Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-10-08 / 41. szám

Váli Ferenc születésének századik évfordulóján egykori kiváló tanára iránti háláját kivánja leróni a pápai református főiskola és a dunántúli református egyházkerület, az igaz gyermeki hálaérzet édes örömével az ünnepélyt ezennel megnyitom. II. Dr. Antal Géza orsz. képviselő beszéde. Mélyentisztelt Ünneplő Közönség! Azon ezernyi ezer tanítványok között, kik Váli Ferenc lábánál ültek, nekem jutott a szerencse, hogy néhány szónyi megemlékezései visszaidézzem annak a férfiúnak emlékét, kinek kegyeletes ünnepélyére ma egybegyűltünk. Jóltudom, hogy nehéz feladat előtt állok, mert tökéletesen igaza van főtiszt, püspök úr azon mondásának, hogy Váli Ferencet érdeme szerint méltatni s őt igazán értékelni csak azok voltak képesek, kik őt személyesen ismerték s közvetlen közelből érezték szíve melegét. Legilletékesebb Váli Ferenc méltatására az a mélyentisztelt úrinő, ki benne nemcsak lelki, de testi atyját is tisztelhette, ki örökölte fényes lelki és szívbéli tulajdonságait s kinek megemlékezései és följegyzései — jól esik tudnom — fennmaradnak az irodalom számára. Illetékes Váli Ferenc méltatására főtiszt, püspök úr is, ki megható, mert meghatott beszédében állította elénk az ünnepelt férfiú alakját, mert ő nemcsak, mint tanítvány, nemcsak mint családi életének naponként szemlélője, de mint másfél évtizeden keresztül tanártársa, mint segítő társa, állandó figyelemmel kísérhette Váli Ferencnek működését az iskola körén belül és azon kivül. En — fájdalom — nem tartozom azon szerencsések közé, kik Váli Ferencet hosszabban megfigyelhették s állandóan közvetlen közelében lehettek volna. Tanári működésének utolsó két esztendejében voltam tanítványa, abban a két esztendőben, melyek az u. n. bölcsészeti szaknak is utolsó esztendei voltak. Nem vagyok tehát illetékes arra, hogy egy gazdag élet képét rajzoljam meg, de bizonyos tekintetben mégis előnyösebb helyzetben vagyok azoknál, kik Váli Ferencet évtizedeken át ismerték, mert én azokról a benyomásokról számolhatók be, amelyeket reám épen úgy, mint azon ezernyi ezer tanítványra gyakorolt, kik velem együtt Váli Ferencet csak mint nevelő tanárt ismerhették. Mikor mint V. osztálybeli tanuló Pápára jöttem, feltűnt egy galambősz férfi alakja, ki komoly, nyugodt lépésekkel jött minden reggel percnyi pontossággal az iskolába. Egész lénye ragyogott a tisztaságtól, elkezdve tükörfényes csizmáitól — állandóan magyár ruhát viselt — fel öltözetének minden darabjáig, úgy ruházata, mint minden testrésze maga volt a megtestesült tisztaság. Ez a férfiú, ki külső megjelenésével előre is megnyerte rokonszenvünket, volt Váli Ferenc. A külső tisztaság csak kifejezője volt a lélek ama tisztaságának, mely Váli Ferenc jóságos szemeiből sugárzott ki. A tisztaság testi s főleg lelki tekintetben volt előtte a legmagasabb, amelyre az ifjúságot szoktatni és nevelni akarta. Tiszta romlatlan szív, tiszta romlatlan lélek és ennek megfelelően tiszta test, ilyennek szeretett volna látni minden ifjút s nem szűnt meg figyelmeztetni, inteni őket arra, hogy a test tisztasága mellett tartsák meg a lélek tisztaságot is. A felpéci, mesterséges eszközökkel korán érésre bírt cseresnyefa példáját bizonyára mindnyájan hallották tanulótársaim közül s bizonyára mélyen szivükbe vésődött a tanúság, melyet ebből az átmeneti korban annyi veszélylyel és kísértéssel küzdő ifjakra levont. A tisztaság mellett rendszere tete volt egy másik kiváló jellemvonása. Olyan vonás, melyet a mi lelki tulajdonunkká is igyekezett tenni. Aki látta, hogy mily tiszták és mily rendben voltak a természetrajzi muzeum tárgyai, aki látta, hogy minden tárgy az általa nagy gonddal készített leltárba mily pontosan be volt vezetve, aki tapasztalta, hogy Váli Ferenc mennyire tudta helyét minden darabnak abban a muzeumban, amelyet igazán ő teremtett és hozott Össze, aki megfigyelte, hogy mily súlyt helyezett arra, hogy tanítványai is rendhez szokjanak s menynyire nem szűnt meg a rendetlenséggel járó időveszteségre s a rendszeretettel kapcsolatos időnyerésre figyelmeztetni tanítványait, az mély hálával eltelve gondolhat vissza azokra a tanításokra, melyeket az idő értékét jól ismerő korunkban e tekintetben Váli Ferencnek köszönhet. A tisztaságra és rendszeretetre való oktatás annak a nagy feladatnak a szolgálatában állott, amelyet tanítványai legnagyobb részére azért végzett Váli Ferenc, hogy őket, mint későbben a művelt közép-osztályhoz tartozókat a társadalmi művelt érintkezés formáival megismertesse. Iskolánk joggal nevezhető a szegény tanulók iskolájának, de éppen ennélfogva tanulóink legnagyobb része olyan családi körből jő fel, melyben nem sajátíthatja el a művelt középosztály életében mindennapi érintkezési formákat. Váli Ferencnek egyik legfőbb gondja volt az, hogy tanítványait kipallérozza, az érdes modortól megszabadítsa s a társadalmi jó modorhoz szoktassa. Nem szűnt meg figyelmeztetni tréfás célzásokkal vagy egyes rámutatással egy-egy helytelen szokás elhagyására s megfelelő illendő szokás elsajátítására hivni fel tanítványait. S ha ilyenkor a mindennapi életből vett tanításait egy-egy tréfával fűszerezte vagy egy-egy történelmi adomába burkolva adta elő, ez csak annál kedvesebb volt, mert így lett feledhetetlenné ránk nézve. Nemcsak a társadalmi műveltebb érintkezésben, hanem a szerénységben is példányképünk volt ő. Saját személyét soha nem tolta előtérbe s csak később tudtuk meg, hogy mi volt s mit tett Váli Ferenc. Hányszor elmondta csak azért, hogy bennünket nyelvtanulásra buzdítson, hogy Jókai Móric egy év alatt három idegen nyelvet tanult meg. De hogy erre a három idegen nyelvre ő tanította meg Jókai Móricot, arról soha egyetlen szóval sem emlékezett meg. — Főiskolai könyvtárunknak egyik disze a Baldácsy-féle metszetgyüjtemény, melyben rövid idő múlva közönség is gyönyörködhetik. E metszetgyüjteménynek, mint Baldácsy egyik legkedvesebb gyűjteményének főiskolánk részére történt ajándékozása általában annak a viszonynak megteremtése, melynek eredményeként később báró Baldácsy nagy vagyonát protestáns közjótékonysági célokra hagyományozta, részben Váli Ferencre vihető vissza. De ő erről soha említést nem tett s csak később jutott tudomásunkra, hogy mit köszönhetünk e tekintetben éppen úgy, mint az iskola életének sok más vonatkozásában. A mai törtető korban, mely szeret meg nem levő érdemeket is fitogtatni, jól esik vissza emlékezni annak alakjára, ki a valóságos érdemeket is eltitkolni igyekezett. Ezek mellett a tulajdonságok mellett egyik jellegzetes tulajdonsága volt Váli Ferencnek a rendkívüli előzékenység. Külső kifejezésre jutott ez már abban is, hogy nem várta meg, mig mások köszönnek neki, hanem sietett előre üdvözölni a vele szemben jövőket. És pedig nem is ismerve különbséget előkelőbb állású, vagy kevésbbé előkelő foglalkozású egyének között, nem ismerve különbséget az életben önálló munkás ember és az iskolában neveltetését nyerő tanuló között. Mindannyiban az Isten képét látta, melyet a nevelőnek meg kell becsülni, mert hiszen legmagasabb nevelői eszménye az Isten képének minél tökéletesebb módon megvalósítása az emberben. Ez a magas nevelői tulajdon abból a forrásból táplálkozott, amelyből egyedül nyerheti bőséges táplálékát, t. i. az ő nagy szivjóságából. Bizonyos mértékben elfogadhatjuk jellegzetesnek azokat a jelzőket, melyeket a tanuló ifjúság ruház egyes tanáraira. Váli Ferencről az ifjúság mindig, mint Váli bácsiról emlékezett meg, jelezve ezzel is azt a viszonyt, amely közte és tanítványai között volt s amely sokkal inkább volt az apának fiához, a szerető rokonnak a fejlődő ifju rokonhoz való viszonya, mint a tanárnak, mint puszta tanítónak a tanítványhoz, mint csupán csak tanulóhoz való viszonya. Minden egyes tanítványának jólétét szivén viselte és támogatásért soha neki sern fordult hozzá hiába. Iskolánk, mint föntebb is említettük a szegény tanuló iskolája volt s így bizony előfordult, hogy a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepek alkalmával nem jött meg a várva-várt útiköltség, nem a posta késedeltneskedése miatt, sem nem vasúti üzemzavarok miatt, hanem abból az egyszerű okból, mert a szülők nem voltak képesek megküldeni azt. A tanulók ilyenkor egész bizalommal fordultak csapatosan a jó Váli bácsihoz, ki egy percre sem habozott kisegíteni őket a nehéz anyagi helyzetből, amiért azután a legtöbben — mert csak elenyésző csekély volt azoknak a hitványoknak száma, kik a segélyt visszaszolgáltatni elmulasztották — igazi hálával eltelve vitték vissza a kapott segélyt ünnepek után, ami egy újabb nevelői momentum volt a jó Váli bácsi kezében arra, hogy hozzászoktassa tanítványait égyrészt adott szavuk megtartására, másrészt a köteles hála érzetének fölébresztésére. Abban a nagy kegyeletben, melylyel ma születésének száz éves fordulója alkalmával, sokan gondolnak Váli Ferenc nevére, legnagyobb része van annak a szivjóságnak, amely sohasem tagadta meg magát s melyhez mindenegyes bízvást fordulhatott. Mélyen tisztelt közönség! Tanári működéséről nem akarok szólni, mert eléggé méltatva van abban a dolgozatban, melyet életrajzírója készített s melynek csak töredékeit volt alkalmunk hallani. Különben is igaz az a latin közmondás, hogy a feledékenységnek tanulunk s a mi korunkban ki tudná megmondani, hogy az ismereteknek ezer s ezer szála közül melyik nyúlik vissza a középiskolai oktatásra s melyik ered más, szinte földeríthetetlen forrásból. Ami azonban soha.el nem mosódik emlékezetünkből, ami mindvégig megmarad, az a jelkép, amelyet magunknak egy-egy tanárunkról alkottunk. Sallustius római történetíró 2000 évvel ez előttt megírta, hogy a római nemzet nagyjai azért nézték meg őseik arcképeit, hogy lehetőleg hozzájuk hasonlók lenni igyekezzenek. Ezért fordulunk mi is vissza annak alakjához, ki nekünk mint nevelő, mint a lelki és szívbéli tulajdonságok harmonikus birtokosa áll szemeink előtt. Mai oktatásunk fájdalom egyre jobban háttérbe szorítja a tanár nevelői munkáját annak pusztán tanítói munkássága mellett s könnyen megfeledkezünk arról, hogy abban a korban, mely a behatásokra legfogékonyabb, nem az a fontos, hogy mennyi részletism erettel terheljük meg emlékező tehetségünket, hanem az, hogy olyan egyének álljanak szemeink előtt, kiknek példáján felbuzdulni, kiknek példáját életünk későbbi szakában is követni készek legyünk. Mikor mi Váli Ferenc arcképére tekintünk, mikor a galambősz tiszta arcot s ragyogó szemeket magunk előtt látjuk, úgy érzem, hogy megcsendül lelkünkben egy hang, mely arra késztet bennünket, hogy igyekezzünk megvalósítani azokat az eszményeket, melyek neki is eszményei voltak s melyek megvalósítására oly erős akarattal s oly állandóan működött. A főiskola nagy tanárai között ott van Váli Ferenc neve is, mint egyik nagy tanáré s mindenesetre mint egyik legnagyobb paedagogusé. Azzal tiszteljük meg legjobban áldott emlékezetét, ha nevelési elveit minél jobban igyekszünk érvényesíteni, ha igazán odaadással követjük őt. A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, Kossuth LajOS Utca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-beu. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jói álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond fordíttatik. r= Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes nim csizmáit és cipőit. Üzlethelyiségemet ugyanezen utcában a postapalotával szemben épült házba Helyeztem át.