Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-03-07 / 10. szám

az ellenkezőjét mondta annak, amit nagy honfitársa Zola a Feconditében olyan meggyőzőleg hirdetett. Legyünk kevesen, de éljünk jöl, — ez a jelszava. Arról azonban elfeledkezett a tudós hölgy, hogy a folyton való kevesbedés oda vezet, hogy végül nem marad senki élő a világon, még a — feministák sem. Avagy tán: „utánam az özönviz?" . . . Jó, jó, de így aztán igazán nem fognak boldogulni a mi feministáink, nem még olyan téren sem, ahol megérdemelnék. A békenap (megünneplése. A magyar szt. korona országainak ibékeegyesülete (titkári hivatal: V., Dorottya-u. fi) lapunkban is hirdetni óhajtja azt a pályázatát, mit a „a békenap megünneplésére vonatkozó vezérfonalra" tűz ki. Ennek a békenapnak eszméje tudvalevőleg a hágai békekonferenciából iodult ki. amelynek kezdeményezője ugyancsak tudvalevőleg az orosz cár volt, ugyanaz az orosz cár, aki nem kevésbbé tudvalevőleg azóta előidézte azt a háborút, amely tizannyi emberáldozatot kivánt, mint amennyit valaha az összes Dsingisz és Batu kánok hordái megsemmisítettek. Arról nem is szólunk, hogy amióta az a bizonyos békekonferencia él és virágzik, azóta a konferencián részt vett hatalmasságok akkora kimondhatlan és elképzelhetlen Összegeket költöttek hadihajókra, torpedókra, ágyukra és gépfegyverekre, amiknek tizedrésze iskolákba és kórházakba fektetve, számtalan ezer embernek szerezte volna meg a szellemi vagy testi egészséget. Ilyen körülmények között egy csipetnyi kedvet sem érzünk magunkban a békenap propagálásara. Az általános emberszeretet nagy eszméjét igazán kár volna a hágai képmutatás zsákmányául odadobni. Helyes, propagáljuk a békenapot, de kapcsolatban az általános lefegyverzés gondolatával. Ehhez azonban vájjon mit szól az a hágai angol, aki megcsinálta a búr háborút, a hágai orosz, aki Mandsúriában szeretett volna hetvenkedni, a hágai amerikai, aki csak szintén nem oly rég verte meg a spanyol flottát, vagy akár a hágai osztrák-magyar, aki erősíti, egyre erősíti az orosz határt. ges teljesítésére, hogy „a jogos hitelt kereső közönség s az ebbeli igényeket kielégítő társaság érdekei kölcsönös összhangban maradjanak". A takarékbetétek állaga az előző évhez ké pest újból 148.465 korona 27 fillérrel gyarapodott, ami kétségtelen jele a nagyközönség folyvást fokozódó bizalmának. A mérlegben tiszta nyereménykép 30 082 kor. 37 fill. van kimutatva. A részvényesek bizonyára megelégedéssel fogadják, hogy az értékpapír-számlán eszközölt tetemes leírás mellett nemcsak az előző évinek megfelelő 24 K •osztalék jut minden egyes részvényre, hanem az egész osztalékot meghaladó összeg fordítható a külön tartalékalap növelésére, úgy, hogy a 100.000 korona részvénytőkével megalakult társaságnak renden tartalékalapja 112.490 korona 72 fillér, külön tartalékalapja pedig immár 48.656 korona 47 fillér értéket képvisel. Az állandóa n szolid ala pon vezetett intézet e hó 8 áu, vasárnap d. e. )ö órakor tartja meg rendes közgyűlését saját üzleti helyiségében. A Pápa városi és vidéki takarékpénztár mérlege. Városunk ezen második pénzintézete, mint közgazdasági életünk egyik fontos tényezője, az előttünk fekvő zárszámadások szerint a lefolyt üzletévben ismét nagyon kedvező eredményt ért el. A rendkívüli pénzdrágaság és más sok abnormis körülmény ellenére a forgalom minden egyes üzletágban számottevő mértékben emelkedett és az igazgatóság jogosult önérzettel hivatkozik évi jelentésében azon maga elé kitűzött feladat hűsóA Jókai-kör szinielöadásai. — 1908 február 29. és március 1. — A .műkedvelő" jelzőt bátran elhagyhatjuk. Amit a Jókai kör ambiciózus, derék gárdája szombat és vasárnap este produkált, az annyira felülállott a sablonos műkedvelői mértéken, hogy őszinte lélekkel kívánhatjuk: vajba a most be következő színi szezón alatt sok olyan élvezetes, úgy egyes szereplők kiválóságát, mint az összjáték kifogástalan voltát tekintve igazán értékes elo adásokban lehetne részünk, mint aminőt szombat és vasárnap este láttunk a színházban. Arra a bizonyos keztyűs kézre, amellyel legtöbbször dil letáns előadásokhoz közeledni szokás, ezúttal szükség nincs. Az ismert, kénytelen, jótékony célra való tekinteteket egész bátran félretehetjük b mint kritikusok is tehetjük azt, amit tett az előadásokon jelen volt hatalmas közönség — dicsérhetünk. * Szombat est. A földszint, az erkély, a páholyok estélyi ruhába öltözött hölgyekkel és urakkal tele. Á várakozás kíváncsisága ül az arcokon. A főpróbáról kiszivárgott hirek Bzerint olyan pillangó fog berepülni nemsokára a színpadra, minőt a színháznak még legöregebb természettudósai sem igen láttak. Vájjon csakugyan ? . . . A karmesteri emelvényen megjelenik zenei éle tünk vezetője, Gáty Zoltán s jelt ad ifjú muzsikusainak a nyitányra. Könnyed, szelíd, bánatos akkordok zendülnek fel. A zenei nyitány rövid. Mert van társa is, egy verses nyitány. A függöny elé lép ékes japáni ruhába öltözötten Kooáts Kálmánné és dallamosan, szépen csengő verseket mond nekünk arról amit látni fogunk. Szívhez szóló szavalattal jelenti a csendes tragédiát, minek tanúi leszünk 8 zúgó tapsok között alig hagyja el helyét, felgördül a függöny a mi ott vagyunk a Pillangó kisasszony valódi japán tárgyakkal dúsan megrakott, szemkápráztatóan csillogó szobácskájában. Jobbra a térdeplő, előtte egy állványon a kis Buddha-szobor, mely előtt térdelve könyörög Pillangó kisasszony, hogy hozza vissza neki az istenség férjét, Pinkerton hadnagyot . . . A P'llangó kisasszony — Havass Gáborné. A hangverseny pódiumról kedves, igen kedves ismerőse közönségének. Hangjának szépségét, énekelőadásának művészi finomságát gyakran megcsodáltuk. Dalénekesnői szereplése után sokat vár tőle közönségünk, de amit nyújt neki, az mégis szenzációs meglepetés számba megy. Röviden kifejezve : Havassnó alakítása egy tanult (é» pedig sokat tanult) színésznőnek is nem hogy becsületére vált volna, de neki fényes diadalt is hozott volna. Nem csoda, mert élő alakot mutatott, be nekünk. Beszédmódban, mozgásban, mozdulatokban igazi japánleány volt, bájos és kedve® a derűsebb jelenetekben, megható ott, hol ábrándjából felébred. Mikor az élettől, kis babájától búcsúzott, nem volt szem, mely szárazon maradt volna, a köny pedig a legtöbbet mondó kritikaHogy éneke méltó volt ehhez a művészi játékhoz, azt tán említenünk sem kell. Külön dicsérettel itt csupán a főiek, zenekart óhajtjuk kiemelni, mely — bár tudtunkkal ezúttal először kisórt szólóéneket — kitűnően megállta helyét, kísérete diszkrét, finom volt, méltó a gyönyörű énekhez. Hogy Havassnét minden énekszáma után zajosan megtapsolták s hogy a függöny legördülte után számtalanszor hívták a lámpák elé, azt talán mondanunk sem kell. Ez az alakítás feledhetlen lesz mindazok előtt, akik láthatták. \ A Pillangó kisasszony többi szereplőivel mostohábban bánt el a szerző. Aránylag legnagyobb szerep Marton Dénesnek jutott, aki az amerikai konzult nagy gonddal, sikerülten alakította. De méltóan illeszkedtek a főszereplő létesítette ensemblebe a többiek is: Pentz Anna kedves ós igen ügyes Susukijával, Bareza Istvánné mint elegáns Kitty, dr. Adorján Gyula kedélyes Jamadorijával, dr. Szeleczky Béla, a daliás Pinkerton, Székely Lajos, a hűséges Nakodo szerepében. A Pillangó kisasszony szomorú története után egy igen vidám régi Joohózatot láttunk. Fredro Egyetlen leánya azok közül a darabok közül való, amiknek nincs más céljuk, minthogy az ember egy órára kellemesen szórakozzék és párszor jól megkacagtassák. Helyzetkomikuma feltétlenül hat, csak ki kell jól használni tudni s e téren minden szereplő megtette a magáét. Kitűnő összeillő egy pár volt Euzsás Lajos az komolyan gondolkodni mertem volna ezen eshetőség felett. Ez a bánya — vélekedtem — nagyon messze van az ilyen katasztrófától. És íme 1 í évre rá a híres Kunigunda aknáról országszerte repült a szomorú hír, hogy áttörte váratlanul a viz, s egészen elöntötte. S 2 évre ezután, az idén, a fölötte elterülő földdarabot is magához rántotta a kérlelhetetlen elein ós az is nagy darabban besüppedt. Ebben a tengerszem mélységű viztömben eltemetve van szintén a bánya legnagyobb ékessége: egy, a százméternél jóval magasabb sópiramÍ8. Amint az ember leereszkedve a sötét liftaknából a tulajdonképeni bányába ért, rögtön feltűnt a hegyes csúcsú piramis teteje és folyton szélesbedő alakjával lekísért a fenékig. Gyönyörű, szabályos, karcsú piramis volt ez. A művelés alatti akna egész magasságát mérte át legtetejétől legaljáig. S amint lefelé mélyült a bánya, vele haladt'tovább és vastagabban e fenomenális geometriai alak. Aki az alján állt, nem látott a hegyéig. A szem sugarát legyőzte a magaes, ga. S oly poetikusan meredezett fölfelé, mintha jelentené: „Szegény bányászok, ti itt a mélységben azért fáradtok, hogy ott a fentlevőknek ételét izletesebbé tegyétek, s a magatok nyomorúságát a föld hátán napról-napra tovább cipeljétek. De ne fél jetek, az igazi boldogság nem a föld külső kérgén tanyázik, hanem fönt a magasban." A bányász leleményesség ideális szerepet is juttatott e piramisnak. Minden évben, márc. első vasárnapján, a bánya védőszentjének, Kunigundának, tiszteletére ünnepélyes istentisztelet volt lent az aknában. Az oltárt ekkor a piramis aljára helyezték s amit a bitbuzgóeág díszítésül kitalálhat, azt mind alkalmazták. Nemcsak a nagy termek úsztak villamárban, hanem a villamlámpák tündéri lánca futott föl a piramis oldalélein is, fel a magasba. Csak úgy nyüzsgött az összes termekben a nép. Intelligens, nem intelligens, szegény, gazdag, gyerek, itju, öreg mind egymás hátán. Csoda, hogy le nem szakadt alattuk a lépcBŐ mikor lejöttek. Mert bizony ekkor csupán kevés kiválasztott használta a liftet, a többiek per pedes apostolorum tették meg a nagy utat le is, föl is. De nem bánták, sőt nagy izgatottságukban talán nem is érezték a fáradtságot. Oly izgatottak voltak, főleg a pórnép, hogy az életére sem vigyázott. Ilyen csődületben pedig jó az elővigyázat. Kiváltképpen, ha a fejünk felett, bár magasan, de mégsem elég távol villanysodronyok húzódnak végig, hogy szolgáltassák a világosságot. Egyszer magam is szem- és fültanuja voltam egy megrázó esetnek. A pap az oltárnál tartotta az istentiszteletet. És szokás szerint, az oltártól jóval balra, meglehetősen magas az oldalfalba beépített fakórusou a bányászok bandája zengte fuvóhangezerein szent dalia mait. A falak kegyelettel adták tovább az akkordokat, az áhítat tetőfokát érte el, midőn egyszerre óriási sikoltás hallatszik, majd az egyik szögletben az ottlevő emberraj mozgása vet hullámot, mindenki arrafelé tekint ijedten, hogy mi lehet az? Ott mindjárt nem tudtunk meg róla semmit, odaférni lehetetlen volt, de különben eem tartott soká s az istenitiszelet megszakítás nélkül folyt tovább. Mikor kiértünk az ünnep után az aknából, ekkor jelentették, hogy egy legény izgatott kíváncsiságból a villamsodronyokat tartó egyik oszlopon fölkapaszkodott s belefogódzott a vezetékbe s az áram rögtön lesújtotta őt. Ez sikított fel. —- Hogy majdnem minden évben kell ez ünnep alkalmával történni valami szerencsétlenségnek! — szólt hozzánk fordulva az egyik bányamérnök. Nem fordul elő már többé a Kunigundabányában ilyen katasztrófa. Mert nem is lesz már soha ünnepe sem neki. A természet hajthatatlan törvénye, amely alatt nyög és él kicsiny, nagy, végig mérte szörnyű erejét rajta ia. Nem bírt vele sem a minden esztendőben felujuló zsolozsmák áhítata, sem az emberi tudás mesteri védelme. Rátette a természet az ő hatalmas tenyerét, rúegeresztette a féktelen Tisza zsilipjeit s ez zúgvabőgve törte át a falat. S amit több mint száz esztendő alatt a szorgos bányászí kéz ott alkotott, hullámai alá temette. S az a hatalmas piramis, amely büszke ékessége volt a magyar sóbányászatnak is, mint elrejtett sirkő alig üti föl valaha fejét a víz tükre fölött. Nemcsak Máramarosmegye, hanem egész Magyarország sokat vesztett a Kunigunda-akna elpusztulásával.