Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-12-26 / 52. szám

SZÉPIRODALOM Három bölcsek. Irta: Köveskuti Jenő. Messze keleten, túl a szíriai pusztán, túl a Zágrosz hegyeken, Perzsiaországban minden este kimenének három máguszok a Paropamizusz bércei közé s ott arcukat ájtatosan felemelvén, egész éjjel nézik vala a csillagos eget. Különös jelek mutatkoznak egy idő óta napnyugaton. Olykor mintha kigyulladna az ég s reszketeg fény borítja el az egész tájat. Máskor pediglen elsötétül, de szokatlan, tündöklő, sörényes csillagok bújnak elő, kóvályognak, csavarognak, meg eltűnnek. A máguszok nézik, nézik: vajha megmagyarázná Isten, mit jelentenek ez égi jelek? Az ifjú Gáspár kihúzza nyúlánk testét, ártatlan arcát a Hold felé emeli és felsóhajt: — Oh, fényességes Mithra, ki minden hajnalban fényt szórsz a sötét Földre, löveld bé világosságodat szívembe, agyamba, hogy megérezzem és megértsem, mit jelentsenek ZervanAkarana jelenségei! Az Ég kigyulladt ismét arra nyugaton, de az ifjú Gáspár hiába sóhajtozék, Mithra isten nem felele neki. A tüzes szemű Balthazár leborula most a földre, hogy sűrű, fekete szakálla a köveket sepri vala és hangosan imádkozék: — Óh, Rasnu, Ahura-Mazda igazságának szelleme, szállj belém, lakj bennem, s ne mozdulj belőlem addig, amig meg nem érti szolgád égi igazságodnak jeleit! De Rasnu islen ép akkor keményen küzdik vala a hamis Arimámmal, Balthazár epedését nem hallja vala. Most az öreg Menyhért felkapaszkodók^ egy sziklára, merőn bámul vala a tündöklő Égre, hosszú ősz haját, szakállát, meglebbenti a Baktoria felől jövő szellő, karjait kiterjeszti vala, nagy hangon kiáltván: — Hozzád folyamodom nagy Ahura-Mazda, minden jónak örök istene, adj értelmemnek erőt, hogy olvashassam jeleidet, melyeket az Ég táblájára csillag-ujjaiddal irsz ! Ahura-Mazda, teremtésnek mindenható és mindentudó istene, taníts meg égi jeleidet értenem! Hangja messze hangzék a csöndes éjben, szavait többszörösen adák vissza bércek, erdők, ligetek. De sem Mithra, sem Rasnu, sem pediglen Ahura-Mazda istenek nem világosíták fel papjaikat : mit jelentsenek azok az égi tünemények. Másnap is eljövének a máguszok a hegyek közé, elimádkozák imádságaikat s várják vala az isteni kinyilatkoztatást egész éjjel, de hiába. Hanem harmadnapon, amikor az ősz Menyhárt a szikláról nagy hangon elmondá imádságát, nagy hirtelenséggel megjelenék egy sörényes csillag s ott állapodék meg a máguszok feje fölött. Üstökével pedig egyenesen arra nyugat felé mutat vala. Az ég kigyulladt nyugaton, a csillagok fényesebben tündökölnek, Menyhért mágusz pedig Ahura-Mazda istentől megihletve, az égi jelekből hangos szóval a következő igéket olvassa vala: „És megvagyon írva: bűnök és erkölcstelen gonoszságok fertőjébe sülyed az emberi nem. A nemteleneké és fajtalan hitetleneké lesz a világ. Gonoszság uralkodik mindeneken. Emelt fővel járnak majd a bűnösök. És a pusztában, meg erdők vadonában bujdosnak a jók. Elszáll a hit a szivekből. Csúfondáros gúny tárgyai lesznek az istenek. És elszállnak ők is a bűnös földről. Magára marad az emberiseg, hit és vigasztalás nélkül. És elhagyatottságában kétségbe esik. És óhajtja Isten országát. De Isten országa csak nem jövend el. És bűnök tanyája, kétségbeesés helye a Föld. De amikor legnagyobb a gonoszság és kétségbeesés: közeleg az új világ. Jelenség leszen a Napban és a Holdban. Meg a csillagokban. Próféta jön a világra. A próféta nagy és hatalmas lészen. Uraknak ura, királyok királya. Isten fia, aki megvigasztalja és fölemeli az elesett embert, mondván: kelj fel bűnös ember, töröld meg szemeidet és tekintsd az igazság útját, mely Isten országába visz. S az emberiség hallgat az isteni szóra. Új hit, új remény költözik bele ! És megnyugvás és boldogság." S az ősz Menyhárt mágusz itt elhallgatott. — Óh, ismerem — kiált fel lelkesülten a tüzes szemű Baltazár -— Zarahusztra szavai ezek! Testvéreim, itt az idő, az emberiség bűnökbe merült és kétségbe esett. Egész nyugat kérdi: mi a célod, ember? És nem találja meg a feleletet. Most már el kell jönni annak, aki megfelel mindeneknek és üdvözíti a világot. — Menjünk, ne késsünk, tegyünk tisztességet neki! — ujjong vala az ifjú Gáspár. — De hol keressük, — sóhajt Baltazár — a csillag mintha nyugat felé mutatna. — Messze nyugaton, a tenger partján évezredek óta él egy nép, — szólal meg az ősz Menyhért —. Ez a nép Messiást vár. Ügy lehet, megszületett akit vár. Menjünk testvéreim annak okáért nyugat felé! Tüstént hazamennek, előszólíták szolgáikat, hat tevét, hozatának elő, felmálháznak, feltarisznyáinak vala s búcsút véve övéiktől, hajnaltájon elindultanak nyugatra, Zsidóország felé! Éjjel-nappal mentenek. Ott tértek pihenőre, ahol elérte volt őket az álom. Ilyenkor, ha várost nem lelnének, egy-egy szikla mögött hevertenek le, hogy ne érje őket a szél. Mert késő ősz volt már s ilyenkor az iráni, meg a szíriai pusztákon kemény szelek szoktanak fújdogálni. A csillag egészen leszálla hozzájuk s folyvást ott jára előttük, mutatván üstökével az irányt Zsidóország felé. Huszonötöd napra eljutának Damaskusba, aztán átlépvén Zsidóország határát, harmincadnapra bevonultanak a zsidók fővárosába, Jeruzsálembe. Az utcákon minden zsidó messze kitér vala a keleti jövevényeknek, nehogy valamikép hozzájuk érvén, megfertőztetnék. Állanak mindazáltal sokan és bámulván az utcaszéleken, némelyek megkérdezék őket: — Napkeleti férfiak, kik vagytok és honnan jöttök ? — Máguszok vagyunk és Perzsaországból jövünk, keresvén a zsidók új királyát, mert láttuk vala csillagját feltűnni keleten. De a kíváncsi nép mit sem tud vala az új királyról. — Akkor hát csak menjetek bölcs férfiak a királyi palotába, ott talán többet tudnak mondani, mert mi nem tudunk a dologról semmit. A- nép pediglen kiséri vala őket nagy tömegben a palota felé. Kijővén pedig Heródes király a palotából, amint meglátá a jövevényeket s a nyomukban járó nagy sokaságot s megkérdezé őket, mondván: — Kit kerestek? Azok pedig felelének: — A zsidók új királyát keressük, aki most jöve a világra, mert láttuk vala csillagát keleten. Vezess hozzá, hogy tisztességet tegyünk a messiásnak. Heródes király csak álla ott és nem jöve szó belőle, mert szivében nagy nyugtalanságot érez vala. Akkoron azért bevezeté őket a palotába és leülteté a tornácra, hogy a fényes termeket meg ne fertőztetnék. Szolgáit pediglen elkdl lé a városba szerte a hirrel mindenhová, ahol Írástudók laktanak. És egy kevés idő múlva nagy sebten jöttenek talpig bíborba öltözött büszke papifejedelmek, kevély szaducceus és alázatos farizeus írástudók. Hosszú csimbókjuk a vállaikat veri és hónuk alatt irástekercset szorongatnak vala. — Hol kell születni a Messiásnak? — kérdezé Heródes. Azok pedig kibontván az Írásokat, némelyek leültek és tanakodának, mások reáfeküdvén a próféták írásaira, hangosan olvasnak, ismét mások pedig elmerülnek, gondolkoznak és a fejüket öklözik vala. Végre egy szaducceus Írástudó rábökvén nagy diadallal Mikheás próféta írására, mondá : — I'hol vagyon; a messiásnak Juda városában, Bethlehemben kell születnie. Oda menének a többiek is, olvasák és megbizonyosodának róla. S minekutána nem tudának ellent mondani, összeveszének s nagy pörlekedve eltávozának. Heródes király pedig kiméne a bölcsekhez, meghagyván nekik, hogy menjenek Bethlehembe, mert ott született a zsidók új királya. Megtalálván pedig, visszajövet szóljanak be ismét hozzá, megmondván, hol a gyermek, hogy ő is tiszteletet tehessen neki. Menének azért a bölcsek Bethlehem felé. A nép egy ideig kiséri vala őket, de mivel tudják vala mindenek, hogy a kicsiny Bethlehemben semmiféle király nincsen, becsmérelvén az irást, a papokat, meg a bölcseket, lassan elszélednek vala. Kiérve a városból, a bethlehemi út fölött ismét feltünék a csillag és előttük megyen vala. Az öreg Menyhért pedig mondá társainak: — Nem láttátok: Heródes király mikép felháborodék ? Nem jó lesz nékünk visszamennünk Jeruzsálembe, mert rosszban töri a király a fejét. S amig erről beszélgetének, alkonyat előtt, ime egy domboldalban feltünék Juda városa: Bethlehem. A csillag kigyullada, sietve szállá a város felé s ott állapodék meg a város végén, egy szikla felett, melynek oldalához rozzant gerendákból egy szalmafödeles kbám vagyon építve. Nosza oda sietnek a bölcsek, mi lehet abban a rongyos gunyhóban ? A tevék, szolgák körülveszik vala a hitvány épületet, mely előtt egy torzonborz férfi köszönté őket: — Üdvöz' legyetek bölcs férfiak, kit kerestek ? — A zsidók most született új királyát keressük. Benéztek a gunyhóba. Puszta a hely. Bent két ökör csöndesen kérődzik, egy jámbor szamár pediglen ásítozik vala. A jászol előtt pedig egy szűzies anya ül s egy fényes arcú gyermeket tart az ölében. A bölcs férfiak nem ütközének meg azon, hogy az uraknak urát, királyok királyát rozzant viskóban találják. Letérdelének, leborulának, majd pediglen egy régi, különös énekbe kezdének, melyet valamikor a nagy Zarahusztra szerzett vala s mely arról szólott, hogy az igazság nem palotákban, nem fényes csarnokokban lakozik. A kis gyermek hallgatja az éneket és kedvesen gőgicsél vala hozzá! Ének után intének a bölcsek a szolgáknak s azok előhozák az ajándékokat. Az öreg Menyhért aranyat, Balthazár tömjént, az ifjú Gáspár mirrhát holott. Oda rakták a gyermek elé. Az rátevé kacsóját az ajándékokra, a csillogó aranyakba belemarkolt, aztán mintha megvetően intett volna: minek nékem az arany? csak az aranytiszta sziveket szeretem. Még egy ideig eljátszogatnak vala a gyermekkel, megcirógatják, megsimogatják vala, aztán minekutána a Nap leáldozók túlnan a tenger fölött, egy közeli szikla és néhány terpentinfa oltalmában maguk is pihenni tértenek. A szolgák puha fekvőhelyet vetettenek a szikla aljában, az öreg Menyhért még sem tud vala pihenni. Csakhamar fölébrede, mert egy gondolat még álmában is szüntelen nyugtalanítja vala.. Hogy az a Heródes király, ej, rosszban töri a fejét. Szép, csillagos, de hűvös éjszaka volt. Egy ideig nézte a csillagokat. A többiek mélyen aludtanak. A tevék ott a fák alatt csön-