Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-11-19 / 47. szám

F PAPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: £>«• KÓROS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Battonyai erkölcsök. Ha az a kaszinóbeli összetűzés, amely derékon kettétört egy szépen indult birói karriert, tisztító zivatar hatásával birna, akkor nem sajnálnók Simon Ákos tábla­bírót, aki a battonyai erkölcsökért állásával fizetett meg. De ha egyszerűen Simon Ákos nyugdíjba vonulása lesz az ügynek végső követ­kezménye, Battonyán pedig tovább is elfogadott szokás marad a „kibiepénz" és az a sok kóros jelenség, ami a mértéktelen hazárdjáték nyomán természetszerűen felburjánzik, akkor bizony kár volt egy héten át, mint a fővárosi lapok irták, „izgalomban tartani az egész délvidéket". Igaz, hogy az izgalmat főkép a pörben szereplők társadalmi állása keltette. Egy főszolgabíró s egy táblabíró álltak egymással szemben : kinek adnak igazságot? Az, amit mi lényegnek tar­tunk, kevesek szemében volt döntő mozzanat. Most azonban, hogy az igazságszolgáltatás, becsület-zsűrije már döntött, most már mégis helyén való volna, hogy Battonyán s az „egész délvidéken", hol talán még inkább, mint egye­bütt, az emberek egész hivatalon kivüli idejét a kártya foglalja le, felülkerekednék az a fel­fogás, hogy itt egy .egész rendszeren, az úri léhaságnak, a jellemrontó könnyelműségnek rendszerén kell változtatni s vissza kell állítani a kaszinók méltóságát, ha nem is egészen úgy, ahogy Széchenyi tervezte, de legalább is olyan módon, hogy ne lehessen karrierek megtörője, családok szétrombolója. Vájjon lesz-e a szeged i pörnek ily tisztító zivatar ereje ? Szini szezon után. „Eső után köpönyeg", mondhatja valaki. A színészek már majd egy hete elmentek s mi most fogjuk bírálni őket, mikor már mi haszon belőle?! Nos hát, mi — tanú lehet reá minden olvasónk — a szezon tartama alatt is teljesítettük bíráló tisztünket, az eső utáni köpönyeg pedig szintén nem árt — a legközelebbi esőre. Nem tagadjuk, mi valóban nagyon elégedetlenek vagyunk a lefolyt szini szezónnal. Tartalmatlanabban, üresebben még kevésszer volt részünk. Hogy az igaz­gató elégedetten távozott innen,, mert neki, mint szokták mondani, a szezon „bevágott", az csak azt bizonyítja, hogy Pápán már nagy, igen nagy színházlátogató közönség van, amelynek lelki szükséglete a szinház s amely nem ilyen szezont érdemel, mint aminő a most elmúlt volt. Arról nem is szólunk, hogy az igaz­gató a szezont önhatalmúlag egy teljes héttel megkurtította. Mivel persze minden­nek formát kell adni, hát ezt a szinügyi bizottság elnökének és titkárának az utolsó előadási napon bejelentették azzal, hogy a katonazenekar távozik, anélkül pedig, hogy játsszanak ? Hát az igaz, hogy zenekar nélkül nem játszhatnak, de az is igaz, hogy a zenekart amint lehetett öt hétre szerződtetni, lehetett volna hatra is. Csak akarat kell hozzá meg áldozatkézség, amit persze a direktor urak csak a közönségtől várnak el. Na de ha legalább az öt hét alatt mindenek ékesen és szép rendben lettek volna! Ám végig tekintve az öt heti szezo­non, meglehetős sivár kép tárái szemünk elé. A műsoron persze az operett dominált. Ebbe már bele kell nyugodnunk, ez min­den vidéki színpadon így vau. De igazi jó operett-esténk azért alig egy-kető volt. Újdonságot hármat láttunk : A muzsikus leányt, Mary-Annt, Balkáni hercegnőt. Közülök igazi sikert csupán az első aratott. A reprizek közül szerencsések csupán a tavalyi műsor-darabok voltak. A régi repertoárból valók olyan előadásban kerül­tek szinre, ami szinte kegyeletlenség számba megy. Ezeken boszulta meg magát legin­kább az, amit mi Szalkay társulata leg­nagyobb hibájának tartunk: a komoly tanulás hiánya. Egy Rip van Winkle elő­adást nem lehet tegnapról mára felfújni. Azok a kardalosok e főkép kardalosnők, akik még a rendes műsordarabok zene­partitúráját is alig hogy ismerik, nem képesek feladatuknak egy próba után előttük ismeretlen darabban megfelelni. Mit használ aztán a legjobban összetanult katonazenekar, ha a kórus nyugodtan kor­nyikál a maga útján s ez az út egész más, íniiit amit a karmesteri pálca jelez. Még gyöngébben állottunk a drámá­val. Újdonság ugyan itt is volt három, de közülök egyedül az Orvosok bírt iro­„PAPAI HIRLAP" TARCÁJA. H e I é n. Irta: H. Szederkényi Anna. Régi világból itt felejtett boltozatos kapújú házban, amelynek kilincsét, ébresztő kalapácsát, ma már, mint régi kultúrtörténeti emléket, a a fővárosi múzeumban gyűjtögetik, nőtt föl. A kis házban, amelynek üzlete táján nem egyszer furcsállott ez a fölirás : az üzletet elfoglaltságom miatt nem nyitom ki, hajtott, bimbózott és virúlt ki Helén. Ünnepnap délután eljárt anyjával a tem plomba. Áldozott, gyóat annak i'endje módja ezerint, ahányszor esak lehetett. Tizenhárom esztendős korában aranyláncon elég nagy arany ­keresztet / kapott. Ha látogatóba ment, vagy vendégeket várt, miadig fölkapcsolta a nyakára, miután krétaporral kifényesítette a Megváltó testét. Nem mondhatnám, hogy nem voltak álmai életének. Ezek az álmok csak halvány, alig ki­vehető körvonalakban lopóztak be a lelkébe. El nézte a félsötétben a Duna lágyan aláfolyó hullámait, amelyek halk dudolással ringatják álomba a százszinfí tényben tündöklő testű sziré ­neket. Az ékes paloták mintha előtte nőttek volna ki a vizből. Körvonalaik belévesztek a végtelen szürkeségbe, j^önn a hegytetőn szemben véle áthághatatlan zöld várfal mögött állt az ékes tündérpalota. Szemére alábocsátotta redőny pilláit. Aludt . . . aludt . . . ! Helén nézte, egyre nézte és várta, hogy egyszer majd csuda történik. Kettényilik a zöldöltözetü sziklafal és kirobog rajta aranyeafrangos takarójú fehér paripán arany ruhás legény. Hogy, ki ? Az .arca hasonló lesz a mesebeli Sármán királyfiéhoz, az Árgyéluséhoz, vagy pedig ahhoz a csodaszép ifjúhoz, akit életé­ben egyszer a színházban látott. Ide oda jött, ment, énekelt, táncolt, sírt és nevetett ez az ifjú. Helén ugyan nem igen értette, hogy mind­ez miért, de azontúl álmaiban nem megvetendő helyet foglalt el barnafürtös feje. Mialatt kép­zelete szőtte, egyre szőtte karcsú, linóm alakja köré a selymes álomszálakat, kicsi keze meg nem szűnt öltögetni a végnélküli kerek és hegyes­cakkos patyolat-csikokat. Ezek a csikók fogytak, fogytak, de végleg elfogyni sehogysem akartak. Egyszer szőlőlevél, benne bárom pont. Egyszer hétkarikás rózsalevél, benne apró lyukakból öt­szög. És így tovább mindenféle fantasztikus minták, amelyek hol óriás kiflihez, hol karcsú patkóhoz hasonlítottak. Ebbe a kristály fehér és mégis olyan szöve­vényes világba, érkezett meg váratlanul a jól megtermett főportás. Igen, a „Fáradt vándorhoz" cimzett elő­kelő szálloda jól fizetett és egy kicsit elhájasodott főportása. Hogy miért jött ? Istenem, Helénért. A kicsi Helénért, akinek hattyunyakáu inger­lően bodroztak a selyemhaj p'hék, akinek töré­keny, lányos dereka olyan szembetűnően nem illett a Pál harminchatesztendős, nyolcvan centi­méteres termetéhez. Helén tulajdonképpen akkor ébredt tol, mikor hiába kereste a csukottszemü, rejtelmes tündérpalotát, melyből el fog jönni . . . azaz, hogy már megérkezett . . . Itt van Pál. Hát ő volna . . . igazán ő volna . . . Széles, szürke ka­bátja oda volt dobva a szék karjára. Rendet­lenül lógott a padlóra az ujja. Helén elővette és kezdte lekefélni róla ... ó bocsánat — a kis, apró fejkenő pikkelyet. Oh, óh a tündér­lovag ... az arauysallangós paripa, amelynek csattog, szikrát vet aranypatkója ... A bársony­Állandóan dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gondot fordítok. = VidÓ DEZSŐ szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktauító, Fápáa, Pö-tér 19-ik szám alatt. Lapunk mai száma ÍO oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents