Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-01-29 / 5. szám

VII. évfolyam. 5 szám. Pápa, 1910 január 29PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐK08 ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Eis Tivadar, Eohn Mór fiai, Wajdits Eároly urak üzletében is. SZEMLE. A párisi árviz. Nemcsak igaz részvéttel, mit embertársaink életének, vagyonának pusztulása kelt fel bennünk, nemcsak aggódó félelemmel, mit az emberiség közös műkincseinek közel veszedelme miatt érezünk, tekintünk át a messze távolból a világ fővárosa felé, hanem tekintünk egyszersmind a megalázott büszkeség egy nemével is. Meg kell alázkodnunk, magunkba kell szállnunk, kicsinységünk, semmiségünk tudatára kell jutnunk, látván azt, hogy gyöngék, tehetetlenek vagyunk azzal az elemmel szemben, miről — mint az ember igába hajtott korlátlan tulajdonáról — már nem is beszéltünk többé, sőt gondolatunkban sem fordult meg, hogy nekünk, kik hódítva száguldunk ködbevesző magasságban, kik az eddig szabad, uratlan levegőt akarjuk végleges birtokunkba venni, nekünk kelljen remegni, félni, csak a sorsba, a véletlenbe bizva reménykedni a rég leigázottnak hitt viz előtt. S ha még a tenger, a tömegével azért mindig tiszteletet gerjesztő, támadt volna fel ellenünk, akarná alázni hiú büszkeségünk. De nem! Békés édes vizek, a szárazföld folyói hatalmasodtak el feledtünk és — józanítanak ki bennünket. S honnan még imént Lathamnak, a sasembernek új rekord-dicsőségéről, az 1500 méteresről kaptunk büszke hireket, onnan most a halálos rettegés jajszavai csengnek felénk . . . Levegő után a viz. Az ősi mithos levegőjáró hősét is a viz nyelte el. Talán intő jel ez hiú erőlködés ellen ?! A helyes irány útja. Városunk vezetőit már régóta az a szándék lelkesíti, hogy Pápát nagy vidéke közponljává tegye és lakósait a modem városi feltételek előnyeivel lássa el. Sokan ugyan nem akarják észrevenni ezt a jó szándékot, de aki éles szemügyre veszi a legutolsó 20 év ténykedéseit, kénytelen meghajolni a nemes törekvés előtt. A vízvezeték áldásos intézménye, a villamos-telep előrelátható haszna, a dohánygyár elvitathatatlan érdeme, a szövőgyár jótékony hatása, egytöl-egyig igazolják, hogy városunk haladni akar és lakóit boldogítani kívánja. Vezetőink vágyainak hőn óhajtott körébe tartozik már régen az általános csatornázás eszméje is. Sok előzetes munkát tettek meg már ennek érdekében hatósági tisztviselőink is és mások is. Köszönettel és elismeréssel kell fogadnunk e fáradozásokat, mert közös javunkra történtek. Ámde a célirányosság bizonyos korlátok ledöntését követeli e közös kívánság teljesítése előtt. A pénzkérdést, mely első sorban dominál ily nagyszabású közmüvek megalkotásánál, ezúttal mellőzöm, mert más, szintén fontos előzetes tenni valóra hivom föl a figyelmet. A mi véleményünk szerint: mindenekelőtt a főbb utcavonalak rendezése volna szükséges. Nagy nehezen sínre tettük és célponthoz döcögtettük a Zrínyiutca meghosszabbítását, de még hátra van a Korvin- és Fazekas-utcát összekötő új útvonal nagy hasznú és a közforgalom tekintetében annyira kívánatos kiépítése ; teljesen elaludt az az utca terv is, mely a Jókai-utcából a Batthyányi-utcába vezetne az u. n. Vojta-telek mellett, vagy azon át; és — ami elsőrendű kötelességünk volna —, semmit sem teszünk a Major-utca tisztító rendezése ügyében. Már többször felemeltük e dologban szavunkat a nyilvánosság előtt. Volt is némi hatása, de csak annyi, hogy azon utcatestben, vagy az ahhoz közel lakó érdekeltek a városhoz folyamodtak, hogy közerkölcsi szempontból is takarítsák ki a Major-utcát. Azonban a közgyűlés többségének nem imponált a közerkölcsiség parancsszava, maradt tehát minden a régiben. Azon dölt meg az ügy, hogy alkalmas helyet az illető házak részére hatóságunk nem talált. Nem tudom, hogy komolyan kerestek* e s akartak-e találni alkalmas helyet ama házaknak. Azonban egyszer és százszor is állítjuk, hogy hatóságunk, ha valóban meg akarja oldani ezt a kérdést, A „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA. Esti szürkületben . . . Hányszor tekintünk úgy borongos téli estéken, ablakunkon át a megvilágított utcára, vágyó tekintettel nézve a fényt setét szobánkból ? — S ki tudja nem-e csak ösztönszerűleg tesszük ezt és öntudatlanúl lelkünk szimbólumát érezzük e mozdulatban, lelkűnkét, — amely annyi törekvés meghiúsulása és annyi keserű csalódás után jutalmul csak annyit kapott, hogy könnyein keresztül nézze a más ragyogását, a boldogságát. S amint nézünk-nézünk ablakunkból, látjuk azt a sok embert föl-alá rohanni, látjuk őket többnyire zsebretett vagy összefont kezekkel sietni. Alig tekintenek egymásra, csak rohannak egyenest a saját kitűzött céljuk felé. Igen, összefont kezekkel rohanni ! — ez az emberi természet legőszintébb megnyilvánulása. Talán mert fáznak ? — Dehogy is! — Mert így kényelmesebb és könnyebb nézni a más kínlódását s mert így nem kell a feléjük nyújtott kezeket észre venni, hogy segíthessenek a könyörgőkön. Pedig ha tudnánk azt, hogy egy-két barátságos szóval, sőt néha csak egy szerető tekintettel, — ha nincs módunkban hathatósabb segítség, — mennyi embert megmenthetnénk a zülléstől, vagy a legsötétebb kétségbeeséstől. Mert hányszor megtörtént már az, hogy egy lélek ment tönkre a környezetünkben és mi nem segítettünk rajta ; mert nem volt kedvünk eltűrni azokat az apró kellemetlenségeket, melyek nekünk a segítséggel kijutottak volna. Vagy ki tudja — talán nem is ridegségből vagy részvétlenségből nem segítünk egymáson, hanem mert fáradtak vagyunk ; fáradtak a saját nyomoruságainktól annyira, hogy nem is látjuk a felénk nyújtott reszkető karokat, mint ahogy nem is olyan régen, nem vette észre az akitől mi kértünk egy kis segítséget, néha csak egy kis szeretetet. Szeretetet ? ! — Hányféleképpen irtak már ez érzésről, hányan festettek, gyúrtak és véstek róla ; és mily kevesen érezték igazán. Mi tudjuk ezt — és mégis, ahogy a nagy természetet csak a nap élteti, a lelkünk csak a szeretet melegét keresi; és a mindennapi élet szürkeségével küzködve, vesződve, találunk néha mi is egy fényes napot, melynek fényétől és melegétől új erőt nyerünk küzdelmeinkben. De egyszer csak azt vesszük észre, hogy sötétben maradtunk. -- A mi napunk is leáldozott, mint ahogy lenyugodnak a többi napok is az égen ; a mi napunk is eltűnt, elment; hol a magunk hibája, hol a keserű végzet miatt. Ilyenkor egyik ember váll vonva beoson szobáiba és pazar villanyfénnyel kábittatja el magát; a — a másik, kárpótolja magát a petróleummal is ; sőt vannak, kik egy pislogó, füstös mécs mellett is elfelejtik az igazi világosságot, az éltető napsugárt. De mit csináljanak azok, kik napjuk letűnése után mindenütt csak sötétséget éreznek s kik a napsugár hiáuyát elviselni nem birják ? — És mit csináljanak azok, kik a meleget sohasem érezték és hiába kopogtattak érte, mert csak zárt ajtókra leltek mindenütt ? Ostoba kérdések! Minek? Mit akarunk velük ? Mikor tudjuk, hogy ezek is azon temérdek kérdés közé tartoznak, melyekre nincs felelet sehol — pedig ugyancsak elég hiábavaló beszéd hangzik el kérdezés nélkül is a levegőben. Eh ! hagyjuk ott ablakunkat, melyek ilyen gondola tokra ébresztenek bennünket, vonuljunk vissza szobánkba, telepedjünk le a kályha mellé és ennek lobogó fénye mellett adjuk át magunkat a kényelemnek és álmainknak. Aspirin. I egszolidabb cég i Remek szabású férfi-ruhákat JpfiÜT tenyleg- csak Vágó Dezső első pápai férfi-divattermében lehet Kapni jutányos áron. - Pápa, Főtér 19. sz. Telefon 18 sz.