Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.
1910-10-29 / 44. szám
Jeles színészünk Bátori Bélának csütörtöki jutalomjátékán a tömött széksorok, páholyok és mindennemű űlő és állóhelyek jellemezhetik legjobban a közönségnek nagy elismerését művészete iránt. Az ajándék, mit kapott, bizonyára jól esett neki, de azt hisszük, hogy az a fényes erkölcsi elismerés mégis csak több hálával és örömmel tölthette el a szivét. A Náni, Kreuzer Michel szerepét közönségünk már unos-untig ismeri, de épp oly rokonszenvvel fogadta a szerep kiváló személyesítőjét, Bátorít benne, mintha soh'sem látta volna eddig a darabot. Percekig tapsolt és éljenzett. A többi szereplőt is teljesen fölvillanyozta a közönségnek ez a meleg hangulata. Lányai Piroska a címszerepben pazar jó kedvvel, csapongó vidámsággal játszott (néhol a határon is túl, pl. a Szepi kalapjának a magasba rúgásával), de a drámai részeket is oly bensőséges és megható érzelemmel tolmácsolta, hogy bármely drámai szende is megirigyelhette volna tőle. Természetesen jól is énekelt. Meglepően kitűnő volt Földvári Sándor, az ő szerepkörével egészen ellentétes jogász szerepében, maszkban és játékban is. ÉrczkÖvi pedig estéről-estére mindjobban igazolja, hogy a társulat egyik legjobb művésze alakításban és hangban is. Ivánfi Szepije páratlanul jó és eredeti volt. A többiek is igyekeztek jót nyújtani, csak Kovácsnak voltak némi nézeteltérései a súgóval. HETI ÚJDONSÁGOK. — Előléptetés. A király Frohreich Szabó Ernő ezredest, a II. honvéd-lovasdandár parancsnokát, ki hosszabb ideig volt a pápai 7. honvéd-huszárezred parancsnoka, a novemberi előléptetések alkalmából vezérőrnaggyá nevezte ki. — Miniszteri megbízatás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta Várossy Tivadar győrtankerületi kir. főigazgatót, hogy az 1910—11-ki tanévben a pápai ref. főgimnáziumban az állami főfelügyeletet gyakorolja. — A városi népkonyha bizottsága f. hó 25-én Sült Józsefné elnöklete alatt ülést tartott, melyen elhatározták, hogy a népkonyhát nov. l-jén megnyitják. Felügyelőül ismét Hajnóczky Bélát kérték fel. — Immár harmadik évét kezdi meg ez áldásos intézmény, mely az első két nehéz esztendő tűzpróbáját becsülettel kiállotta. Ajánljuk támogatását a jószívű emberbarátok figyelmébe. — A Szondy-Kenessy alapítvány gondnoki kara a múlt héten városunkban ülést tartott, melyen a nagy iskolai alapítvány kezelését Faragó János főgimn. igazgatóra bizták. — „A magyar faj helyzete nemzetiségi vidéken". Ily címmel dr. Molnár Imre helybeli ügyvéd, ki hosszabb időt töltött nemzetiségi vidéken, figyelemreméltó tanulmányt irt, melyet következő számunkban ismertetni fogunk. — Reformációi emlékünnep. A pápai ref. hittanhallgatók önképzőköre 1910 október hó 31-én a főiskola tornatermében reformációi emlékünnepet rendez. Kezdete délelőtt fél 10 órakor. Műsor: 1. Közének. 2. Megnyitó beszéd. Tartja Csizmadia Lajos tanár-elnök. 3. Reformáció emlékünnepére. Zombori Andortól. Szavalja Benedek József IV. é. pn. 4. Rossin: „Áldások Istene ..." Énekli a főisk. énekkar Gáty István főisk. ének- és zenetanár vezetése mellett. 5. Felolvasás. Tartja Ambrus György főisk. szenior. 6. Krisztus mindenütt. Kozma Andortól. Szavalja Kovács József III. é. pn. 7. Erős várunk nékünk az Isten. Énekli a főisk. énekkar. A ref. leánynevelő-intézet 1910 október hó 31-ikén d. e. 9 órakor tartja reformációi emlékünnepét a következő műsorral: 1. XXVIII. zsoltár. Éneklik az összes növendékek, harmóniumon kiséri Krausz Adrienne III. é. kép. n. 2. Hiszek egy . . . Szabolcska Mihálytól. Szavalja Stricker Etelka IV. p. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Kis József esperes, intézeti vallástanár. 4. A gyülekezetben, Tompa Mihálytól. Szavalja Bódis Zsófi III. é. kép. n. 5. GIV. zsoltár. Az ev. nőegylet reformációi emlékünnepét vasárnap este tartja a gyülekezeti tanácsteremben, a következő műsorral: 1. Közének. 2. Megnyitó beszéd. Mondja Gyarmathy Ferenc s. lelkész. 3. Zene-egyveleg a Hugenották c. operából. Nagy Zs. vezetésével előadják az áll. tanítóképző prot. növendékei. 4. Pál apostol és Luther. Felolvassa Bándy Miklós kemenesmagasi ev. s. lelkész. 5. Mi atyánk. Kapi Gyulától. Énekli Káldy Margit, zongorán kiséri Nagy Pál. 6. Melius Wittenbergben. Szavalja Bertalan Sándor főgimn. VIII. o. tanuló. 7. Estéli ének. Deák Gerőtől. Szutter Dániel vezetése mellett előadja az ev. leányegyleti énekkar. 8. Ima. Mondja Németh Sándor másodlelkész. 9. Közének. — Kezdete 7 órakor. — Színházi heti műsor. Vasárnap délután : Muzsikus leány, operett; este: Orvosok, szinmű. Hétfőn: Kovács Hanna és Boriss Bianka jutalomjátékául: Luxemburg grófja, operett. Kedden délután: Molnár és ggermeke, népdráma ; este: Ggermekrablónö, dráma. Szerdán délután : Náni, népszínmű, ifjúsági előadás; este: Smokk család, bohózat. Csütörtökön Ivánfy jutalomjátékául : Elvált asszony, operett. Pénteken: Iglói diákok, operett. — A husdrágaság ellen. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés pápai kerülete f. hó 30-án, vasárnap d. u. V 4 4 órakor a husdrágaság ügyében a városházán gyűlést tart, melyen az 0. M. K. E. egy központi küldöttje is jelen lesz. Ez gyűlés a hús fokozódó drágasága ellen megindult mozgalom megnyilatkozása lesz. Kezd a magyar is rájönni, hogy „a tejjel-mézzel folyó Kánaánban" alig van mit ennünk, ami meg van, azt nem tudjuk megfizetni. Az osztrák sógor persze előbb rájött a bajra s már eszi is a fagyasztott délamerikai húst. Nekünk hisz erre nem is volna szükségünk. Csak egy harmada maradna nálunk annak a húsnak, ami kivándorol a határon s nem volna okunk panaszra 1 — Járási tiszti értekezlet. A pápai járási jegyző-egylet Bélák Lajos járási főszolgabíró és Barthalos Sándor takácsi k. jegyző elnöklete alatt f. hó 26-án d. e. a Hindler-féle vendéglő külön termében a népszámlálás körüli teendők megbeszélése végett értekezletet tartott. Ez alkalommal búcsúzott el a tiszti értekezlet Körmendy Béla tb. főszolgabírótól. A távozót Bélák Lajos járási főszolgabíró, ernyedhetetlen szorgalma és ügybuzgalma különös hangsúlyozásával, Barthalos Sándor a jegyzők őszinte szeretetének kinyilvánításával búcsúztatták el. A távozó a legmélyebb hálával köszönte meg az igazi tisztelt ezen szép megnyilvánulását. Az értekezlet után társasebéd volt, amelyen tósztokban sem volt hiány. A kitűnő hangulatot emelte Hindler József vendéglős figyelmes kiszolgálása. — A Perutz-gyári Önképzőkör nov. 5-én este tartja megnyitó előadását a Jókai Kör régi helyiségében. Műsor: 1. Himnusz. Énekli: Seelenfreund Albert IV. éves tan. jelölt vezetésével az önképzőkör énekkara. 2. Bob herceg, Kardos Ferenctől. Előadja Nobel Jozefa. 3. Felolvasás a felolvasásról. Tartja Blau Henrik. 4. Hertelendy-induló. Énekli az önképzőkör énekkara. 5. Tetemre hívás. Arany Jánostól. Szavalja Molnár Terus. 6. Magyar dalok. Hegedűn előadják : Kopf József és Engler Emil. 7. Ki a nyertes. Bohózat 1 felvonásban. Irta Orbók Atilla. Előadják: Tausz Rudolf, Szántó Lipót és Tóth Lajos. Kezdete pont 1/ 2 9 órakor. Helyárak : a 3 első sor 80 fillér, a többi 50 fillér. Előadás után tánc! Táncjegy 20 fillér. — Szerkesztő-változás. Kertész Kálmán szukcentort, a Veszprémi Hirlap szerkesztőjét zárányi plébánossá nevezték ki. A lapnak, a veszprémi egyházmegye hivatalos közlönyének szerkesztését Boronkay Miklós theologiai tanár vette át. — A tapolczafői ev. egyház ünnepe. A tapolczafői ev. leányegyház vasárnap délelőtt avatta fel ünnepélyesen temploma új tornyát és az abba beállított új harangot. A lélekemelő ünnepélyre a hivek — köztük sok vidéki — zsúfolásig megtöltötték a templomot, úgy, hogy a később jövők már be sem férhettek. Az istenitisztelet — gyülekezeti közének után — Baldauf Gusztáv püspöki titkár áhítatra gerjesztő imájával vette kezdetét. A felavató-beszédet a gyengélkedő esperes megbízásából a homokbödögei anyaegyház lelkésze: Takács Elek tartotta, eszméinek gazdagságával, lelkes előadási módjával mindvégig lekötvén a hallgatóság figyelmét. Beszéde végeztével felolvasta az adakozók névsorát, áldást kérve mindazokra, akik a magasztos cél megvalósításához ha csak fillérekkel is hozzájárultak. Végül Nagy Kálmán gecsei lelkész urvacsorát osztott, mit az elért cél utáni hálaadásra és törödelmes bűnbánatra felhívó szép beszéddel vezetett be. —• Ebédre az egyház vendégei Tompos Gábor tanító vendégszerető házánál voltak hivatalosak. — Halálos szerencsétlenség. Nóráp községben az ottani uradalmi majoros gazda lakásán folyó hó 20-án este Molnár Ferenc, Bórer Jóska, Bórer Henrik, Bórer Ágnes 3—6 éves gyermekek játszadoztak, miközben a szobában elhelyezve volt takaréktűzhely lábához értek. A tűzhely lába rossz volt, az kidőlt. A takaréktűzhely felborult, a rajta volt viz és ételnemüek a kis gyermekekre ömlött, a kis ártatlanokon súlyos égési sebeket ejtett. A három éves Molnár Ferenc rettentes kínjaiba másnap reggelre belehalt. A szerencsétlenség a kis elhunyt anyja szemeláttára történt, aki ágyban fekvő beteg. — A vasúti kocsik tisztántartása. Az utazó közönség köréből gyakran merül fel panasz amiatt, hogy a személykocsik szakaszait közbeeső állomásokon a beszálláskor ételmaradékokkal beszemetelve és bepiszkítva találja. Minthogy a kocsik ily állapota, különösen a mostani járványos időben, közegészségi szempontból súlyos kifogás alá esik, de mert ez általában is a tisztaság és rend szempontjából nleg nem tűrhető, a magyar királyi államvasutak igazgatósága a személykocsik tisztántartása érdekében újból szigorú intézkedéseket léptetett életbe. Mindazokat az állomásokat, amelyekből a vonatok kiindulnak, szigorú büntetés terhe alatt kötelezte, hogy ezen vonatokba csak oly kocsikat sorozzanak be, melyek tisztaság szempontjából a legszigorúbb követelményeknek megfelelnek. A kalauzoknak kötelességévé tette, hogy útközben a tisztaság fentartásáról gondoskodjanak, s ha annak szüksége felmerül, az utazó közönséget felkérjék, hogy a szakaszoknak beszemetelése, avagy bepiszkításától tartózkodjanak. WITTMANN IGNÁC Készít legjobb minőségű tetőcserepet és különféle idomtéglát. gőztégla és tetőcserép gyára Borsosgyőr. Közp. iroda: Pápa. Mintákat kívánatra bárhová díjmentesen küld.