Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-02-08 / 6. szám

— Felolvasás. A Magyar Közgazdasági Társaság f. b<5 15-én Budapesten felolvasó ülést tart, amelyen dr. Antal Géza, theol. akad. tanár „Az amerikai magyarság jövője nemzeti szem pontból" c. alatt előadást fog tartani. — Kormos Ilonka sikere. Színtársulatunk kitűnő szubrett primadonnája f.. hó 2-án és 3-án ritka zajos sikerrel vendégszerepelt a budapesti Király színházban. Az összes fővárosi lapok, igy főkép a „Magyar Hírlap k t, Budapesti Hírlap", „Pesti Napló", „Magyarország", „Független Magyar ország" meleg és őszinte elismeréssel szólnak játékáról és énekéről egyaránt, konstatálják, hogy „magasan fölötte áll a szubrett átlagnak" s hogy szerződtetése a színházra valódi nyereség volna. Az elismerő kritikák értékét esak az tudja igazán megbecsülni, aki tudja, hogy egy-egy ilyen hirte­len feltűnő új csillag fényét mennyi sajtóbeli és színházi intrika szeretné elhomályosítani. Mint értesülünk, Beöthy László igazgató tett is szerző­dési ajánlatot a művésznőnek három évre, ő azonban csak egy évre hajlandó magát lekötni. A szerződés azonban minden valószínűség szerint létrejön s igy mi pápaiak már CBak a tavaszi szezón elyö feléljen gyönyörködhetünk kedves primadonnánkban, ősztől kezdve pedig legföljebb ha Pestre rándulunk. — Munkásbiztosító pénztárak és orvosok. Lapunkban többször szólottunk már arról a dif ferenciáról, mely a munkásbiztosító pénztárak és orvosszövetség között a pénztár szolgálatában álló orvosok javadalmazását illetőleg felmerült, amely az országban több helyütt az orvosok munka­beszüntetésére vezetett. E tárgyban a hét elején Budapesten tanácskozás volt az országos orvos­szövetség és az országos munkásbiztosító hivatal kiküldői tjei részéről, s megnyugvással közölhet jük, hogy mindkét felet kielégítő megegyezés jött létre. A megkötött egyezség főbb pontjai a következők : Egy-egy orvos 600 nál több tagot nem kezelhet. Az orvosok javadalmazásául a pénztárak jövödelmének százaléka szolgál, amely 23°/ 0 nál kevesebb s 30°/ 0 nál több nem lehet. A/, orvosokra eső százalék aztán közösen osztatik fel a szolgálatot teljesítő orvosok között. Minden pénztárnál az orvosok elleni panaszok elbírálására fegyelmi tanács alakíttatik, amelybe a helyi orvos­szövetség és a munkásbiztosító pénztár 4—4 tagot küldenek ki. A szerződés egy és fél esztendőre költetett meg, azután revízió alá vétetik. — A mi pénztárunk 1600- 1800 tagot számlál, a fenti egyezség szerint tehát négy orvost kell alkal­maznia. — Műkedvelői színielőadások. A Jókai-kör műkedvelői szinielőadásait nem febr. 29. ós márc. 1., hanem március 1-én és 2-án fogják megtartani. Jegyek már válthatók Kis Tivadar könyvkeres­kedésében. — Gazdasági előadások. A „Pápai Kertészeti Egyesület" múlt vasárnap nagyon látogatott fel­olvasó gyűlést tartott a városház nagytermében. Kodolányi Árpád a gyümölcsfák s különösen az almafák veszedelmes ellenségéről, a vértetüröl tar­tott érthető modorban előadást, melynek végeztével élénk vita iudult meg az egyesületi tagok s a nagy közönség érdeklődése mellett. A második felolvasó Máté László földmíves iskolai tanár volt, ki a házi nyúl tenyésztése előnyeiről tartott szabad előadást, bemutatva egypár pompás, a földmíves-iskola te­nyészetéből kikerült házi nyulat. A nagy számmal egybegyü't érdeklődők mindkét előadást nagy tet­széssel fogadták. Legközelebb, mint értesülünk, Marton Dénes borászati felügyelő tart előadást a szőlő tavaszi munkáiról, bemutatva a helyes és helytelen metszési módokat. Az előadást, mely teljesen díjmentes, nemtagok is látogathatják. — Eskütétel. Dr. Kövi József tb. megyei főorvos és dr. Bechnitz Ede tb. járásorvos f. hó 7-én tették le hivatali esküjüket Veszprémben Koller Sándor alispán kezébe. — Az irgalmas nővérek intézete 1908 február 20 án farsangi színielőadást rendez. Kez­dete délután 5 órakor. Belépti díjak : az első 3 Bor 2 K, a következő 5 sor 1-40 K, a többi ülő­hely 80 f, állóhely 30 f. A tiszta jövedelmet az új színpad költségeire fordítják. — Szinrekerül : 1. Tejkúra. Párbeszéd. Előadják: Nagy Margit és Háry Margit intézeti növendékek. 2. A bankár leánya. Szinjáték 1 felvonásban. Előadják : Gvö­mörey Rózsa, Kerper Mária, Lengyel Teréz, Vargha Teréz. Gaál Mária, Háry Margit, Schranz Teréz, Oláh Rózsa, Devics Flóra, Műller Szidi, Schiller Erzsi int. növ. 3. A dilos konyha. Bohózat. Előadják : Nagy Valéria, Pá.ffy Teréz, Horváth Ágnes, Nagy Vilma, Wurst Anna, S'.okoly Mar­git, Bencze Ilona, Iliás Olga, Nyikora Juci, Báthory Erzsi, Lis'znyay Teréz, Stroblberger M., Kovács Margit, Gyömörey Rózsa, Borsó Viktória, Báthory Mária, Mikula Vilma, Englert Róza Lévai Sarolta, Andrika Irén, Arany Júlia, Deli Adalberta, Hanauer Erzsi, Neuberger Mária, Rnip Ilona int. növ. Az énekszámokat zongorán kiséri Mudra Olga, a róm. kath, tanítónőképző ének és zenetanítónője. — A szövőgyár bálja. A szövőgyár évek óta közkedvelt bálját az idén a gyár kebelében nemrég alakult Ouképzőkör cégére alatt tartotta meg. Szívesen konstatáljuk, hogy az új cím alatt a régi fényes siker koronázta a rendezőség fára­dozását. Ami egész természetes, mert h'sz a siker érdekében a rendezőséggel együtt buzgólkodott a gyár agilis igazgatója, Gerstl Leó is aki —­amint látszik — nemcsak rendet tartó feljebbvaló, de a munkások örömeiben résztvevő kartárs is A bálon a gyár egész tisztikarán, művezetőin és munkásnőin kívül igen sokan voltak jelen mások is, s a nagy sokadalom készséggel vette KI rés/.ét a táncból, a mulatásból, úgy hogy reggeli 6 óra­kor még a muzsika hangjai halatszottak le a Griff terméből A mulatság alkalmára a rendező ség a termet igen osinosan díszítette fel. Fenyő ágakból font, rózeákkal tarkított girlandok övez­ték a menyezetet, a főbejárattal szemben pedig Balogh Miklós ügyes fiatal festőnk festménye ékeskedett, amely fenyőfákkal szegélyezett begy oldalban egy vadászlakot ábrázolt. Ezek után mondanunk is felesleges, hogy az erkölcsi sikerhez méltó volt az anyagi is, s szép összeg jutott a kitűzött nemes célra ; a szegény sorsú g\ ári mun­kások gyermekeinek felruházására és szűkölködő munkások segélyezésére. A feliilíizetők névsorát helyszűke miatt jövő számunkban közöljük. — Eljegyzés. Goldberg Gyula helybeli könyv­nyomdatulajdonos leányát, Goldberg Ida kisasszonyt eljegyezte Gonda Sándor ugod-vadkerti intéző. — Az ev. énekkar bá'ja vasárnap volt a Jókai-körben. Az érdemes egyesület mulatságát idén is olyan sokan keresték fel, hogy a helyiség zsúfolásig megtelt közönséggel s táncolni bizony a nagy sokadalom miatt csak akadályokkal lehetett. Az estélyt rövid műsor vezette be, amelyben a rendező énekkar kétszer működött közre. Ossz­hangzatos, szép éneküket szívesen hallgatta a közönség 8 zajos tapsaival fejezte ki elismerését úgy a karnak, mint fáradhatatlan vezetőjének, Nagy Pál tanítónak. Hasonló siker koronázta a vegyes kar, valamint a leáuyénekkar szereplését is. Ambrus Sándor, Dezső Mári, Horváth Ferenc értelmes szavalataikkal működtek közre, mig ifj. Barcza látván egy humoros monológ ügyes előadásával mulattatta a közönséget. Műsor be fejeztével csakhamar kezdetét vette a tánc, hogy annál későbben érjen véget. A cigány húzta a talp alá valót szívesen, a párok pedig járták ki­tartással, fáradhatatlanul. A kitűnően sikerült mulatságnak reggeli 5 óra után lett vége. — A begyült tiszta jövedelmet az énekkar az idén az egyház negyedik iskolájának felszerelési költségeire ajánlotta fel. A kulturális cél előmozdításához felülfizetéseikkel hozzájárulók névsorát jövő szá­munkban közöljük. — A földmíyes iskolai tanuló-ifjuság szoká sos téli mulatságát vasárnap este tartotta a Griff termében. Ahol olyan deli ifjak jönnek össze mulatságra, mint földmives-iskolánk növendékei, ott természetesen nagyszámban jelennek meg a leányok is, mert egész biztosan számíthatnak reá. hogy kitűnően fognak mulatni. Az a sok szép leány, akik ilyen reményekkel mentek el a föld mives iskola mulatságára, feltevésükben nem is csalatkoztak, mert a figyelmes rendezőség minden gondja oda irányult, hogy minden leány jól érezze magát a bálon s táncoljon sokat, igen so cat. Táncoltak is egész kivilágos kivirradtig jó kedv­vel, pompás hangulatban. Midőn még ide iktatjuk, hogy a mulatságon, Tar Gyula igazgatóval élén, jelen volt az intézet tanári kara is, — közöljük a felülfizetők névsorát a következőkben: Walla Géza, dr. Csendes László 10-10 K, Víz Ferenc 9 K, Veisz Samu 7 K, Tar Gyula 5 K, Karlovitz Adolf, Friebert Miksa 4-4 K, Máté László 3 K. Kodolányi Á rpád. Csontos Antal, Kovács Mihály, Frauendienst Viktor, özv Hochold Ferencné 2 — 2 K, Leisztner Emil, Paár Miklós, Hoch József, Veisz L., Juhász Imre, Koritschoner József 1—1 K, özv. Horváth József 90 fi 1., özv. A utal M'hályné 60 fill., Sallér Gyula 50 fillér. A nemesszivü adakozók fogadják az igazgatóság é.s tanuló-ifjuság bálás köszönetét. — Mi fáj a banknak í Az osztrák- magyar banknak fáj, hogy mi még mindig nem akarunk koronákban számítani. Ragaszkodunk a forinthoz. Ezért az ötkoronásokat szaporítják. Állítólag min­den forintot ötkoronással fognak kicserélni. Majd meglátjuk. x Új fogorvos Pápán. Tudatjuk Pápa város közönségével, hogy dr. Bass Ernő, váro­sunk szülötte, mint fogorvos, Pápán letelepedett. Reméljük, hogy közönségünk bizalommal fog hozzá fordulni. Rendel a Fő-téren, Lippert-féle házban d. e. 8—12-ig, d. u. 2—6-ig. — Országos vásárunk — kedden és szerdán — rendkívül néptelen volt; alig ért többet egy nagyobb hetivásárnál. Persze, tél van, örül min­denki, ha nem muszáj útra kelnie. Szarvasmarha félhajtatott 1804 drb., eladatott 831 drb. ; ló felhajtatott 636 drb., eladatott 114 drb.; sertés felhajtatott 1073 drb., eladatott 507 drb. — A kirakodó vásár ia igen néptelen és gyenge for­galmú volt. — Új tánctanfolyam. Rákos Lipót tánc­tanító a mai napon új tánctanfolyamot nyit. A tanfolyamra jelentkezni lehet lakásán (Fő-tér 15.) és a tánciskola helyiségében. A tánctanító kéri azon t. szülőket, kik óhajtják, hogy náluk tiszteletét tegye, szíveskedjenek ezt vele tudatni. —- A tanuló-ifjúság részére pedig március 1-én nyilik meg a tanfolyam, amelyre szintén már most lehet jelentkezni. — Helyreigazítás. A mult számunkban je­leztük, hogy ostoba suhancok a gyorsvonat elé egy fejszét fektettek. Téves tudósítás folytán azt irtuk, hogy a veszedelmet a mozdonyvezető hárí­totta el. Á dolog ugyanis úgy áll. hogy a fejszét Kelemen Ferenc felvigyázó találta meg s így a veszedelmet az ő pontos és éber szolgálata hiú­sította meg. — Tüz a vidéken. Folyó hó 5 én délelőtt 9 — 10 óra között Dereske községben okoztak pajkos gyermekek iámét tüzet. Nagy Lajosné 4 éves fia özvegy Fejes Károlyné ugyancsak 4 éves fiával az udvarukon álló szalmakazalt meggyújtották, amelytől 4 lakóház, 1 pajta, 5 melléképület, ta­karmány, gazdasági eszközök, ruhanemű, élelmi­szer 1 darab sertés elégett. A kár 4000 kosona. A gondatlan szülők ellen az eljárás megindíttatott. Adományok a Jókai-Petőfi szoborra. A református főgimnázium gyűjtése. I. A) osztály. Enzsel Réső Dávid gyűjtő-ivén Magyarsoókról: Császár László 2 K, Bán Elemér, Enzsel Réső László, özv. Fülöp Vincéné, Bíró László, Csanik Antal, Tanitó Gyula, Tekei György, Benkő Béla 1—1 K, Fülöp Kálmán 60 f, Császár Benőné, Fülöp József, Réső Gyula 40—40 f, özv. Lépő Jánosné, Fekete Ferencné, Réső Dezső 20—20 f, Fülöp Károly, Ponya Sándor Narancsik Juliska, Réső Ilon i, Fülöp Mariska, Biró Katica, Takács Zsiga 4—4 f. Összesen 12-68 K. Sarudy Ottó gyüjtő-ivén Pápáról: Lfnger Jánosné, Harmos Zoltán 1—1 K, M. R. V., N. N., Stern Sarolta 40—40 f, Dienesné, M.-né, H. A., N. N. 30-30 f, Sarudy Ottó 28 f, Sarudy Györgyné, Kovács Sámuel, N. N., Sz. Gy., Sarudy Boriska, kétszer N. N., Csurgay Dánielné, Rizuska, Blau Henrikné, Hunks Anna, Steczina Róza, Sarudy György, özv. Szehneczer Lipótné, Kardos Károly 20—20 f, Saáry Lajosné, Kiss Simon 10—10 f, Sarudy Gyurika* 8 f, Sarudy Gyurika 2 f; Nagysármásról: Ref. egyház, Dobáy Lajosné sz. Dienes Borbála, Dobay Lajos A vidék leg-r*églt>t> és leg-nag-^ot>t> cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára .Alapíttatott 1864-ben. Pápa, K.OSSUth LajOS lltca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva. izz= Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipők ós csizmáit

Next

/
Thumbnails
Contents