Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-09-11 / 37. szám

ják el. Ezek a közterhek (állami és községi adók, vízszabályozási járulék stb.) meghaladják az évi 143 millió koronát. Ez a 143 millió 4%-kal tőkésítve a felsorolt közterhek tőkeértéke gyanánt 3578 koronát kitevő összeget ád. A jelzálog-terhek és közszolgáltatások öszszege (2860 + 3578) tehát 6438 milliárd koronát ad, mint a 15.374 milliárd összértékű földbirtok terhét. A mezőgazdasági földbirtok tehát részben adóssággal, részben köztartozások címén értékének körülbelül 2/

5 részének (4L87°/

0) erejéig van megterhelve. Az épületek értéke Magyarországon 4432 milliárdra rúg, az azokat terhelő adósságok pedig 1174 milliárdot tesznek ki. Az épületek tehát értékük 26"48% erejéig vannak megterhelve. Az épületek adói és egyéb közterhei évenkint 67.360 millió koronára tehetők, ami (4%kal tőkésítve) 1684 milliárd tőkeértéknek felel meg. Az adósságok és tőkésített bözterhek öszszege (1174 + 1684) tehát 2858 milliárd koronát ád, azaz az épületek összértékének 64'46 °/

0-át. Az Összes ingatlanok (földbirtok és épületek) együttvéve pedig részben jelzálogterhek, részben közszolgáltatások címén értékük 46'69%

_

a erejéig vannak megterhelve. 1893-tól 1907-ig a jelzálog-adósságok 3347 milliárd koronával gyarapodtak. A jelzálogterhek emez emelkedésének azonban nem tulajdonítandó nagy fontosság, ha egyúttal megnövekedett a kölcsönök biztosítékául szolgáló ingatlanok értéke is. Egyébiránt ez a 3347 milliárd korona aligha jelzi az adósságok tényleges növekedését, mert tekintetbe kell venni, hogy az adósságok telekkönyvi bekebelezése mindig magasabbnak látszik az igazi megterhelésnél. Mert például több ingatlant terhelő közös kölcsönöket különböző telekkönyvi hivatalok többször ugyanazzal az összeggel, tehát többszörösen mutatnak ki. Továbbá figyelembe veendő az is, hogy a jelzálogbiztosíték ellenében nyitott nyilt hitelek nem tekinthetők mindenkor tényleges megterhelésnek. Tizenöt év óta (1893—1907) a jelzáloghitelezők 8671 esetben évenkint átlag 15 millió korona veszteséget szenvedtek. Ha figyelembe vesszük, hogy mindössze 5,284.542 tárgy alkalmas jelzálog-megterheltetés alapjául szolgálni és ha ezzel szembehelyezzük, hogy a hitelezőket a kielégítési végrehajtások során csupán 8671 esetben érte veszteség, akkor arra az eredményre jutunk, hogy az összes ingatlanoknak csupán 10'5 %o (promilléje) mutatkozott a hitelezők szempontjából túlterhetnek. Ezek után tehát megállapíthatjuk, hogy az ingatlanok általában, de lehetőleg a mezőgazdasági földbirtok egyáltalában nincs túlterhelve és a hitelképesség a legcsekélyebb csökkenés nélkül fennáll. Ha végül összehasonlítjuk Magyarország jelzálog eladósodását a külföldi viszonyokkal, akkor megállapítható, hogy az eladósodási számok így állanak: Összes ' Földbirtok Épületek ingatlanok Magyarország 18-60 % 26-48 °/

0 20'37°/

o Franciaország 3'76°/

0 21-35% 10-80 % Olaszország 5-53 •/„ 21-16% 80 % Poroszország 39-4% — 39*30 °/

0 A végeredmény tehát az, hogy a föld terhe Magyarországon ugyan több, mint Francia- vagy Olaszországban, de aránylag csak félannyi, mint Poroszországban. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Vá rosi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 30-án közgyűlést tart a következő tárgysorral: 1. A v. tanács javaslata az állami ovoda céljaira megvásárlandó ház ügyében. 2. Pénzügyminiszter leirata a város területének felméréséről. 3. Az ipar- és kereskedelmi iskola tervrajzai és költségvetése. 4. A városház átalakítására vonatkozó javaslatok. 5. Néhai Staub József alapító oklevele. 6. Bizottság kiküldetése a virilisták névsorának összeállítására. 7. Tanács-javaslat az adó behajtásáért folyosított jutalom-díjnak a pénztári személyzet közt leendő felosztására. § Hirdetmény. Pápa r. t. város 1909. évi fegyveradó kivetési lajstroma érvényesítve a kir. pénzügyigazgatóságtól, leérkezett. Ezen adókivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1909. évi szeptember hó 13-tól 1909. évi szept. hó 24-ig kitéve lesz. Miről oly hozzáadással értesíttetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kiteendő lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető, s a netáni felszólamlások közvetlefi a veszprémi pénzügyigazgatóságnál a közszemlére kitételt követő 15 nap alatt Írásban beadhatók. Pápa, 1909. évi szeptember hó 10-én. A városi hatóság. HETI ÚJDONSÁGOK. Venezia. Az ősi templom márványormait A búcsúzó nap rózsaszínbe vonja, Hull, hull a fény a patinás toronyra 8 csillog-ragyog az arany mozaik. A legunán, melyet gyöngysor gyanánt Övez a néma paloták sora, A sugaras alkonynak mosolya Ezer futó csillámon villan át . . . Itt messze északon, ködben, sötétben Imbolyg előttem halványan e kép, Amelyet egykor álmélkodva néztem. Oh bűvös emlék, mesebeli alkony! A költészetnek minden kútfejét Gyönyörtől ittasan csobogni hallom. Kán Jószef. — Hány diákunk van ? A kis diákokról, az elemi iskolába járókról ezúttal nem szólunk, mert ezek beiratkozása a kanyaró-járvány miatt félben maradt. Szólunk csak a nagyobbakról és nagyokról, gimnázistákról, polgáristákról, preparandistákról, theologusokról, kiknek beiratkozási statisztikáját itt közöljük, zárójelbe tevén a tavaly ugyanezen időpontig beirottak számát. Beiratkoztak a ref. theologiára 54 ( 50) a ref. főgimnáziumba . . . . 611 (582) a r. kath. gimnáziumba ... . 170 (171) az állami tanítóképezdébe . . . 119 (126) a r. kath. tanítónőképzőbe . . . 114 ( 82) a ref. tanítónőképzőbe . . . . 94 ( 71) az áll. polgári leányiskolába . , . 140 (149) a r. kath. polgári leányiskolába . 140 (120) a ref. polgári leányiskolába . . . , 140 (126) . az irz. polgári fiúiskolába . . . 131 (103) az áll. földmives-iskolába . . . 57 ( 40) Összesen: 1770 (1620) Az 1909—1910. tanévre tehát 150-el iratkoztak be többen, mint az 1908—1909. tanévre. Ezen 1770 beiratkozott diák közül legalább is 1000 (ha több nem) vidéki. Hogy ez mekkora báró közbelépésére hazatértek Zsombékra. A vármegye nevetett a történeten. * Ám a leány-báró ezen legutolsó tréfája már nem sikerült úgy, mint a többi tréfák. Börzsönyi Mihály uram nem az az ember volt, akit büntetlenül meg lehetett bántani. Hires szürszabó volt valamikor, aki egyszerre három vásárra küldte a nagy vasasládákat. A fehér szűrök, fekete szűrök elmentek az ország minden részébe, ahol szürhordozó emberek vannak ; el is rongyolódtak, mert még Börzsönyi Mihály uram se tudott olyan szűrt varrni, amely örökké szűr maradjon. Ám ezen idő alatt szép nagy kőház épült a szűrökből, valamint takarékpénztári könyvek keletkeztek és Börzsönyi uramnak is úgy megnőtt a hasa és tekintélye, hogy már el sem fért volna a kis szabószéken. Annál inkább forgolódott a városi gyűléseken és a polgárok kaszinójában. Ilyen ember nem viselte el nyugodtan, hogy csuflfá tették az egyetlen leányát. No meg Esztike sem volt éppen valami csúf, ostoba teremtés. Szegény, nem tehetett róla, hogy a furfangos „Antal báró" el tudta bolondítani. Börzsönyi uram vadharaggal rohant a méltóságokhoz. Az alispántól nyomban fegyveres erőt kért és a legkriminálisabb fiskálist vette maga mellé. A hatóságok csak nevették a haragvó apát. Még az öreg alispán se tudott neki mást mondani : — Ugyan Börzsönyi uram, mire való már ez a kétségbeesés ? Hiszen leányka szöktette el a másik leánykát. Nem esik ott kár a maga Esztikéjében ! Börzsönyi uram fujt nagy haragjában : — De nem úgy van az, tekintetes uram. A csúfság az megesett. Azt reparálni kell minden áron. Vagy pedig emberhalál lesz. — Mindegy, Börzsönyi uram. A törvény mégsem engedi meg, hogy leány törvényesen feleségül vegyen másik leányt. Pap nem esketi meg őket. — Dehogy is nem — pattogott Börzsönyi uram — itt van a házasságukról szóló irás. Hát az csakugyan ott volt. Valamelyik bécsi parókián megesküdött báró Barkó Antal Börzsönyi Eszterrel, amelyről azon hivatalos tanúsítványt kiadták. A hatóság elgondolkozott. Öreg alispánunk addig nyomogatta a homlokát a bütykös ujjával, amig így kiáltott fel: — A legsúlyosabb a dologban, hogy valóban létezik egy báró Barkó Antal. — Az én leányomnak a férje, — szólt közbe Börzsönyi Mihály. — Csakhogy azt meg leánynak nevelték bolond szülei. Börzsönyi uram vállat vont: — A hatóság dolga, hogy férfit csináljon ismét az asszonyból, mert itt más megoldás nincs. Mikor ehhez a fordulathoz érkezett a kaland, már három vármegye erről beszélt. Később valamelyik kotnyeles ujságiró is tollára vette az esetet és országos botrány növekedett a gyermekes tréfából. Akadtak Börzsönyi uramnak is hivei, akik azt vitatták, hogy a házasság igenis érvényes. Barkó Antal báró volt ott maga az oltár előtt, másképpen nem is eskette volna meg őket a bécsi pap. Hogy Antal báró neve alatt voltakép Anna bárókisasszony szerepelt, az nincs bebizonyítva. Megindult tehát a nagy pör a különös házasság dolgában. A fiskálisok viaskodva csaptak össze és maga Barkó János báró is nyugtalankodva járt-kelt zsombéki kastélyában, amikor a fiskálisa megmagyarázta neki, hogy még súlyos következményekkel járhat a pör. Még ha be is tudják bizonyítani, hogy nem Antal báró vette el feleségül Börzsönyi Esztikét, hanem annak férfi-ruhás nővére, még akkor is kellemetlen helyzetbe jut Anna bárónő. Talán még be is csukják . . . — Az én fiamat!? — zsördült fel a báró. — Inkább legyen érvényes a házasság. Valóban Antal báró vette el a szürszabó leányát. Ezzel a dolog rendben van. Bánta is a báró, hogy mi történik leánynak nevelt fiával. Csakhogy ott volt a báróné, aki kézzel-lábbal tiltakozott a házasság ellen. — Anna csinálta a bajt. Ó főzte a levest, egye ő meg, — kiáltozott és még nagyobb gonddal vigyázott a fiára. Esztike pedig ezalatt ott élt a kastélyban. Nem törődött vele senki. Jóformán csak estefelé merészkedett kimozdulni abból a szobából, amelyet a báró né számára kijelölt. Szelid, csendes leányka volt. Az első napokban sirt-sirdogált, amikor tudomására jött, hogy mi történt vele. Kis leány hamar kisirja a bánatát. „Antal gróf" ot elküldte az apja valahová Máramarosba vadászni, Esztike egymagában őgyelgett a nagy kastélyban. Legfeljebb a báróné kiáltott rá néha haragjában és még jobban rejtette előle a fiát, akit most el akartak tőle venni. De hiába volt a rejtegetés. A szelid Antal báró — az igazi — már betöltötte akkor a huszadik évét és az öreg francia-kisasszonynak