Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-11-21 / 47. szám

V évfolyam. 47. szám. Pápa, 1908 november 21 PÁPAI HIRLA D MEGJELENIK MINDEN SZOMBATOM. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12. félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : !)><• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. A fix fizetés meg az ügyészség. A hét folyamán lezajlott „sajtó"-ügyből két momentum ragadta meg a figyelmemet. Ezek elseje szomorúan jellemző irodalmi viszonyainkra és közönségünk irodalompártolására. Szomory Dezsőt az ügyészség letartóztatta, mert egy fővárosi élclápban, a Fidibuszban megjelenő regényében közszemérem elleni kihágást követett el. Hogy miben állt a tulajdonképeni deliktum, azt az ügyészség abban a bizonyos izgató félhomályban hagyta, mely mindennél alkalmas abb az illető élclap számára — reklámot csinálni. De nem erről akarunk szólni. A vizsgálatnál, melyet ez alkalommal végeztek s melynek vége az inkriminált mű szerzőjének az előzetes letartóztatásból szabadon bocsátása lett, kiderült, hogy Szomory Dezső az illető lapnál fix fizetést húz. Azoknak, kik esetleg nem tudnák, meg kell hogy mondjuk, hogy Szomory Dezső tényleg egyike legtehetségesebb Íróinknak, egy széleslátókörü, hivatott belletrista. És ez a világot járt nagyképzettségü író máshonnan nem tud fix fizetést kapni, mint éppen csak a Fidibusztól! Mert hogy saját hajlamát követve, jó kedvből állt volna be az erkölcsi mételyt terjesztő vállalatba, azt ismerve előbbi irodalmi működését, nem hisszük. Beállt, mert — kenyér kellett neki. S e kenyeret, ha tisztességes regényt, vagy tisztességes novellát ir, nem tudja megszerezni. Nem irodalmi színvonal, hanem detektívregény, vagy még inkább kosoneria — ez kell a magyarnak. Szomorú szükség lehetett az, ami Szomoryt a Fidibusz gárdájába vitte s ez a szomorú szükség Ítélet a magyar közönség irodalompártolására. A másik momentum, ami figyelmünket felkeltette: az ügyészség, a mi fatális sajtó-ügyészségünk. Az, amely látja már a Balog Tuta első számábó 1, hogy mi célja, iránya, mily en a hangja, sz elleme, de nyugodtan hagy megjelenni számot szám után, hogy végre a 25-iknél előálljon és egy „gewaltakt"-tal egy személyben akarjon ügyész, biró és hóhér lenni. És persze, hogy ez alkalommal egy olyan kiszemelt áldozatra csap le, aki ha bűnös is, amint bizony az, de semmiesetre sem bűnösebb, mint a „Fővárosi éjszakák", az „Uri leány", a „Gépírónő vallomásai", a „Freystádtler Flóra szerelmei" szerzői, amely fércműveknek már hirdetései is oly undorító módon vannak megfogalmazva, hogy tisztán ezek alapján vizsgálatot lehetne indítani szerzők és kiadók ellen. Egyenlő elbánást, józan szigort kérünk. És ha a józan szigor alkalmazására nincs elég erős paragrafus a büntető-törvénykönyvben, ám jöjjön egy magyar lex Heinze, de hulljon a gaz — az egész vonalon. Montenegró. „A víg özvegy" honfitársait annyit emlegetik és annyira ciceró betűkkel, hogy végre is megijedünk. Az a 40 ágyú oly félelmesen tátja ércszáját Cattaro felé, hogy némely avatatlanabb gyöngeszívüek már-már így kezdenek tűnődni : ,.Negyven ágyú ! Ez rengeteg gyilkos szerszám. Van-e a monarchiának negyven ágyuja ? ..." És aztán jön ismert módszer szerint a történeti párhuzam. Lám Angolország mekkora nagy hatalmasság s mégis mennyi fáradságba, pénzbe, vérbe került, míg a búrokat legyűrte. Hát ez igaz. A búrokat legyőzni nem volt könnyű feladat. De az a távolság, amely a britt szigeteket Afrika déli csúcsától elválasztja, talán mégis nagyobb valamivel, mint amennyire mi vagyunk a félelmes ellenféltől. Mialatt Plymouttól a Jóreménységfokik eljut a hadsereg, az alatt több történhetik, mint amennyit a Mostar-Cettinjei út megenged. Aztán meg azok a búrok, ha nem is éltek teljesen önálló állami életet, de azért gazdagabbak, jobban felszereltek voltak, mint a negyven ágyús Montenegró. És végül még: ott gyémántbányákról volt szó, mik a transzváliak tulajdona voltak, itt Boszniáról, amely mindenkié volt és lehet, csak nem a Montenegróé és érdektársáé, Szerbiáé. Mindebből azonban nem következik, hogy bárki is óhajtaná azt a gverillaharcot, amit nekünk a hősködő balkán szomszédokkal kellene megharcolnunk, mielőtt végleg a nyakára hágnánk. Pláne, hogy mért folyjon újra magyar vér a nekünk oly végtelen idegen, oly abszolút közömbös Boszniáért, abba igazán egy emberies érzésű magyar ember sem tudna belenyugodni. Ám viszont rémképeket látni, magunkat • kicsinyíteni és másokat nagyítani — n. b. az egész Montenegrónak annyi lakossága van, mint a budapesti Erzsébet- és József-városnak együtt (utóbbiba azonban az Üllői-útnak már csak a páratlan oldala számít) — annak igazán nincs semmi értelme. Egyébként háború úgysem lesz. A hármasszövetség erősen áll ma is. És régi hív szövetségesünk, az olasz király, kinek tiszteletére minden nyáron kétszázezer ember mászik és ezer ágyú rohangál a tiroli hegyekre, veje a montenegrói uralkodónak. Akik megijedtek a rettenetes készülődésektől, gondoljanak szövetségesünkre és barátunkra és bízzunk benne! A döbrentei kőszénbánya. Pápa város és vidéke közgazdasági életére messze kiható fontosságú mű létrejövetelének első hivatalos aktusa folyt le f. hó 16-án. E hivatalos aktust a következő jbirdetmény vezette be : M. kir. bányakapitányság. 10019/1908. sz. Bányajárási hirdetmény. A budapesti m. kir. bányakapitányság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a budapestvidéki kőszénbánya részvénytársulat budapesti bejegyzett cég 1908. évi október hó 22-én 10019. szám alatt ide kérvényt nyújtott be, A „PAPÁI HIRL

AP" TARCAJA. Caruso, a kíváncsi. (Levél a szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerkesztő Úr ! — ön is, meg én is, meg velünk igen sokan, azt hittük, hogy a tapsoknál végzett tenyérmunkát hozzá kell adni a művészi tudáshoz és csak így kapjuk meg a szereplő művész igazi értékét. Nos tehát mo6t egy csalódással gazdagabbak lettünk, Caruso Péternsk, a tenorístának egy nagyon ügyes kísérlete révén. A kisőrlet célja volt: megállapítani, vájjon a közönség csakugyan olyan komolyan veendő tekintély-e, mint amilyennek a félelmes premiereken mutatkozik, ahol darabok és irók, szinészek és sokszor színigazgatók sorsa fölött Ítélkezik ? Az eredmény megmutatta, hogy éppenséggel nem. A közönség, amelynek soraiban a polifóniához is állítólag konyító elemek ültek, nem ismerték föl Caruso hangját, mikor nem mondták meg nekik, hogy most is Caruso énekel ám és nem Beppo, meg aztán nem is polifóniában, hanem szimpla hooofóniában. De elmondom részletesen, hogyan ültek fel az urak és hölgyek az ármányos olasznak, alti evvel a tettével ugyancsak rácáfolt arra, aki azt mondotta rá, hogy nem néz ki valami okos embernek. A berlini Udvari Operában vendégszerepelt az isteni férfiú, természetesen zsúfolt ház előtt. Caniot énekelte a Bajazzókban és folyton tapsolták. Szerepel még egy Beppo nevü alak is, ennek a dala azonban a színfalak mögül kell, hogy hallassék. Beppot máskor mindig Kirchoff az opera állandó tagja énekelte, de mint alárendelt szereplő tapsokat nem kapott. És most jön Caruso, a kíváncsi. Ait mondja egy kis leereszkedéssel, egy kis vállveregetéssel Kirchoffuak : — Sohse busuljon, barátom Kirchhoff! Hogy nem tapsolják magát ! Hát azt hiszi, hogy ha én éneklem maga helyett azt a nótát, engem megtapsolnak ? Szó sincs róla. Különben próbáljuk meg. Ezzel már oda is állt a kulissza mögé és énekelt, Kirchoff helyett. Gyönyörűen, mint talán máskor soha. És most meg az jön, amit ön, vagy én nem vártunk volna, de amit Caruso olyan biztosan tudott, mint hogy meg fog halni : a közönsóg Sirolin Emcii ai étvágyat é» a tesuolyl. Bit|siOnteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást meg se moccant. Persze, mikor később megint a rivalda előtt énekelt, mikor már megint Canio volt, lelkesen és csillogó szemekkel ünnepelték. Beppo megszégyellhette magát, hogy éneklés dolgában olyan mesBze elmarad Canio mögött, (jóllehet a valóságban egy és ugyanaz a személy e kettő). —, Hát kik voltak azon az előadáson ? —kérdezhetné ezek után Igen Tisztelt Szerkesztő Úr. Bizony azon az előadáson csupa smokk ülhetett. Ott voltak mindazok, akik nem sajnáltak egy páholyért négy, ötszáz márkát vagy még többet, azon a jogon, hogy, ha már zeneértőkké műveifék ki magukat a sok szimfonikus és filharmonikus hangversenyen, csak meghallgathatnak egy Carusót is. Hogy pedig a tapasztalat nem árulta el ezt a zenei kiműveltséget, azt ugyan ne mondja nekem senki. Hiszen ezeknek a műértőknek a szalonjában ott függ az a kép, amelyiken Beethowen egy határidőüzleten spekuláló öreg úr komolyságával elemzi a közeledő vihar zúgásának szimfóniáját (a festő neve nem jut eszembe), és közülök igen sokan összevásárolják Seefehlnernél a Váci-utcában a Sarasaié, Isaye és Paderevszky göndör fejét ábrázoló képeslevelezőlapot, amelyet elküldenek önmaguknak. Zenei Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofuíozis, influenza ellen számtalan tanár éa orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat í» kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe*

4 eredeti csomagolást. F. Hoffra«aD-L.fi Roehe A Co. Basel (Sráje)