Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-09-17 / 38. szám

szolgabírót rendelte. — Koller Sándor vm. alispán szintén a napirend előtt felszólal és hangsúlyozza, hogy a vm. közönsége az igaz érdemeket mindig méltányolta, s azok iránt, akik a vármegye érdekében munkálkodtak, elisme­rését kifejezni soha sem mulasztotta el. —• Takách Ádám. vm. árvaszéki elnök most 30 éve, 1880 szeptember 6 án választatott - meg árvaszéki elnökké, s kötelességeit mindenkor pontosan, lelkiismeretesen és erélyesen teljesí­tette. Érdemeit méltatván, indítványozza,, hogy a vm. közönsége Takách Ádámmal szemben közszolgálatának 30. évfordulója alkalmából érdemei felett érzett elismerését rój jale és azokért köszönetét fejezze ki, jegyzőkönyvében örökítse meg és a jegyzőkönyv kivonatát neki küldje el. A vm. közgyűlése az indítványt egyhangúlag helyesléssel elfogadta. A napirend tárgyalására térvén át, az alispáni jelentést, amely a köz­igazgatás minden ágára kiterjeszkedett, s mely az állapotok hü képét tárta fel, tudomásúl vette, valamint a számonkérő szék jelentését is, amely szerint az ügyek vitele rendben van. A vm. 1911. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági költségvetését, amely a szükségleteket és a fedezetet is 290.223 kor. 01 fillérben állapítja meg, elfogadta. A költségvetés kiadásai az előző évihez képest 15.032 kor. 01 fillér szaporulatot mutatnak fel, aminek oka az, hogy a vármegye 5 új szolgabírói állást rendszeresített 12 310 korona összjavadalmazással. Jóváhagyta a köz­gyűlés az 1911. és 1912. évi közúti költség­vetési előirányzatokat is, mely az előző éviekhez képest nagyobb emelkedéát nem mutat, s a kereskedelemügyi miniszter által az útalap segé­lyezésére 12 éven át adandó évi 60.000 korona dotáció okszerű felhasználása mellett és a 12 évre szerkesztett programra figyelembe vételével készült. Ezután az 1911. évre 32.000 korona katonabeszállásolási és 1 százalékos előfogati pótadót szavazott meg. Érdekes heves vita indult meg afelett, hogy a vm. alapok és alapít­ványok pénzkészletei és az árvaértékek ezután is mint eddig, a Veszprémi Takarékpénztárnál helyeztessenek-e el 4 százalékkal kamatozó betétként, vagy pedig más módon. Többen más alkalmasabb befektetési módról kívántak gondoskodni, s indítványozták, hogy e módoza­tok megvitatására küldjön ki a közgyűlés bizott­ságot. A törvényhatóság a bizottság kiküldését elhatározta s abba Fischer Károly, Holitser Károly, dr. Kemény Pál, Kelemen Imre, Purgly László és Reé Jenő bizottsági tagokat meg­választotta, az alispán, árvaszéki elnök és tiszti főügyész pedig hivatalból tagja. A pénzértékeket azonban az 1911. évre még a Veszprémi Takarék­pénztárban helyezte el. Az állandó választmány utóbbi javaslatát a közgyűlés izgatott hangulat­soha. Nem akarok tovább élni. Meghalunk Zinikém. Ugy-e meghalunk. Nem akarok tovább élni . . . Nem is birom neked elmondani. A papa megütött. Nézd, ha nem hiszed nekem, itt, most is kék a helye. Felhúzta hófehér karján a bő ujjat és ott égett egy sötét, kékes piros folt. Zina a szivéhez vonta, — Miattam, csak miattam szenvedsz. Én vagyok a te átkod. Ennek a gyönyörűséges, fiatal életednek átka . . . Bár tehetném, hogy ügy elfelejtő, mintha sohasem láttál volna •. . . — Ne szólj . . . Szeretlek és meg is fogunk hal ni. Ugy-e meg. Többet nem bánthat senki . .. Egymás mellett, boldogan . . . Átöleljük egymást és úgy egymás keblén . . . Zinikém, ha szeretsz, akkor meghalunk együtt. . . Ugy e meg . . . ? — Meg, szerelmem; meg, üdvösségem. Leg­jobb lesz így . . . Igazadvan . , . Meg kelt hal­nunk. Ez lesz a boldogságunk . .. Készüljünk . . . Leült Zina hadnagy, térdére ültette Vanuát, aztán irtak mindketten. Egy betű, egy csók . . . Végre mégis elkészültek. Most pedig itt egy pohár. A nagy mutató most a tizenegyen van, mikor a tizenkettőre ér, abban a szempillantásban mondd ki a nevem és idd meg, ami a pohárban van. Abban a percben ban névszerinti szavazás mellett 2 szótöbbséggel határozta el. A devecseri járási Berta-kórház már elkészült, fölszereltetett és e hó 18-án a közhasználatnak ünnepélyesen át fog adatni, a vármegye közönsége tehát a kezelő járási bizott­ságot megválasztja, s a kórház 1911. évi költség­vetését megállapítja. Berecz Gyula tótvázsonyi körjegyzőt saját kérelmére október 1-től kezdő­dőleg nyugdíjazták. Veszprém város tüzrendészeti szabályrendeletét, valamint a város képviselő­testületének a korán és váratlanul elhunyt kiváló polgármestere, Szeglethy György, özvegye részére 1000 korona nyugdíjat és 600 korona kegydíjat megszavazó határozatait jóváhagyja. A 125 tárgy­ból álló tárgysorozatból a törvényhatósági köz­gyűlés az első napon több mint száz ügyet elintézett, úgy hogy a folytatólagos közgyűlésre csupán néhány kisebb jelentőségű ügy maradt. A VAROSHÁZÁROL. § Városi közgyűlés Pápa város képviselő­testülete f. hó 19-én s a szükséghez képest a következő napokon is közgyűlést tart a követ­kező tárgysorozattal: I. Szabályrendelet'a be­jelentési hivatalról. II. Az építészeti bizottság beterjeszti az építési szabályrendeletet, továbbá az utcarendezési vonalakat magába foglaló tér­képet, a fixpontokról szerkesztett törzskönyvvé 1 együtt. III. Városi tanács bemutatja a közvágó­híd terveit és költségvetését. Egyúttal javasolja, hogy az építkezési költségek kölcsön utján fedez­tessenek. IV. A legtöbb állami adót fizető v. képviselők 1911. évi névjegyzékének kiigazítá­sára kiküldött bizottság beterjeszti a kiigazított névjegyzéket. V. Illetőségi ügyek. § Az izr. hitközség kérelme. A helybeli aut. orth. izraelita hitközség, mint a pápai izr. polg. fiúiskola fenntartó testülete kérvényt inté­zett a v. képviselőtestülethez 30.000 K segély megszavazása iránt. A kérvényben előadják, hogy iskolájuk hézagpótló kultúrintézmény, me­lyet a tanuló-ifjuságnak kereskedelmi és ipari pályára készülő része mind tömegesebben keres fel. Az iskola létszáma fennállása aránylag rövid ideje alatt 30-ról 140-re emelkedett, a létszám 40°/ 0-a keresztény tanulókra esik, bizonyságául annak, hogy egy polgári iskola Pápán valódi közszükséglet. Az izr. hitközség mindezideig az iskolát nagy áldozatokkal tartotta fenn, de a közoktatási kormány által újabban követelt újabb iskolai berendezések, természetrajzi és természettani szertárak, valamint a szükségessé váló építkezések keresztülvitelére saját erejéből képtelen. Kéri azért az iskola segélyezését, ami a város jól felfogott érdekének is mondható én is meghalok. Nézd összeigazítom a két órát. Es most pá, pá I — Hát hová mégy ? — Ki az előszobába. Nem akarlak rémí­teni, sem ezt a te hófehér köntösöd, lelked bevérezni. Pá ! Pá ! — Pá! Zinikém, csak téged, csak téged . . . Találkozunk . . . Abban a szempillantásban, mikor a mutató a tizenkettő felé suhant, a halálos csöndben el­dördült a lövés és Vannának száján volt a pohár. Odakünn egy zuhanás, odabenn pedig a pamlagra roskadt Vanna és kezéből kiesett az üres po­hár . . . A zajra berohantak az emberek. Zina had­nagy melléből patakzott a vér, mellette egy kis cédula. Ajka félig nyitva, mintha még mindig egy édes nevet susogDa . . . Benn ped'g ájultan találták Vannát. Mikor magához tért, nem tudta elhinni, hogy él. Csak mikor a véres cédulát elolvasta : „Jobban szeretlek, semhogy magammal vigyelek a halálba. A pohárban viz volt. Hisz te előtted még egy élet áll. Es az élet szép. Ezit a halállal kezet fogva, mondom neked. Isten hozzád !" w. annál is inkább, mert az iskola népességének igen uagy részét vidéki tanulók szolgáltatják, akik a városban az üzleti forgalmat is emelik. Hivatkozik a kérvény még arra is hogy az iskola sok tanulóját — és pedig felekezeti különbség nélkül — tandij mentességi kedvezményben része­síti. E kérvényt a tanács már letárgyalta s leg­közelebb kerül a többi előkészítő bizottság elé. Részünkről ezzel a kérvénnyel szemben is ugyanazt az álláspontot foglaljuk el, amit a katholikus főgimnázium segélyezése tárgyában beadott kérvénnyel szemben elfoglaltunk s ez évi aug. 27.-iki számában kifejtettünk. „Adjon a város szívből és örömest, mérlegelve termé­szetesen saját erejét s bizonyos határig az eddigi úzust is." § A Bercsényi-utca lakói újból kérelmez­ték a tanácsnál utcájukba gyalogjáró készítését. A tanács elrendelte, hogy mihelyt a város egyet­len kövezője egyéb munkákkal végez, a Ber­csényi utca jókarba helyezését kezdje meg. § Építési engedélyt nyertek a héten : özv. Fehér Miklósné a Kisfaludy-utcán földszintes lakóházra, Kis István a Virág-utcán földszintes lakóházra, özv. Kocsis Jánosné a Bocsor-utcán istállóra.' IRODALOM. Ködön át. (Költemények. Irta: Tuba Károly. Kiadta, Komá­romi Kaez Endre rajzaival: Singer és Wolfner Buda­pest, 1910.) Az újabb irodalom költőinek nagy része abban találta legfőbb törekvését, hogy valami újat, valami szokatlant, valami szenzációsat teremtsen, mely az olvasót csodálatra keltse. Mégis született ez a csoda, amely igaz, hogy eleinte föltűnést keltett, de mert az olvasónak benső lelki világára hatni nem tudott, igen csekély nyomot hagyott irodalmunkban. Költőinknek az a része, akik az emberi lélek és sziv érzelmeiről énekeltek, nem tudott meghódolni ennek az iránynak s megmaradt a régi úton, bár itt-ott, némelyiknél, reá nyomta bélyegét az új irány, Sajnos, ezt tapasztaljuk Tuba Károlynál is, mert nála is meglátszik több helyütt az Ady Endre hatása, bár sokkal szolidabb alak­ban. Az ő természettől őszinte hangja, a vilá­gosság, amely felé mindig törekszik, úgy látszik, még sem tűrte meg ezt a misztikus, érthetetlen és semmi lelki emóciót magába nem foglaló hangot, mert csak mégis elszórtan, lappangva jelentkezik verseiben. Rázza is le ezt a hatást egészen magáról, írjon úgy, ahogy eddig. Őszin­tén, természetességgel és gyermeki kedéllyel. Még az olyan könyv-cimeket se keresse, mint a mostanit, mert nem jelent semmit s mert versei oly tiszták, világosak, hogy nem hihetjük, mintha csak ködön át érintették volna meg a lelkét költeményeinek tárgyai. • * Néhány évvel ezelőtt szerényen kopogta­tott be hozzám egy verssel Tuba Károly. Mind­járt megragadta figyelmemet a versben rejlő erő, a könnyed rimelés, a szavak és a tárgy keresetlensége s láttam, hogy egy igazi tehet­séggel van dolgom. Azután égymást követték a versei. Mind igaz lélekből fakadt, egyszerű, de a szívhez szóló költemények voltak ezek, melyek kétségtelenné tették, hogy rövid időn belül megszerzik Írójuknak a költői hírnevet és babért. S ma már itt áll előttünk megizmosodva, UÍITTMANN IPNBP é s tetőcserép gyára •VII I III HII11 IIX11H U Borsosgyör. \ Közp. iroda: Pápa. Készít legjobb minőségű tetőcserepet és különféle idomtéglát. Mintákat kivánatra bárhová díjmentesen mid.

Next

/
Thumbnails
Contents