Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.
1909-08-14 / 33. szám
A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városok Takarékpénztára. Múltkor irtunk e cimen Kassa város átiratáról, most meg Győr városáról számolunk be. Győr ellentétes nézeten van Kassával. Szerinte a városok takarékpénztára megvalósítható a sokat említett fővárosi pénzcsoport bevonásával is, de csak úgy, ha 8 millió korona részvény jegyzésével túlsúly biztosíttatik a városoknak s a pénzcsoport részéről csupán 5 millió korona jegyzését várják és fogadják el. Győr a maga részéről meg is kezdte a részvény jegyzést 300.000 koronával. Mint említettük, nálunk a 30-iki közgyűlésnek lesz alkalma ez ügyben állást foglalni. § A pénzügyi bizottság ma délután tartandó ülésén készíti elő a közgyűlés tárgysorára kitűzött ügyeket. § Felebbezés. Győri Gyula v. képviselő az Árpád-utca megnyitása, illetve az ellen, hogy az új utcarészen építési engedély nélkül házak épültek, felebbezést adott be. § Szöllőbirtokosok figyelmébe. Mindazon szöllőbirtokosok és borlermelők, kik a boritaladó kedvezményre igényt tartani óhajtanak, akár ki vannak egyezve, akár nincsenek, a folyó évben remélhető termésüket f. hó 16-tól legkésőbb f. év szeptember hó 15-ig Pápa város fogyasztási adóhivatalánál annál is inkább bejelenteni el ne mulasszák, mert későbbi bejelentések tekintetbe nem vehetők, s bortermésük megadóztatásánál az italadó árszabás volna alkalmazandó. Blum Miksa hivatalfőnök. § Hirdetmény. Pápa város házi pénztárának és közmunka-alapjának jövő 1910. évi költségvetési előirányzata f. évi aug. 5-től kezdve 15 napon át a számvevői hivatalban közszemlére kitéve lesz, — a netaláni észrevételek az adófizetők részéről ezen időtartam alatt a polgármesteri hivatalnál Írásban beadhatók. Pápa, 1909. évi julius 31-én. A városi hatóság. § Hirdetmény, Pápa r. t. város 1909. évi országos betegápolási pótüdó kivetési lajstrom érvényesítve a kir. pénzügyigazgatóságtól leérkezett. Ezen adókivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1909. évi aug. hó 16-tól meghozta a hirt, hogy Kleofás, meg a szerblány mindig a lichthófban csókolóznak, mert Katica, mióta Kleofás elveszi, mindig oda viszi ki a mosogatóvizet csak azért, hogy Kleofás utána szökhessek. — Itt van ! Te már második korosztályban vagy Manci — argumentált az anya — és még senki sem jelentkezett. Most itt az alkalom. Igaz, hogy tót, de az is ember a mai világban ! Este a két lány bekérezkedett ahhoz az első emeleti ismerősükhöz, akinek a spejzablaka a lichthófra nyilt, hogy személyesen is meggyőződjenek, mi igaz, mi nem. — Szép egy dög, — mondotta Linus — de mit akar egy egyetemet végzett emberrel ? Aztán meg csak bolondítja ezt a fülest, hiszen úgy nevet csókolózás közben, mintha kotkodácsolna. Vagy ez talán szerb nemzeti szokás ? Még holnap elütöm a kezéről! — Majd előbb én! — jelentette ki Manci, akinek finom érzéke megsúgta, hogy az idősebb lányé az elsőség ilyen ügyekben. r- Ilyen züllött fráter csakis neked való — vélte Linus és közönbösen nézett el Manci feje fölött. Kivánom, hogy boldog légy. A konkurenciához egyelőre gratulálok! (Vége köv.) 1909. évi aug. hó 24-ig kitéve lesz. Miről oly hozzáadással értesíttetik az adózó közönség, hogy a közszemlére kiteendő lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető, s a netáni felszólamlások közvetlen a veszpcémi pénzügyigazgatóságnál a közszemlére kitételt követő 15 nap alatt írásban beadhatók. Pápa, 1909. évi aug. hó 11-én. A városi hatóság. TARKA ROYAT. A szellő. Csokonai Vitéz Mihály, de nem a győri kollegám, hanem a debreceni, persze nem kollegám, mert ismét, én nem vagyok költő, legalább is nem versköltő, sajnos pénzköltő sem. Tehát Csokonai Vitéz Mihály a debreceni, sem gondolta volna soha, hogy én valamikor az ö remekbe készített szavát fogom itt, ezen a helyen, fölhasználni krónikák megírására. Minden valamire való, sőt minden valamire nem való poéta, alias fűzfa poéta, tisztában van a szellő természetével. S nincsen olyan lírai igazi poéma, avagy kinrimes „szülemény", amely nem emlékezne meg a lágyan suttogó, enyhén fuvó, simán libbenő s tudj' Isten még milyen szellőről. Ez a szellő tulajdonképen csak tavaszkorszakban szokta ugyan megilletni a költőket, vers faragókat és kerék- akarom mondani rimgyártókat, de néha, így nyáron is, mikor hevesen süt a nap és „kutya melegről", „iszonyú hőségről" panaszkodnak az emberek, meglibben a szellő s „bársonyos puha libbenéssel" simogatja meg a bájos, kevésbbé bájos és bájtalan arcocskákat, arcokat és fizimiskákat. Ilyen kósza szellő csapódott az én ártatlan arcocskámhoz is — és suttogott lágyan mindenféle kicsi csintalan történetkéket. Nemcsak a fürdőzőknek, de a vadászoknak is kedvez a nyár. Van fogoly elég és nyul is. De vadász még több. Alig van férfiú, aki künn ne járna a mezőkön, a selymes füvet gázolva, vagy a berkek hűs árnyékában meghúzódva, lesve a fegyvere elé kerülő „pecsenyéket". Aki nem vadász-ember, nem is tudja megérteni azt a pompás élvezetet, ami a vadászattal jár. Ám van ilyen is sok, s talán még „sokabb", mint a vadász. Mit csináljanak az ilyen szerencsétlenek, mikor a férfiak „legeleje" künn portyáz valahol a határon. Borvizes bort isznak. Egy ilyen hős vetődött be valahová, ahol csak a nőcskét találta otthon. Legyeskedett, de ugyancsak a körmire koppantottak. Még akkor is szíta a körmeit, amikor véletlenül találkozott a hazatérő vadásszal. Persze nem térhetett ki előle, tehát megszólította. — Nos, hogy megy a vadászat? — Nagyszerűen, gyönyörű bakot lőttem. —> Hm! gondolta magában a borvizes borivó — fájdalom, én is. Estefelé, a nagy meleg után, telve vannak az utcák emberekkel, az asszonyokat is közéjük számítva. Olyan korzózás van, akár csak a főés székesvárosban. Lenge fehér ruhák suhannak végig az aszfalton, panama-kalapos ifjak udvarolgatnak forrón, hogy kissé lehűtsék magukat. Ami elég furcsa. Egyszer csak csattanás hallatszik, olyasforrna, mint amikor az ember a kezeit összeüti, vagy mint amikor a keze más arcával jön érintkezésbe. Az est homályában gyönyörűen fejlődik a történet. Az egyik szereplő futásnak ered, a már elkopott példab eszéd hivének adván magát, hogy: „szégyen a futás, de hasznos". A másik szereplő utána iramodik, megkapja a kabátját s már-már drámaivá fejlődik a korzós kis színdarab, amikor a szaladó ifjú, párját ritkító ötletességgel és leleményességgel, mely azonban szintén nem új, hirtelen leveti a kabátját, ellenfelének hagyván zsákmányul s elmenekül. Igy vált pompás komikummá a tragédiának indult pápai kis szenzáció. «• Az „Otthon" kávéház kertjében naponta, vagy jobban mondva esténként, nagy és diszes közönség nézi a mozit. Olyanná vált a mozi a publikumnak, mint a mindennapi kenyér, vagy mondjuk a pikkoló-fekete és kapuciner. Már nem tud nélküle megélni. Igen sokan itthon töltötték az egész nyarat éppen talán a mozi kedvéért, amelynek révén annyi mindent meglehet beszélni — és no, egy kicsinykét rágalmazni is enyhébb értelemben. — Szép, szép —- mondja egyik társaságbeli ifjú — megvagyok elégedve, de egy hibája mégis van a mozinak. — Mi az ? — kérdezik. — Hát az, hogyha annyi embert tud kimozdítani a házból a mozi, miért nem tudja lemozdítani a hölgyek fejéről az otromba, nagy malomkerék kalapot. Ez volna az igazi és mindenkinek tetsző mozi. — Pedig — mondja egy másik — van abban haszon. Lássátok, a minap ilyen kalap alá bújt el egy szerelmes pár csókolózni s még csak a cipőjük hegye sem látszott ki a kalap alól. * Lám ilyen történetecskéket suttog néha a költői szellő, melyekért a szerkesztőm felelőséget nem vállal. De én sem, te sem, ő sem. Tehát a szellőn szárad minden. Nem csuda, ebben a melegben. liá rd. HETI ÚJDONSÁGOK. — Személyi hirek. Dr. Antal Gábor püspök, főrendiházi tag, hivatalos iskolai ügy ek elintézése céljából a mai napon városunkban tartózkodik. — Vizeki Tallián András ezredes, huszárezredünk új parancsnoka, a hét elején Pápára érkezett s átvette az ezred parancsnokságát. A hét folyamán az ezredes látogatást tett a polgármesternél s a hivatalok vezetőinél. — Egyházkerületi felügyelő-beiktatás. Fényes ünnepélye lesz f. hó 18-án Sopronban a dunántuli ág. hitv. evang. egyházkerületnek. E napon iktatják be díszes méltóságába Véssey Sándort, a kerület ujjonnan választott felügyelőjét. A beiktató ünnepély a soproni ev. egyházközség templomában egyházkerületi közgyűlés keretében fog lefolyni. A közgyűlés tárgysorozatának fontosabb pontjait itt közöljük. A közgyűlés megalakulása. Az egyházkerületi felügyelőt választó szavazatok felbontásáról felvett jegyzőkönyvek felolvasása. A megválasztott egyházkerületi felügyelő beiktatása. Miniszteri leiratok. Püspöki jelentés. A főiskolai nagybizottság, pénzügyi és népiskolai bizottság jeleniése. A kőszegi felsőbb leányiskolának tanítónőképző intézettel kiegészítése. Egyházkerületi tanítóegyesület alapszabályainak módosítása. Kaposvári missiói segédlelkészi állás szervezése. Keszthelyi lelkészi állás szervezése. A reformáció négyszázados jubileumának előkészítése. — Az OMKE választmánya e hó 11-én Hanauer Zoltán alelnök vezetése mellett ülést tartott, melyen megállapították a közgyűlés tárgysorozatát. A zárszámadást és a költségvetést Lázár Ádám pénztárnok beterjesztette, mindkettőt elfogadásra ajánlják. Kohn Miksa Mihály alelnök indítványára elhatározták, hogy azon kereskedőket, kik még nem tagjai az OMKE-nek, felszólítják a belépésre. — Az OMKE közgyűlését f. hó 22-én tartja, melyre úgy a tagokat, mint a belépni szándékozókat meghívja az elnökség. butor-asztalos Pápa, Jókai Mór utca 14. szám alatt Raktáron tart finom kivitelű félmatt ágyakat, szekrényeket, éjjeli szekrényeket. Megrendelésre rajz után készít modern berendezéseket a legjobb kivitelben. — Javításokat is elfogad. TmCH ál w) Megrendelésre raiz u