Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-09-10 / 37. szám

mert mindaz, amit az osztrák minisztertanács a hús drágasága csökkentése érdekében határozott, gyakorlatilag értéktelen. Elhatározták, hogy minden előkészületet megtesznek, hogy Romániából, mely országgal kötött kereskedelmi szerződés már szeptember elsején életbelépett, a szerződésben megállapított húsmennyiség — vágott állatok — tényleg be is hozassék. Ugyanez határoztatott el Szerbiára nézve, még pedig legkésőbb október elsejétől kezdve, esetleg még a szerb kereskedelmi szerződésnek ratifikálása előtt is. Ez intézkedés azonban nagyon problematikus, mert ma Rómániában magában — szakértői jelentések szerint — az állattenyésztés annyira hanyatlott, hogy Románia egyelőre még a szerződésben biztosított húsmennyiséget sem lesz képes kivinni. A szerb vágott állatok szállításával tett eddigi tapasztalatok sem olyanok, hogy a helyzet tényleges javulását ez által remélni lehetne. De élő állatok behozatalának engedélyezését is elhatározták, csakhogy nem akárhonnan, nem is oly szomszédságból, amelyben az állattenyésztés elég intenzív és melyekből a szállítás is gyorsan és olcsón lehetséges, hanem Olaszországból. Franciaországban ma éppen oly húsdrágaság uralkodik, akárcsak nálunk. Hollandiából pedig a szállítás Németországon keresztül nemcsak megdrágítaná a hús árát, de még kérdéses, nem jobban értékesíthetik-e a holland gazdák állataikat Németország piacain ? Olaszország pedig eddig inkább a monarkiából vitt be marhát. Igy tehát utópia volna a fölsorolt országból való állatbehozataltól a húsárak csökkenését várni. Ez a miniszteri határozat nem is más, mint ámítás, mely szerint a néppel, a fogyasztó polgársággal akarja elhitetni, hogy érdekeit az agráriusokkal szemben is megvédi. A húsprobléma ma olyan, hogy úgy sem oldható meg máról holnapra. De mégis hozzá kell fogni alapos szanálásához, melyhez nem vezet más út, mint az országhatárnak megnyitása minden állattenyésztő állammal szemben, tarifakedvezmény a kisgazdák részére szükséges takarmányfélékre és legelők teremtése, mely nélkül intenzív és jövedelmező állattenyésztés el sem képzelhető. A húsdrágaság elleni erős védekezés szükségét mi sem mutatja jobban, mint a mai nap. E hó elsején lépett életbe a román kereskedelmi szerződés, amelynek értelmében — igaz

r hogy csak az ország keleti felében — a behozatal révén elegendő hús áll rendelkezésre. Tehát a húsáraknak le kellene szállni. És mert le kellene szállni, tehát emelkedik. E napokban a fővárosban és a vidéken egyszerre 20—30 százalékkal emelkedtek a húsárak. A mészárosok és húsnagykereskedők megmutatják, hogy mégis ők az urak. A fogyasztók pedig kérdezhetik : meddig még ? ! Orvos és a betegpénztár. (M.) Most jövünk csak rá, hogy az állami munkásbiztosításról és a betegsegélyzésről szóló törvénynek egy nagy hiányossága van. Ez a törvény ugyanis nem rendezi a pénztár és az orvosok között való viszonyt, holott az egész nagy intézmény egyes egyedül az orvosok munkáján nyugszik. Az orvosokkal ideiglenesen kötött szerződések lejárván, a törvénynek ez a hiányossága most súlyosan megboszulja magát, amennyiben mindenütt külön, vicinális érdekű alku támadt a pénztár s az orvosok között, mind a két fél az emberi önzés szempontjából fogja fel az ügyet s mert a pénztárak maguk jószántából rendszerint sehol sem engednek, az orvosok az ultimarációhoz nyúlnak : bejelentik a sztrájkot. Orvosok sztrájkja ? Ki álmodott ilyesmiről még csak öt esztendő előtt is? Politikai és társadalmi életünk vezető elemei egyre a sztrájk káros és kárhozatos voltáról prédikálnak nekünk s most ugyanazon kögpkben a sztrájk eszközéhez nyúlnak a magánérdek megvédelmezése 1 végett. Persze nincs abszolút igazság a világon. Ha más sztrájkol, az nem igazság. De ha én sztrájkolok, az igazság! Mindenesetre igazságtalanság lenne azonban, ha az orvosok magatartását elitéinők. Nekik joguk van ahhoz, hogy a betegsegélyző pénztárral szemben minden jogos igényüket érvényre juttassák, mert ez a pénztár a páciensek jelentékeny hányadát szivja fel. Minden munkás, minden alkalmazott a törvény értelmében kell, hogy tagja legyen a pénztárnak, de tagja lehet ezenkivül csekély kivétellel mindenki, aki akar. Ez természetesen csak hátrányára lehet a privát prakszisnak. Mikor tehát az orvosok egy olyan helyzettel állanak szemben, hogy a privát prakszist a munkások, kereskedelmi és ipari alkalmazottak osztályában teljesen elveszítik, nem lehet rosz néven venni tőlük, ha nagyobb igényekkel lépnek fel a pénztárakkal szemben mint eddig, annál is inkább, mert a törvény értelmében a pénztárak jövedelmei a kisiparosoknak nyújtott 2%-os illetékkedvezmény két év múlva leendő megszűnésével jelentősen megnagyobbodnak. Viszont az orvosnak nem szabad hivatását tisztára az egyéni érdek szempontjából felfogni. Ügyvéd, mérnök, gyáros akárki inkább teheti ezt, mint az orvos, akinek negativ elhatározása, passziv rezisztenciája vagy sztrájkja ember halálát okozhatja. Az orvosi-diploma lemondásra és áldozatkészségre kötelez, mert az emberiség legnagyobb értékét, az élet fentartását szolgálja. Ezért sújtják a büntető törvény paragrafusai azt, aki beteggel szemben kötelességet, mulaszt. A munkáspénztár nem nyerészkedésre alapított magánvállalat s ezért a legkevesebb, amit elvárhatnak tőle az orvosok, hogy rendesen díjazza őket. Némely helyütt azonban az orvosok túl feszítik a hurt s összetévesztik a szegény emberek betegsegélyzőjét a vagyonos pácienssel. Éppen ezért nem lehet elég komolyan figyelmeztetni az orvosokat s a pénztárakat arra, hogy ne lépjék túl a jogos magánérdek határait s a kölcsönös engedékenység alapján egyezzenek meg egymással. Sajnálatos, sőt megdöbbentő látvány a sztrájkoló orvos. Ha gyakran fordúlnak elő az ilyen esetek, illuzióriussá teszik a betegsegélyezés nagyszerű intézményét. Sürgős szükségnek tartjuk, hogy a kötelező munkásbetegsegélyezésről szóló törvényt egészítsék ki az orvosokra vonatkozó paragrafusokkal, amelyek kötelezően rendezzék az orvosok s a pénztárak között való viszonyt. Lehetetlennek tartjuk ezt a mai állapotot, amikor sztrájkba léphetnek az orvosok s megakaszthatják a betegpénztár működését, a szegény betegek gyógykezelését. lanúl hallgatta, Louise pedig bátran, meggyőzően tovább beszélt : — Eleinte azt hittem, hogy valami félreértés forog fenn, mert néha betegség kényszerít a hallgatásra és később az elkövetett biba felett i szégyenérzetünkben végleg megszakítjuk az összeköttetést ! Vagy talán a távolság és az idő kitörölték emlékezetéből Germaine kiváló tulajdonságait ? Pedig mondhatom, nagyon tehetségei, kedves, ritka szellemi képességekkel megáldott leány, akire minden férfi büszke lehetne ! Miután Gontran konokul hallgatott, Louise még jobban belemelegedett és hevesen folytatta beszédét: — Ön mindezt bizonyosan tudta, el kell tehát mondanom azt is, amit talán sejtett, de határozottan nem tudhatott, hogy bár Germaine büszkesége nem engedte ön előtt szivét feltárni, mégis melegen érdeklődik ön iránt és talán . . . szereti is ! . . . Louise kimerült és elhallgatott. — Őszintesége lefegyverez és ép ezért hasonló őszinteséggel sajnálatomra be kell vallanom, hogy határozatomat megváltoztatom. — — Miért ? Talán útjába vetődött egy másik leány, aki nemesebb tulajdonságaival lekötötte ? — kezdte Louise néni bizalmatlansággal. — Ugy van ! Más kötötte le figyelmemet! Louise izgatottan, — szenvedélyesen félbeszakította : — Lehetetlen ! Kérem, hasonlítsa össze lelkiismeretesen Germaine-el és úgy Ítéljen ! Gontran vonásain csendes ábítat vonult át és csendesen, mély érzéssel így válaszolt : — Találtam egy nőt, akinek jóságos lénye rabul ejtette szivemet! Az egyszerű, őszinte közvetlen nyilatkozat teljesen lefegyverezte Louiset és m-nden meggyőző érv kisiklott hatalmából. Hirtelen elfordult, megsemmisülten, remegve megingott, támasztékot kellett keresnie és szemrehányóan, elfojtott hangon susogta: — Ez a vallomása megmenti minden további támadástól. — Ugyebár, Louise kisasszony, most már maga is belátja, milyen igaztalan volt irántam ? És bármenayire szereti is nővérét, felment engem a további védekezés nehéz kötelessége alól, ha bevallom, hogy már határozottan, megingathatatlanul választottam és egyedül csak szivem sugallatát követem! — Nem szándékom választásában megingatni — suttogá a leány. Gontran szenvedélyesen folytatta : — A házasságkötésnél, az emberi élet legvégzetesebb lépésénél, mindig a lelki tlaujdonságok győzedelmeskednek a legfényesebb szellemi tulajdonságokon is. Ám legyen ön birám és vallja be őszintén, bogy helyesen cselekszem, ha — a meggyőződésem szerint — jóságosabb, s?eretőbb és meleg érzelmű nőnek adom az előnyt Germaine kisasszony fölött. -- Ha ez a meggyőződése, — mondta szemlesütve Louise, — akkor . . . akkor kérem, ne nehezteljen kötelességszerű lépésemért . . . bocsásson meg alkalmatlankodásomért és . . . és engedje, hogy távozha?sam . . . Gontran hirtelen felugrott és izgatottan, remegve esdekelt: — Maradjon még . . . csak egy pillanatig ! . . . Ezt nem tagadhatja meg tőlem! Egy tekintetben már nyiltan és őszintén elmondta véleményét a saját szempontjából, most arra kérem . . . könyörgök . . . mondja el a véleményét . . . őszinte, igaz nézetét a választásomról ! Louise elhalványodott . . . visszafojtotta könnyeit, de erőt vett magán és tetetett mosolylyal igy szólott: Bizalma lekötelez ... de kérem, mentsen fel a válasz alól és engedje, hogy távozzam! .. . — Nem . . . nem engedem . . . addig nem, amig meg nem mutattam szivem választottjának jóságos, nemes képét ! — Bizonyos vagyok benne, bogy választása csak méltóra jutott! — válaszolta Louise zavartan. WITTMANN IGNÁC Készít legjobb minőségű tetőcserepet és különféle idomtéglát. gőztégla és tetőcserép gyára Borsosgyör. Közp. iroda : Pápa. Mintákat kivánatra bárhová díjmentesen küld.