Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-09-18 / 38. szám

3-, vagy még ennél is kevesebb %-°

s pótadó volna szükséges. A megmaradt összeget mire fordítják? Ő nem szavazza meg e formájában e tételt. A többség azonban 65-en, 18 ellen elfogadta a javaslatot. Az egyébként csendben végbemenő szavazások után egész a 13-ik pontig nem akadt felszólalás. Magánál a 13-ik pontnál is összesen csak hárman provokáltak vitát beszédeikkel és rövid zárószavaikkal, de mindamellett mégis érdeklődést és izgatott hangulatot keltett az ügy kiváltképpen tárgyánál fogva. Az állandó választmány a Hajdú vármegyei átiratra akkép szólt, hogy Veszprémmegye tekintettel a mai, amúgy is megzavart társadalompolitikai viszonyokra, a közbéke érdekében ez idő szerint tudomás vétel mellett az átirat tárgyalását leveszi a napirendről. Halász Mihály az áll. választmány javaslatával szemben, Hajdú vármegye átiratát pártolja és kéri ennek felolvasását. Nem lát ez átiratban semminemű veszedelmet, sőt a szekularizáció végrehajtása kulturális és nemzetgazdasági szempontból szükséges is volna, mert a • hazára hasznot hozna. Az államnak pedig kétségtelen joga van hozzá. Franciaországban és más kath. országokban is megtették már e lépést és nem vallották kárát. Ez a kérdés egyáltalán nem vallási ügy, tisztán közgazdasági és népoktatási dolog. Vallási villongásokra ez oknál fogva nem vezethet. Csóthi Géza országgyűlési képviselő szerint az államnak e vagyonhoz semmi köze. Ez az egyházé, amely amint a múltban többször megmutatta, hogy ha kell, a haza oltárára önkényt felajánlja vagyonát, ezt a szükség esetén a jövőben is meg fogja cselekedni. Mint magyar ember és képviselő, ily szorongatott viszonyok között maga is szavazatával támogatná ezt az áldozathozatalt. De az államnak elvennie nem szabad, ez jogtalan elsajátítás volna. Az államnak e vagyonhoz való jogát soha el nem ismeri, éppen azért az állandó választmány javaslatát sem fogadja el, mert ennek e kifejezésében: ez idő szerint levenni javasolja az átiratot, elismerve van az állam joga a papi birtokokhoz. Az őrmester áradozó, meleg leveleket irogatott hozzá, s áldva a jóságát, az ég minden szentjeire esküdött, hogy Báródi Eszter iránt nem ülteti szívébe a hálátlanságnak gyorsan gyökeret eresztő pláatáját. Most, hogy teljesedésbe ment minden reménység, a jussát követelve, szilajabban dobbant a leány szive s a nagy boldogság nagy terhétől már-már roskadozni kezdett. Jóleső örömmel hallotta, hogy csendőrkaszárnyának a törvénybiró házát árendálták ki, mert olyan alkalmasat nem kaptak, ahol nős altiszt részére is került volna likás. Fehér és piros leanderokat szánt az ablak elé, azoknak a szomszédságába pedig viola ágyat, módosan olyan alakura kiformálva, amilyenből az Illés dolmányának a gallérján három-három virit a keskeny sárga pántlika fölött. És lassan, lassan megérkeztek a bútorok a kaszárnyába, de meg az altiszti lakásba is. Ez se hiba, mondotta Eszter, csak Illésnek az előrelátását mutatja. Szépek, abba a kis lakásba való bútorok, szépek, de ha kivetni valót találna is bennük, majd elcserélhetik azt mással. A sejtelem nem súgta meg a szegény leány szivének, hogy a csendőrőrmester ilyennek tekintette őt is, s már ki is cserélte. Harmad, vagy negyednapra rá, hogy Bodorkás Illés Báródra hozta a menyecskéjét, szállt a hir a faluban, nem suta szárnyon, de gyors röppenéssel, hogy a malomárok mellett megöltek egy leányt. Golyótól találva, ott fekszik a réten s karminpiros vérét, szomjtól hajtva, mohón isszák a négylevelü lóherék, a vékony ezáron ingó surló éa az apró, csillagszem kakukkfüvek. És az a vér meg sem feketül, olyan piros most, még órák multán is, mintha frissen nyilt sebből szökkent volna. Indítványozza, hogy Hajdú vármegye átiratát minden tudomás vétel és egyéb megjegyzések nélkül az irattárba helyezzék. Mohácsy Lajos pártolja az állandó választmány javaslatát és okolását elfogadja. Leszögezi Csóthi Géza kijelentését mely szerint mint képviselő is, ha kell, hajlandó az egyházi vagyont a hon javára áldozatul hozni. Ebben a kijelentésében ő is elismeri az állam jogát a szóban forgó vagyonok felett. Ami helyes is, mert a tulajdonjog fogalma szerint a tulajdonos szabadon rendelkezhetik vagyonával, már pedig az illető egyházak ezt nem. tehetik. Az ország nyugalma elébb-utóbb a javak szekulárizációja elől nem térhet ki. Türelemmel várjuk ez időt. Halász Mihály rövid zárószavával fenntartja indítványát. Csóthi Géza szintén fenntartja indítványát és egyben kijelenti, hogy Mohácsy Lajos félre értette szavait, amikor azt értette ki beszédéből, mintha ő a képviselőházban is megszavazná a papi javak elvételét. Csak mint magyar ember hozná meg ez áldozatot. E replikák után szavazásra került a sor. Az állandó választmány javaslatát nagy többséggel fogadták el Csóthi Géza és Halász Mihály indítványaival szemben. E pont után már simábban folytak az ügyek. Bennünket pápaiakat érdeklő ügyek közül legtöbb figyelmet érdemel az Arpád-utca megnyitása amelyet, Győri Gyula v. képviselő megfellebbezett. Az utcanyitást helybenhagyta a törvényhatóság, de ama kijelentéssel, hogy ha még egyszer ily kényszerhelyzettel fogja a tanács a városi közgyűlést anyagi kiadások megszavazására rávenni törvény és szabályrendeletek ellenére, akkor minden kímélet nélkül anyagi felelősség alá vonja első sorban a polgármestert és másodsorban a tanácsot. Talán már ez elég lesz nekik okulásra! Tanulmányút a Tátrában. Felöltöttük — az áll. tanítóképző-intézet 2 tanára és 34 növendéke — a régiek „hét mérföld"-es csizmáját és elindúltunk tiz n'ipra, hogy vidékeket, népeket lássunk, szórakozva, kellemesen tanuljunk. A szomszédos Acsalagról éppen akkor érkezett a csendőrőrmesterhez, az arra portyázó járőr hozta meg az első hirt, aki mindjárt a gyilkost is elébe vezette. — Menekülni akart, jelentette a csendőr; Szürszabó Jánosnak mondja magát. Tényleg Szürszabó Jánost tuszkolták be az őrszobába. A csontos, hosszú ember nyilt tekintettel nézett az őrmester szemébe s kiabáló hangon magyarázott: — Tévednek a csendőr urak. Már vagy én gyilkoltam volna ? A osendőrök bizonyítgatni próbálták: — Kend ! Ne is tagadja. Mikor odaértünk, épen a holttest mellől szaladt el. A dolmánya zsebében megtaláltuk a forgó pisztolyt. Itt van, a csöve is véres, az agyai is. Hát mit tagad ? — Mert ez mást még nem bizonyít rám, mint hogy arra jártam és egy vérében fekvő halott leányra bukkanván, a mellette hevert forgópisztolyt magamhoz vettem a iparkodtam, hogy bejelentsem a dolgot maguknál. Bodorkás Illés a védekező ember vállain nyugtatva a kezét, már éppen a vallatás furfangosabb eszközeihez akart folyamodni, mikor váratlanúl ajtott nyitott rá a felesége. Mikor Szürszabó meglátta az asszonyt, megkönnyebbülten szólt: — Az a halott még délben élt. Reggel hoztam tőle levelet az őrmesterné asszonyhoz, ki mikor olvasni kezdte azt, úgy sirt, mint a záporeső. Azt a levelet olvassa el az őrmester úr, az talán majd tisztára mos engem s elmondja, hogy mi történt Báródi Eszterrel. Bodorkás Illés arca elfehérült. — Megbolondult kend ? — Én ? Hála Isten, még helyén az eszem. — Hát mit beszél Báródi Eszterről? Utunkban, vasúton, gyalog és kocsin 15 megyét érintettünk, megtéve 821 km.-t vasúton, 150 km.-t gyalog, 34 km.-t kocsin. Utunk első állomása Esztergom volt, ahol főtiszt. Sipos Antal hitoktató úr volt szives fogadni és kalauzolni a kiránduló csapatot. A Bazilika kincstárában mélt. Bogisich Mihály cimzetes püspök úr kötötte le érdekes magya rázatával a hallgatóság figyelmét. Esztergomból Kovácspatakra rándult a társaság és este Léván Köveskuti Jenő tan. kép. intézeti igazgató, a helybeli képz. intézet volt kedves tanára fogadta vendégazeretően a kirándulókat. Reggelre beborúlt az idő és a kirándulás második napján, a csodaszép vihnyei völgyben, délutánig alaposan ázott a társaság. Estefelé kiderülvén az idő, víg haugulatban folytattuk utunkat Selmecbányára, ahol megháltunk. Selmec megtekintése után a legközelebbi megállóhelyünk Breznóbánya volt, ahol Gyulay Károly, az állami földmives-iskola igazgatója fogadott és kalauzolt. Vendégszerető házában igaz barátságot, kedves pihenő otthont talált a fáradt csapat. Breznóbányáról utunk a fogaskerekű vonatra Tiszolcra, innen gyalog, Murányaljára vitt. A páratlan szépségű tiszoloi völgy és a murányi vár bőven kárpótolta a kirándulókat fáradtságukért. Az út fáradalmaiban azonban egyik-másik kiránduló hangosan „merengett" afelől, hogy: nagy lehetett Wesselényi Ferenc szerelme Széchy Mária iránt, hogy nem restelte a hozzá vivő nehéz utat megtenni. A kirendelt tót atyafiak „zsiványpecsenyét" sütöttek Bzámunkra a várréten s a lobogó tűz világa mellett, késő estig gyönyörködtünk egyik növendékünk tárogatójának hangjában, a közeli hegyek pedig többszörösen visszhangozták : „Éljen a hon 1" Másnap 30 km.-nyi gyaloglás után, a hires sztracenai völgyön keresztül eljutottunk a dobsinai jégbarlanghoz. A 7171 m

2 nyi területű jégtömeg felejthetetlen emléket hagyott mindnyájunk lelkében. Utunkban elhagytuk a Besznik hegy tetején a Garam folyót, amelynek láttuk torkolatát ós forrását és áttértünk a Gölnic folyó völgyébe. Ez igen jó alkalom volt a „vízválasztó" szemléltetésére. Innét kocsikon mentünk Poprádra, a hires virágvölgyön keresztül. Az est homályában egyszerre feltűnő Tátrát az ifjúság „éljen"-nel üdvözölte. Remek látvány volt: egyfelől a Magas Tátra égig meredő csúcsaival, másfelől a fenyve sekkel borított gömöri hegyek ós az AlacsonyTátra, a kettő között pedig egy széles völgy : a „Virágvölgy". Megérkeztünk kirándulásunk tulajdonképeni céljához, a Tátrába. Három napig barangoltunk a Tátrában, felejthetetlen emlékeket szerezvén annak szépségeiről — örök időkre. — Hiszen ő a halott. — Báródi Eszter? — Az! A csendőrőrmester úgy állt ott, mintha magyarázatra várna. Ezt megadta neki a felesége. — Ez a levél felvilágosítást ad minden dologról. Itt van, fogja! A szeretője miatt ment a halálba az a boldogtalan teremtés, egy ember miatt, aki nem érdemes arra, hogy fehérnép még szót is váltson vele. E szavak után hirtelen sarkon perdült az asszony a ment anélkül, hogy egy szava, egy hangja lett volna az urához. Bodorkás Illés nyugodtságot erőltetve magára, színtelen, száraz hangon mondta : — Majd ón kiderítem a tényállást, maga Szürszabó uram velem jön. Gyors léptekkel mentek a malomárok felé. Ugy félúton így szólt Bodorkáa : — Az a forgópisztoly a magáé. Abban a levélben magára testálta azt szegény Eszter. — Gondoltam, hogy úgy lesz, felelte Szürszabó; azért volt merszem, hogy elhozzam. Mire a malomárokhoz értek, nagy tömeg állta már körül a halott leányt. Minden szem az őrmesterre szegődött s itt-ott hallatszott a csodálkozás: — Milyen kemény ember. Jóba volt vele és miég csak nem is sajnálja. De a vérfoltos négylevelü lóherék 8 a csillagszemű kakukkfüvek másként olvastak Bodorkáa Illés szivében. Mohó vágytól hajtva, édes gyönyörűséggel szívták szegény Báródi Eszter karminpiros vérét a gyenge sóhajuktól megtelt az ég, a föld, a levegő, minden, amint egymáshoz súgva, tovább adták a szót: — Nézzétek csak ! Sir az őrmester ... is.