Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-10-01 / 40. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. A jövő városai. A városok polgármesterei Temesvárotí gyűlést tartottak. Még eddig ismeretlen, legalább előttünk, hogy ott minő határozatokat hoztak, s hogy ezek a határozatok menynyiben fognak a vidéki városoknak javára válni. Bizonyos azonban az, hogy az ily összejöveteleken az eszmecserék sok jó és hasznos intézmények alapjait vetik meg, melyek a városok kulturális és közgazdasági életére élénkítő hatással lehetnek. Már az egymaga is, hogy végre a vidéki városok mozgalmat indítottak bajaiknak orvoslása céljából és hogy ezt az összetartásban, a tömörülésben vélik elérhetni, nagy haladás. Mert nem elég ismerni a bajt, hanem arra kell törekedni, hogy fölismerjék azon eszközöket is, melyekkel a bajt elháríthassák maguktól. A vidéki városok jóléte, fölvirágoztatása kulturális és közgazdasági haladásában fogja megtalálni Magyarország boldogulását. A legközelebbi jövő legfontosabb teendője ebben kell, hogy találja kicsucsosodását s a városok közönségének, polgárságának nem szabad semmi áldozattól visszariadni, hogy áldozatkészségével a városok vezetőit ebben a hasznos, egész jövőnkre, az egész ország jövőjére messze kiható munkájukban támogassa. Nem kételkedhetünk benne és meg vagyunk győződve arról, hogy a vidéki városok polgársága saját magában föl fogja ismerni azt az eröt, mely eddig parlagon hevert és amely, ha tettekben nyilvánul meg, olyan hatalmas tényezőjévé válhatik kulturális és közgazdasági életünknek, hogy attól várhatjuk, söt biztosan vehetjük ipari- és kereskedelmi föllendülésünket és minden téren való haladásunkat. Ami eddig a legnagyobb baj volt és ami sokban hátráltatta a vidéki városok fejlődését, azt többnyire a rendszertelen városi politikában találjuk, mely egybeható fejlődést eredményezett majdnem minden vidéki városban. Számtani pontosságú tervszerűséggel kell megállapítani, talán évtizedekre előre, a városok fejlődését biztosító intézmények létesítését. Nem szabad ide-oda kapkodni. A fejlődést sohasem biztosíthatja az, hogy mindent gyorsan meg akarunk valósítani, mert éppen az ilyen hatra-vakra való munka rendesen megölöje minden eszmének, még ha oly jó is. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a lassú haladást tartjuk jónak, csupán a tervszerűtlen ezt is, azt is akaró és semmit be nem fejező városi politikának, mint az igazi haladás valódi kerék-kötöjének céltalan munkájára kívántunk rámutatni. Egy másik föbaj a vidéki városok fejlődésére a fö- és székváros mindent magába szivó ereje. Ott központosul minden. Úgyszólván egyedüli gócpontja az országnak, ahol irodalom, művészet, ipar és kereskedelem egyedüli otthonát találja, oda irányúi a közgazdaság oly fontos szerve, mint a vasút, a hajózás. Szóval minden ott van és a vidéki városoknak nem jut semmi; legfeljebb a közvetítő szerep. A jövő városi politikát tehát az kell vezesse, hogy elsősorban a haladásra és fejlődésre tervszerűen készüljön. Megállapítsa, hogy mily intézményekre van szüksége a városnak, melynek létesítésével a fejlődést biztosíthatja. Nem-e tehető a Város egy nagyobb, vidéknek természetes ipari és kereskedelmi központjává ? Vájjon nincsenek-e a városnak, vagy vidékének oly termékei, melyeknek feldolgozásával, terjesztésével kiváló anyagi eröt nyerhet ? S minden eszközt, minden meglevő anyagot föl kell használni ebben az irányban, hogy termékeny talaja legyen a fejlődésnek. A kulturális fejlődés mellett igen nagy fontosságú a gazdasági fejlődés. Ezért minden tényben, minden tervben súlyt kell fektetni arra, hogy közgazdaságilag is értékes munkát végezzünk. Ha pedig ily munkával biztosíthatjuk vidéki városaink fejlődését, ha ezeket a vidéki városokat egy környék, egy vidék központjává tehetjük, akkor megfog szűnni magától a fö- és székváros fölszivó ereje és nem lesz egyedüli központja az ország anyagi és szellemi erejének. A „PAPAI HIRLAP" TARCÁJA. Milliárdos Pereszleken. Irta: Nagy Endre. Ez a milliárdos Mr. John Sabo volt. ÚjZélandban volt neki vagy kétmillió hold földje, nem tudora hány ezer farmja és hány millió juha. Hogy pénzértékben mennyi volt a gazdagsága, azt ő maga sem tudta. Lehet, hogy ezer millió, de lehet, hogy „csak" ötszáz. Ekkora vagyonnál egyre megy már az. Hatalmas volt, mint egy szuverén uralkodó és hírneves volt, mint egy győzelmes hadvezér. ... És e világhíres, dúsgazdag Mr. John Sabo negyven évvel ezelőtt becsületes néven Szabó Jánosnak neveztetett és boltiszolga volt Szatmáron. Lehetséges ez? Persze, novellában nem lehetséges, mert ott vakmerő kieszelésnek, túlzott képtelenségnek mondják az ilyesmit. De az életben igenis lehetséges és elvégre — ezt is szám ba kell venni néha. Negyven évvel ezelőtt, amikor még boltiszolga volt Szatmáron, volt vagy száz forint nem megtakarított pénze. Ez a nagy összeg hagyta nyugton. Elcsavargott valahogy Hamburgig és onnan egy kivándorló hajó elvitte Új-Zélandba. Ezt a területet épp akkortájt kezdték betelepíteni és mindenki annyi földhöz jutott benne, amennyit körül tudott keríteni. Szabó Jánost ösztökélte a magyar paraszt sóvár földszeretete és szívóssága. Dacolt a pokoli hőséggel, a kegyetlen nélkülözéssel és fáradhatatlanul dolgozott éjjel-nappal. Emellett beérte kenyérrel, szalonnával és ami fölöslege maradt, azt eladta. És ami pénzt így szerzett, azon megint földet, mindig csak földet vásárolt. Ötvenhat éves korában volt felesége, két felnőtt gyermeke és egy milliárdja. Azonkívül pedig minden izében erős, egészséges férő volt. De vájjon boldog volt-e ? Nem, nem volt boldog. Egyetlen gondolat motoszkált benne, de ez nem is hagyta nyugton egy pillanatra sem. Tudniillik, mikor elszármazott Magyarországról, itthagyta egyetlen testvérbátyját, Gábort, aki egy évvel volt idősebb nála. Akkor még bognárlegény volt szülőfalujokban, Pereszleken, azóta tudakozódott már felőle az elöljáróságnál és megtudta, hogy most is ott lakik Pereszleken, de most már mester lett belőle és mindenképpen jól megy a sora. No hát, arra vágyott még, hogy ezt a testvérbátyját fölkereshesse. Mert mit ért, hogy az egész világ irigyelte mérhetetlen gazdagságát, ha a testvérbátyja nem tudott róla ? Gábor úgyis mindig haszontalan, akasztófáravaló léhötŐnek tartotta. Hadd lássa hát mostan, hogy mekko rát tévedett. Nem azért volt milliárdos, hogy ezt a vágyát be ne töltse. Hajóra ült feleségével, két gyermekével, tömérdek szolgájával éa elhajó kázott Londonba. Itt azt mondta a feleségének, hogy egy kis dolga van nem messze innét egy keleti országban. Csak várják meg, egy héten megtetzi az űtat oda-vissza. Aztán voatra ült és dobogó szívvel indült útuak kelet felé — szép Magyarországba. Egyszercsak táviratot kapott Szabó Gábor pereszleki bognármester Londonországból, ő maga nem igen tudta kiböngészni, de ott volt a hajadon leánya, hogy elolvassa. Alig hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy a testvéröccse érkezik holnapután a látogatására. Hiszen már egyszer hallott hirt^ a Jancsiról, tudta róla, hogy valahol túl az Ópereno

;áu Állandóan dús választéli bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gondot fordítok. VÁGÓ DEZSŐ