Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-05-07 / 19. szám

a gyűlésnek bár hűvös, de napfényes idő kedvezett. Fél 5 táján gyülekezni kezdett már a választó közönség az ovoda udvarán s a gyűlés kezdetén óriási embertömeg gyűlt egybe. Az udvar jobb oldalán felállított emelvényen a pártelnökség tagjai foglaltak helyet. Közibük telepedett le dr. Antal Géza képviselőjelölt és gróf Esterházy Pál, kiket érkeztükkor lelkes éljenzés fogadott. Sült József elnök magvas megnyitójában az ország kulturális és gazdasági fejlődésének fontosságát vázolta, utalván Anglia, Hollandia, Amerika példájára. Ezzel szemben rámutatott Magyarország helyzetére, melyet az ellenzék örökös közjogi harca örvény szélére sodort. A legutóbbi idők tanúságai bizonyítják, hogy az országot csak a kulturális és gazdasági újjáéledés mentheti meg. Szives szavakban üdvözölte a megjelent párttagokat, köztük a legerősebb párttagot, gróf Esterházy Pált és felkérte dr. Antalt programmja kifejtésére. Hosszantartó zajos éljenzés hangzott fel, midőn dr. Antal Géza szólásra emelkedett, mit feszült figyelem váltott fel, midőn 1 óráig tartó hatalmas beszédjébe belekezdett, amint következik : Mélyen Tisztelt Választó Polgártársaim ! Néhány nap előtt a napi lapokban, melyek most hasábos közleményeket hoznak az egyes pártvezérek diadalutjairól s melyek általában nagy teret szentelnek mindennek, ami szenzációs, egy néhány soros hirt olvastam, amely szükszavulag csak annyit jelentett, hogy a Kárpátia kivándorló hajón 300 kivándorló érkezett vissza s a Kárpátia 8 nap múlva indúl újra Amerika felé 2200 magyar kivándorlóval. Ez a néhány sor, mélyen tisztelt Polgárok, az én szemeimben fontosabb, mint a napi politika egyik-másik hősének a szereplése, fontosabb, mint az a nagy szóharc, mely ma az országot a különböző választási táborokból eltölti, fontosabb, mint azok a ma égetőknek tartott politikai kérdések, melyeket annyit hallunk emlegettetni, mert ebben a néhány szóban nemzeti életünk egyik legszomorúbb jelensége s legfontosabb kérdése tárul fel szemeim előtt. Méltóztassanak megengedni, hogy ne a napi politika máról-holnapra változó kérdéseit sorakoztassam elmondandó beszédemben, bár ezekre is ki fogok terjeszkedni, de megpróbáljak mélyebben szántani és a nemzetünk egész életét érintő kérdés szempontjából nézzem azokat a reformokat, amelyeknek megvalósítása elodázhatatlanúl szükséges, ha azt a nagy vérvesztést, melynek ma a nemzet munkabíró fiai százezreinek kivándorlása révén ki van téve, megszüntetni s a nemzetet az egészséges fejlődés utján tovább vinni akarjuk. Bármily más kérdés, ha nem ennek a föfontosságu kérdésnek szolgálatába állíttatik, csak efemér jelentőségű, máról holnapra nyújthat talán megnyugvást, de nem viszi a nemzetet előbbre azon az úton, melyen legégetőbb sebe meggyógyulása volna remélhető. Gondolkoztak-e azon, mélyen tisztelt Polgártársaim, hogy míg Belgiumnak vagy Németországnak népessége négyzetkilométerenként 248, illetve 112, addig Magyarországnak népessége négyzetkilométerenként csak 64 s hogy mégis mig Belgiumból s Németországból a kivándorlás oly csekély, hogy a lakosság számarányához képest alig jő tekintetbe, addig Magyárországon a kivándorlás évenként majdnem 200.000 emberrel teszi szegényebbé az országot ? Gondolkoztak-e azon, hogy Magyarországon, ezen a tejjelmézzel folyó Kanaán földén, nem tud tisztességesen megélni 64 ember négyszögkilométerenként, míg a sokkal szegényebb földü Belgiumban vagy Németországban kétszernél is többen megfelelő jólétben és emberies életmódon megélni képesek? Gondolkoztak-e azon, hogy mi az, ami a tengert soha nem látott magyart 7—8000 kilométernyi tengeri útra indítja, hogy mi az, ami százezrével viszi őket idegen nép közé, idegen élet veszélyes foglalkozásába, kiszakítva a rokoni, a baráti karok közül, egy új élet ismeretlen veszélyei közé? Gondolkoztak-e azon, hogy mi az oka, hogy Magyarország ezt a nagy vérvesztést még mindig nem tudja megállítani, sőt ami még fájdalmasabb, hogy még jobbjaink is csak alig foglalkozhatnak

; azzal, hogy mi módon lehetne a kivándorlást idegén világrészekre egy oly országból, melynek lakossága gyér, melynek földje aranykalászokkal rakott, megszüntetni s azt az óriási munkaerőt itthon a nemzeti élet fejlesztésére fordítani. Igen tisztelt választó Polgárok! Ha ezt a kérdést a maga egész ridegségében, szomorú valóságában állítjuk szemeink elé, lehetetlen, hogy megdöbbenéssel ne gondoljunk arra, hogy ez a nemzet a maga életét mint fecsérli, vesztegeti s mint foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek ennek a nagy kérdésnek a szempontjából aránylag jelentéktelennek mondhatók, ádáz dühvel és szenvedelemmel, míg magára a legnagyobb kérdésre alig fordít figyelmet. E bevezető rész után áttért a parlamenti élet elfajulásának rajzolására, melynek orvosszeréül azt tartja, ha a cenzusos parlament helyébe a nemzet egész egyetemét képviselő népparlament lép. Részletesen, szólt a választójog kérdéséről, az általánosság mellett városokban a titkosság hivének vallván magát, a nemzeti szupremácia biztosításával. A választójog azonban áldásos csak úgy lehet, ha az iskoláztatást magasabb színvonalra emeli. Majd a felekezetközi kérdések érintése után a szociális kérdésekre tér át. Sorra veszi a földmivelés aktuális kérdéseit, "állást foglalván a parcella bérletrendszer mellett s a parcellázó bankok ellen, szól ipari politikánk hiányairól, sürgetvén az ipartörvény iparosérdekeket szolgáló revízióját, majd pedig a kereskedelemnek kiváló jelentőségét méltatván. Nagy tetszés mellett fejtegeti e foglalkozási ágak keretében az aggkori munkásbiztosítás eszméjét, melynek megvalósítását az összehívandó parlament egyik legfontosabb feladatának tartja. A közgazdasági kérdések során foglalkozott az önálló bank ügyével. Hangsúlyozta ehhez való föltétlen jogunkat. Kérdés csak az: kivánatos-e e jog érvényesítése ? Politikailag a kérdést közömbösnek tartja, közgazdaságilag csak az esetben keresztülviendőnek, ha a teljes paritás érvényesítését Ausztria ellenezné. Majd a tisztviselői kérdéssel foglalkozik igen rokonszenvesen s a pragmatika kérdésének megoldását sürgeti. Végül a beszédének leghatásosabb részében a városi politika kérdéséről beszél. Kivánja az arra megérett városoknak a megyétől való függetlenítését s általában a városok erőteljesebb fejlesztését. A lelkesedésnek tetszésviharát váltotta ki a beszédnek az a része, melyben Pápa városáról s a maga pápai voltáról emlékezett meg: Céltudatos, erőteljes városi politikától várom és remélem a legnagyobb átToulier apó, a vén harangozó egy frank borravaló ellenében meg szokta mutatni az érdeklőknek. A frank valószínűleg nem a mutogatás ára, hanem a történeté, melyet Toulier apó ilyenkor élénk arc- és tagjátékkal elmond a vendégeknek, s mely ennyit valóban meg is ér. — Tizennyolc esztendős siheder voltam akkortájban — rendszerint így kezdi az öreg — mikor Gérard mester megtelepedett városkánkban. Valahonnan az Ardennes-ekből jött s csak nehezen tudott megezokni a mi vidékünkön. Még most is emlékszem rá, pompás feketehajú, feketebajuszu és feketeszemű legény volt, úgy a harmincas éveken alul. Szemében valami delejes tűz égett, s ha végigment a főutcán, bizony az úri házak ablakaiból is nem egy nő szempár nézett ábrándozva utána. Kis műhelyt nyitott, valahol a város szélén, de eleinte nagyon rosszul ment a dolga. Harang nem igen kellett a környéken, öntött hát csengetyüket a kapuk aljába és a marhák nyakára. Ezzel megkereste a száraz kenyerét, de egyéb harapnivalója nem igen volt ehhez. Történt azonban, hogy a szomszédos M. templomát elpusztította a tűzvész. A templom három rozoga, régi harangja félig megolvadva, lezuhant az égő toronyból és darabokra tört. A templomot a jómódú község helyreállította, a a község tanácsa elhatározta, hogy a három harangot ujjáönteti Gérard mesterrel. Ezt a határozatot nem is bánta meg soha a községtanács. Mikor a három új harang először megszólalt a toronyban, csodálatosan szép, összhangzó hanghullámok szálltak átezárnyalva a levegőn, s a szomszédos falvak lakói is meglepetve hallgatták a gyönyörű távoli harangszót. Olyan volt az, uram, mintha angyalok karéneke szólt volna alá a magasból. Ez a siker meghozta André Gérardnak szerencséjét. A szomszédos falvak irigyelni kezdték az m —iek dicsőségét ós szépen egymásután valamennyi új harangokat rendelt Gérard mesternél, vagy újjáöntette vele a régi kolompokat. Hamarosan segédeket kellett fogadnia és meg kellett nagyobbítania műhelyét. De megrendelése ós ezzel arányban vagyona is növekedett 8 rövid néhány óv múlva már valóságos gyártelep állt az előbbi, szegényes műhely kebelében. Nagy, fedett csarnokban hatalmas ércolvasztó-kemencét építtetett a maga tervei szerint és a maga új rendszere alapján. A tűzálló, hatalmas kövekből összerótt kerek építmény ormára vaslépcső vezetett fel, s az oromzat körül vasrács futott. Tűzálló ajtókkal, zárható nyílásokon át innen táplálták érccel a kohót és innen ellenőrizte a mester az ércolvasztás kényes és fontos műveletét. A kemence alatt öt nagy tűzhely szította a pokoli lángot, mely a legkeményebb ércet is hígra olvasztotta. De nemcsak vagyonban és jólétben gyarapodott André Gérard, hanem hírnevében ós tekintélyében is. Mióta már a párisi templomok számára is öntött harangokat, valóságos büszkesége lett a városkának, s nem egy jómódú családapának titkos ábrándja, de különösen az anyáknak álma volt, hogy házasulandó leányuk a derék és nagyhírű mester irigyelt feleségévé legyen. André azonban kitartó buzgósággal udvarolt a szép ós kacér Amélie Deliotnak, a maire leányának, s a hiú teremtést a város nőnemű lakosságának nagy bosszúságára el is vette. A vagyonos leány éveket töltött egy párisi nőrokonánál s a párisi nők kacérságából jó adag ragadt rá. Mindazonáltal a fiatal pár boldog életet élt, Lakásberendezéseket DRACH ADOLF u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben. Csakis elsőrendű száraz anyagból dolgozom. . Javításokat is elfogadok. — bútorasztalos, Pápán, Jókai-utca 14. szám alatt.