Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-12-18 / 51. szám
nem. mozdultak meg, úgy lesz tán annyi bátorsága, hogy tudomásukra fogja hozni, miszerint a városok csak oly országgyűlési képviselőket küldhetnek jövőben a parlamenlbe, akik a haza gazdasági függetlenségét s vele az állampolgárok jólétét, boldogulását irják nemcsak zászlajukra, hanem szivükben is e szerint cselekesznek. Hogy pedig a polgármesterek erélyesen járhassanak el, ahhoz közgyűlési utasítás kell, hogy az egész város képviseletében emelhessék fel szavukat országgyűlési képviselőjük előtt. Ha így járnak el, nincs kormány, nincs hatalom, amely a városok jogos követelése elöl ki tudna térni, mert 150—160 városi országgyűlési képviselővel találná magát szemben a kormány, ami a jelen parlamenti viszonyok között kormányt buktató többség. A városok, ha megkezdték jogos kívánságaik kivivását, ne elégedjenek meg szónoklatokkal, bankettekkel, felterjesztésekkel, hanem döngessék minden megengedett eszközzel a bástyákat s megvagyok győződve, hogy a harc nem lesz eredménytelen. Az országgyűlési képviselőknek szórványos fellépésére, kérelmére a kormány a füle gombját sem mozdítja meg, tehát együttes fellépésre van szükség, még pedig oly céllal, hogy ha nem teljesíti a városok jogos követelését, akkor tőlük a kormány ne várjon támogatást, hanem alakítsák meg a városi gazdasági pártot s nem lesz oly város, mely ne támogatná testestől lelkestől azt a képviselő jelöltet, ki a városok közös ügyét, azok felvirágoztatását teszi program mjává. A városi párt törekvése, ha szükség mutatkoznék annak megalakítására, az országos érdekekkel éppen nem ellenkeznék, mert a közjogi gravamenek helyett a folytonos fejlődést tartaná szeme előtt, s iparkodnék mindazt megvalósítani, ami gazdaggá, s naggyá tehetné a városokat. Ennek pedig módja az, hogy minden olyan terhet, melyet ellenszolgáltatás nélkül hordoznak, levesznek vállainkról vagy érte teljes kárpótlást nyújtanak, másodszor elősegítik öntudatos ipar és kereskedelmi politikával az ipar és kereskedésnek megerősödését, ha az megtörténik, úgy maga után vonja a mezőgazdaságnak nagymérvű fellendülését, mert a mezőgazdaság itthon dolgoztathatja fel nyers terményeit s a munkabérek mind bent az országban maradnak, ami az áruk értékének 50—60 ü/©-át tesz iIly eljárás mellett a kivándorlásra vonatkozó tiltó törvényeket mind skartba lehet tenni, mert ha van kereset, van munka : nemcsak, hogy munkásaink ki nem mennek, hanem seregesen tódulnak vissza. Az ipar, kereskedelem, mezőgazdaság felvirágzása maga után vonja a városok anyagi gyarapodását s igyekeznek mindazon szükséges intézmények kiépítésére, melyek nélkül modern város el nem lehet. A tudomány, a művészet fejlesztése csak gazdag államoktól várható, de egyúttal ez is képezi emeltyűjét a vagyonosodásnak. Tehát törekedjünk mindnyájan arra, hogy elérhessük a jólét azt a fokát, honnét kiindulhat, az ismeretek utáni nemes versenyzés. A városok iparkodtak is a múltban a tudomány, az ismeretek terjesztésére számtalan intézet és intézmény felállításával, ma azonban ebbeli törekvésüknek szárnyát szegi a szegénység. Ki kell tehát ragadni közérdekből a városokat nyomorukból, el kell útjukból gördíteni mindazokat az akadályokat, amely őket nagy nemzeti hivatásukban gátolja. De ehhez az országgyűlési képviselőknek együttes fellépése kell. Ebben van a helyzet kulcsa. Csoknyay Károly. A nép művészete. Egyre keressük a magyar művészeti stílust. A nagy zenetudósok keresik a magyar motívumokat, az építészek is folytonosan stilizálják az építészeti vonalakat és keresik azt, amivel megteremthetnék középületeinknek, iskoláinknak és templomainknak határozott nemzeti jellegét — de ez még eddig nem sikerűit. Találtunk ugyan egynehány ékítményt, levél-, füzér-alakokat, amelyekről úgy érezzük, hogy magyarosak, de ezeket monumentális alkotásokra átvinni még nem si'cerűlt, példa reá iparművészeti múzeumunk,ez a rikító, groteszk p ilóta. Kis méretekben azonban már gyönyörű megnyilatkozásait tapasztalhatjuk annak, hogy népünk lelkében s/.inte ösztönszerűen jelentkeztek, fantáziájában megelevenedtek bizonyos díszítési alakulatok, vonalölelkezések, amelyek gyönyörűen érvényesülnek a szöveten, selymen és egyéb anyagokon. Jól ismerik olvasóink a kalotaszegi varrottast, ezt az eminens népművészetet, amely megboldogult József főhercegünk és Gyarmathy Zsigáné fáradhatlan terjesztő munkássága folytán — mondhatjuk — világhírre tett szert. Nyári barangolásaim alkalmával az északkeleti Kárpátok által övezett Máramarosszigeten láttam a népművészet hasonló gyönyörű stílszerű megnyilatkozásait az ottani szövő- és házi ipar-iskolának műhelyeiben. Csupa erodeti, még sehol sem alkalmazott stílus ez, színpompás tónusokban átvive a szőnyegre, selyemre, vászonra, batisztra és csipkére; himzés-minták, amelyeknek minden vonala egy sajátos, nemzedékről nemzedékre fejlődött díszítő ízlés és fantázia alkotása. Rutén parasztlányok a munkásai azoknak a mármarosi műhelyeknek; — a rutén népnek gyermekei, akiknek ősei szívvel és lélekkel sorakoztak II. Rákóczi Ferenc zászlaja alá, akik együtt járták nemzetünkkel a szenvedések golgotáját. Produktumaiknak legfőbb előnye bámulatos tartósságuk. Az anyag tisztasága, a gyapjú hamisítatlan állapotban való feldolgozása felett egy hatalmas erkölcsi testület élén Balogh Mihály volt orsz. képviselő, püspöki külhelynök őrködik és az ő ellenőrző működése garancia arra nézve, hogy minden, ami a műhelyből forgalomba kerül: becsületes, értékes anyagból való munka. A szőnyegeken és hímzéseken alkalmazott speciális népmotivumokat, a huszt-közi, dolhai és egyéb mármarosi ékítmény-stílusokat Faragó, az iparművészeti iskola hírneves tanára és a már elhunyt Horthy Pál festőművész foglalták össze egységes dekoratív mintákká, és a rutén leányok bámulatos kézügyessége ezeket szövi tarka fonalakból harmonikus egésszé. A mármarosi műhelyben látottakat azóta mindig szerettem volna városunknak is bemutatni és utánjárásom folytán ez sikerűit is. Néhány nap múlva Krausz és Koréin helybeli kiváló cégünk helyiségeiben meggyőzödhetik a közönség arról, hogy túlzás volt-e az, amit e sorokban irtam. Hcrz D. ivid j iparisk. igazgató. fzedni körútján, három-négy napig is megmaradt. Ugy élt al emberek közepett, mint az erdő vadja ; nem ismert senkit, nem szeretett senkit 8 a parasztokban sem keltett fel egyéb érzést, mint a közönyös megvetés egy nemét. Idők folytán a „Harang" csúfnévvel illették, mert a két facövek közt úgy himbálózott, mint a harang a haranglábon Egyizben két napig egy falatot sem evett. Senki sem adott neki semmit. Végre is annyira megunták, hogy hallani sem akartak felőle. A parasztok, mikor kapujuk előtt állva, közeledni látták, már messziről rákiáltottak : — Nem mégy innen, te fickó ! Hisz csak tegnapelőtt adtam egy darab keoyeret! Megfordúlt, hogy azokhoz menjen, kiket jóakaróinak hitt, s a szomszéd házban kopogtatott, ahol ugyanúgy fogadták. Az asszonyok a kapuból átkiabáltak egy másnak : — Csak nem tarthatjuk jól egész éven keresztül ezt a naplopót ! Begyalogolta Saint-Hilairet, Varvillet, Les Billettest, anélkül, hogy egy centimet, vagy csak egy darabka száraz kenyérhéjat is kapott volna . Már csak Tournollesban reménykedett, de hogy eljusson odáig, két mérföldnyi utat kellett meg tennie az országúton, pedig a kimerüléstől csaknem összeesett. December volt; a mezőkön hideg szél nyargalászott s keservesen sipolt a tar faágak közt. Sötét, alacsonyan járó fellegek kergetőztek az égen, távoli, ismeretlen cél felé űzvén egymást. A nyomorék csak lassan jutott előbbre, kínos eíő feszítéssel rakosgatván egymás elé támasza't B időközönkint leguggolva megmaradt, csonka lábára. Néha-néha leült az árok szélére s néhány percig pihent. Az éhség kétségbeeséssel töltötte el zavart lelkét. Csak egyetlen gondolata volt : enni ! De nem tudott rá módot, hogy élelmet szerezzen. Három óra hosszat kínlódott így a hosszú úton ; aztán, mikor meglátta a fák közt a falu házait, meggyorsította mozdulatait. Az első paraszt, akivel találkozott s akitől alamizsnát kórt, így válaszolt: — No lám, hát megint itt vagy, vén gézengúz ! Hát már csak nem tudunk tőled sohasem megszabadulni ? És Harang tovább ment. Minden ajtónál ráförmedtek, minden ajtótól ehizték anélkül, hogy adtak volna neki valamit. Azután sorra vette a tanyákat, keresztülvonszolván magát az esőtol feláztatott talajon, annira elgyengülve, hogy már-már alig birta felemelni mankóit. Mindenünnen elűzték. Egyike volt ama hideg és szomoru napoknak, mikor a szivek bezárulnak, az elmék ingerlékenyek, a lélek szomoru s mikoz kéz sem adakozásra, sem mások segítésére ki nem nyilik. Mikor már végig látogatta az összes ismerős házakat, összesett egy árokba, mely Chiquet mester udvarát határolta. Sokáig mozdulatlanul hevert így, az éhségtől gyötörve, de képtelenül arra, hogy végtelen nyomorúságát mérlegelni tudja. Várt, várt, ő maga sem tudta mit, azzal az üres várakozással, mely állandóan bennünk lakozik. Várta az udvar szélén, a jeges szél korbácsütései alatt a titokzatos segítséget, melyet az ember az égtől vagy az emberektől mindig vár, anélkül, hogy kérdezné magától, mikép, miért vagy kinek utján fog érkezni. Egy csapat fekete tyúk haladt el mellette, táplálékát keresvén a földben, mely az Összes élőlényeket táplálja. Egy-egy pillanatra megálltak, osőrükkel felkaptak egy buzaszemet vagy egy láthatatlan rovart, aztán lassan és biztosan folytatták felfedező utjokat. Harang fásultan, közönbösen nézte őket, CSERMÁK GUSZTÁV * mű-ruhafestő, vegyi ruhatisztító, fehérnemüek és függönyök gőzinosó-iutézete Pápán, Fő-utca, Kis Tivadar úr könyvkereskedése mellett. Elfogadok uri és női ruhákat műfestésre minta után is, bármilyen szinben.
