Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.
1910-01-15 / 3. szám
tanácsot, tudja meg, mily feltételek mellett létesült Veszprémben legutóbb állami ovoda. Amennyiben itt tényleg a várost kevésbbé terhelő feltételek voltak, hasonló feltételeket kérnek Pápa város részére is a minisztertől. Neuvelt Gyula kérelmét, hogy a szinházi függöny bérlete évi 300 K-ért 20 évre engedtessék át neki, Steinberger Lipót az okból ellenezte, mert a várost ily hosszú időre nem akarná lekötni, a nagy többség azonban elfogadta az ajánlatot. Hosszabb vita volt Vadas János, a városmalom-bérlőjének azon kérése körül, hogy a malom vizszerkezete betonszerkezetté alakíttassék át. A vitában részt vettek Nagy Sándor, Barátli Károly, Varga Rezső és mások s végül azt határozták, hogy az átalakítást végeztesse a bérlő saját költségén, amely esetben a város hosszabb (15 éves) szerződést biztosít neki. Az állami segély. A Pápa város részére kiutalt 11.500 K állami segély ügyét a tanács felkérésére dr. Hoffner Sándor tiszteletbeli ügyész ismertette. Alapos beszédében meggyőző erővel bizonyította be, hogy a segélyt kiutaló miniszteri rendelet a r. tanácsú városok fejlődésének gátjául szolgálna s azért minden erővel rajta kell lenni, hogy a rendelet intézkedéseivel épp ellenkező szempontokat érvényesítsen az a törvény, mit a segély végleges felosztási módjára nézve az országgyűlésnek megalkotnia kell. Miután feltárta azokat a vezérelveket, miket egy új városi törvénytől a r. tanácsú városok lakossága s a törvényhatósági városok tisztviselőivel egyazon munkát végző tisztviselői kara méltán elvárhat, elfogadásra ajánlotta dr. Antal Gézának e tárgyban készített határozati javaslatát, mit már az áll. választmány is egyhangúlag magáévá tett. A javaslat, mely a kétféle városok tisztviselőinek fizetése között fennálló kirívó ellentét megszüntetését célozza s addig is, mig a sérelmes miniszteri javaslat megkorrigáltatnék, a 11.500 K-nak gyümölcsöző elhelyezését kívánja,, a közgyűlésben is köztetszéssel találkozott s egyhangúlag határozattá emeltetett. Pár illetőségi ügy elintézése után a közgyűlés V46 órakor véget ért. A VÁRMEGYÉRŐL. * A vm. árvaszék ügyforgalma. Az 1909. évben a vármegyei árvaszék iktató hivatalába beérkezett összesen : 23652 drb. Ebből Szélessy Dániel ülnöknek kiosztatott 4336 drb., elintézett 4336 darabot. Rada József ülnöknek kiosztatott 4287 drb., elintézett 4287 darabot. Kletzár Miksa ülnöknek kiosztatott 4570 drb., elintézett 4570 darabot. Dr. Szeiberling Rezső ülnöknek kiosztatott 5600 drb. elintézett 5600 darabot. Dr. Tóth Béla jegyző, tb. ülnöknek kiosztatott 4459 drb., elintézett 4459 darabot és a számvevőségnek kiosztatott 400 drb., elintézett 400 darabot s így összesen elintéztetett 23652 drb. Kezelő hivatalba érkezett összesen 22962 drb., leíratott és kiadatott összesen 22962 darab. Nyilvántartó hivatalba érkezett összesen 2498 darab, bevezettetett összesen 2498 darab s tey 1909. évben beérkezett ügydarabok közül elintézetlen darab nem maradt. * A főszolgabírói hivatal 1909. évi ügyforgalmának főbb adatai : A közigazgatási iktatóba beiktattatott 7611 drb. A kihágási iktatóba 357 drb. Kiadatott cselédkönyv 22y drb., munka könyv 63 darab. Záróra felfüggesztési engedély 344 darab. Rendőrhatósági engedély 37 darab. Beérkezett fertőző betegségekről orvosi jelentés 206 drb. Ártatlansági bizonyítvány tüzkárosultakról 129 drb. Külföldi útlevél elnyerhetéséért ajánlati lap 793 drb. Pénztári okmány 138 drb , 36433 K tO f pénzforgalommal. Iparos segédek 8 munkások között beadott változás 600 darab. Elzáratott 405 egyén, 572 nap és 22 órai időtartamra. Posián elküldetett^összesen 19(391 drb. Pénzbüntetés kiszabatott 5596 K 19 f, beszede tett 1753 korona 26 f, elzárásra átváltoztatott 3762 K 93 f. Fősorozásra 1290 állításköteles hivatott fel, megjelent 690, besoroztatott 152, utólag állíttatott 69. Külszolgálatban töltött napok száma 129. A VÁROSHÁZÁRÓL § Polgármesterek értekezlete. A polgármesterek egyesületének választmányát f. hó 16-ra Budapestre ülésre hívták össze. Ez ülésen állást fognak foglalni az állami segélyt kiutaló miniszteri rendelet ellen s megbeszélik a szükséges lépéseket. A vál. ülésre Mészáros polgármester a mai napon felutazott a fővárosba. § A rendőrkapitányi hivatal 1909. évi ügyforgalmának fontosabb adatait a következőkben közöljük: Beérkezett: rendőrügy 3447, kihágás 907, büriügyi 323, toloneügy 69, községi kézbesítés 2515, kiadatott cselédkönyv 132, útlevél 125, élelmiszer vizsgálat a piactereken 156, tejtermékek vizsgálata 4, husvizsgálat a hentes és mészárszékekbe 365, piactereken 365, halálesetbejelentés 391, tüzeset előfordult 7, nép- és szakgyülés tartatott 13, rendőrség által teljesített nyomozások 350, kézbesítési ügyforgalom postán 3318, helyben 932. Községi bíróságnál : végrehajtás foganatosítatott 597, árverés 18. Uj járlatlevél kiadatott 10450. Úgy a rendőrkapitányság, mint a községbirósághoz •beérkezett összes ügyek elintéztettek hátralék nincs. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai-kör vasárnap, január 16-án este 6 órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral. 1. Felolvasás. Tartja Lux Lajos. 2. Moskovszky : Valse d'amour. Zongorán előadja Deli Gitta. 3. Gyöngyvirág. Tóth Kálmánr tói. Szavalja Nobel Jozefa. 4. Részlet „DeFreischütz" operából. Előadják hegedűn Gáty Zoltán, gordonkán Rupprecht Andor. A kör tagjai közé ujabban beléptek: Bogár István és neje. Fehér Sándor, Németh Károly, Resch Irén, Resch Jenő, Zala István. = A leányegyt SÜlet vasárnap délután 5 órakor tartandó előadó ülésének műsora : 1. Troubadur. Verditől. Zongorán előadja Steiner Róza L'. Eltörött baba. Laozkó Andortól. Szavalja Weisz Reuée. 3. Felolvasás. Tartja dr. Kóródi Simon. 4. Frühlingsrauscben. Irta Sinding. Zongorán előadja Kovács Mariska 5. Szivárvány. Váradi Antaltól. Szavalja Drach Jolán. HETI ÚJDONSÁGOK. — Az új főapát. A király dr. Hajdú Tibort, kit a bencés-rend december hó 19-én tartott főapát-jelölő gyűlésén nagy többséggel első helyen jelöltek a főapáti méltóságra, pannon : halmi főapátnak kinevezte. A megtörtént kinevezés hire a bencés-rend tagjainak körében nagy örömet kelt. , — A főispán lemondása. Veszprémi lapokban olvassuk, hogy Hunkár Dénes, vármegyénk főispánja, a változott politikai viszonyokra való tekintettel beadta lemondását. A lemondás elfogadásáról eddig hírt nem olvastunk. Ha ténnyé válnék, vármegyénk közönsége sajnálattal látná annak a férfiúnak vezető helyről távozását, kit rövid pár év alatt a vármegye közönsége osztatlan rokonszenvébe fogadott s kinek működéséhez a legszebb reményeket fűzte. — Swárdström Valborg. Zsúfolásig telt teremben, az igaz művészetért lelkesedni tudó közönség előtt tartotta meg Swárdström Valborg múlt szombaton második hangversenyét. Akik másfél hó előtt hallották őt, azok mind megjelentek, akik most hallották először, azokat szintén rajongóivá tette. Előadásának hatalma csodálatosan varázslatos. Megigézi még azokat is, kik a szöveget — amely sajnos, ezúttal nyomtatásban nem is volt kapható — nem értik. A hangsúly, a hangszínezés, a ritmikus lendület, a végtelenül változatos kifejezési mód, az arc mimikája s főkép az ének bensősége szinte szuggesztív erővel ragadja meg a hallgatót s beléöuti azt az érzelmet, az epedőt, a sóvárgót, a pajkosát, a dévaj t, a bánatost, a lemondót, amely az előadó lelkét eltölti. Melyik szamának volt nagyobb hatása, ki tudná azt megmondani? Az opera számoknál (Nürnbergi baba, Mignon) a hang dinamikája állt előtérben, bár a nagy előadó művész sem tagadhatta meg magát, a dalok közt szinte lehetetlen a választás, mind egyaránt tökéletes volt s csupán a hatás mélysége tekintetében emelem ki a két svéd dalt (egyiknek szövegét, hogy fogalma legyen róla a közönségnek, előzőleg elszavalta és hogy szavalta el!... iskolába járhatna hozzá sok hires „hősnő !") egyiket, mely az élet múlandóságának gyászos érzetébe ringatott, a másikat, melynek előadásánál valósággal a hegyek között képzeltük magunkat, hallottuk a melodikus kolompot, a pásztorokat, amint sziklacsúcsokról egymásnak átkiáltanak s a visszhangot, amint cseng, gyöngül, elenyész. Taps zúgott minden szám után, mint az orkán, de egy szép lánytól virágcsokrot sok-sok szép asszonytól, lánytól virágesőt is kapott a bájos művésznő. Ráadással most sem fukarkodott, bár némileg mégis mérsékelnie kellett magát, mert — de ezt csak azok vették észre, akik máskor is hallották — kissé indiszponálva volt, hangjának nem volt meg az a tiszta ezüstcsengése, ami pld. a múltkor. Kísérőjéül, sajnos, Tarnay nem jött, vagy nem jöhetett. Reschofszky Sándor kisérte, aki egész jó zongorista lehet, de Swárdströmmel még nincs összetanulva. De a hatáson ez azért mit se rontott. Swárdström kivételes művészete mindent pótolt. A pápai közönség elismeréssel lehet Hajuóczky Árpád iránt, aki az impresszárió szerepére sikerrel vállalkozott. — Eljegyzés. Őszinte örömei vettük a rózsás hírt, hogy Krausz Jolánka úrhölgyet, özv. Krausz Vilmosnénak, a helybeli előkelő Krausz és Koréin cég egyik tulajdonosának, leányát eljegyezte dr. Varga Zoltán, a miskolci Varga Jakab vasnagykereskedő cég beltagja. — Áthelyezés. A földmi velésügyi miniszter Máté Lászlót, a helybeli föidmivesiskola segédtanárát, gazdasági szaktanár minőségben Szatmárnémetibe helyezte át. Ez áthelyezés méltán megérdemlett előléptetés számba megy, mindazáltal a helybeli társaság fájlalni fogja Máté tanár távozását, aki pápai működése alatt általános rokonszenvet vivott ki magának. A Tőrös Kereszt mai estélye elé méltán nagy érdeklődéssel tekint városunk közönsége. A műsor, melyet csak a hétea publikáltak a maga egészében, sok élvezetedet igér. A hangverseny után kilátásba helyezett táne szintén sokakat fog csábítani, hisz oly rövid a farsang s a mulatság oly igen kevés. — Ház-vétel. Steinberger Lipót ügyvédnek a városház mellett levő emeletes házát, mely a városház kibővítése terveivel kapcsolatban többször kombinációba került, 6J ÜJJ kor. vételárért megvette a Papa városi és vidéki takarékpénztár. A takarékpénztár csak két év után, ha jelenlegi bérlete lejár, költözik saját házába. — Népkonyhában felügyelnek: Kedden, 18-án : Biilitz Ferencné, Koritschoner Ili, szerdán, 19-én: Langráf Zsigáné, Kluge Matild, csütörtökön, 20-án: Molnár Kálmánné, Kiss Lajosné, pénteken, 21-én: özv. Obermayer Józsefné, Kövi Angéla, szombaton, 22-én: Pethő Józsefné, Matus Lina, vasárnap, 23-án : Piatschek Gyuláné, Miklós Vilma, hétfőn, 24-én : lic. Rátz Kálmánné, Nagy Jolán. — Zene-ciklus a Leányegyesületben. Érdekes tervvel foglalkozik most a pápai önképző Leányegyesület. A terv Oerdl Leóné nevéhez fűződik, ki már eddig is nagy érdemeket szerzett városunk zenei életében, s ki most a Leányegyesületben három zene-estét fog rendezni, amely estéken a közönség három nagy mesternek életrajzát és főbb müveit fogja hallani. A három mester: Chopin, Mendelssohn és Schumann, kiknek előadásra kerülő müveit maga a rendező művésznő városunk néhány kiváló zenemüvelője és pedig Vizkeleti Kiss Vilma, Gáty Zoltán, Kis József és Ríci DJZSO zenetanárok, valamint Weisz Hermanné és Tóth Annuska közremüködesevel fogja előadni ; az életrajzi adatokat dr. Weitner Sándor olvassa. Mind a három estére szóló belépőjegy ára 1 korona; jegyek vasárnaptól ke/.dve válthatók a Leányegyesületben vagy Kis Tivadar könyvkereskedésében. A három zenei est dátuma: január 29., február 5. és 12-ike.