Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-02-27 / 9. szám
adást. Az igazgató-tanács elhatározta, hogy az új államsegélyes szerződésből folyólag a főgimnáziumban egy új rendes tanári állás szervezése iránt te^z javaslatot a kerületre. Az állást őf-szel fogják betölteni. Helyeslő tudomásul vették, hogy a jelen félévvel a tanítóképző gyakorlóiskolája a helybeli ref. egyház által át< ngedett teremben megnyilt. Végül az ösztöndíjakat osztották ki s a tandíjmententességért és köztartási segélyért beadott kérvényeket intézték el. A Pápai Takarékpénztár Részvénytársaság e hó 25 én tartotta XLVI. üzletévi közgyűlését saját intézeti házának nagytermében. A közgyűlésen, melyen 145 részvény képviseletében 57 részvényes jelent meg, Galamb József elnökölt. Az igazgatóság és felügyelő bizottság évi jelentését s az 1908. évi zárszámadást és mérleget a közgyűlés egyhangúlag elfogadta s dr. Steinberger Lipót indítványára az elért szép eredményért az intézet vezetőségének köszönetet szavazott. A tiszta jövedelem felosztására vonatkozó javaslatot is elfogadta a közgyűlés s így, a kisebb adományokat nem számítva, jó részt helybeli emberbaráti intézeteknek 2000 K-át juttat 1908. évi jövedelméből az intézet. A választásokra kerülvén a sor, Mészáros Károly elnöklete alatt Kluge Károly és Rosenfeld Samu részvényesekből szavazatszedő bizottság küldetett ki. Minden választás egyhangúlag történt. Megválasztattak három évi időtartamra elnöknek Galamb József, alelnöknek Karlowitz Adolf; igazgatósági tagoknak egy évi időtartamra B irány a y Zsigmond, Beiecz János, Faragó János, Fischer Gyula, Kis Tivadar, dr. Kövi József, Krausz József N., Matus György, Oszwald János, Piatsek Gyula, dr. Rechnitz Ede, Saáry Lajos, dr. Steiner József, Tauber Sándor, Wajdits Károly ; felügyelő bizottsági tagoknak egy évi időtartamra dr. Antal Géza, dr. Kluge Endre, Reguly Nándor, Steiner Ignác. Mindannyian az eddigiek. A jegyzőkönyvet Saáry Lajos intézet ügyész vezette s Koréin Ernő és Tauber Géza részvényesek hitelesítik. A közgyűlés a vezető ség lelkes éltetésével ért véget s azzal a tudat tal távoztak a gyűlésen megjelent részvényesek, hogy a Pápai Takarékpénztár jó kezekben van s mindenképen méltó úgy a részvéuyesek, mint a nagyközönség bizalmára. — A népkonyhában felügyelnek március 1-én: Bottka Jenőné, Haupt Irénke; 2-án Dr. Csehszombathy Lászlóné, Gyurátz Linus ; 3-án: Braun Dezsőné. Hajnóczky Margit; 4.-én: Csizmadia Lajosné, Harmos Zolna ; 5 én : Dalmady Gézáné, Hammer Vilma ; 6-án : özvegy Dvorzák Lászlóné, Horváth Mici ; 7-én: dr. Fehér Dezsőné, Kende Piroska. — Mértékhitelesítés. A lapunkban már hárc m hét előtt jelzett kereskedelmi miniszteri leirat az állami mértékhitelesítés tárgyában a héten érkezett le. Az állami mértékhitelesítés városunkban legközeleb kezdetét veszi. nem függ szilárdan össze, úgy hogy nagyon könnyen jöhetnek létre újabb vetődések. Ilyenféle történt a legújabb földrengés alkalmával is, amit a hajósok azon észlelése is bizonyít, hogy a csatorna mélysége sok helyen jelentékenyen megváltozott. A nagy magyar Alföld medencéje is még folytonosan sűlyed, de e változások itt nem oly hevesek. Ennek a következménye a Magyarországon meg-megújuló földrengés, mint amilyen a múlt évi kecskeméti földrengés volt, de amelyet az Alföld egész északnyugati részében éreztek. — Néhány nappai ezelőtt ismét volt földrengés Kecskemét vidékén. — Voltak Magyarország területén nagyobb rengések is ; hogy mást ne említsek, csak gondoljunk a komáromi földrengésre, amelyet Jókai „Az elátkozott család" o. regényében leir. Azonban ez se hasonlítható össze a délolaszországi földrengésekkel. Várható tehát ezután is földrengés Magyarországon, azonban nem igen kell félnünk, hogy nagyobb katasztrófa következzék be. — A törésvonalak, amelyek a magyar Alföldet a hegységektől elválasztják, már nem oly határozottak, s néhol már kilométernél is vastagabb rétegben födte be a legújabb geológiai kor ülledékes talaja. Ez a laza talaj nem alkalmas arra, hogy erős lökések keletkezzenek benne. — A legerősebb rengések sziklás talajon ott keletkeznek, ahol valamely leszakadó medence határhegységével érintkezik. (Vége köv.) — Farsangi előadás. Valóban csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk arról a farsangi előadásról, melynek húshagyó kedden a ref. leánynevelő-intézet nagytermében tanúi voltunk. A rendes iskolai előadások színvonalát zenei, szavalati részében egyaránt messze felülmúlta ez a pompásan sikerült estély, mely a jelenvolt díszes és nagyszámú közönségnek nem szűnő érdeklődése és lelkes tetszésnyilvánításai között folyt le. Nem közönséges attrakció volt mindjárt az első szám, az a bájos „Kindersimphonie", melyet erre a célra külön beszerzett hangszereken adott elő egy 18 tagu zenéstársaság, kiváló zenetanáruk Kis József vezetése, illetve zongorakisérete mellett. Kőrös Endre egy verses dialógjának előadásában Czukrász Margit és Belohorszky Anna egymással vetélkedő gyönyörűségesen poétikus alakítást nyújtottak. Nem csekély zenei intelligenciáról tanúskodott Weisz Franciska finoman árnyalt zongoraszáma. Igen tetszett a közönségnek Benedek ,,Falun" c. dialógja, melyben Józsa Minka egy „ideges" uriasszonyt, Mátyás Margit pedig egy bőbeszédű parasztasszonyt ép oly élethűen, amilyen mulatságosan ábrázoltak. Gáty Lenke Gaál egy magyar rapszódiájának kitűnő előadásával aratott nagy és megérdemelt sikert. Ezt követte az estély clouja, Tordai Grail Erzsi allegorikus játéka, melynek már külső kiállítása — a változatos szép kosztümök, az ügyesen elrendezeti díszletek — elsőrendű színpadnak is becsületére váltak volna. A szavalati részeket Öllös Sárika (Hajnal), Bódis Zsófika (Nappal), Csép Vilma (Alkony) adták elő, nemes versenyben nyújtván a legjobbat, legszebbet. Végtelenül bájos volt a hajnalsugarak (hat csitri leánynak) tánca, az aratók felvonulása és tánca, és szivetlelket andalíló a színfalak mögötti kórusnak éneke. A kórust s a melodramatikus részeket Krausz Adrienne kísérte zongorán fiatal leánynál ritkán tapasztalható valódi művészi biztonsággal. Mikor az allegorikus játék utolsó képe után legördült a függöny, zúgó taps szólította újra a pódiumra nemcsak az összes szereplőket, hanem Kutassy Mariska internátusi felügyelőnőt is, ki — Hlatky Ida zenetanárnő közreműködésével — finom Ízléssel s nagy gonddal rendezte a ritka szép sikert aratott farsangi előadást. — Üdvös mozgalom van folyamatban városunkban avégből, hogy a „Magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyleté"-nek fiókpénztára itt is megalakítható legyen. A mozgalmat az egylet egyik lelkes' tagja, Kerbolt Alajos (Szent László-utca 27.) kezdeményezte, aki szívesen szolgál felvilágosítással, alapszabályokkal mindazoknak, akik az egyletbe belépni óhajtanak. Eddig az egyletnek 36 tagja van Pápán, s ha ez a szám 50-en felül emelkedik, — aminthogy, hisszük, emelkedni is fog — akkor a fiókpénztár formálisan megalakulhat. E tárggyal különben jelen számunkban egy cikkben is foglalkozunk, amelynek elolvasását ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — Előmunkálati engedély. A kereskedelmi miniszter Barthalos István pápai ügyvédnek a körmend — muraszombati h. é. vasútnak ZalalövŐ állomásából kiágazólag G-iéb, Salamonvár, Apátfa és Andráshída irányában Zalaegerszegig, ugyszmtén ZalalövŐ állomásából kiágazólag Kálosfa és Baksa, esetleg Nova irányában a dunántúli h. é. vasutak Csömödér, illetve Rédies állomásáig vezetendő gőzüzemű h. é. vasútvonalra kiadott előmunkálati engedély érvényét egy évre meghosszabbította. — Tanítói fizetések államsegélye. A tanítói fizetési államsegélyekre vonatkozó kérvények visszamenőleg 1907. és 1908. évre csakis 1909 évi március 15 ig nyujthaiók be a vármegyei közigazgatási bizottságnál, vagy a kir. tanfelügyelőség nél. A kérvények kedvezőleg csak úgy intéztetnek el, ha valamennyi előirt okmánnyal kellőkép felszereltetnek. — Az önsegélyző egyesületi szövetkezet, városunknak ezen népszerű és közkedvelt pénzintézete, f. hó 21-én délután 3 órakor tartotta VI. évi rendes közgyűlését, Harmos Zoltán elnöklésével. A közgyűlésen 51 egyesületi tag jelent meg több ezer törzsbetétrész képviseletében. Miután az elnök a jegyzőkönyv vezetésére dr. Hirsch Vilmos intézeti ügyészt, hitelesítésére pedig Billitz Ferenc, Csizmadia Lajos és Schwartz Vilmos tagokat kérte fel, felolvasásra került az igazgatósági jelentés. Ez közli, hogy a mult óv ugyanazon emelkedést mutatta, mint az előző éviek és, hogy az üzleteredmények az intézet fokozatos fejlődéséről tesznek tanúságot. A zárszámadás adatait vizsgálva megállapíthatjuk az üzlet kedvező menetét és az intézet iránt mutatkozó bizalom további erősbödését. A lefolyt évben folyósíttatott 277.210 kor. kölcsön ós 26.480 kor. előleg, összesen tehát 303.690 kor., amely összeget hozzáadva a mult évre kamatozó és 591,604 koronát kitevő kötvényállományhoz, a kihelyezett összegek 895.294 koronára rúgnak. Az évi mérleg 60 792 kor. 16 f tiszta nyereséget mutat, ami a mult üzletévvel szemben 5786 kor. 22 f emelkedést tüntet fel. A II-ik évtársulat 207.662 kor. 92 f t kitevő vagyona felosztandó lesz és mivel ezen összegből kölcsön és előleg fejében 125.642 kor. már kifizettetett, a készpénzben felosztandó összeg 82.010 kor. 92 fillérre rug. Ugyanezen évtársulatnak 28 27 1 kor. 64 f jövedelme is felos/.tás alá kerülvén, ebből 1 —1 betét-réazre 17 kor 71 f esik. A közgyűlés egyhangú lag tudomásul vette az igazgatóság jelentését, elfogadta az idevágó összes javaslatokat. A felosztandó nyereség a betét 505 °/ 0 ának felel meg. A közgyűlés a kifizetés határidejét március hó 1 -3. napjainak d. u. 3—5 órájára tűzte ki. A zárszámadás és mérleg megállapítása után Lázár Ádá m felügyelő bizotta. elnök olvasta fel a felügyelő bizottság jelentését, melynek tudomásul vétele után a közgyűlés a felmentvényt minden, irányban megadta. Ezután elnök bejelentette a VII. évtársulatnak 2927 betétrésszel történt megalakulását, amit a közgyűlés örvendetes tudomásul vett. Végül a választásokra kerülvén a sor, dr. Kende Ádá m elnöklete alatt kirendelt szavazatszedő bizottság közbenjöttével, az alapszabály értelmében kilépett igazgatósági, valamint a felügyelő bizottságba az eddigi tagok újból megválasztattak. A közgyűlés bezárása előtt Blau Henrik tolmácsolta az egyesületi tagok háláját és elii-merését az igazgatóság, a felügyelő bizottság és a tiszti kar buzgóságáért, sikeres működésükért és indítványára a közgyűlés részükre jkvi köszönetet szavazott. — Halálozás Városunk egyik legöregebb embere Steiner Mayer költözött el folyó hó 20 án az élők sorából. A megboldogult, kilien dr. Steiner József, városi főorvos édes apját gyászolja, évek hosszú során át tevékeny részt vett a helybeli zsidó hiiközség vezetésében. Mint hitközségi elnök erélyes kézzel szedte rendbe a hitközség anyagi ügyeit s kiváló érdemet szerzett az iskolaépület kibővítésével, mi elnöksége korában 1886 ban történt meg. A patriarchák korában, 96 évet betöltvén, húnyt el ; őszinte részvét kisérte sirjába. Temetésén tisztelőinek sokaságán kivül jelen volt az izr. polgári fiúiskola ifjúsága is. — Társasvacsora. A Kaszinóban folyó hó 4-én Szalvátor sörös tálsasvacsorát rendez. A társasvacsorára a kaszinóban kitett iveu már eddig is számosan jelentkeztek. — Vaddisznó vadászat a Bakonyban. Esterházy Pál gróf folyó hó 25-én az ugodi uradalmi erdejében sikerült vaddisznó vadászatot tartott, melyen maga a gróf is résztvett, több pápai vendég és az uradalmi tisztikar társaságában A vadászaton 2 vaddisznó került terítékre, 2 pedig megsebesítve elmenekült. Színtársulatunkról. Szalkayék téli szezónja Székesfehérvárott változatosan és szép sikerrel folyik. Jelenleg a jutalomjátékok vannak soron. Ezek közül valamennyi székesfehérvári lap különösen kiemeli társulatunk drámai hősnőjének, Verő Jankának jutalomjátékát. A szinház minden zugát megtöltő lelkes közönség előtt A boszorkány címszerepét kreálta ez a kiváló tehetségű fiatal művésznő, ki Pápán is műértő közönségünk kedvence volt. — A társulat húsvétkor jön Pápára. — Jelmez-bál. Az izr. nőegylet jövő heti mulatságának rendező bizottsága e héten is serényen dolgozott, hogy minél változatosabbá tegye ez idei estélyét. E^ért olyan meglepetésekről is gondoskodott, amit a meghívókba föl sem vett. Nap nap után jönnek a kérdezősködések ós bejelentések messze idegenből is, a jelmezes felvonulást illetőleg. Feltűnést fognak kelteni a már bejelentett táncoló pezsgő palackok és gyufaskatulyák kacagtató jelmezeikkel és a szebbnélszebb jelmezek, melyek gazdáit a titoktartó szabónc'k egy világért sem árulnának el. \ gyermekünnepély is fényesnek ígérkezik. Az idén nem kérik fel külön a gyermekeket, azért bizonyára nem fog ott hiányozni egy épkézlábu gyermek sem. A zenét a tanítóképző néhány