Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-01-07 / 1. szám

VIII. évfolyam. 1. szám Pápa, 1911 január 7. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség': Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : I ) KŐKOS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Szabad elvüség. Egy idő óta fekete gyűlöl­ség fenekedik e szó ellen. Miért, miért nem, nem kutatjuk, mert ennek kutatása a politika útvesztőjébe sodorna bennünket, hanem mert a tény megállapítása minden Demosthenesnél szeb­ben beszél. De hiába beszél. A szabadelvüség szent hagyományának, úgy amint azt egy Kölcsey, egy Kossuth, egy Eötvös, egy Deák hagyták örö­kül nemzetünkre, jó pár éve már csak nagyon bátortalan, mondhatnám alkalmazkodni szerető szószólói akadtak. Egyik oldalon fekete reakció, másik oldalon vörös radikálizrnus, szinte feled­tetni látszottak azt az egyetlen helyes irányt, melyen a magyar nemzetnek haladnia kell, ha hű akar ugyan maradni történelme megszentelt emlékeihez, de másrészt méltón akarja helyét megállni a szabad nemzetek nagy köztársasá­gában. S ha most ebben a fülledt nehéz leve­gőben egy bátor hang csendül meg, hang, mely­nek csengését nem korlátozza sem gyávaság, sem álszemérem, hallatán jóleső öröm tölti el szivünket. S kétszeresen jól esik, hogy e hang olyan férfiúnak ajakáról hangzott el s keltett tiszteletreméltó visszhangot, kit mi, e hagyomá­nyosan szabadelvű város lakói küldtünk az or­szág tanácsába, hogy ott előmozdítója legyen hazánk boldogulásának, szószólója az igaz szabadelvüségnek. A városi adminisztráció. Újévre a tanács okos dolgot csele­kedett. Megbízást adott a főügyésznek, hogy a szervezeti szabályzatot az utóbbi időben történt s a most tervezett módo­sításoknak megfelelöleg dolgozza át. A munkálatot a tanács felülvizsgálván, a közgyűlés elé terjeszti s ha ez, valamint a felsőbb fórumok is elfogadják, kinyo­matja s a képviselőtestületi tagok rendel­kezésére bocsátja. Ez az intézkedése a tanácsnak ben­nünket nem abból a szempontból érdekel, mint némelyik városi képviselőt, aki nyom­tatott szervezeti szabályzat hiányában nem tudta mikor és hányszor lehet interpellálni, mikor és hányszor lehet a vitában fel­szólalni s ha a vízvezeték tárgyalásánál javaslatot terjesztett elő a kerékpárosok megrendszabályozásáról, akkor bámult, hogy indítványát figyelembe se vették s eb­ben városatyai jogainak korlátozását látta. Szó sincs róla: a közgyűlésről szóló fejezetben a tanácskozási rendnek is pon­tosan szabályozva kell lennie. Hogy e tekintetben mi is tegyünk valami javas­latot, nem ártana, ha felvétetnék a sza­bályzatba, hogy a közgyűlésen csak oly interpellációk mondhatók el, melyek leg­alább egy nappal a közgyűlés előtt az interpellációd könyvbe bejegyeztettek. Ezzel sok ötletszerű felszólalásnak, felesleges idöpocsékolásnak vétetnék eleje. De min­ket, mikor a szervezeti szabályzat teljes regenerációját örömmel üdvözöljük, a vá­ros adminisztrációját sokkal mélyebben érintő szempontok vezetnek bennünket, mint amit az eddig litografált szabály­zatnak egyszerű kinyomatásával ki lehet elégíteni. Mindenekelőtt várjak az új szervezeti szabályzattól, hogy a terhek lehető egyenlő megosztásáról fog gondoskodni. Az, aki csak kissé is csak bepillantást nyert városunk adminisztrációjába, hamarosan meggyőző­dést szerezhetett róla, hogy míg egyik­másik hivatalnok valóban sok súlyos és felelősséggel teljes munkával van terhelve, addig a másiknak aránytalanul kevesebb munka van kiosztva, úgy hogy e tekin­tetben nyomát se találjuk annak a helyes rendszernek, ami pld. a vármegyei köz­ponti ügybeosztásnál látható, ahol talán még aktaszám szerint is annyit végez az egyik, mint amennyit a másik tisztviselő. Távolról sem mondjuk, hogy csak egy szinekúra is volna a városnál, de ma már, mikor a fizetés idestova állami nívóra fog emelkedni, minden bérnek megfelelő ellenértékét is meg lehet és meg kell kí­vánni. Van olyan hivatali állás is, amely mellé okvetlenül kívánatosnak látszik egy segéderőnek beállítása. De segéderő alatt nem egyszerűen csak másolásra alkalmas díjnokot, minővel talán fölösen is ei van árasztva városházánk, hanem igenis jogi minősítéssel biró közigazgatási gyakornokot, vagy még inkább második aljegyzőt. Aki ebben hivatalnokszaporulatot lát és vissza­döbben, az tévedésben van. Annyi a díjnok nálunk, hogy a fölöslegesek napidíjaiból akár két aljegyzőt is lehetne fizetni. De ha csak egy ily állást szervezünk is, a rendes segédszemélyzet megfelelő beosz­A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Tam bura. Tamburáznak, rác hegedűt vernek, Kocsmaházban lányok énekélnek. Idegen a dálolásuk, Idegen a ruhájok. Magyar ifjak bolondulnak Utánok. Énekes lány kacsingatva néz szét, Részeg ember dobálja a pénzét. „Rác kisasszony, eszem azt a Teremburás kis szádat, Adj egy csókot, fizetem a Szoknyádat." Vén muzsikus az ajtó sarkában Búslakodik egyedül magában. „ Verje meg a cigány átok Azt a fura szerszámot, Drót-hegedün mulatozó Világot." Fut az éjfél, kipirul a hajnal, Tele van a kocsmaház zsivajjal. Harangoznak kis misére, Csak azért is „csuhaj* rá. Egyedül a cigány lélek Sóhajt rá. Vén muzsikus, mit állsz ott hiába ? Nem illesz te már ebb' a világba. Eredj haza, huzz reá eqy Keseredett keserűt S vágd a falhoz azt az ócska Hegedűt. Jékey Aladár. Esti szürkületben . . . Mikor egy egy új hímen birt hallunk, önkén­telen az a kérdés jut eszünkbe, vájjon az űj menyasszony boldogság és szerelemmel telt szív­vel megy-e új élete elé — vagy csak úgy, be­adja a derekát — hiúságból, dacból, talán egy kis boszúból vagy legtÖbbnyire osak, mert fél a vénlányságtól. A boldogokról, e kiváltságosokról ninos mit mondani — legfölebb osak annyit füzünk (úgy gondolatban) őszinte jókivánatunk mellé, hogy ha majd eljön a házasóletben (s azt ál­lítják, mindig eljön) az a kritikus időpont, a mézes hetek, hónapok, vagy évek után ; mikor az első szerelmi láz, a külső apró sallang össze törik, mikor az asszonytól függ minden, hogy mennyi oserepet tud összeállítani úgy, hogy az megint teljes egész legyen; — akkor milyen más érzéssel ós mennyivel könnyebben illeszt­getheti a cserepeket az, ki szerelmével forraszt­hatja össze, mint az, kinek a cserepek össze­gződésénél csak a hiúság, a dac, vagy a félelem csirize van. Talán eszükbe jut ilyenkor azoknak, kik­nek nem volt szivükben ae igazi szeretet élet­társuk iránt, hogy jobb volna inkább egyedül tengődni át az életet, mint tűrni szeretet nélkül a szeszélyeket, tűrni a rossz természetet és szenvedélyeket és elviselni azt a tudatot, hogy most már nemcsak saját Éq jiik küzdelmét érzik, hanem a felelősséget is, amiért más életét, csak úgy érzés nélkül a magukéhoz kötötték. S talán ebben a küzdelemben sokan, vágyakozva néznek a kinevetett vénlányság felé ; a vénlányok felé, akiknek mindegyiknek meg van a maga bánata, a szétfoszlott álma vagy csalódása ; s akiknek e bánattal van valamijük, valamijük, ami tulaj­donképen volt és nincsen — és kik ezt a nincsent oda nem adnák azért a sok olcsó vau-ért, amit legtöbbször az életben körülöttük látnak. De ki tudja, ki cselekszik helyesen ? Egyfelől az egyedüllét, a rideg szoba, a bús magány s a töprengések mindennapos skálái vannak, legfölebb egy-egy rokon, vagy jóbarát kihasználása baj, vagy betegség idején tűnik föl egy kis változatosságnak • s miután a vénlány­ságot mindenki a Fliegende Blátter képei után képzeli el, még feltűnik örömként egypár jó ozsonna, habos kávé, egy macska vagy mopszli és fő delikateszként, a fiatal generáció viselke­désén való megbotránkozás és szapulás. Másfelől pedig — ha szerelem ninos is, egy szépen berendezett otthon, szép toillettek vagy gazdagság, esetleg mulatozás, flirtelés és egy elképzelt nagy szabadság a csábító kép. Talán okosan is teszik, kik e csábító kép mellett meg tudnak alkudni a sorssal, le tudnak mondani a lelki harmónia nagy álmairól, és meg tudnak elégedni a képzelt boldogság helyett a mindennapi élet kényelmével és jólétével".

Next

/
Thumbnails
Contents