Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-02-06 / 6. szám

— Előléptetés a postánál. Mayer István, posta- és távírda főtisztet, a helybeli hivatal főnökét a kereskedelmi miniszter posta- és távírda­felügyelővé nevezte ki. E jól megérdemlett ki­nevezés örömet kelt nemcsak a pápai postahiva­tal körében, melynek tagjai jóindulatu elöljáró­jukat tiszteli az új felügyelőben, de rokonszen­vesen fogadja közönség is, mellyel szemben Mayer postafőnök egész hivatali működése norán nagy előzékenységet tanúsít. Iparkodik a kincs­tár és a közönség minden érdekét összeegyeztetni s hisszük, hogy ebbeli fáradsága nem lesz siker nélkül való. — Az előléptetett magasabbrangu postahitratalnokok sorában örömmel láttunk még két pápai vonatkozású nevet. Battenberg Lajos felügyelő, kit rokoni kötelék füz Pápához, posta és távirdatanáosos lett, Erdélyi Zoltánt a kitűnő költőt, nekünk hívséges mukatársunkat pedig titkárrá nevezte ki a miniszter. — Halálozások. A Szent- Ferencrendíek zárdája egy igen szerény, igen derék tagjával meg­fogyatkozott. Götz Szolán, Szent-Ferencrendi áldozár január hó 29-én 77 éves korában elhunyt. A megboldogult évek során át működött Pápán s a híveket, kit annyiszor részesített lelki vigasz­ban. mintegy őszinte gyászba borította halála. E gyász kifejezése volt az az impozáns halotti menet is, mely vasárnap délután utolsó útjára elkísérte a derék Szolán barátot. Részvéttel vettünk hírt arról a súlyos csapásról, mely Wittmann Ignác téglagyárost érte édes anyjának özv. Wittmann Dávidnénak 77 éves korában Győrött történt elhunytával. A megboldogultat öt gyermeke B nagyszámú rokonsága gyászolja. Temetése január 31-én ment végbe. Nem mindennapi írói tehetséggel megáldott úrinő halála hire érkezett hozzánk. Szentgyörgyi Vilma, Szentgyörgyi Sándor pápai egyházi kar­nagy édes testvére — mint részvéttel értesülünk — e hó 3 án Győrött 39 éves korában meghalt. Az elhunyt tartós, sályos betegsége ellenére nagy előszeretettel és szép sikerrel foglalkozott az irodalommal, különösen a belletrisztika és poézis terén. Állandó munkatársa volt több vidéki lapnak. — Áthelyezés. Vármegyénk alispánja, dr. -Bottka István t. b. aljegyző, közigazgatási gyakornokot szolgálattételre a pápai járási fő ­szolgabírói hivatalhoz helyezte át. Dr. Bottka f. hó 3-án hivatalát el is foglalta. — Torna-ünnepély. A főgimn. ifjúság holnap d. u. fél 3 órakor megtartandó torna­iinnepélye iránt élénk érdeklőiés mutatkozik a közönség körében. Nem csoda. Hisz az a dicső­ség, mit ifjuságunk az országos és kerületi versenyeken eddig aratott, nemcsak az ifjúság s az iskola, de a város dicsőgégére is szolgált, Pápa hírnevét is öregbítette. Amidőn most új versenyre készül ifjuságunk, siet közönségünk, hogy az úthoz szükséges íinanciák előteremtésé­ben az ifjúságnak segítségére legyen. — Kendergyár, mely Pápán sem rész vény­társulati, sem szövetkezeti alapon nem tudott létesülni, a legközelebbi jövőben létesül. — Szekszárdon, hol a Szegedi Kenderfonógyár e tekintetben a várossal és érdekeltekkel teljes megállapodásra jutott. Ugyanez a szegedi gyár tárgy; lt Pápán is, de itt eredményre nem jutott. Itt inkább szövetkezni akartak, de ez is csak az akaratnál maradt. — A szabászati vizsga Bálint Menyhért budapesti technologai szaktanár jelenlétében múlt pénteken este volt az ovoda helyiségében, vasár­nap délután pedig Hajnóczky Béla elnök veze­tése mellett az ipartestület küldöttei előtt vizs­gáztak a tanfolyam résztvevői. A vizsga igen jól sikerült, amiért feltétlen elismerés illeti meg a tanfolyam szakavatott oktatóját, Németh László szabász-tanítót. Eredményes fáradozását a tan­folyam hallgatói nevében Becsey Ferenc szabó­mester köszönte meg szép szavakban, s emlékül ezüst-fogantyus ébenfa botot nyújtott át neki. Vasárnap este a Hindler-féle vendéglőben közös vacsora volt a szaktanító tiszteletére. — A Petőfi-Jókai szoborra ujabbau a zilahi református kollégium növendékei 5 koro­nát, az alsóksarkadi ref. egyház pedig 2 korona adományt küldtek. — A népkonyha-bizottság folyó hó 2-án tartott ülésében sajnálattal vették tudomásul, hogy dr. Sült József Pápáról távozása miatt a titkári állásról lemondott. Buzgó működéséért neki köszönetet szavaztak s helyébe Göbel Károly jb. joggyakornokot választották meg. — Örvendő tudomásul vették, hogy a v. nőegylet a népkonyha számára egy házat vásárolt, ennek átalakítási munkálatai miatt a népkonyha a nyári hónapokban idén szünetelni fog. A bizott­ság tagjai sorába választotta Szijjártó Gyulánét, ki a népkonyha megnyílta óta az éléskamra felügyeletét ellátni szíveskedett. Köszönetet sza­vaztak a népkonyhára ujabban befolyt következő adományokért: Gróf Esterházy Pál 5 öl tűzifa, Billitz Ferenc 1/ 2 öl tűzifa, Kalkstein György tábornok (Romitlen) 2 drb. szarvas, Walla Géza (Nóráp) 12 zsák burgonya, Gindele Géza (Szalmavár) 20 korona. — Á héten a népkony­hán a következő hölgyek gyakorolnak felügye­letet : hétfőn: Novitzky Pálné, Nagy Károlyné ; kedden: Pethő Józsefné, özv. Obermayer Jó­zsefné; szerdán: Lic. Rácz Kálmánné, Pentz Anna; csütörtökön: Révész Arnoldné, Siposs Józsefné ; pénteken: Süttö Kálmánné, Resch Margit; szombaton: özv. Szenthe Jánosné, Szilágyi Józsefné; vasárnap: ifj. Schlesinger Sándorné, Schwartz Vilmosné. x Az igazi tavasz. Még néhány hét és a föld fölszabadul a tél bilincsei alul. Vajha a beteg szervezet is megujodhatnék, miként a természet a tavasz által ! Balga ember, ki ha beteg, lemond a megújhodás, a gyógyulás reményéről. Ez első sorban azokra vonatkozik, akik bármilyen ideg­betegségben vagy ezekből eredő bajokban szenved­nek. A reménységnek, a bizalomnak és a gyógyu lásnak biztos módját tárja fel a szenvedő emberek előtt az „Értekezés a Villamos Gyógymódról" cimü rendkívül érdekes könyv, melyet ingyen és bér­mentve, zárt borítékban küld meg bárkinek az Elektro Vitalizer Orvosi Rendelő-Intézet Budapest, IV., Károly-körút 2., félemelet 50., ha lapunkra való hivatkozással azt egy levelezőlapon kéri. — Nagy farsangi előadás lesz február 25-én a ref. leánynevelő-intézetben, melynek érdekes műsorát jövő számunkban közöljük. — Az ev. énekkar bálja. Az ev. énekkar báljainak megállapodott jó.hírneve vasárnap este ismét szép számi: közönséget vonzott a Jókai­kör termébe. A megjelentek idén sem osalatkoz­tak : kitűnően sikerült hangversenyben és mulat­ságban volt részük. A hangversenyről szólva, első sorban magáról az énekkarról kell meg­emlékeznünk, amely háromszori szereplésével fáradhatatlan vezetője Nagy Pál tanító dirigálása mellett olyat produkált, hogy a fokozottabb igényeket támasztók kívánalmait is teljes mérték­ben kielégíthette. Alapos készültségük különösen az utolsó számnál tünt ki, amikor egy nehéz koncepciója műdalt adtak elő a legcsekélyebb disszonáncia nélkül. A leáuyénekkar, amelynek szakavatott vezetője Szutter Dániel tanító volt, szintén nagy tetszést aratott csinosan előadott dalaival. Á szavalók közül különösen Béldi Zoltán tünt ki Csengey Gondviselés cimű költe­ményének elszavalásával, csengő organumával gyönyörűen kifejezésre juttatván a költeményben rejlő mély érzelmeket. A női szavalók: Dezső Mariska kedves pajzáüságával, Németh Juliska helyesen alkalmazott komolyságával értek el szép sikert, Piri Lajos pedig a Tót táncmester cimü monolog igazi komikai vénára valló elő­adásával kacagtatta meg a közönséget. A hálás publikum minden egyes szereplőt meleg elisme­résének jeleivel halmozott el. — A táno mulatság maga pezsgő hangulatban folyt le. A táncosok mindig többen lettek, úgy hogy éjfél felé már alig lehetett mozogni a teremben, sőt a későn ébredő álmos téli hajnal is gyönyörködhetett még kitartó táncosokban. A mulatságnak anyagi­lag is szép sikere lett. - Az anyakönyvi hivatalban lejátszódott egy jelenetről emlékszik meg egyik laptársunk. Fenntartással közölt hire vaskos tévedésen ala­pul. A jelenetnek magunk is szem- és fiil tanúi voltunk, s így folyt le: A felek vonakodtak a jegyzőkönyvet aláirni, mireaz anyakönyvvezető, Lamperth Lajos h. polgármester így szólt: „Nagyon csudálom ezt az eljárásukat, ez intelli­gens városba éppen nem való s ilyent hosszú gyakorlatom alatt egyszer se tapasztaltam, egyébként cselekedjenek, ahogy jónak látják ! u S a felek cselekedtek, rthogy jónak látták : az anyakönyvet, aláírták. A házassági tanúsítvány kiadásáról vagy ki nem adásáról egyetlen szó sem esett, az csak laptársunk alkalmi tudósítójának x Az epilepszia (nyavalyatörés) gyógyí­tása. A világ legkiválóbb orvosai szüntelenül fára­doznak és kutatnak újabb és újabb gyógymódok után az emberiségre súlyos átokként nehezedő betegségek ellen. E betegségek talán legborzal­masabbika az epilepszia. E bajban szenvedőknek vigaszul szolgá'hat, azon értesülésünk, mely szerint egy magyar orvos e betegség ellen új és hatékony módszert, — amely már külföldön is elismerésben részesült, — alkalmaz gyógysikerrel. Eí orvos a Budapesten, Nagykorona-utca 18. sz. alatt lakó dr. Szabó B Sándor, ki készséggel nyújt felvilá­gosítást mindazoknak, kik gyógyító módszere segé­lyével e súlyos bajtól szabadulni óhajtanak. — liákos Lipót közkedvelt tánctanító a napokban nyitotta meg tánciskoláját a tanuló­ifjúság részére a Jókai kör helyiségében. Az ifjúság már eddig is szép számban iratkozott be a tanfolyamra, ami bizonyítéka annak, hogy Rákos Lipót helyes tanítási rendszere kellő méltánylásra talál. Jelentkezések a tanfolyamra még mindig elfogadtatnak. — Jó zongorázó a tánciskolába felvétetik. — A ref. énekegylet f. hó 21-én, far­sang vasárnapján fogja megtartani szokásos farsangi táncmulatságát a GrifFoen. A meghívót jövő számunkban közölni fogjuk. S^öpferfó dnyéX tejük hatását csak növelik és gazdagítják a SGOTT-féle Emulsio használat által. Kimerültség megszűnik, s a csecsemő rózsásabbá, vidá­mabbá és pajzánabbá válik, mint valaha volt. Az anyaságnak bármely válságos percében, a SCOTT-féle Emuisió erőt kölcsönöz, bátorít, s emellett az Eiauisió vásár- kellemes izü és könnyen emészt­lásánál a SCOTT­féle módszer véd- hetO. j e gyót — a halászt . kérjük egye- Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. lembe venni. Kapható minden gyógytárban. — Felülfizetés. Az alsóvárosi olvasókör f. hó 10-én tartott mulatságán felülfizettek : Besen­bach Károly 20 K, dr. Kőrös Endre, Peidl Fe­renc, Gráf Ödön, Németh József főpincér, Győri Gyula, Matus György 2-—2 K, dr. GyŐrke Sán­dor 1-80 K, Hanauer Zoltáu, Fuchs Sándor L 60 —1-60 K, dr. Lakos Béla, Kreutz János, Lamperth Lajos, Rotkovics István 120—120 K, SzaUi Jó­zsef, Szalisznyó Sándor, Szeleczky Ferenc, Blum M. Mihály, Eőrv István, Jasenszky Nándor, Fejes Zsigmond és Hokhold Ferenc 1 —l K, Gedey József és Torony Dezső 80—80 f, Jezer­merszky Ferenc, Balogh Mihály, Pados Ferenc, Kunt Mihály és Bauer Ferenc 40—40 f, Csajtai Dániel, Gyimóthy Ferenc, Gyenge József, Tóth Mihály, Kutasi Gyula, Tóth György, Kis Gyula, Tóth Károly, Kovácsics József, Molnár Péter, A. vidék legrégibb és legnagyobb cipöüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, K.OSSUth LajOS Utca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-beru hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni, és Beteg szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit

Next

/
Thumbnails
Contents