Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.
1910-02-19 / 8. szám
A megüresedett elnöki tisztségre egyhangú lelkesedéssel dr. Gsoknyay Jánost választották meg s minthogy Hajnóczky Béla, eddigi alelnök — a testület legmélyebb sajnálatára — ezen tisztségéről lemondott, helyébe Matus Györgyöt, a testületnek régi és munkás tagját választották alelnökké. A megüresedett alparancsnoki tisztséget pedig Viz Ferenccel töltötték be. Végül pedig a lemondott elnököt Jáhói Gézát — a testület körül szerzett nagy és elévülhetlen érdemeinek elismeréseül — nagy lelkesedéssel tiszteletbeli örökös elnöknek választották meg. A közgyűlés erre Hajnóczky Béla volt alelnök érdemeinek méltatásával véget ért. A YAROSHÁZÁROL. § Gyárbizottság. A legutóbbi városi közgyűlésen kiküldött gyárbizottság f. hó 19-én, ma cl. u. 4 órakor tartja alakuló gyűlését. A bizottság ez alkalommal 'fogja munkaprogramra ját is megbeszélni. § Az Esterházy-út beépítése. A városi tanács legutóbbi üléséből kérvénnyel fordult gróf Esterházy Pálhoz az iránt, hogy az Esterházy út keleti oldalán jelenleg gazdasági kertnek használt területet a városi lakosság számára parcellákban eladni szíveskedjék, hogy az Esterházy-ót másik sorának beépítése is lehetővé váljék. — Ez előtt néhány évvel magánosok indítottak hasonló irányú mozgalmat, mely azonban sikerre nem vezetett. Óhajtandó volna, ha ez alkalommal, mikor hivatalos részről kezdeményezik a dolgot, Esterházy gróf nem zárkóznék el a kérés teljesítése elől s módoí nyújtana a város kívánatos fejlesztésére. § A város iskolaügyi bizottsága f. hó 14-én tartott gyűlésében tudomásul vette a városi ovoda múlt évi növendékei számáról szóló kimutatást. Kitűzte a gyűlés az ipariskola téii tanfolyamának vizsgálata idejét mároius 14-re, mely d. u. 4 órától 6 óráig az ó kollégium épületében lesz megtartva, s a vizsgálat biztosaiul ifj. Fa Mihály, Nagy Vilmos és Bőhm Samu bizottsági tagokat kérte fel. Pártolólag terjesztette fel a városi tanácshoz az ipariskolai tanítók azon kérvényét, hogy óradíjuk 80 koronáról 100 koronára emeltessék fel, amennyiben ez az államtól nyert évi segélyből kikerül és a városi pótadó felemelése elkerülhető. Végül az ovoda- és iskolalátogatók jelentései megnyugtató tudomásul szolgáltak. § 535 000 koronás szinház ! A berlini Theaterbauunternehmungsgesellsohaft ajánlatot nyújtott be a városhoz 535.000 korona költséggel egy szinház építésére. Ez összeget a német társaság 50 évi 6°/ 0-os amortizációra kölcsön adná a városnak. Az ajánlathoz a társaság terveket is csatolt, amelyek a horribilis építési árhoz viszonyítva, de ettől függetlenül is — elég Ízléstelenek. A berliniek bajosan fogják Pápa új színházát megépíteni. részleteket hegedűn. A disztingvált zongorakiséretet Deli Margit szolgáltatta. — A leányegyesület múlt heti estélye díszes nagy közönség jelenlétében folyt le. Az estély felolvasója Losonczi Jenő volt, aki igen vonzó modorban igen tanulságosan vezette be hallgatóságát a tájképfestészet hangulatos birodalmába. Szólt e művészeti ág régibb és újabb irányairól, részletesen ismertette technikáját és mélyreható esztetikai fejtegetést nyújtotta tájképfestők alkotó szelleméről. A nagy tetszéssel fogadott előadást méltóan egészítettek ki. Saáry Imre szavalata, Révész Arnoldné és Kövi Angéla négykezes zongorajátéka, valamint Goldberg Irma és Molnár Margit dialógja. A leányegyesület február hó 20-án, az az holnap vasarnap délután 5 órakor rendezi előadó ülését a következő műsorral: 1. Pusztai csendélet. Ábrányi Kornéltól. Zongorán előadja Kellner Józsa. 2. Szavalat. Előadja egy hölgy. 3. Felolvasás. Tartja Újhegyi Mihályné. 4. BihariCsermák-Lavotta : Magyar körtánc. Zongorán előadja Gutstein Franciska. — A Perutz-gyári önképzőkör a volt Jókai-kör helyiségében folyó hó 20 án, vasárnap d u. 5 órakor előadást tart a következő műsorral: 1. Nefelejts. Énekli az önképzőkör énekkara. "2. A hó. Irta Alba Nevis. Szavalja Drach Jolán. 3 A liften. Magánjelenet. Heltai Jenőtől. Előadja Pethő M. 4. Napdalegyveleg V. Énekli az önkópzőköri énekkar, 5. Uránia : Első királyaink az Árpádházból. Helyárak : I. hely 40 fillér, II. hely 20 fillér. HETI ÚJDONSÁGOK. Gond. Míg haza tartok a kemény robotból, Amit kegyetlen sorsom rám rakott, Az éjszakában elborulva nézem A sok hivalgó, fényes ablakot. Szikrázva hinti sugarát a csillár A lágy, áttetsző függönyök megett — És kint az utca sápadt arcú réme, A Gond ezer alakban lépeget. Igen a Gond, ronggokba' öltözötten Fekete szárnyával mindent beleng, — Torlasszá dagad nyomában a bánat S mély gyásszal tölti be a végtelent . Itt jársz, mióta ember él a földön, A test és lélek egyaránt rabod, Emezt a téboly vak éjébe űzöd, Azt, mint malomkő, szétmorzsolgatod. Nincs menekülés gyilkos karjaidból, Te vérző szivek kegyetlen ura! Kivel a végzet rettenetes útján Még halandó nem lépett alkura . . . f EGYESÜLETI ÉLET. — A Jókai-kör múltheti estélyére ismét egészen megtelt a kör új, barátságos helyisége. A műsor első számaként a vöröskereszt táncos, műkedvelői — közkívánatra — ismét bemutatták a Tündér-ünnep c. némajátékot. A közönségnek nagyon tetszettek úgy a szép csoportképek, mint az ügyesen előadott táncrészletek. Ezután magyar dalokat játszott zongorán Horváth Istvánné, kiben a Jókai-kör előkelő közönsége temperamentumos ügyes zongoristát ismert meg. Az est felolvasója Zala István áll. képezdei tanár volt, ki a fizika modern haladásának legújabb vívmányairól, igy első sorban a zádiumról tájékoztatta a hallgatóit alapos szakismeretre valló és sok gonddal kidolgozott értekezésében. A műsor utolsó számaként Gaál Ferenc játszott igen szépen Rossini és Verdi Oh, Gond, e ködpárás, nagy éjszakában, Amint szoborszerüen meredsz felém, Minden tagomban felgyülemlett évek Gyötrelmeit egyszerre érzem én — S elgondolom, hogy itt ez árva bolygón Mindenki szent: a hivő és pogány — Ha roskadozva botorkál az éjben És töviskoszorú leng homlokán . . . Apor László. — Jubiláris gyűlés Pápán. A helybeli ág. b. ev. egyházközség legutóbb tartott közgyűlésén nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy az egyetemes evang. egyházi gyámintézetet és a Luther-társaságot meghívja évi közgyűléseiknek Pápán tartására. E két nagyfontosságú kulturális missziót teljesítő intézmény évről-évre más és más helyen tartja közgyűléseit, így tavaly Kassa szab. kir. városban. Pápára ezúttal először jönnek ós emeli itteni gyülésezésük fontosságát, nagyjelentőségét, valamint fényét az a körülmény, hogy a gyámintézet ez alkalommal fogja megülni fennállásának félszázados jubileumát. A jubileumra való tekintettel a szokottnál is több előkelőséget lesz szerencséje a városnak falai között üdvözölhetni. Az illusztris elnökségen kivül — a gyámintézet elnökei dr. Láng Lajos v. b. t. t., volt kereskedelmi, miniszter és Gyurátz Ferenc püspök, a Luther-társaságé: dr. Zsilinszky Mihály v. b. 1. t., nyug. államtitkár és Scholtz Gusztáv püspök — részt fogt?ak venni e gyűléseken : az ev. egyetemes egyháznak, a ref. konventnek, a kormáaynak, az országgyűlés mindkét házának, a testvér kerületeknek, az erdélyi ev. egyháznak, a németországi Gusztáv Adolf-egyletnek képviselői, küldöttei. Városunk közönsége bizonnyal örömmel veszi az ev. egyháznak e határozatát, meghívását és a maga részéről is hozzájárul tehetségéhez képest az ünnepélyek fényének emeléséhez. — A Jókai-kör estélyei. A pápai Jókai kör február 26-án és 27 én fele részben saját pénztára, fele részban a Petőfi-Jókai szoboralap javára a városi színházban hangversenyt, illetve műkedvelői előadást rendez. Az első est műsora: 1. 1. Rózsavölgyi: Magyar kesergő, előadja az áll. képezde zenekara. 2. Mánuel : A ruha, szavalja Kovács József. 3. a) Csajkovszky : Piquedame ária. b) Műdalok, énekli Naeter Elza, a frankfurti opera tagja. 4. D' Alard : Szimfónia, előadják Gáty Zoltán, Rácz Dezső, Kiss József. II, 1. Thern : Műének, előadja a főisk. énekkar. 2. b) Chopin és Liszt tanulmányok, b) Szendy : Hangulat-képek, zongorán előadja Harmos Blanka, a Nemzeti Zenede tanárnője. 2. a) Delia-ária. b) Próféta-ária, előadja Naeter Elza. 4. A szépmíívészetek Athenben, élőkép, rendezi Hercz Dávid, alakítják Karlovitz Adolfné, Kluge Matild, Matus Linus, Nagy Gizi, Nagy Margit, Takács Joláu, Tóth Eszter, Thury Nagy Já nosné. A második este szinrekerül : Örök törvény, Ceiky színműve, rendezi Sándor Pál, szereplők : Tuba Erzsébet, Kovács Mariska, Kovács Kálmáuné, Weisz Renée, Ress Margit, Ress Irén, Bélák Rózsika, Dufek Irma, Gaál Ilonka, Benedek József, Saáry Imre, Nagy András, Nánik Péter, Wohlmuth Lajos, Kurucz Gyula, Mózes Ernő, Bolla Sándor, Baráth József, Bolla Sándor, Kalmár Endre. Jegyek Kis Tivadarnál kaphatók. — Az előadások kezdete mindig pontban 7 órakor. A második esti előadás után a Griffben hagverseny és tánc. A nyilvános főpróbák febr. 24 én (színdarab) ós 25-én (hangverseny) lesznek. Minden továbbiról a kibocsátott falragaszok nyújtanak tájékoztatást. — Választási mozgalmak. Ujabban a minapában megalakult 48-as gazdapárt veszprémmegyei jelöléseiről vettünk híradást. E szerint a gazdapárt három kerületben állít jelöltet és pedig a vázsonyiban Gózon Gyula ref. lelkészt, az enyingiben Nagy Ádám 'Mihály községi birót és a somlóvásárhelyiben Szalóky Géza földbirtokost. — A genfi diákok és Antal Gábor püspök. A Genfben tanuló magyar diákok egyesülete, a „Hungaria", dr. Antal Gábor dunántúli ref. püspököt a tavalyi genfi Kálvin jubileum alkalmával az egyesület iránt szerzett érdemeiért tiszteletbeli tagjává választotta. A kitüntetést Máday Andor dr. jeles foldink, a genfi egyetem magántanára, a kör tiszteletbeli elnöke, meleghangú levélben tudatta a püspökkel ós megküldte az egyesület díszes jelvényét is. — Népesedési mozgalom. A pápai járás 1909. évi népesedési mozgalmát a következő adatok mutatják: Született 1557 és meghalt 1085. így a szaporodás 472. Az új szülöttek közül: fiú 797 ; leány 760; r. kath. vallású 1036; ág. hitv. ev. 240; ref. 260; izr. 21. Az elhaltak közül férfi 562; nő 523 ; r. kath. vallású 706; ág. hitv. ev. 172 ; ref. 195 .és izr. 12. Az elhaltak korukra nézve : halvaszületett 28; 1 éves korig elhalt 330; 1—7 évig 145; 7—20 évig 72; 20-40 évig 85; 40-60 évig 123; 60-80 ó<rig 254 és 80-100 évig 48. Házasságra lépett 282 pár. Ebből vallásra nézve: r. kath. 176; ág. hitv. ev. 27; ref. 35; izr. 2. és vegyes SZEBERÉNYI JÁNOS mérlegkészítő és lakatos, PÁPA, Jókai-utca 14. H = jutányos áron elvállalja bárminemű = mérlegek javítását, súlyok egyenlítését hitelesítéssel együtt, ri^SSBSMPT*