Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-10-30 / 44. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DK. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Nálunk, — máshol. Nálunk a balassagyarmati Baintnerek, a palicsi Winklerek, a tószegi Tószeghyek maholnap annyian lesznek, mint csillag az égen és tengerparton a föveny, nálunk nem is jön maholnap emberszámba, akit nagyságos úrnak nem titulálnak, nálunk a hivatalnoki gőg egyenruha • nélkül is olyan magasságra emelkedett, hogy az egyenruhás osztrák sógor irigykedve tekint át a határon, máshol pedig az új miniszterelnök, mikor az új kormány élén először van kihallgatáson a királynál, kijelenti, hogy csak abban az esetben hajlandó a kormány élén maradni, ha a miniszterek nem viselnek egyenruhát és nem tartoznak magukat kegyelmes uraknak címeztetni, máshol az új kormány első törvényjavasla az lesz, amely a címeket, rangokat, nemességet országszerte megszünteti. S a király, a dán királyról van szó, ebbe készséggel beleegyezését adja, minthogy a nemességek, báróságok, excellenciás cimek nem is a királyok adományozó kedvén, hanem az emberek gyarlóságán, hiúságán alapulnak. Máshol ez változik, nálunk marad minden a régiben. Sőt inkább visszafelé megyünk, mint előre. „Ártatlan" ember. A Hima Sámuel esete feletti érthető felháborodásban ezt harsogják állandóan az ember fülébe, hogy hallatlan dolog egy „ártatlan" embert ily brutális módon megkínozni. Azt senki sem mondja, hogy az a brutalitás ép ily hallatlan s ép ily mértékben elitélendő volna, ha ezúttal nem kivételesen ártatlan emberrel, hanem — mint sajnos, annyiszor máskor — most is csak bűnössel szemben követték volna el. Ha az a szegény postaszolga elkövette volna a bűnt, amivel a rendőrség gyanúsította, akkor a rendőrség részéről ép oly minősíthetlen bitangság lett volna vele szemben a spanyol inkvizíció eszközeit alkalmazni, mint volt a jelen esetben. Ne az „ártatlan"-t tessék tehát hangsúlyozni, hanem az embert, mihelyt ember valaki, emberi bánásmódra van igénye, akár bűnös, akár bűntelen. Sőt az, aki az ember címre méltán igényt tart, — még az állattal szemben is kíméletesebb, mint voltak a detektívek embertársukkal szemben. Az állatokról nem is szólok. Azok még sohasem aljasodtak le ennyire emberi színvonalúra sem állattársaikkal, sem emberekkel szemben. A „vadállatias* kegyetlenség elcsépelt, tartalmatlan frázis, az állat gyilkol, de raffinementtel kínozni csak az emberek tudnak, a pesti főkapitány emberei. Halottak napja. Nincsen általánosan dogmatételbe foglalva és mégis közös ünnepe az egész emberiségnek. Ha külsőleg nem is, bensejében gyászünnepet ül e napon mindenki. Az a bús, komor s néma hangulat, mely e napot áthatja, - mélán bánatossá, elégikusan zárkózottá változtatja kedélyünket. Kinek is lehetne derült a kedve, mikor a begombolódzott hideg rideg emberhez hasonlóan fázós maga a természet is ? Ami lesir ott a temetőt látogatók búsongó arcairól, arról beszél maga a nagy természet is: temetésről, veszteségről, mulandóságról. Sudár jegenyékről, apró-cseprő cserjékről rezegvezörögve szállingózik le sárgult lomb a nyirkos, nedves földre, kisérve hulló ködcseppektöl, mintha csak megkönnyezni akarnák az elválást, az elmúlást. A mi arcunkon is lepereg egy-egy köny: hisz temettünk s temetni fogunk, előbb-utóbb mi is el-elszakadunk egymástól, elhervadunk s megpihenünk — mint a falevél — az anyaföld csendes kebelén. Halottak napja! Bús, komor ősznek komoly intelmeket osztogató apotheozisa. Szépnek nem szép, — szép a piros rózsás pünkösd aranyos virág-füzérével, — de méltóságos, mint a sötét gyászt öltött özvegy, ki szive fájdalmával lelkünk mélyéig megindít s meghat. Halottak napja előtt elnémul a világ vásári zaja, alacsony küzdelmek harci lármája. A gyász még tud megilletni, parancsolóiag hatni, kösziveket is megindítani s hamisítatlan meleg részvétet kelteni a hideg kebelekben. A még zöldelö gályákból, későn ébredt rózsákból font koszorúkat, mint a felejthetlen kegyelet drága emlékj egyeit szent áhítattal s tiszteletteljesen szemléljük; az örök világosságra emlékeztető apró mécsesek százezrei világias érzelmeinket mérföldekre száműzik. Nincs e napon helye gúnynak, tréfának. Aki a szent kegyeletet sérti, elvetemült lélek s nem érdemel jobbat durva mellöztetésnél, megvetésnél. Sirok között járni, kedves múlt idők emlékei felett merengeni, jövö elmulásunk gondolatában elmerülve magunkba szállni, a véges létnek és a végtelen örökkévalóságnak gyarló emberi értelmünkkel kutatása és a hitben megnyugvás keresése: a lélek szükségletének kielégítése, az embernek a föld A „PAPAI HÍRL

AP" TARCAJA, Mikszáth kortes-kirándúlása. Irta: Pulszky Ferenc özvegye. Most, mikor hazánk nagy iróját, Mikszáthot ünnepeljük, kedvesen emlékezem vissza egy kirándúlásra, mikor először találkoztam Mikszáthtal. Légrády Károly fellépett képviseló'nek Gyomán. Eljött az uramhoz és kérte, kogy menjen vele Gyomára, mert ő oda megy programmbeszédet tartani és az uram is tartson mellette egy beszédet. Ő azt mondta : „Igen szivesen elmennék, de nekem Kolozsvárra kell mennem egy felolvasást tartani a rongyos egylet javára, már azt is hirdetik, hogy mikor jövök és így azt el nem hagyhatom. A feleségem is jön velem". Légrády azonban csak kapacitálgatta, végre úgy oldották meg, hogy megyünk Gyomára és onnan megyünk fel Kolozsvárra. Én különösen azért örültem, hogy elmegyünk, mert Légrády mondta, hogy Mikszáth is velünk jön és hogy így alkalmam lesz megismerkedni a szellemes iróval, aki azon időben szereplő képviselőkre oly találóan jellemző szatírával irta meg a Tisztelt Házból c. hamar népszerűvé lett cikksorozatot. A megbeszélt időben kimentünk a pályaudvarra, ott Légrády, Borostyám Nándor és több fiatal iró ember fogadott bennünket. Mikszáth még nem volt ott, vártuk, lestük. Légrády izgatott volt, hogy Mikszáth nem jön, lekésik ! Végre jó későn megérkezett. Kórusban kiáltottuk : „Itt van Mikszáth !" Ó mindjárt kezdett kapkodni a zsebéhez : „Júj, a szabad-jegyem nincs nálam, otthon felejtettem, márt azért vissza nem lehet menni". Légrády ragyogó arccal mondja: „Csakhogy te itt vagy, megyek neked jegyet váltani" és elrohant. Mikszáth meg azt mondja Én meg szaladok valamit enni, mert elaludtam, nem volt időm otthon reggelizni" és az étterem felé futott. Már csengettek beszállásra, Légrády futva jön, látja, hogy Mikszáth nincs ott. Ijedten kérdi: „Hát Mikszáth hol van?" „Az nincs itt". Nosza ahányan voltak, annyi felé szaladtak keresni Mikszáthot. Az étteremben, a perronon, a várótermekben minden zeget-zngot kikerestek, de Mikszáthot nem találják, Már harmadszor is csengetnek, a vonatvezető kiáltja: „Beszállni, beszállni"- Az uram azt mondja : „Mindhiába, be kell szállni, mert a vonat elszalad, az nem vár Mikszáthra". Beszálltunk igen rossz hangulatban, folyton azon tűnőd tünk, hogy hova lett, mi történt Mikszáthtalal, ki aggodalmasan, ki meg valami huncutságot látott a dologban. Az ón k. uram gyártotta az élceket. ö éppen nem vette tragikusan a dolgot. Mondogatta : „Ne féltsétek Mikszáthot, majd előjön az valahonnan. Meglássátok, hogy a kellő időben ott lesz", de Légrádyt igen bántotta, szótalan volt. Ilyen hangulatban érkeztünk Szolnokra 8 mikor a pályaudvarra berobogott a vonat, a perronon Mikszáth fogadott bennünket. Nagy volt az öröm, hogy mégis megkerült. Hogy jutott oda? Elmondta, hogy mikor reggelizett, bejött a vasúti portás és ledarálta egy vonat indúlását és hol áll meg mindenütt, az Ő fülét az ütötte meg, hogy „Szolnok". „Tyüh, hisz ez az én vonatom". A reggelijét otthagyta és kéri a jegyét, fizetni akar a jegyért, eközben megtalálja az elhagyottnak vélt szabadjegyét és azt is megtudta, hogy rossz vonatra ü t, Gyomára az utána jövő vonat megy. I-eg-szolidaJblí cég ! Remek szabású férfi-ruhákat tényleg- csak Vágó Dez s első pápai férfi-divattermében lehet kapni jutányos áron. Pápa, Főtér 19. sz. Telefon 18. sz.