Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-03-25 / 12. szám

VIII. évfolyam. 12. szám. Pápa, 1911 március 25. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D

R- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. 20,850.700. Az 1910 december 31-iki népszámlálás eredményekép ennyi a magyar birodalom, Szent István koronája országainak népessége. 20,850.700. Több, mint amennyit a nagy kivándorlás és az egyes vidékeken graszszáló egyke-rendszer mellett reméltünk, kevesebb, mint amennyinek lennie kellene, ha e „tejjel-mézzel" folyó Kanaán minden fiának megadná a mindennapi kenyeret s ha erős és nemes fajunk szaporodását mesterséges módon nem szorítanák vissza. Az 1900-ban megszámlált 19,254.700 lélekkel szemben az emelkedés 1,596.600, vagyis 8'3 Ennyi az, amit a népszámlálás eredményéről eddig tudni lehet. A többi még csak sejtelem, csak következtetés, de — örömmel jelezzük — nem szomorú perspektívát nyújtó következtetés. Meg van ugyanis állapítva már az egyes megyék népessége, de nincs még készen a nemzetiségi statisztika. Ám abból, hogy a legnagyobb szaporodást mutató megyék élén olyan, majdnem tiszta magyar vármegyék, mint Pest., Békés, Csík, Jásznagykunszolnok, Heves, Borsod, Szabolcs, Szatmár vezetnek, sejteni lehet, hogy a nemzetiségi statisztika az államalapító magyar fajnak dicsőséges előnyomulását fogja hirdetni. A történelmi és értelmi hegemónia mellé így az eddiginél is méltóbb társul fog szegődni a számbeli hegemónia. És ez — minden nagy nyomorúságunk között is — biztató sugárként fog bevilágítani nemzetünk jövendőjébe. Gazdasági közszellem. Képletesen beszélni szoktunk a társadalom lelkéről, ennek keletkezéséről, hatásairól. A társadalomban meg tudunk figyelni kiemelkedő vezéreszméket, amelyek a társadalom életét hosszabb vagy rövidebb időn át irányítják. Egészséges, szabad állami életben ezek a vezéreszmék a társadalom talajából csíráznak ki, a természeti viszonyok, az emberi szükségletek határozzák meg a fejlődés természetét, erejét, hanyatlását. Irányuknak hódolnak az egyesek, szerintük igazodik az egész társadalom, az állam is. A társadalomban uralkodó vezéreszmék által megteremtett gondolkodást közszellemnek szokás nevezni. A történelem tanúsága szerint sokféle változata van ennek. Ismerünk hódítási, vallási, lovagi, gazdasági stb. közszellemet. Mindegyiknek a mindenkori célszerűség adta meg a létjogosultságot. Az átmenet egyikről a másikra gyakran rázkódással jár. A társadalom vezető tényezőinek a feladata a rái&ódás veszélyeit elhárítani, az új közszellem elterjedésének útjait egyengetni. Magyar társadalmi életünket hosszú idő óta a közjog-politikai közszellem uralta. Legfőbb törekvés volt az állam közjogi helyzetének tisztázása, kidomborítása, közjogi intézmények, törvények által való biztosítása. Ez a közszellem hozta létre a törvényhozó testület átalakulásait és osztotta a társadalmat is különösen két hatalmas küzdő táborra. Ennek a közszellemnek a napja az utóbbi években aláhanyatlott; fényes pályafutásának hatásai bekebelezödnek a történelem nagy könyvébe. Nincs már melege, ami tettekre késztő izgalmat váltana ki. Pedig tespedésnek nem szabad beállani. Lélek, ideál, vágy nélkül bizonytalan ténfergésbe jutnak az egyesek, szertehull a társadalom és elveszti azt a rendeltetését, hogy benne a szabadabb kibontakozásra váró állami élet támogatást, a nemzeti szellem oltalmat találjon. A jövő uralmára hivatott, a közszükségérzetnek ma leginkább megfelelő közszellem — mondhatni, az általános világhelyzetből folyóan — nálunk sem lehet más, mint gazdasági. Mi, a jelen nemzedék, vagyunk felelősek azért, hogy ennek az új közszellemnek az uralmát bevezessük, megerősítsük és minden salaktól megtisztítva, a közérvényesülésnek átadjuk. Mert igaz ugyan, hogy a gazdasági megerősödés vágya már tekintélyes utat megtett közéletünk nagy mezején, de tagadhatatlan az is, hogy ennek az új értéknek eddig még csak a külsejét látjuk, a szennyet; ennek gondos eltakarítása után fog felragyogni a nemes fém tiszta fénye. A gazdasági elv nálunk ma még kizárólag az egyéni érdekek szolgáA „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Sziszifusz. Mosolyg a tenger ... az Olympus bérce Lenyúl a habra, mely kacag, nevet: Sziszifusz ott, titánok ősvezére Most hengeríti fel a nagy követ. Homály borítja fönn a szent hegy ormát, Köd ül ott, szem hiába néz azon át, De zordon eszmét büszke tett követ: Fölhengeríti ő a szirt követ! Hémusz völgyéből fürge szellő árad, Vadult vihar leszen belőle itt; Hideg sóhaja Sziszifuszra támad S zilálja izzadt, csapzott fürtjeit. Nem érzi ezt kemény titán, a kába, Tör ösvényt szirtek bérci vadonába, S úgy marja-tolja fel a nagy követ . . . A tenger ott lenn fölkacag, nevet. Izmos kigyó nyul így meg, nem hiába, — Gondolja — mert siker lesz még ma itt. Szirttől szirthez feszítve térde, lába És gyötri, vérzi duzzadt izmait. Vonaglik arca kinos fájdalomba; Szatírok, nimfák jönnek andalogva: Szegény titán, segítnek istenek ? A kő a hegyre lomhán hengereg. Sziszifusz ej, mily eszme üldöz egyre, Mely ösztön hajt, mi kinzó vágy emészt ? Mért hengeríted a követ a hegyre ? Ne dönts szegény bolond fejedre vészt! Talán az istenek vak büntetése, Hogy kába munkát hajtasz végre Erő híjában és remény hiján ? . . . Ó, mint sajnállak én, szegény titán! Fölért a hegynek büszke magasáig, Hol lakmároznak boldog istenek, Köd eltakarja, már im az se látszik : Hol, merre jár, s a kő hol hempereg. De im, egy pajzán isten játszi kedvből Lerúgja a követ a hegyperemről, S az bősz robajjal — vad vihar vele Zuhogva ront a sik fövényre le. Rebben a sok szatír, sok lányasszonyka, S röhej, kacaj, kel az eset nyomán. Sziszifusz néz . . . szivébe tőr, és lomha, Csüggedt léptekkel mén a kő után. Arcát a fájdalom izekre marja, Homályzó két szemét is eltakarja, Jön, meg-megáll s ez gyötrelmesb neki, Mint hogy ha terhét fölhengergeti. A partra ül, hol bárgyú szirtek állnak; Sajgó, sorvasztó bánatába sir: Ó, mért születtem én titánnak, Mért nem vagyok inkább szatír ! Kacér nimfáké volna úgy szerelmem, Ott őgyelegnék a hűvös ligetben. Éltét szatír könnyelműn élheti: Nekem sziklát kell hengeríteni. S tí istenek, olympi istenségek, Mi rut játékot űztök énvelem? . . . De mégis, érzem, kinzó vágytól égek : E követ föl kell hengerítenem. S mohón ragadja meg a szirtet újra, Az nyögve indul a keserves útra, Erőtelles jóízt Egy kocka csupán J/

4 liter forró vízzel leöntvc \ tányér kész, finom húslevest ad. ad főztének, az a háziasszony, aki MAGGI kockából * 5 készült húslevessel önti fel a hamisleveseket, főzelékeket mártásokat, sülteket stb*