Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-02-20 / 8. szám
— Iskolalátogatás. Győri Vilmos, pozsonyi állami polgári iskolai igazgató, a közoktatásügyi miniszter megbízásából a helybeli polgári isko Iákban a hét folyamán hivatalos látogatásokat teljesített. — Előléptetés. A vallás- és közoktatás ügyi miniszter Kraft József, pápai állami tanítóképezdei tanárt a VIII. fiz. osztályba léptette elő. A hivatásának élő derék pedagógus előléptetését tanügyi körökben igen rokonszenvesen fogadták. E helyütt említjük meg, hogy Amberg József temesvári, Köveskuti Jenő lévai és Sarudy Ottó dévai tanítóképezdei igazgatókat, kiket a helybeli tanítóképezde tanári karából osak nem rég vittek el a megnevezett intézetek élére, a miniszter a VII. fizetési osztályba léptette elő. — A népkonyha áldásos intézményének január havi működéséről a következő adatokat kaptuk. Január havában kiszolgáltatott a népkonyha 2502 nagy adag és 875 kis adag ételt. Összesen a népkonyhából étkeztek 3377-en, naponta átlag 1 10-en. Elfogyott ez idő allatt hús 194, liszt 183, bab 92, lenese 55, burgonya 156, dara 19, répa 42, káposzta )2, borsó 7, mák 37a. cukor 2 3/ 4, zsir 39 kiló és 8 liter tejfel. Ez adatokhoz még csak azt fűzzük hozzá, hogy a népkonyha vendégeinek száma februárban még megnövekedett. E hóban volt már olyan nap, mikor a vendégek száma 280 at is meghaladta. A héten a következő hölgyek gyakorolnak felügyeletet: hétfőn : Acsay Ferencné, Borsos Irén ; kedden : Adamovics Lázárné, Bottka Emma ; szerdán '. Barcsi Józsefné, Csizmadia Jolán ; csütörtökön : Özv. Baohó Pongrácné, Bélák Rózsika ; pénteken : Bélák Lajosné, Bacbó Margit; szombaton : Berkes Ágostonné, Galamb Lapra ; vasárnap : Borsos Istvánné, Geiger Edit. — A népkonyha vezetősége felkéri a felügyeletet gyakorló hölgyeket,hogy amennyiben a megjelenésben akadályozva lennének, szíveskedjenek ezt a ve zetŐség tudomására juttatni, hogy helyettesítésükről kellő időben gondoskodhassék. — Gyász. Őszinte részvéttel vettük az itt következő gyászjelentést: „A pápa-csóthi espereskerület tanitóköre szomorodott szívvel tudatja, hogy a kör szeretett elnöke Sáringer Károly róm. kath. kántortanító Bakony szentivánban folyó hó 18-án, életének 47-ik, buzgó működésének 26-ik évében, a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. Az Istenben boldogultnak hült teteme folyó hó 20-án délután 3 órakor fog a róm. kath. szertartás szerint Bakonyszentivánban örök nyugalomra tétetni. 1909 február 18-án. Áldott legyen emléke. — Nyugodjék békében." — Az elhunyt tanító egyike volt a népnevelés leglelkesebb bajnokainak, akinek a magyarosítás terén szerzett érdemeit a törvényhatóság is méltányolta — „Petefi war ein Dichter". Adatik tudtára mindazoknak, kik még eddig Pápa városában netán nem tudták volna: „Petefi war ein Dichter". Ezt állítja legalább az az ifjú hölgy, ki a Petőfi-társaság megbízásából (!) járt városunkban, hogy a Petőfi-könyvtárra előfizetőket gyűjtsön. Említett hölgy, mint maga mondja, egy „Reichsdeutschin", aki német nyelven propagálja a Petőfi-társaság kiadványait. Ha kérdi az ember, hogy nem tud-e magyarul, azt feleli, hogy tud bizony egy kevéssé s akik „patriotizmusból" (!) nem akarnak németül beszélni, azoknak törött magyarsággal mondja el mondókáját. Mivel azonban — hála a magyar lovagiasságnak — Pápán mindenki hajlandó németül diskurálni, németül magyarázza meg a „Reichsdeutschin" jövetele célját. Tehát halld meg, ó magyar: „Petefi war ein Dichter", s most a többi „Dichterek" össze álltak, hogy „PetefiBibliothek"-ot csináljanak. Napi 3 krajcárért mindenki megkaphatja. Eddig van. Nincs tovább. Ezek után pedig fogadja a Petőfi-társaság hódoló elismerésünket, hogy kiadványai propagálására németeket alkalmaz, akik kegyesen elismerik : „Petefi war ein Dichter". — Műkedvelői színielőadás. A kath. kör, mely eddig a téli szezónokat egy-egy nagyobbszabásu művészi hangversennyel szokta élénkí teni, idén e helyett műkedvelői színielőadást rendezett. A darab, melyben a kör műkedvelői gárdája debütált, Herceg Ferencnek „A dolovai nábob leánya" c. színműve erős színjátszó képességet igénylő dráma, mely hivatásos színészeket is alapos próbára tesz. Annál inkább elismerést érdemel a szereplők buzgalma és fáradsága, mellyel szerepüket — mind a hányan — jól betanulták s olyan előadást produkáltak, melyet a színházat szomb it este egészen megtöltő közönség élvezettel nézhetett végig. A női főszerepben (Jób Vilma) Ress Margit gondos ós átérzett alakítást produkált, Tarján Gida nehéz szerepével pedig Zsilavy Sándor sikerrel birkózott meg. Nagy szerepeket játszottak még Molnár Kálmán (Szentirmay kapitány), kinek játéka sok átgondoltságról tanúskodott, Wolmutli Lajos, kinek Bilitzky kadétja szeretetreméltó, ötletes alakítás volt, Kis Lajos, ki Merlie báró jellemét helyesen fogta fel és játszotta meg, továbbá Pozsgay Terus, Siittő Kálmán, Pickel Emilia és a Lóránt hadnagy szerepében ügyeskedő Horváth Lajos. Igen jó epizódfigurákat mutattak be Balogh Miklós és Adám József. Az előadás, melyen az Esterházy grófi pár is elejétől végig jelen volt, gördülékenyen folyt le, a szereplőket minden felvonás után zajosan megtapsolták. Az előadást vasárnap félhelyárakkal megismételték, — A közgazdasági bank közgyűlése. A Pápai Közgazdasági Bank r. t. Harmos Zoltán ügyvezető igazgató elnöklete alatt f. hó 14-én tartotta meg intézeti helyiségében, a részvényesek élénk érdeklődése mellett első évi rendes közgyűlését. A zajos éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó után, a közgyűlés a jegyzőkönyv vezetésével dr. Hirsch Vilmost, az intézet jogtanácsosát, hitelesítésével pedig Ki*Tivadart és Koréin Ernőt bízta meg. Az előterjesztett igazgatósági jelentésből és a zárszámadás adataiból a közgyűlés meggyőződött, hogy az intézet a vezetők éber gondossága mellett a kezdet nehézségeivel ós az idők kedvezőtlen viszonyaival is sikeresen meg tudott küzdeni. A zárszámadás kellő leírások után 5589 kor. 39 fill. tiszta nyereséget eredményezett, mely összeget az 1909-ik évi nyeremény számlájára vitték át. Az igazgatóság jelentését és az ebben foglalt javaslatokat a köz gyűlés egész terjedelmükben magáévá tette, a zárszámadást helyesnek elfogadta és úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak a felmentvényt minden irányban megadta. Dr. Csoknyay János részvényes iudítványára az intézet vezetőségének és tiszti karának, az igazgatóság nak és felügy.-bizottságnak körüliekintő ós sikeres működésükért, különösen a felekkel szemben mindenkor tanúsított legmesszebbmenő előzékenységeért a közgyűlés jkönyvi köszönetet és elismerést szavazott. A részvényesek részéről megnyilvánult bizalmat Harmos Zoltán elnök köszönte meg, kijelentvén, hogy különösen a helyi ipar és kereskedelem fejlesztésére és támogatására törekszik a bank és hogy ebbeli törekvését megfelelő anyagi és erkölcsi áldozatkész éggel is fogja bizonyítani mindenkor, egyben biztosítván a közgyűlést, hogy fáradságot nem is merve, az intézet és részvényesek érdekeit mindenkor szem előtt fogják tartani úgy ő, mint vezetőtársai, hogy a jól megkezdett uton haladva, az intézetet, amely már eddig is számottevő köz gazdasági tényezővé küzdötte fel magát városunkban, az őt illető színvonalra emelje, virágzóvá és erőssé tegye. Ezután a választásokra kerülvén a sor, az igazgató tanácsban megüresedett négy tagsági állásra Manheim Ármin, Rosenfeld Samu, Sarudy György és Schlésinger Sándor választattak meg egyhangúlag, míg a felügyelő-bizottság eddigi tagjai: Breund Ferenc, Kalmár Károly, Lázár Ádám ós Br un Ármin három évre közfelkiáltással újból megválasztattak. Ezzel a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. — Az evang. leányegy.et holnap — va sárnap — esti hangversenye iránt felekezeti különbség nélkül nagy érdeklődés mutatkozik. A jegyek jórésze már napokkal ezelőtt elkelt. Az est felolvasója — mint már jeleztük — Kapi Béla körmendi ev. lelkész, lapunk kiváló munkatársa lesz, kinek etikai ós szociális irodalmi munkássága országszerte ismert és méltányolt. — Társasvacsora. A polgári kör folyó hó 21-én este 8 órakor csaladias jellegű társasvacsorát rendez saját helyiségében. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — Ehen halt a pénze mellett. Mult szombaton virradóra halva találták lakásán Merkó Lina 73 éves hajadon magánzónőt Minthogy a haláleset gyanús volt a házbelieknek, az esetet följelentették a rendőrségnek, honnét a rendőrfogalmazóval dr. Steiner főorvos és dr. Weltner v. orvos a helyszínén megjelentek s a zárt lakást felnyitották. Alacsony kis zugban összezsúfolt sok ócska bútor, ruhanemüek, edények ós párnák szanaszét heverve, piszok s iszonyú bűzben keresték meg a vén leány hulláját, melyet egy zugban a földön teljesen mezítelenen csontvázzá lesoványodva találtak. Az orvosok konstatálták, hogy a vén leány éhen halt meg, dacára, hogy több ezer korona pénze volt. Megállapíttatott, hogy két óv alatt összesen 130 forintot fordította megélhetésre, miből lakásra 60 forintot fizetett el. Nem csoda tehát, ha évi 35 forintból éhen halt. — Disztagság. A páp i izr. iparosok gyámolító egylete a f. évi február hó 13-án tartott választmányi ülésében Bőhm Samu egyleti elnök indít/ányára Hajnóczky Bélát, a pápai ipartestület érdemes elnökét, felebaráti és hazafias erényei és különösen a városi iparügyek terén szerzett bokros érdemei elismerésééül egyhangú lelkesedéssel az egylet dísztagjává választotta. — Himen. Régner Pál szobafestő, ipirososztályunk művészi tehetségekkel megáldott ambiciózus tagja, vasárnap délelőtt vezette oltárhoz a plébánia-templomban Grósz Mária úrhölgyet, Grósz Ede helybeli tekintélyes molnármester leányát. Az esküvőn tanuk voltak Mészáros Károly polgármester éa Bottka Jenő. — Az izr. nőegylet március 7 iki báljának rendezősége az érdeklődő közönség számos kérdésére való tekintettel közzé teszi, hogy a délután 3 órakor kezdődő gyermek-ünnepélyen 4 —12 éves gyermekek vehetnek részt, akik belépéskor díjmentesen kapják meg zászlóikat. A délutáni gyermekünnepélyre álarcosokat nem bocsátanak be. Az esti jelmezes táncestély 8 és fél órakor kezdődik. A jelmezben megjelenő hölgyek és urak helyesen teszik, ha az egyesületi elnöknél előre megváltják jegyeiket, hogy akadálytalan bevonulásaikat biztosítsák. A jelmezben való megjelenés nem kötelező. — Gazdasági előadások. A Pápai Kertészeti Egyesület által rendezett felolvasások sorozatában a múlt vasárnap Kodoíányi Árpád földmíves iskolai főkertész, a Győry István-féle szeszfőzőt ismertette, melyet a toll níval^ \rfl minisztérium kisgazdákuak készséggel bocsát ingyenesen rendelkezésre. Utána Váry József földmíves iskolai gyakornok mutatta be részletes ismertetés keretében a kincstári méntelepek hiresebb állatait, s egyes magán tenyésztők nagyobb nevezetességű lovait. Az ismertetést jól sikerült vetített képek tették vonzóbbá a szép számban megjelent közönség előtt. Az előadások végeztével Tar Gyula, a kertészeti egyesület alelnöke tolmácsolta a hallgatóság köszönetét a buzgó előadóknak. —• Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és ipari kamara f. hó 14-én rendes közgyűlést tartott Meller Ignác alelnök vezetése mellett. A napirenden levő adóreform ügyében bejelentette az elnökség, hogy a megindított mozgalom nem járt azzal az eredménnyel, melyet méltán reméltek volna. A legnagyobb sérelmeket a miniszter nem hajlandó orvosolni. Ezért a kamarák kívánságaikat ujabb tiz pontba foglalva beterjesztették a képviselőházhoz. Egyben a győri elnökség felkérte Hlatky-Schlichter Lajos és Szabó István orsz. képviselőket a memorandum támogatására. — A kamara választásretormjáról készített országos tervezetet elvileg helyesli a kamara. A kamara ez idei költségelőirányzatát jóváhagyta a miniszter s így a kamarai illeték 6%-ot tudomásul vették. Az ipartörvény tervezet kérdésében a kamara a kerületi ipartestületek bevonásával nagybecsű tanulmányt dolgozott ki. A kamarai ankét két napon át tárgyalta e memorandumot s némi módosíttással azt elfogadta. Az országos értekezletre, mely március 16-án kezdődik, a kamara Hlatky-Schlichter Lajos országgyűlési képviselőt és Szendröi Mór titkárt küldte ki. Ezután az állandó bizottságokat alakították meg. —• A gyűlésen városunkból Krausz József N. és Billitz Ferenc vettek részt. — Kedélyes-est. A szervezett munkások múlt vasárnap este a Munkás-Otthon helyiségeiben rendkívül sikerült kedélyes-estét rendeztek szavalatokkal, monológokkal, dialóggal, kupiéval ós egy kis színdarab előadásával. Az estélyen oly sokan voltak jelen, hogy alig lehetett mozogni a termekben, és ez a nagy közönség élvezettel hallgatta végig a műsort, amelynek előadói egyenként és összesen csak dicséretet érdemelnek. Szavaltak: Danis Mihály, Makkai Kálmán, Csizmadia Lajos, Balogh Lajos, Bagladi István, Nagy Gizella^ Kiss Antal; monológot adtak elő : Kozma György, Reizinger Pál, Viczai János, — dialógot: Fülöp Anna és Kovárczi Géza; kupiét énekelt: Baranyai Pál; a szin-