Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-10-09 / 41. szám

a bizottságnak, hogy a jó izlés követelményeinek megfelel-e, továbbá, hogy új szinház építése esetén, ha nagyobb függöny válik szükségessé, nagyobb bér is fizetendő. § A patkány irtó ebek sorsa végleg eldőlt. A vármegyei törvényhatóság után a belügyminiszter is úgy döntött, hogy a patkányirtó ebek után nem lehet kedvezményes adót fizetni, fizetni kell bizony utánna 8 K-t. Az e tárgyban beadott felebbezést elutasító végzés a napokban jött -meg a városházára. § Hirdetmény. A legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1910. évi névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság folyó évi október hó 12-én délután 3 órakor tartja ülését. Értesítem az érdekelteket, hogy jogaik megvédése céljából az ülésen megjelenhetnek. Pápa, 1909. évi október hó T-én. Mészáros Károly polgármester. TARKA ROVAT. Aprólék. Mese. Volt egyszer egy Kemenes Gábor. Ez a Gábor egyszer csak elment a bálba és ott igen sokat táncolt a Simay Elzával. Ez az Elza volt a világon a legszebb elza. Gábor mindjárt a bál elején úgy érezte magát, mint aki tőrbe esett. Aztán, hogy jött a második négyes, Gáborral forgott a világ. Átment tehát az ivóterembe és miután rövid ideig ott busult, tiz pohár sört, négy spriccert és hat feketekávét fizetett ki. Ekkor végre megállt a világ, csakhogy most meg Gábor kezdett el forogni. Hétfőn reggelre vége lett a bálnak és mikor az Elzáék kapujában elváltak, ezt mondta a mama: — Legyen szerencsénk valamelyik nap Kemenes úr! Egy hét múlva Gábor virágokat vett és kocsit fogadott. Elzáék előtt megálltak. Gábornak a szobalány nyitott ajtót és bevezette a szalonba. — Rögtön szólok a nagyságos asszonynak, meg a kisasszonynak. Éppen dunctost kötöznek a konyhában. Gábor ezt gondolta: — Milyen jó dazdaasszony az aranyom ! ... Júúj! Isten segíts, mer' megszakad a szivem ! Gyönyörű kis rokokó Íróasztala volt Elzának. Rajta préselt bőrből irómappa. A mappán ott felejtve kis és nagy papirosok és mindegyiken tízszer, hússzor, ötvenszer, hetvenhétszer ez volt írva: Kemenes Gáborné. Kemenes Gáborné. Kemenes Gáborné. Meg megint: Kemenes Gáborné. Egyszer mágnásos aláírással, egyszer dült betűkkel: Kemenes Gáborné, még valami négyszer tükörirással is: énrobáG senemeK. Gábor megnyomta a frakkot a szive fölött: — Júj Te Isten ! De nagy jót tettél velem ! Most látom, hogy ez a kis Elza engem ... izé . . . Júj, a kis drága virágom már meg is próbálta, hogy majd hogyan írja alá, ha . . . izé . . . Aztán ne dideregjek örömömbe ? Mikor Elza bejött, Gábor le akart térdepelni. De most mégse térdepelt le, csak egy hét múlva. Akkor már a mama is tudta, miről van szó és a kezét a fejére tette. Pedig ez a Gábor egészen kinőtt, nagy, bajuszos fiatalember volt, mégis engedte. Ez nem mese. Király, költő és szépasszony ritkán* hall igaz beszédet, mint a régi példabeszéd mondja. Egy költőnek, aki kivétel volt ez alól, a barátja megsúgta, hogy némelyeknek igen fáj az, hogy ö másforma mer lenni, mint azok a némelyek és mivel azok nem tudtak úgy gondolni és képzelni mint ő, aki láthatatlan, megfoghatatlan szálakból szőtt össze kikutathatatlan élményeket, Isten tudja, hol szerzett tűszurásnyi benyomásokból egész történeteket kanyarított, hát ezért, mivel nem tudtak közel férkőzni a lelkéhez, fájt nekik, hogy a költő nem ereszkedik le a mindennapi munkához, ahol a szellem is napszámba van fogva. — Barátom, — mondotta ez a jóakarója, — hogy egészen Őszinte legyek, némelyek tégedet pályatévesztett exisztenciának tartanak. A költő így felelt: — Csak némelyeké Én biztosra vettem, hogy mindenki; költő el lehet készülve ilyesmire. Egyébiránt, kedves barátom, jegyezd meg, hogy minden rongyos bolygócsillag belekontárkodik az üstökös pályájába, mindenki rántani akar egyet rajta, mert sehogy sem fér a fejébe, hogy az üstökös a végtelenségből jön, és a végtelenségbe tér vissza. Csak egyszer kerüli meg ezt a hitvány napot, amelyik körül a szükkörü bolygók évről-évre folyton csavarognak. A kis kör irigyli az óriás hiperbolát, amelynek két végét nem látni a kör egyetlen pontjából sem; mert annak nincs vége ; a kör meg egy gyenge, gyává görbe, amelyik csak úgy tudja magát fenntartani, ha újra meg újra visszatér 'önmagába. Az üstökös nem ismétli meg önmagát. Jön, megy; de csak egyszer. . . így beszél a költő első felháborodásában és büszkén. Pedig amúgy szerény ember volt, aki minden emberi igyekvést meg tudott becsülni, sőt azért nem lett mindennapi munkás, mert akkor más mindennapi munkákat le kellett volna néznie és ennél sokkal nemesebb volt. Az emberek munkáján kivül az embereket is megbecsülte, pedig ez sokszor áldozattal jár. — Nem mondhatnád meg, hogy kik mondták rám azt a megjegyzést? — kérdezte a barátjától. — Azt nem mondhatom meg, — felelte amaz. — No hát majd én megmutatom, — mondotta a költő, aki tudta, hogy ilyen kijelentés csak egy embertől eredhet, nem pedig egyszerre többtől; nem valamennyi „némelyik"-tői. Volt oka ezt sejteni. Sétáltak föl-alá az emberek között. A költő mindenkit köszöntött. Mindenki elfogadta, csak egy nem. Mikor ezt elkerülték, a költő megfogta barátjának a karját: — Ez volt az. És annál rosszabb, mert tanult ember, intelligens ember. A jóbarát meglepődve adott igazat: — Csakugyan. De honnan tudod te ezt. Ördöngös vagy? — A költő többé-kevésbbé mint ördöngös egy kissé. Ennek az embernek mindig köszöntem, és soha de soha, nem fogadta el. Egyetlen egyszer sem. Pedig tudom, hogy ismer, mert ő mindenkit ismer. Hanem látom a szeméből, hogy valamit beszélt rám a hátam mögött. Szegény! azt hiszi, a legjobb taktika az, ha haragot színlel vagy meg sem ismer, mivel érzi, hogy a hátam mögött megbántott. Azt hiszem eltaláltam ! Csak az nem fér a fejembe, hogyan haragudhatik valaki arra, akit ő bántott meg. Nem nevetséges ez ? Sőt gyerekes! Idill. Dél van. Az utcákon éhes emberek rohannak végig. Ki haza, ki a kocsmába. Egy üzlet előtt, amelyben vérvörösre paprikázott virslit, bordó szalámit, kindlachot, füstölt libacombot, kletzenbrotot és halzsiros pogácsát árulnak, egy fiatalember jár föl-alá és idegesen morzsolgat az ujjai között hat krajcárt. Végre, mikor már megkevesbedtek a járókelők, félve körülnéz és benyit; a márványpult mögött egy csinos, kékblúzos fiatal asszony áll. Visszafordulni nem lehet, meg kell mondani a szomorú valóságot: — Kérek egy szafaládét. A kékblúzos nő levágott egyet a hosszú füzérből és selyempapirba csomagolva odaadja a vevőnek. Az pedig leteszi a márványra a hat krajcárját. — Csak négy krajcár, egy visszajár, — mondja a nő és a tizfüléresből visszaadva egy krajcárt, mindakét aprópénzt odatolja a fiatalember elé a márvány széléig. Ekkor megszólal a nőnek a kis leánya, aki eddig az egész vásárt figyelemmel kisérte: — Nem hat ? mama ? Eddig mindenkinek úgy adtuk! — Ugyan, kicsikém, nem tudod te azt! Már ekkor a fiatalember köszönt és elment. A kicsike még mindig okoskodik: — Dehogy is nem tudom mama. Hiszen ma délelőtt is vittek hármat ide a Berger kisaszszonyokhoz a varrodába, hát nem láttam talán, hogy a húszból kettőt adtál vissza? A mama megcirógatta a kis lány arcát: — No jól van te kis buksim, azért mégsem jól tudod . . . Délután egy óra van. Az utcákon többékevésbbé jóllakott emberek rohannak a dolguk után. Ki hazulról, ki a kocsmából, ki meg a sétatéri padról, ahol a jobb zsebéből szafaládét, a bal zsebéből meg két krajcár ára kenyeret ebédelt. Radier Iván. HETI ÚJDONSÁGOK. . Esőben. Némán sötétlő paloták tövében Bolyongok egyedül, esőben, éjben Hűs esti szél szilaj nótáit játsza — Szivemben álmok szitakötő tánca. Egyszerre csak, egg utcaszegleten Fölrezzenek, megállok hirtelen : A csillogó, rezgő aszfalttükör Száz kirakat fényében tündököl. Mily szikrafényes, fodros tüzpatak, Vakító sávok, gyújtó sugarak! A legszebb éjnek csillagmiriádja Nem hint el ennyi fényt az éjszakába. Oh gyászos éjben lobogó lángrózsák, Alomnak tetsző, szertelen valóság, Szivemben ép ily káprázattal égnek Csalóka álmok, ábrándos remények! . . . Borongó lelkem a fényárba mélyed : Oh így van, így! Sorsunk minél sötétebb, Annál szebben tűz szívünk éjjelébe Elérhetetlen boldogságunk képe. Kim Józscl'. — A király nevenapja. Október 4-én, a király nevének ünnepén a plébánia-templomban Kriszt Jenő esperes-plébános ünnepi misét celebrált, melyen a hatóságok képviselő megjelentek. — A vörös-kereszt köréből. A Pápa városi vörös-kereszt választmány múlt hó 30-án gyűlést tartott, melyen Gyurátz Ferenc püspök és Galamb Józsefné társelnökök elnököltek s a választmányi tagok is szép számban részt vettek. A kisegítő kórházak létesítése kérdésében akként határoztak, hogy kolera esetén 120 sebesült és beteg harcos számára gondoskodik a választmány kisegítő kórházról és pedig oly formán, hogy 50 sebesültnek ingyenes elhelyezését és ellátását Esterházy Pál gróf vállalta magára, főúri nagy áldozatkészséggel; Pápa városa pedig a járványkórházban 50 sebesültet és a választmány a főiskola tornatermében 20 sebesültet fog ápoltatni személyenként 2—2 korona napi átalány összeg megtérítése mellett. Kimondta a választmány, hogy a helybeli szegényeket idei karácsonykor 12 öl tüzifasegélyben részesíti. Minden választmányi tag 40 drb. tűzifára 1—4 szegényt ajánlhat, kiknek nevét f. évi december hó 10-ig kell az elnöknőhöz bejelenteni. — Elhatározták azt is, hogy az egylet javára a jövő farsang elején műkedvelői estélyt rendeznek. Az előleges intézkedések végrehajtására az elnöknő vezetése alatt 7 tagu vigalmi bizottságot alakítottak. — Ezután örömmel vették tudomásul elnöknő jelentéseit az érkezett adományokról és hogy 6 buzgó választmányi tag 48 új tagot gyűjtött. — Olftóber 6. Az aradi gyásznap emlékünnepét kegyelettel ünnepelte meg a városunk közönsége. A középületekre gyászlobogókat tűztek ki, a templomban gyászistenítiszteleteket tartottak. A ref. főiskola ifjúsága reggel 9 órakor istentiszteleten volt, melynek keretében Rácz Kálmán vallástanár mondott hazafias fohászt. 10 órakor a tornateremben volt hazafias ünnepély, melyen Falusy József papnövendék tartalmas emlékbeszédét Konta Károly olvasta fel. Majd utána Benedek József szavalta hatásosan Várady Antal alkalmi versét. Himnusz nyitotta meg, szózat zárta be a szép ünnepélyt. Igen szépen sikerült ünnepélyt rendezett d. e. 10 órakor a ref. leánynevelő intézet Lóránt fy Zsuzsánna-köre. Himnusz nyitotta meg az ünnepélyt, melynek keretében Nusszbaum Szabin hangulatos felolvasást tartott. Ehrengruber Gizella