Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.
1910-06-11 / 24. szám
látogatott értekezletet tartottak, amelyen elnök indítványára, s dr. Lakos Béla. dr. Hirsch Vilmos és Gerstl Leó pártoló hozzászólására az általános, titkos és egyenlő választói jog helybeli ligáját egyhangúlag megalakítottnak mondották ki. Jegyzőnek megválasztották dr. Rohonyi Nándor ügyvédjelöltet, azután egy 12-tagu bizottságot választottak, amelynek kötelessége lesz az elnöki állás betöltésére javaslatot tenni, valamint az e hó 19-én fővárosi szónokok bevonásával tartandó nagy népgyűlés ügyeit előkészíteni A serényen folyó taggyűlés már eddig is igen szép eredménynyel járt. — Tanulmányi kirándulás, A helybeli ref. tanítónőképző intézet 40 növendéke dr. Körös Endre igazgató, Vikár Kornélia, Zadák Etel, Máchik Ida, Tuba Erzsébet, Gáthy Zoltán, Lux Lajos tanárok vezetése mellett f. hó 4-én ós 5-ón tanulmányi kiránduláson volt Pozsonyban. Délben érkeztek a városba s villamos vasúton, majd villamos automobilon előbb Pozsony környéke természeti szépségeinek megtekintésére mentek. Eisö állomásuk a Vaskutacska volt, honnan 1 lj z órai hegymászás után a porosz-osztrák háburuból nevezetes Zergehegy tetejére ércek. Fe'séges kilátást élvezett innen a városra, a Dunára, a Morva mezőre s a Kis-Alföldre. Másnap korán reggeltől tekintették meg Pozsony városát s benne a műtörténeti nevezetességeket, köztük hosszabb időt szentelvén a városi muzeumnak, a koronázó székesegyháznak s a már omladozó várnak. Délben Pozsony bájos szigetén ebédeltek s d. u. 2 órakor indulva Csornán át este fél 9 órakor tanulságokkal gazdagon tértek haza Pápára. A kirándu'ás kedves epizódjakónt megemUtjük, hogy a Vaskutacskánál éppen majálist rendező líceumi ifjúság tanár-elnöke beinvitálta a pápai leányokat a mulatságra, akik rövid félórácskán részt is vettek a táncban. — A nyomdász-sztrájk e héten még mindig tartott, de biztos kilátás van rá, hogy még a mai napon a nyomdatulajdonosok és a segédek között a megállapodás létre jön s jövő héten már a munka az Összes nyomdákban megkezdhető lesz. Lapunk mai számút a sztrájk miatt nem adhattuk a szokott terjedelemben. Kérjük ezért t. olvasóink szíves elnézését. —• Nöegyleti közgyűlés volt folyó hó 5-én a városház nagytermében. A mult évi zárószámadásokra vonatkozó jelentést tudomásul vették. Felolvasták a választmányba beválasztott tagok névsorát. Elnöknek Sült Józsefné, alelnöknek Obermayer Józsefné ós Steinberger Lipótné, örökös diszalelnöknek Kovács Istvánné ós Kreisler Józsefné, pénztárosnak Kiss Vilma választattak meg egyhangúlag. Titkár mult évi jelentését tudomásul vették és az egyletnek a Színház-utcában levő házát 0800 korona vételári összegórt Kardos István pápai lakosnak eladták. Elnök szóvátette, hogy a jótékony nőegyletnek egy-két tagja kilépett az egyletből azon okból, hogy dr. Antal Géza megválasztott képviselőnek a pápai nők által felajánlott selyem-zászló költségei állítólag a jótékony nőegylet pénztárából fizettettek ki. Elnök kijelenti, hogy ez nem felel meg a valóságnak, —• a jót. nőegylet politikai célokra nem áldozott egy fillért sem. Erre vonatkozólag bemutatja az e tárgyban hozzá érkezett levelet. ..Jótékony nőegylet elnökségének. Több oldalról jött értesítés folytán bátorkodom a nagyságos elnöknő ós a városi jótékony nőegylet tudomására hozni, hogy szeretett képviselőnk, dr. Antal Géza diszzászlajának költségére a gyűjtés egyetlenegy helybeli egyesület nevében ós hozzájárulásával sem történt, hanem az önkényt, több helybeli úrnő, köztük az én feleségem kezdeményezésével indnlt meg és folyik tovább. Társadalmi egyesületeket belevonni ily gyűjtésbe annál kevésbbó lehetett, mert ez politikai jellegű dolog lóvén, semmiféle egylet, még kevésbbó nőegylet az ilyen agitáoióba bele nem vonható. Pápa, 1910. junius 5. Győri Gyula főiskolai tanár." — Áthelyezés és kinevezés. Említettük egyik közelebbi számunkban, hogy a pápai m. kir. adóhivatal személyszaporítást fog kapni, miután a mostani személyzeti létszám mellett a tisztviselők túlterhelve vannak. A pénzügyminiszter méltányolva a pápai m. kir adóhiva al jogos kívánalmait, egy új tiszti állást rendszeresített. Ezen állásra mái- át is helyezte Hoffmantl János kir. adóhivatali segédet Marosillyóről s egyben a pápai kir. adóhivatalnál alkalmazva volt Erdős Jenő kir. adóhivatali jogtalan gyakornokot a zirci kir. adóhivatalhoz díja? gyakornokká kinevezte. Amint értesülünk, dr. Alltat Géza, most már ( városunk országos képviselője interveniállásának köszönhető leginkább, hogy a pápai m. kir. adóhivatal részéről többször eredménytelenül kért létszámemelés, mely a nagy ügyforgalomra való tekintettel nagyon is jogosult volt, végrevalahára teljesedésbe ment. — Eljegyzések. Szente Pál, királyhelmeci kir. adótiszt, kit városunkhoz szoros rokoni kötelék csatol, jegyet váltott Ligeti Rózsika kisasszonnyal, Jakab Iván, súri ev. lelkész, kit szintén rokoni kötelék tűz Pápához, eljegyezte felsőeőri Patthy Katinka kisasszonyt Bükről. — Évzáró vizsgák. Az évzáró vizsgák e héten a legtöbb iskolában kezdetüket veszik. A vizsgarendeket lapunk szűkebb terjedelme miatt ezúttal — sajnálatunkra — nem közöl1 hetjük, utalunk az egyes iskolák fekete tábláin kifüggesztett hirdetményekre. — Évzáró ünnepélyek lesznek a főiskolában jun. 12-én d. e. fél 11 órakor a tornacsarnokban, az állami tanítóképzőben jun. 12-én d u. 3 órakor, a ref. leánynevelő-intézetben jun. 15-ón d. u. 5 órakor, az áll. polg. leányiskolában jun 12-én cl. u. órakor. — A főgimnáziumi tornavizsga jun. 12-én d. u 5 órakor, a zenevizsga 14-én d. u. 4 órakor lesz. — Zivatar. A héten - szombat óta — nem egyszer kijutott nekünk a zivatarból, de olyan haragos még kevés jött erre mi felénk, mint amilyen a szerdai volt. D. u. 1/ 2 3-tól Va 5 ig folyton villámlott, dörgött az ég s csatornákban esett az eső. Közben erős csattanások hallatszottak, a villamos vezetékből hatalmas szikrák pattogtak, annak jeléül, hogy lecsapott a villám. Lecsapott nem is egyszer, de legalább hétszer. A barátságtalan égi vendég mindannyiszor az alsóvárost tisztelte meg, tönkretett vagy 22 árammérő órát, s a veszprémi uti vámnál belecsapott három erőteljes akácfába, melyeket darabokra hasogatott szét. — A női dalárda hangversenye. A Jókai-kör női dalárdája f. hó 25-én a Sportegyletjavára a Sportegylet helyiségében hangversenyt rendez, melynek műsorát most állapítják meg v.'gleg. Egyelőre annyit jelezhetünk, hogy a szereplők valamennyien nők lesznek, ami bizonyos érdekességet kölcsönöz az előadásnak. Lesz karének, magánének, zongora ós cimbalom előadás, továbbá szavalat stb. Kedvező idő esetén a szabadban lesz a hangversen} 7, melyre meghívók lesznek szétkiildve. A hangversenyt természetesen tánc fogja követni. — Rajzkiállitás. A pápai ref. főgimn. tanuló-itjuságának az 1909 — 1910. iskolai évben készült rajzaiból rendezett rajzkiállitás, f. évi junius hó 12-én (vasárnap) délután 4 órakor nyílik meg a lőgimnázium rajztermében (II emelet). A kiállítás nyitva lesz és megtekinthető 10 napon át reggel 9 órától délután 6-ig. x Most választ a magyar és bizony jól választ, amikor parkettjének könnyűszerrel, de annál sikerültebb fényezésére csak a valódi Eisenstádter-féle Mollin pasztát használja. amely minden nagyobb festék, és fűszerkereskedésben kapható. Egyedüli gvárosEisenstadter Testvérek fénymázgyára Bécs, VI/1 ügyeljen a páncélos lovagot ábrázoló védjegyre, amely minden dobozon látható. — Gyermek színielőadás Folyó hó 15-én az izr. leányiskola IV. osztálya a pápai állandó színházban jótékonycélu szinielőadást rendez az izr. „Krajcáregylet" javára. A kedves gyermekelőadásra, melynek főpróbáját csütörtök este nagy sikerrel tartották meg, felhívjuk a közönség szives figyelmét. — Kertmegnyitás. A Katholikus Kör f. hó 12-én, vasárnap tekeversennyel, díjsorsolással, tűzijátékkal és tánccal kapcsolatos kertmegnvitási ünnepélyt rendez. Belépti díj 1 K. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság f. hó 19-ón lesz. — Vizpazarlás. A hirtelen beállott nagy forróságban finom vízvezetéki vizünknek nagy, sőt kelleténél nagyobb a kelendősége. A városi mérnöki hivatal azt a megfigyelést tette, hogy némely helyen a vízvezetéki csapokat órák, sőt mondhatni egész naphosszat is nyitva hagyják s kedélyesen folyatják a vizet a kis borocskára s szikvizes üvegekre. Ily mérvű vízpazarlásra nincs vízvezetékünk berendezve s azért nagyobb veszedelem meggátlása meg erélyesebb hatósági intézkedések megelőzése céljából célirányos lesz a viz használatát a rendes polgári mértékre alászáílitani. — Viszont közönségünknek az a panasza, hogy újabban akárhányszor zavaros a viz s a csőből apró halacskák kerülnek elő. Jó volna a baj okának utána n.'zni. — Nyári mulatság. A Perutzgyári A lkai • mázolták Önképzőköre jun. 26-án tartja meg a szokásos nyári mulatságátaz „Attyai" erdőben. — Tanonc felvétetik Hanauer Zo ll;in vas kereskedésébe. A fejfájás nagyon gyakran csak a sok evéstől vagy a túlsók j vastól ered. — Ilyenkor reggel az | öltözködés alatt Va pohár Ferencz ; József-keserüvizet kell kortyonkint innunk, hogy gyomrunkból a zavaró eleinek mielőbb eltávolodjanak. A valódi „Ferencz Józsel"-viz kellemes, igazi gyógyérték kel bíró természetes ásványvíz, mely nem okoz csikarást vagy gyomor nyomást, mint. a legtöbb por, pirula vagy más „csodaszerének hirdetett haszontalan dolog, ezért az orvosok is a legtöbbre becsiilik. M. kir. anyakönyvi hivatal. Szüleltrjc : Szalai Julianna fia: József r. k. — Kamondi József kocsis ós neje Gecse Mária fia: István r. k. — Fiszter Ferenc kőmives és neje Madarász Terézia fia: Károly r. k. — Illés János cipész és neje Sarf Katalin fia: Jenő r. k. — Nagy Károly földmivelő ós neje Kőszegi Erzsébet fia: Sándor ág. h. ev. — Farkas Károly csizmadia ós neje Tummer Anna leánya: Mária r. k. — Knapp Imre ács ós neje Pillér Mária fia: Sándor r. k — Nemes Pál földmivelő és neje Szakács Lujza fia: Pál rel. — Németh Vince földmivelő ós neje Takács Mária leánya: Juliánná r. k.— Simon Sámuel szabó és neje Arany Anna fia: halvaszületett. — Madarász János béres és neje Szabó Mária leánya: Etelka r. k. — Tóth Juliánná cseléd fia: Kálmán r. k. — Németh Zsófia dohánygyári munkásnő leánya Rozália reform. Mfi()h<dt<ilc: Takács József napszámos r k. T<i éves, tiidőtágulat. — Marton Mihály földmivelő r. k. 56 éves, tiidőtágulat. — Szobor Anna r. le. 10 napos, tiidőhurut. _ -— Rudi Ilona ág. li. ev. 22 napos, kelevény kór. — Özv.Schiiurmacher Hermanné sz. Schossberger Juliánná izr. 62 éves, tüdővész — Fellner Mária r. k. 8 éves, szivbaj. — Lendier Izrael tnnitó izr. 33 éves, agydaganat. — Forgács Sándor hentes ref. 62 éves, tüdőlob. — Soós Mária ag. h. ev. 16 hónapos, tiu ő ob. — Gerencsér Rozália r. k. 2 éves, tiidőlob. //* íz< w Ujn t, kü!ö 11 eh • Marton Lajos szövőgyári munkás r k. és Németh Erzsébet r. k. — Kovács Sándor napszámos ág. h. ev. és Ehrenhoffer Anna r k. — Boti) István bádogos r. k. és Kulcsa/ Terézia r. k. — Kocsis Lajos orsz. közp. hitelszov. ellenőr ref. és Kis Ilona ref. —• Gödri Móricz molnár r. k. ós Kovácsics Karolina ág. b. ev. Szerkesztői üzesiei. —r r Helyben. Helyes nyomon jársz. A lap összeállításának utolsó stádiumában nem lehettem jelen s így eshetett meg, hogy a tudósításba -— szerkesztő-kollégám teljes jóhiszeműsége mellett — olyan kifejezés is becsúszott, ami nem egészen egyezik meg az én felfogásommal. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Pápa, 1910. Goldberg Gyula könyvnyomdája. A főisk. nyomdába két tanonc felvétetik.