Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-01-02 / 1. szám

nek A vén Ambrus fia című költeményével. A fiatal szavaló első fellépésével nagy sikert aratott ; kellemes, meleg hangja megkapta, drámai élénk­ségű előadása könnyekig meghatotta a közön­séget, mely zúgó tapssal adott kifejezést el­ismerésének. Majd a kamarazene társaság egy része lépett a pódiumra. Két méltán becsült kitűnő muzsikusuk Gáti/ Zoltán hegedűn, Szent­györgyi Sándor csellón Haydn egy klasszikusan szép és klasszikusan nehéz darabját játszották mintaszerű gyönyörű előadásban. Harmonikusan eimut a vonós hangszerekhez báty Lenke finoman árnyalt precíz zongorajátéka. Mondanunk sem kell, hogy a hallgatóság zajos tapssal fejezte ki köszönetét a szerzett élvezetért. Igazi ünnepi jelleget adott az estének, hogy utolsó szám gyanánt egy teljes egyfelvonásos vígjátékot adott elő a kör két kiváló tehetségű műkedvelője Kis Ilonka és Adorján Gyula. „A két év multán u-t r a Nemzeti Színháznak a régi, de még műsoron levő kedves vígjátékát játszották. A darab, melynek egyes jelenetei igazi színjátszó képes séget igényelnek, pompás előadásukban frappáns tetszéot keltett. Adorján könnyed világfi humora jól simult a Kis Ilonka finoman színezett, nüánszokra kidolgozott játékához s a félóráig tarló előadás rendkívül kellemes mulatságot szerzett az elismerésével éppen nem fukar hallgatóságnak. = A Leáűyegyesület folyó hó 2-án d. u. 5 órakor ülést tart a következő műsorral : 1. Leányok. Dialóg. Irta Teleki Margit, előadják Schőnfeld Edith és Hirsch Margit. 2. Faust poutpourri. Gounodtól. Négy kézre játszák Kende Piroska és Lázár Boriska. 3. Felolvasás. Tartja dr. Beke Jenő. 4. Kisebb költemények. Szavalja Koritschoner Margit. 5. Erinnerung. Suppee Alfrédtól. Zongorázza Klein Margit. — Nem tagoknak a belépti díj 40 fill. = A Kath. Kör vasárnap, január 3-án, este 6 órakor, a bencés gimn. tornatermében estélyt rendez, melyen : 1. Szaval Somogyi Anna. 2. Zongorázik Trauner Margit. — 3. Felolvas Molnár Kálmán. — 4. Énekel a dalárda. == Estély a Leány-egyesületben. Vala­mely város társaséletének fokmérője szokott lenni a közönségnek az irodalom, művészet és a zene iránt megnyilvánuló érdeklődése. Ezen alapon a mi közönségünknek csak dicséretére vál­hat, hogy a Leányegyesület estélyeit mindig rendkívüli nagy számban látogatja, de másrész­ről nyilvánvaló, hogy az egyesület városunkban tényleg kulturmissziót teljesít. A közönség fino­mult érzését igazolta a Karácsony másodnapján tartott estély. Tömött sorok hallgatták nagy élve­zettel a műsort, melyet egy zeneszám vezetett be. Kvartett volt, zenei életünk kitűnőségeiből, akiknek művészetét dicsérni úgyszólván üres fecsegés lenne. Akik hallották és megértették a lélekből való játékát, nagy gyönyörűséget lelték abban. Egyébként álljon itt a nevök: Gáty Zoltán, (prím hegedű), Rácz Dezső (viola) Szent­györgyi Sándor (cselló) és a kvartett negyedik tagjánaí igen jeles zongora kíséretül : Révész Arnoldnénak szubtilis játéka. A programm még egy másik zeneszáma is méltán lekötötte a hall­gatóság figyelmét. Gerstl Leóné és Kiss Vilma zongora kettőse. Gerstl Leóné biztos kezű, élénk temperamentumu technikája, művészi játékának mély tudásának méltó pendantja. Kiss Vilmának, zongorajátékával már körülbelül úgy vagyunk, mint valamely kedves ismerőssel. Minél többet találkozunk vele, annál kedvesebb,. annál na­gyobb az örömünk. Az ő játéka mindig művészi és érzéssel teljes. — A zeneszámok után ós köz­ben Drach Jolán olvasta föl dr. Rózsa Miklós­nénak néhány igen szép versét. A fenkölt szel­lemű poéta asszony, akit, sajnos, betegsége gá­tolt személyes megjelenésében, ismét tanúságot tett arról, hogy hivatott hive a lantnak, mely­nek húrjait meleg és mély érzéssel pengeti. Két szindarab íb volt a műsoron. Makainak egy bájos kis operettjét, A mumust adták elő : Nobel Jozefa és Kovács Mariska, az utóbbi fiú szerep­ben. A másik színmű : A mogyoró volt. Szere­peltek benne: Lázár Vilma, Weisz Renée, Koréin Adi, Böhm Zoltán és Bogdándi Jenő. Mindkét darab szereplői, kitűnő rutinnal ós igazi színészi ügyességgel játszottak. A tapsból és elis­merésből a műsor minden pontjának előadói részére juttatott bőveu a hálás publikum. Az estélyt tánccal fejezték be, melyet az ifjúság program ­mon kívül kezdeményezett, de amelynek szintén nagy sikert biztosított a pompás jókedv és emelkedő hangulat. (i —) HETI ÚJDONSÁGOK. Hűséges olvasóinknak, kedves munka­társainknak boldog új esztendőt kivdnunk. — Szilveszter-est. Családi körben és nyil­vános társaságokban mintha kissé csöndeseb­ben ünnepelték volna Pápán idén az emberek Szilveszter estélyét. Ami nem jeleuti persze azt, hogy az ó-év bucsuztátásánnk ne lett volna meg az a belsőséges meleg jellege, mely Szilveszter­estét oly kellemessé szokta tenni. A körök közül a Kasziuóban, Polgári Körben, Katholikus Körben voltak együtt kisebb-nagyobb társaságok s köszöntötték éjfél után egy perccel vidám kocintással az új esztendőt. — Új-év. Fris erővel, csikorgó, egészséges hideggel köszöni ött be hozzánk az 1909. év. Beköszöntött, hozva mindnyájunknak új reménye­ket, új gondokat. Hogy a remények beteljesedjenek, a gondok eloszoljanak, ezért szálltak, forró fohá szok az ég Istenéhez. A róm. kath. nagytemplom­ban Kriszt Jenő esperes plébános mondott ünnepi nagy misét, az evangélikus templomban Gyurátz Ferenc püspök, a református ban pedig Kis József esperes prédikált. — Az autonomiai képviselőválasztás. A veszprémi egyházmegye két autonomiai képvise­lőjének választására leadott szavazatokat múlt héten vette számon az a bizottság, melynek tagjait Kiss Piust, Fatér Istvánt, dr. Pályi Józsefet, dr. Radványi Viktort és dr. Vegele Lajost titkos választással jelölte ki az egyház­megye papsága, míg a bizottság elnökéül a megyés püspök dr. Palot'iy Ferenc nagyprépostot nevezte ki. A szavazatok összeszámláltatván, a beadott szavazatok többségével autonomiai kép­viselőknek megválasztattak : Csóthi Géza, csóti esperes plébános, pápai kamarás és országgyűlési képviselő, és Röthy Mihály, tb. kanonok és kis­lődi esperes-plébánoB. — A népkonyha megnyitása. Piros pla­kátok hirdetik az utcasarkokon az örvendetes eseményt, hogy „a várogi népkonyha a régi posta melletti házban, szombaton, folyó hó 2-án megnyílik. Egy ebéd ára (leves, főzelék, hús és kenyér) 20 f, gyermekeknek 10 f." Erre az örvendetes eseményre soká kellett várnunk, hisz a népkonyha felállítása körüli mozgalom évtize­desnek mondható, de annál őszintébb az örö­münk, hogy az emberbaráti intézmény végre létesült, dicséretére a pápai társadalomnak, mely megteremtette. A népkonyha egy nagy konyhá­ból s egy nagyobb és két kisebb barátságos étkező-, illetve melegedő helyiségből áll. A város kellő közepén van, mindenki könnyen felkeres­heti. És fel ib keresik bizonyára, ha eleinte nem is oly sokan, később, ha a szegény munkásnép megismeri, megszereti, majd annál számosabban.! A megnyitáson a népkonyha-bizottság tagjai is jelen lesznek. — A népkonyhában a jövő héten a következő hölgyek tartanak felügyeletet : Hétfőn : Adamovich Lázárné, Bottka Emma; kedden : Barcsi Józsefné, Galamb Laura; szer­dán : Bélák Lajosné, Gyurátz Linus ; csütörtö­kön : Berkes Ágostonné, Geiger Edit; pénteken : Bottka Jenőné, Hajnóczky Margit; szombaton: dr. Csehszombathy Lászlóné, Hanauer Vilma; vasárnap : Csizmadia Lajosné, Kluge Matild. — Egyházmegyei közgyűlés. A pápai ref. egyházmegye 1908. évi december hó 29 én Kis József esperes és Barthalos István főgondnok együttes elnöklete alatt közgyűlést tartott. A közgyűlés főtárgya Balla Endrének az az indít­ványa volt, hogy a lelkészek helyett az országos lelkészi nyugdíj-intézetbe az eddig még nem fedezett 12°/ 0 alapbetétet az egyházmegyei köz­pénztár fizesse be. A közgyűlés ez indítványt olyan formában fogadta el, hogy azok a lelkészek, kik az alapbetétet máskép, mint kölcsön által nem képesek befizetni, ezt az ehm. pénztárból 4°/ 0-os kamat mellett vehetik fel és 10 óv alatt egyenlő részletekben tartoznak .visszafizetni. — A közgyűlés egyébként örvendetes tudomásul vette a Cseke Gyuláné féle hagyatéki birtok előnyös eladását és megerősítette Végh Jánosnak az adorjánbázai- és Németh Józsefnek noszlopi lelkészi állásra történt megválasztatását. — Decemberi csillaghullás. A király Rácz Dezső tartalékos tiszthelyettest a székes­fehérvári 17. honvédezredhez tartalékos had­naggyá nevezte ki. — Kereskedelmi bál. A Griff és a Kaszinó között már hetek óta nemzeti lobogó hirdeti a kereskedő iíjuság mai nagy napját. Ma lesz a báljuk, melyre nagyban készülődtek s melynek sikerét előre is biztosította a rendezők kiváló ügybuzgalmán kívül az a válogatott számokból összeállított hangverseny-mŰHor, melyben a kö­zönségnek a táncot megelőzőleg része lesz. A bál a népkonyhák célját szolgálja, megérdemli s bizo­nyára meg is kapja a legszélesebbkörü támo­gatást. — Eljegyzés. Színtársulatunk fehérvári szezónja a himeu jegyében folyik. A héten azt az értesítést kaptuk, hogy Medgyaszy Jenő, a széphangu tenorista, jegyet váltott Szirmay Hajnalkával, a társulat csinos ballett táncosnő­jével. — Halálozások. Siklósy János szabó mes­ter, a helybeli iparos-osztálynak egyik tisztelt tagja, múlt szombaton hosszas betegeskedés után elhunyt életének hó. évében. Temetése vasárnap délután volt nagy gyászoló közönség és iparos­társai részvéte mellett. Temetésén a tűzoltó testü­let, amelynek az elhunyt lelkes tagja volt, gyász­lobogó alatt jelent meg Berkes Ágost főparanos nok vezetése mellett. Ravatalánál Gzipott Géza evang. lelkész tartott mindeneket mélyen meg­ható gyászbeszédet. Várkesző község népe őszinte részvéttel kisérte el utolsó útjára f. hó 30-án a község érdemes kántortanítóját, Nagy Imrét, akit java­korában, életének 51. évében ragadott ki a ha­lál hosszas szenvedés után övéinek szerető kö­réből A boldogult 30 évig működött a sok türelmet és szeretet igénylő tanítói pályán, működése áldásos gyümölcsöket termett a nép nevelés terén. Halála nagy veszteség Várkesző községre; de legtöbbet vesztettek benne gyászoló neje, szül. Havazd Mária és gyermekei : Irma és Gizella. — Sikerült műtét. Nagy szerencsétlenség érte a múlt héten Domonkos Péter gyarmati földbirtokost. A szecskavágó levágta jobb kezét s mire Pápára, az irgalmasok kórházába be­szállították, oly állapotban volt, hogy a kórház főorvosa, dr. Domonkos Géza, aki a súlyosan sérült birtokosnak édes fia, csak dörgölés és befecskendezés által tudta a szív működését fenntartani. Idős, már 57 éves atyját amputálnia kellett ós a nehéz műtétet a nagytehetségű fiatal orvos bámulatos önuralommal és teljes sikerrel hajtotta végre. Életét mentette meg ez által édes atyjának, ki egy hét multán tökéletesen meggyógyulva hagyta el az irgalmasok kórházát. A jó öreg úr iránt, kit Pápán is számosan ismernek, itt és a vidéken is nagy részvét nyilatkozott meg. — Iparosbál. A pápai Ipartestület 1909. évi január hó 23 án a Griff szálló nagytermében részben az elaggott s munkaképtelenné vált ipa­roBok alaptőkéjének gyarapítására, részben az aradi vértanuk vesztőhelyének megvásárlására zártkörű Iparosbált rendez. Belépődíj : személy­jegy 2 korona, családjegy 5 korona. Kezdete este 9 órakor. — A bál iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Tüz a vidéken. Folyó hó 27-én d. u. 2 órakor Mezőlak község határában Szóld Zsig­mond szalmakazlát meggyújtotta valami gonosz­lelkű ember. A kár 8000 korona, ami azonban a biztosításból megtérül. Milyen kávét igyunk? Csa k olyan t,jundy az „Első Pápai Villanyerőre Berendezett Kávépörköldéből" kerül ki, amely kiváló zamatánál fogva közkedvelt, ^Mindennap frissen kapható KOR£EV YILIHOS füszernagykereskedésében. — --- .•.•ir?Baawri ,íi'-WTr-TWhii~ imrrmi nr m

Next

/
Thumbnails
Contents