Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-01-08 / 2. szám

VII. évfolyam. 2 szám. Pápa, 1910 január 8 PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árait: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petöfi-ut Hirdetések felvétetnek a kiadó Mór fiai, Wajdits SZEMLE. Politika és költészet. A közéletet, a politikai viszonyokat okolja Herczeg Ferenc azért, amért az irodalom, a költészet szemmel látható dekadenciában van. Nem vár semmit a költőktől, akik kiábrándultak szent jelszavakból, melyeket hazug ajkak elkoptattak. A cinizmust, a dermesztő fájó gúnyt, amely az újabb irók Írásaiból kivillan, egyedül a politikai viszonyok rovására irja. Változást kiván, változást vár. Hiszi, hogy ismét irók lesznek, kik egy új március tizenötödikén irányt mutatnak a fásult nemzedéknek, akik jogaiba oktatják a tiszta hazaszeretetet. így a Petőfi-társaság illusztris elnöke, kinek szavai, ha nem is hatnak az újság ingerével, már a hely miatt is, ahonnan elhangzottak, méltók a különösebb méltatására, de arra is, hogy hozzá némi glosszát ^fűzzünk. Hogy a végén kezdjük, mi is hisszük, hogy változásnak kell jönnie politikában és költészetben is. Változásnak, amelynek márciusát megelőzi olyan igazi nagyok feltűnése, aminők a mi márciusunkat előkészítették. Változásnak, amelynek úgy fognak kedvezni a külföldi állapotok, mint ahogyan kedveztek a 48-as időkben. Változásnak, amelynek majdani költői olyan nyelven tudnak beszélni, amit mindenki ért s nem olyanon, aminek homályába csak a leg„nyugoti"-bb Ozram-lámpa képes bevilágítani, ha — tud. A dekadenciáért egyedül a politikát okolni ma hálás és népszerű lehet. De vájjon öt—hat év előtt, mikor még hittünk a szép jelszavakban, különb volt-e a költészetünk? A zagyvaság, a sikamlósság nem előbb kezdett-e felburjánozni, mint, a Herczeg jelzette kiábrándulás bekövetkezett ? Szó sincs róla : nagy idők szülik a nagy embereket, a nagy költőket is. De remélhetünk-e egyáltalán nagy időket, ha oda tévelygünk, hova a mai poéták nagy része ? Ki a mező helyett mindig posványokon jár, sáros lábával, szagos ruhájával, hogy lehessen majdan vezető ? Ha mindenütt romlott a levegő, legalább a poézis szent berkében lenne üde és tiszta. Suhints, suhints, érdemes elnök, üsd a politikát, megérdemli, de ne kiméld a fajtádat sem, rászolgált az is ! Tulipán és búzavirág. Volt egy idő — nem is oly rég volt — amikor lelkesedéssel hordtuk a tulipánt szimbólumaként annak, hogy az ipar terén csak azt pártoljuk, amit magyar kéz hozott létre és kiüzzük otthonunkból, ki az országból mindazt, ami eddig külföldről özönlött be. A tulipán elhervadt, ezt is tudjuk mindahányan, sőt tudjuk azt is, hogy elhervadt azért, mert mi vagyunk azok, akikről Petőfi mondta : „Megint beszélünk és csak beszélünk, a nyelv mozog, a kéz pihen". Hühózni, lelkesedni tudunk, kitartóan akarni nem s ma az osztrák áru, a külföldi cikkek csak olyan kelendők itt, mint öt esztendőnek előtte. Legújabban azonban a külföldi behozatal olyan téren is erősödésnek indult, amiről eddig senki nem is álmodott. Valami kimutatást olvastunk s ha csak fele igaz annak, amit mond, akkor maholnap védelmi jelként a búzavirág kerül napirendre. Ámulva látjuk e kimutatásból, hogy Magyarországba, a mi hazánkba, a tejjel-mézzel folyó Kanaánba csak a mult év utolsó hetében 169.745 mázsa búzát hoztak volna be. Posztó, vászon, acél, no.rinbergiek után most, még — búzát is a külföld ad nekünk, ez olyan jelenség, ami meglephet mindenkit, de ami egyenes folyományának látszik annak a hallatlan honi gabona-árnak, ami alatt évek óta nyögünk. Ha a külföldi buzabehozatalnak az lesz az eredménye, hogy olcsóbb lesz — a kenyér, akkor az új védelmi jelet, a búzavirágot vajmi kevesen tűzik majd ki. Bár hiszen kitüzhi tik még oly sokan ! Magyarok vagyunk. A búzavirág is a tulipán sorsára jut. Holt ponton. Városunk fejlesztése holt pontra jutott és kicsinyes aggságoskodó felfogásunk miatt jó ideig ott is akar vesztegelni. A vajgyár létesítése ellen felhangzott közhangulat egyes szavai késztetnek e meggyőződésre. Azt kell kiolvasni e hangulatból, hogy Pápa közönségének nem csupán a vajgyár, de egyáltalan semmiféle gyár nincs Ínyére. Félti tőlük a piaci helyzetet, mert a drágaság emelkedését látja bennök. E véleménnyel szembe nézni kötelességünk, annál is inkább, mivel széles e hazában nincsen talán egyetlen oly város vagy község sem, amelyik a gyárak után ne kapkodna. Valamennyi közigazgatási testület a maga javát véli benne, hát csak mi lennénk oly bölcsek, hogy bennök kárunk forrását keresnők. Még csak nem is oly régen általános óhajként hangzott nálunk is, hogy jövedelmi és közjóléti célból gyárakat telepítsünk városunkba. Ezt a közös vágyódást a gyakorlati tapasztalat kényszere szülte. Láttuk, hogy a tőlünk nem messze eső nagyobb városok ezen az úton nyerik haladásuk legerősebb rugóját, ennélfogva mi is a jó példát követni akartuk. Azonban — úgy látszik — egyszerre csak megbántuk aspirációinkat, mintha a sok gyárunktól megcsömörlöttünk volna. Pedig még alig van egynéhány ilyen „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A királynő. Jöjj vissza, Narses, szégyenszemre! A fegyver nem való kezedbe, Hozd haza csonka seregem! A büszke zászlót bukni hagytad, Irigyeid kacagnak rajtad S lázong az ország, mert miattad Gyalázat érte nemzetem ! Azért én várlak szívdobogva! Babér helyett a homlokodra Koszorút csókomból fonok — S mint napsugár szokott a fára Tapadjon kedvesed nyakára Karod, mely a csatákon járva Babért aratni nem tudott! Ha tépve, verve, futva gyáván — Jöjj vissza már! Hadak csatáján Győzelmet többé ne keress — Ha nyert az ellen vasa rajtam, Ha kardon elvesztéd hatalmam, Ha összedől a birodalmam: Mit bánom én — csak te szeress! >iczey Sándor. Ördög az eklézsián. irta : Pakots József. I. Vereska Mihálynak a felsővidéki öreg tiszteletesnek családja kivonult a vonathoz. A Vereska leányok, Tini, Biri és Johanka a legújabb ruhájukat vették fel; a Vereska fiuk, Timót, a legátus, Péter a gazdász, és János a kölyök 9zintén ünneplőben álltak. Az öregek, Vereska Mihály és a felesége régi zöldeef'ényü ruhájokban várták a vonatot. Ez a ruha, harminc év óta hirdette a. tisztes házaspár ünnepnapjait. A pesti vonat késett. Valahol útközben a hegyet vájták talján munkások s egy hatal maw szikladarab éppen a sinekre esett. Amig a sziklát az úttestről eltávolították, a vonatnak várnia kellett. Gribóoba tehát egy órával később érkezett a vendég. Ez az óra nagyon hosszú volt. Az öreg tiszteletes türelmetlenül rázogatta a nagy sötétkék vászoneeernyőjét, a leányokat szorította a mider, a legátus, már a századik latin citátumnál tartott, melyet a legközelebbi hrsvéti legáción szándékozott elmondani. Csak a gazdász volt nyugodt, az a nagyfejű jámbor fiu, aki a kölyök fülét ráncigálta meg egyszer-kétszer az idősebb fivér tekintélyével. János, a legkisebb fiu ugyanis egyre a sinek közt szaladgált az öreg tiszteletesné nagy rémületére, aki váltig kérlelte : — Jánoskám, egyetlen Jánoskám fuss csak ide! Nem látod, hogy ott jön a vonat? — Hol? Én nem látom! — diadalmaskodott Jánoska és szemtelenül meresztgeté szemét a sinek irányába. II. — Marianne! Marianne? Itt vagyunk! Szervusz ! Jaj de szép vagy ! te Marianne ! A Vereska család majd eldöntötte a pesti vonatot, amelynek másodikosztályú kocsijából egy kacagó, nagy kalapos asszony szállott ki, I.egszolidabb cég ! Remek szabású férü-ruhátat tényleg csali Vá ww ó Dezső első pápai férfi-divattermében lehet Kapni jutányos áron. ==: Pápa, Főtér 19. sz. i eíefon 18, sz.