Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-09-04 / 36. szám

— Orvosi kongresszus A Budapesten tar tott XVI. nemzetközi orvosi kongresszus fog­lalta le a mult héten nemcsak a főváros, de messze földek lázas érdeklődését is Ahány kitűnősége e szakmának van, az egész világból, mind ide sereglett szép fővárosunkba, hogy innét hirdessék a tudomány haladását s terjesz­szék .a világosságot. A kongresszus eseményeiből minket közelebbről érdekel az, hogy két kiváló földink aratott méltán megérdemelt elismerést. A kongresszusnak sebészeti osztályán dr. iischer Ernő, a jeles sebész tartott nagy feltűnést keltő előadást, az urologiai szakosztályon pedig dr. Steiner Pál a kolozsvári egyetem sebészeti klini­kájának első assistense olvasott fel nagy tetszés­sel fogadott szakmunkát. A kongresszuson váro­sunk orvosai közül csak dr. Steiner József fő­orvos vett részt. — Kinevezés. A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter Sándor Pál okleveles középiskolai tanárt a pápa^ ref. főgimnáziumhoz a fennálló szerződésből kifolyólag rendes tanárrá nevezte ki. — Sándor Pál 3 éve működik, mint helyet tes-tanár a pápai kollégiumban s ez idő alatt nemcsak mint lelkes pedagógus szerezte meg a közelismerést, hanem rokonszenves társadalmi szereplése révén is igen sok barátot és tisztelőt szerzett, kiknek körében kineveztetéáe általános örömet kelt. A „Pápai Hirlap" is örvend az örvendezőkkel, mert Sándor Pál hivatott toll­forgató, aki több maga3 szinvoualu irodalmi és művészeti közleményt ift már lapunkba. Alig pár hónapja, hogy Bock Istvánnak nyuga­Bock István. lomba vonulása alkalmával méltattuk ama kiváló érdemeket, melyeket ő városunk közgazdasági életének fellendítésében szerzett, s niáris halálá­ról kell hirt adnunk, mely nemcsak az ő szűkebb családját borította gyászba, de őszinte igaz rész­vétet kelt városunk széles körében. Szakadatlan munkában, több évtizeden ál tartó sikeres mű­ködésben eltöltött hivataloskodása után nem élvezhette a pihenés, a nyugalom örömeit, s a budapesti Vöröskereszt kórházban szerdán délután elhunyt. A Pápa városi és vidéki taka­rékpénztár külön gyászjelentést adott ki vezér­igazgatójának elhunytáról, s táviratilag fejezte ki részvétét, elhunyt vezérigazgatója családjának. A gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki: Révész Lajosné szül. Bock Hona, Arató Gyuláné, szül. Bock Júlia, özv. Lauer báróné szül. Bock Szerafin, Missik Gyuláné szül. Bock Mária és Cziráky Zoltánné szül. Bock Gizella úgy a maguk, mint férjeik és gyermekeik, vala­mint az összes rokonság nevében is mély fájda­lommal tudatják, hogy feledhetetlen jó atyjuk Bock István nyug. takarékpénztári igazgató f. hó 1-én délután fél 4 órakor, életének 75-ik évé­ben, jobblétre szenderült. A drága halott hült tetemei f. hó 3-án, pénteken délután fél 5 óra­kor fognak a Vöröskereszt-kórház kápolnájában a róni. kath. egyház szertartása szerint beszen­teltetni és a farkasréti temetőben örök nyuga­lomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldo­zatok f. hó 6-án délelőtt 10 órakor a krisztina­városi plébánia templomban és ugyanakkor a pápai plébánia-templomban fognak megtartatni. Budapest, 1909. évi szeptember hó 2 án. Áldás és béke hamvaira. — Dispozició. Dr. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát Tóth Aladár tanárt Pápáról Komáromba, Horváth Mátyás tanárt . pedig Bakon) bél bői Pápára disponálta. — Új élet kezdődött Pápán szeptember elsejével. Mintha nyári álmából ébredt volna a város, friss és eleven lett, felélénkítette, meg­ifjította az ifjúság, mely visszatért falai közé. És mintha többen tértek volna vissza, mint amennyien elmentek. A sürgés-forgás oly ará­nyokat ölt, hogy biztosra vehetjük diákjaink számának újabb megnövekedését. Tényleg már hallottuk is, hogy a kollégiumban idén 600-nál több ifjú magyar fogja hallgatni a tudomány igéit. Jövő számunkban majd részletes statisztikát közlünk a bevonult pápai diák hadseregről. — A rabbi bizottság az elmúlt héten megint nem tartott ülést, de Mayers­berg Salamon hitközségi elnök kijelentése szerint a bizottság rendesen működik. — Új püspöki jószágkormányzó. A íiain­precht Antal halálával üresedésbe jött központi jószágkormányzói állást báró Hornig Károly püspök a napokban betöltötte, a püspökségi javak jószágkormáuyzójává Schmiedt Lajost, a püspökség ősi i urodaImának intézőjét nevezvén ki. Az új jószágkormányzói kiváló képzettségű gazdának mondják, aki az ősi-i urodalmat való­ságos mintagazdasággá fejlesztette. — Jótékony alapítvány. A nemrég el­hunyt Staub József, városunk régi derék polgára, végrendeletében 1000 K-át. hagyott a városi szegényalapra, mely összeget a hagyatéki biróság e héten utalta be a városi közpénztárba. — A i nemes hagyományról szóló alapító levelűt leg­közelebbi képviselőtestületi közgyülé-iüuk elé terjesztik. , — A katli. egyház köréből. A Horváth Antal esperes-plebános lemondásával megürese dett vaszari plébánia javadalmat Töreky Árpád ottani ideiglenes adminisztrátor nyerte el. — Somlyai Ambrus Vaszarról Csótra és Kiss György Csótról Vaszarra kápláni minőségben kölcsönösen áthelyeztettek. — A feloszlott ipartestületi betegsegelyző pénztár vagyonáról. A m. kir. állami munkás­biztosítási hivatal az 1907. évi junius hó 30-ával felszámolt pápai ipartestületi betegsegélyző pénz­tár számadását a napokban tudomásul vette, a cselekvő vagyont 8369 korona 65 fillérben állapítván meg. A feloszlott pénztár közgyűlésé­nek azon határozatait pedig, hogy a kebelébe tartozott munkaképtelen betegeknek lejárt 20 heti segélyük után napi 80 fillér-, a gyermekágyasok­nak 20 kor.-, a baleset által sújtottaknak egy egész évig terjedhető napi 80 fillér-, a családfőt ért halálos kimenetelű balesetnél 100 korona segély adassék, — oda módosította, hogy a tőke kama­tai csupán 20 héten túli beteg segélyezésekre for­díthatók, előnyben részesülvén a pénztárnak 1907 julius 1-je előtt volt, s ipartestületi tagok­nál alkalmazásban levő tagjai. Egyben utasította a kerületi munkásbiztosító pénztárt, hogy az eddig a városi hatóság által kezelt 8369 korona 65 fillér összeget vegye magához, s arról éven­ként rendes számadást készítvén, azt hozzá terjessze fel. — Bezárt iskolák. Az egészségügyi bizott­ság szeptember 1-én dr. Kövi József tb. m. fő­orvos elnöklésével tartott ülésében arra való tekintettel, hogy az utolsó héten 1? kanyaró­eset fordult elő, s köztük több tanköteles is volt, elrendelte, hogy az összes elemi iskolák meg­nyitása egy hónappal elhalasztassék. Természe­tesen zárva maradnak ez ideig az óvodák is. — Tüz a vidéken. Dáka községben két gyermek gondatlan játéka mult hó 29-én délu'án 2 órakor ismét nagy veszedelmet okozott. A gyermekek játék közben egy szalmakazalt meg­gyújtottak, amelytől nagy hamar tüzet kapott minden, ami a közelében volt. Megkárosult 23 ember, mintegy 33.000 korona értékben. A kár egy része a biztosításból megtérül ugyan, de a szegényebb emberek, mert biztosítani nem tud­tak, igen érzékeny kárt szenvedtek. — A városi zeneiskolába a beiratások szeptember 5-én kezdődnek Beiratkozhatni a zongora, hegedű, ének tanszakokra az alapvető kezdettől a legfelsőbb fokig és a zene elméletre. A beiratásDk naponként 4—5 óráig történnek, a zeneiskola helyiségében (O-kollégium I. emelet.) Bővebb felvilágosítást a falragaszok. — Marcalhidak újraépítési ügye. A pápa—soproni törvényhatósági útvonalon fekvő 8. és 9. számú hidak újjáépítése tárgyában vár­megyénk alispánja helyszíni bejárást rendelt el. Az összejövetel helyéül Marealtő községben a község házát jelölte ki, ahova az érdekelteket folyó évi október hó 2 ik napjának délelőtt 9 órájára meghívta. A bejárás alapjául szolgáló tervek e hó 15-től 30-ig Marealtő község házá­nál az érdekeltek által megtekinthetők. — Tánciskola-nyitás. Merkl József pápai tánctanító, boszton-speciálista, aki 30 évig mű­ködött közmegelégedésre Budapesten, Pápán —• szülővárosában — állandóan megtelepedvén, e hó 11-én megnyitja tánciskoláját a Griíf-szálló kistermében. Fővárosi módszer szerint tanítja a moslanában divatos táncokat; de különös figyelmet fordít a graciózus zsentri-boszton taní­tására. E táncból külön kurzust is nyit, kívánatra magán-családok körében is. Tanítási órák: d. u. 5—7-ig a tanuló-ifjuság, este 8—10-ig a fiatal­ság számára. Tandij: kezdőknek 20 K, haladók­nak ennek fele. Beiratkozások f. hó 11-ig esz­közölhetők Kis Tivadar könyvkereskedésében, azon túl a tánciskolában. — Ajánljuk az érdek­lődők figyelmébe! — Találtatott egy kis erszény, melyben pénz és egyéb apróságok voltak. Tulajdonosa a rendőrségnél átveheti. — Állategészségügy. Béb községben a sertésvész, Takácsin- a sertésorbánc megszűnt. — Mézédes csemegeszőlő, saszella és muskotály nemes fajok, pósta­kosaranként 2 K 80 f, métermázsánként kosarastul 42 K, vérpiros paradicsom métermázsánként 20 K előleg beküldéssel, öszi duránci barackot (befőzésre remek példányok) póstakosaranként 3 K 40 f, császár- és szegfü-körtét, rétes- és csemege almát 2 K 20 f, házilag főzött valódi baracklekvárnak kgr.-ját, amig a készlet tart, 2 K 40 f, kis üstön főzött hamisí­tatlan barack-konyaknak 5 kgr.-os domyon­nal felelősség "mellett 10 K-ért utánvétellel szállítja Gyümölcskivitel Csongrádról. Az „Anna Creme szappan" teszi mindenféle arc-creme és kenőcs használatát, eltávolít a bőrről pattanást, májfoltot, mitessert és szeplőt, a bőrt üdévé, bársony­simaságuvá teszi — teljesen ártalmatlan. — Darabja 1 K 30 fill. Vidékre 3 darabot portómentesen küld gyógyszerész * Pápa * Németh Dezső ML kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Augusztus 27. Szakács István földmivelő és neje Sági Katalin fia : Károly, r. kath. — Bagarus Mária fia : Ferenc, r. kath. — Danis Károly föld­mives és neje Roskovics Mária leánya : Erzsébet, r. kath. - Pete Lázár gulyás és neje Vörös Mária fia : József, ref. Meghaltak : Augusztus 27. Wüest de Velberg Dezső­Károly r. kath , 10 hónapos, bélhurut. Augusztus 29. Szalay Gábor r. kath., 4 hónapos, bélhurut. Házasságot kötöttek: Augusztus 28. Polgár Béla cipész, r. kath. és Horváth Juliánná, r. kath. — Vági János föld­mivelő, ref. és Takácsi Zsófia, ref. Augusztus 29. Berta József fazekas, r. kath. és Hatos Erzsébet, r. kath . Augusztus 31. Jakab Chajin kőfaragó, izr. és Günsberger Paula, izr. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1909. — Főisk. nyomda betűivel. Gabona-árjegyzék 1909 szept. 3-án. Buza . . Rozs . . Árp a . . Zab . . . Kukorica . Burgonya . Széna . Zsupp . . I eS 1 S£j V r\ Jo Közép Alsó 25-— Kor. 24-60 Kor. 24*20 17-— , 16-60 „ 16-20 13-80 , 13-40 » 13-— 14"— „ 13-60 „ 13-20 17-40 „ 17-20 „ 17'­3-60 „ 3-40 J ? 9-— „ 8-­» 4.— „ 3-80 J J " ^Y vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben Pápa, ÜOSSUth Lajos Utoa ÍO. szám, Alapíttatott 1864-ben hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő utáu nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. -Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. —— Vadászoknak különös fi yelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit ós

Next

/
Thumbnails
Contents