozzánk, mig a Wittmannféle telek egészen a városon kivül van s az ott lefolyó vásárokról a város annyira sem venne tudomást, mintha Vaszaron tartatnék. Azonkívül úgy a telek, mint a berendezés igen sokba kerül, ami — tekintettel, hogy csak kárunkra válik — kidobott pénz. Nem is számítva a kövezetvámon és indirekte a fogyasztási adóval járó veszteséget. Pár év előtt az OMKE mozgalmat indított Mert ez a beteg, béna, szinte vak ember, volt a tulajdonosa annak a tiz hajónak és százezreket érő tartalmának. Ő, meg két testvére. Ott, a város szép főterén, amely egyedül adott városi színezetet a városnak, ott ís több díszei emeletes ház hirdette büszkén a béna embernek és testvéreinek, a náboboknak dűs gazdagságát. A béna ember intett a kezével, a fiatal hajÓBtiszt szalutált, s gyorsan a hajóra ment, ahol megadta a jelt az indúlásra. A tiz hajó csendesen úszni kezdett fölfelé a vizén. A von tató három gőzös kéményéből osak úgy ömlött a fekete füst s szinte elborította az egész tájékot, meg a bajókat. Már jó messzire haladtak a hajók és a béna ember a fekete szemüvegén keresztül utánuk tekintett ós bár osak úgy tűnt fel előtte az egész nagy tömeg, mint egy nagy fekete pont, mégis nem vetle le róla szemeit mindaddig, amíg ez a pont is el nem tűnt a Bzemei elöl. Akkor aztán odaszólt az inasához, aki a kocsit tolta : — Menjünk haza! A tolókocsi gurult befelé a városba s megállott egy nagy emeletes ház előtt. Az inas kisegítette a gazdáját a kocsiból, a két munkás a hóna alá támasztotta a fölsegítette a léposőkön, Bent volt már a szobájában a béna ember és ott ült egy nagy karos szókben s a nyomorék lábai alá éppen zsámolyt helyezett egy gyönyörű, karcsü leány. Csodálatos szoba volt az, ahol voltak. Bár künn a legszebb tavaszi nap borította fénybe a világot, itt benn félhomály volt. A függönyök mind le voltak eresztve. A szobában föl és alá sétált, teljesen feketébe öltözve, egy másik férfi, aki mindkét szemére vak volt, de már azt a helyet, amelyet naponta százszor is bejárt, úgy a vásártérnek a tókertekbe való helyezéseért. Ki is számították akkor, hogy úgy nagyság, mint ár tekintetében megfelel, azonban a haszonélvező grófné akkor nem volt hajlandó sem eladni, sem hosszú időre haszonbérbe adni. Azóta változtak a viszonyok, ma már talán más az uradalom álláspontja, fel kellene ezt az eszmét éleszteni. Ez volna a legideálisabb vásártér, úgyszólván a város közepén ! Természetes határokkal, csak egy-két lejáratot kellene készíteni és készen van. Lejáratot lehetne vagy a villamtelep mellett, a Szent-Benedek-tér szabályozásával és a Tapolca áthidalásával, vagy az Adamovics-ház mellett és ekkor a Gráf-kávéházzal szemben levő Koritschonerházat ki kellene sajátítani. (Ettől sem kell azonban megijedni, mert az így keletkező térségből több igen értékes házhelyet lehetne eladni, amiből a szabályozás és kisajátítás költsége kikerülne.) Ezen terület ellen még felszokták hozni, hogy a feltöltés sokba kerül. Ez is túlzás, amennyiben a talaj most azért laza, mert kerti művelés alatt áll s folytonosan ássák, turkálják, mig ha planirozzák és esetleg pár alagcsöves csatornával ellátják s kiszikkad, túlságos töltést nem fog igényelni. Egyébként erre is lesz bőven fedezetünk a jelenlegi vásártér eladási árából, melyet parcellázva kitűnően lehetne értékesíteni házhelyeknek. (Esetleg oda jöhetne egy honvéd tüzérségi laktanya !) Van egy új eszmém is. Szó volt a múltkor arról, hogy az uradalom felajánlotta a városnak a Tizesmalmot. Hát erről is beszélhetünk. Ha a város megvenné a Tizesmalmot, hozzá a régi Bánóczy-majort (volt uradalmi vám) és a mellette levő cselédházat, ezeket lebontaná, a Tapolcát beboltozná s hozzávenné a sportegylet területét, éppen elegendő lenne az így nyert terület vásártérnek. Az a terület teljesen összefüggő egészet alkotna, melynek határai volnának a Fő-tér, a Győri-út, az Eszterházy-út és az Erzsébet-liget. A Sportegylet csarnokát ki lehetne adni vendéglőnek, az egylet pedig kártérítésül kaphatná a játszótér egy részét, melyen az eddigi befektetések megtérítéséből új csarnokot építhet. Persze ez az egyletnek némi alkalismerte, hogy nem kellett neki vezető. Az óriási kályha mellé, amely be volt fűtve, bár kinn az emberek már izzadtak is a nap melegétől, apró gyermekszékbe kuporodva, húzódott egy másik leány. Madonna arcán bűbáj, fekete szemeiben tűz égett és fejéről aranyszőke hajsátor omlott le. De amikor felállott a kis székről, akkor látható lett a leány gnom alakja. Púpos volt és sánta. Karjai szinte a földig értek, ahogy állt, és Bovány testével ellentétben, ezek a karok, mintha csak a régi görög szobrászok faragták volna. Ez a három, a béna, a vak férfi és a púpos leány testvérek voltak. Mintha valami átok fogta volna meg őket. A karcsú, az ép, a gyönyörű sudár termetű leány, a másik, állítólag unoka huga volt és árva . . . Élt pedig ebben a nagyvárosban valamikor egy dúsgazdag magyar hajós. Ifjú volt, gyönyörű szál ember és világszép feleségével a földi élet legnagyobb boldogságát élvezte. Imádta a feleségét, aki szerb leány volt. A férfi, Szebenyi Balázs, legalább azt hitte, hogy ő a legboldogabb ember a világon. Pedig az asszony áruló volt. Árulója az urának, akit megcsalt, árulója az ura hazájának, melynek vesztére törni ő is segített. A magyar szabadságharc legelején hír jött a városba, hogy a szerbek ós horvátok egyesülve a város felé közelednek és mindenütt pusztítnak, gyilkolnak nagy kegyetlenséggel. A magyarság futott, menekült a városból, mert teljesen védtelen volt. Szebenyi Balázs is menekülni akart a feleségével, de az asszony maoska-hizelgéssel símúlt a keblére, forró, édes osókokkal nyugtatta meg: — Minket nem fognak bántani. - Én nem félek — mondta a férj — matlanságot okoz, de az egyleti tagoknak is megkell gondolni, hogy ők is a város polgárai és kötelességük némi áldozatot hozni, annál is inkább, mert ezen áldozat csupán erkölcsi, amennyiben az anyagi károsodásuk ki van zárva. Azt hiszem, ezen terv ellen más kifogás nem merülhet fel, mint hogy drága. Azonban itt a költségeket nem szabad mint kiadást, hanem mint hasznos befektetést tekinteni, mert amennyiben - ezen terület esetleg többe kerül, mint amennyi a jelenlegi értékesítéséből befolyna, bőven és kamatostól megtérül azon rengeteg haszonból, mely abból származik, hogy minden vásárkor egy tekintélyes összeg a városban marad és a közvagyonosodást előmozdítja, nem is szólva a város direkt hasznáról, mit a kövezetvámon nyer, továbbá az indirekt haszonról, melyet fogyasztási adó cimén kapna, ha az a sok ember, aki vásárra jön, itt kipihenné magát s nem kellene iparkodnia vásárlásaival, hogy minél előbb haza érhessen, mert nincs egy fedél, hol az eső ellen s nyáron a nap ellen meghúzódjék. Az itt felhozott tervek mindegyikének kivitele pénzbe kerül, de nem szabad visszariadnunk az áldozattól sem, midőn a város legjobban megadózott polgárairól, több ezer kereskedő és iparos létérdekéről van szó. Nem szabad a város kereskedelmét oly képtelen dolgokkal, mint a vásártér kihelyezése a városon kivül, örök időre tönkretenni! Tömörüljenek a kereskedők és iparosok s foglaljanak határozottan állást ez ellen és ha jobbat nem tudunk találni, az itt felvetett két terv valamelyikét valósítsuk meg, kövessünk el érdekében mindent, hisz megmutatta már e város, hogy képes áldozni minden jóra, nos tehát ez a kérdés is van annyira életbevágó, mint amelyekre eddig áldoztunk, sőt ismétlem, hogy ez nem is áldozat, hanem hasznos befektetés, mely bőven meghozza kamatait, nemcsak egyeseknek, de a város összességének, mert egy város csak úgy lehet naggyá, ha ipara és kereskedelme virágzó. Látjuk a legutolsó népszámlálás adataiból, hogy csakis azon városok fejlődtek és népesedtek, hol az ipar s téged féltelek, mert nem bocsáthatják meg, hogy magyar ember felesége lettél. — Ne félts — suttogta az asszony — a vezér-rokonom neked is régi barátod, katonabarátod volt : Vradisöre György. Emlékszel, úgy-e, rája? A férj hitt a Bzép asszonyi szájnak ós annak hófehér keblére nyugodtan hajtotta le a fejét álomra, mintha OBak az édes anyja keblén aludt volna. És jött a rettenetes éjszaka. A vért szagolt, emberiségéből kivetkőzött tömeg berontott a városba és rabolt, gyilkolt. A vezér kereste a Szebenyi Balázs házát. Meg is találta. Nyitva talált minden ajtót, a hálószobát is, ahol csöndes álomban ringatózva, mosolygó arccal feküdt a férfi, abban a boldog tudatban, hogy a drága asszonya ott pihen mellette. Az pedig már ott csüngött a másik férfi nyakában, aki behítta a martalózait és álmában megkötöztette a férjet. Az álmából felriadt ember csak azt látta meg legelő-zör, hogy az aszszony odasímúlva tűri, hogy a másik férfi csókokkai halmozza el az arcát. — Marica — kiáltott föl — döfd a tőröd a szivébe ! — Elébb a tiédbe — felelte az aBszony. Elhurcolták és másnap az ő levágott feje is ott volt azon a Szentháromság szobron a piac közepén, amelyet körül raktak, föl egészen a tetejéig magyarok levágott fejével. Az asszony végignézte az ura kivégzését is. A férfi nem szólt, de a szemeiből az utolsó szempillantásban, lelkének minden fájdalmával, kisugárzott a szótalan néma átok. A Szebenyi Balázs vagyona, az asszonya a Vradisor Györgyé lett, de az átok rettenetesen