Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-11-07 / 45. szám

szág egész területére való kiterjesztése képezi az Országos Állatvédő Egyesületnek kötelességszerű feladatát. Ezt a feladatot szolgálja első sorban a Magyarországi Állatvédő Egyesületek Szövetsége, melynek tagjai köpött, az országos egyesület által kiadott szakfolyóirat tartja fenn az állandó szellemi összeköttetést. Ennek a folyóiratnak pedig hivatása az, hogy a felnőttek között, első sorban a művelt közönség körében ne legyen a propaganda állandó eszköze. Az állatvédő eszme terjesztésének teljes súlyát pedig a népiskolába helyezi az országos egyesület és ennek érdekében adja ki és terjeszti a Gyermeknaptárt, támogatja erkölcsileg és anyagilag a „Madarak és Fák Napjá"-nak intézményét és fejleszti az Országos Ifjúsági Madárvédő Ligát is. A Gyermeknaptár minden tanév elején köszönt be a népiskolába, a »Madarak és Fák Napjá«-nak tavaszi ünnepségére már évközben készítik elő a gyermekvilágot, a madárvédő ligához való csatlakozásra pedig évről-évre más-más iskolai osztályok válnak érettekké. E szerint ez a három intézmény állandóan ébren tartja a tanítók és iskolák érdeklődését és ismerve tanítóságunknak már eddig is tapasztalt nemes buzgalmát, megvagyok győződve arról, hogy mindhárom intézmény hatalmasan fog fejlődni és meg fog felelni annak a rendeltetésének, hogy szivvel biró nemzedékeket neveljen. Azt hiszem, hogy a fentiekben vázolt szempontokból tekintve a dolgot meg lehet állapítani azt, hogy az állatvédelmi eszmék terjesztésére, tehát egy a népnevelés és valódi humanitás szolgálatában álló misszió teljesítésére vállalkozó állatvédő egyesület fennállása és tevékenysége egy oly magas értelmi színvonalon álló, művelt és emberbaráti érzelmű közönséggel biró városban, mint amilyen a Dunántúl egyik kulturális központja Pápa, nemcsak üdvös, de feltétlenül szükséges. Mint az Országos Állatvédő Egyesületnek ez idő szerinti elnöke, a pápai m. kir. földmívesiskola érdemes igazgatóját, Tar Gyula urat kértem fel arra, hogy egy — Pompás, remek ! — álmélkodék az öreg úr, mikor a terembe beléptek. - Ez a nagy fogadó-estékre való, úgy-e bár? Sok vendégség van nálatok ? — Volt. — Értem. Most a politika, a komoly ügyek nem engedik, hogy olyan sok vedéget láss. De a terem igazán gyönyörű. Meg ez a szalón, milyen Ízléses ! Te választottad, Emma ? — Nem, Guidó. — Gratulálok az Ízléséhez. Bizonyosan úgy gondolta, hogy te majd legszívesebben időzöl itt. Nyilván ide jönnek az imádóid s itt udvarolnak neked, úgy-e szivem ? Csak nem vagy féltékeny, Guidó, mi ? — Én? Ismerem a feleségemet. — Hát te, Emma ? — Nagyon jól ismerem Guidót! Az öreg úr elégülten mosolygott. — Ez a hálószoba elragadó, — szólt aztán ismét. — Milyen harmonikus színek ! Ez a halvány-szürke alapszín jól esik a szemnek. Járkált a ezobában, mintha keresne valamit. Végre odaszólt a leányának, aki a küszöbön maradt volt: — Emma te ? — Tessék papa. — Hát a mama képe hol van ? Nem látom. Emma olyan zavart lett, hogy nem tudott felelni. — Hiszen a nyáron Brianzában voltunk, — szólt helyette Guidó, — s a holmink még nem érkezett mind haza. — Igazában annak a képnek legelőször kellett volna haza érkeznie; de sebaj ; Emma azért állatvédő egyesület alakítása érdekében a kellő lépéseket megtenni szíveskedjék. Mivel Tar igazgató úr a mozgalom vezetését szíves volt elvállalni, az állatvédő egyesület ügye jó kézben van és kétségen kívül a lehető legkedvezőbb eredményre fog vezetni. Az ügy részleteire nézve csak néhány rövid megjegyzésre szorítkozom. Ismerve a pápai helyi viszonyokat, jól tudom, hogy számos egyesület veszi igénybe a város művelt közönségének munkáját és áldozatkészségét. De ezúttal nem nagy keretekről van szó. A tagdíj az országban működő mintegy 20 állatvédő egyesület kebelében mindössze két korona, melynek fejében minden tag az »Á1 latvédelem« cimü folyóiratot, mint a szövetség szakközlönyét díj nélkül kapja. Az sem szükséges, hogy az állatvédő egyesület a tagok nagy számával induljon meg, mivel az egyesület népnevelési és közgazdasági feladatának a legszerényebb keretben is megfelelhet. Ellenben okvetlenül szükséges az, hogy az ügy iránt érdeklődő és jóakaró tagok körében, minden körülmények között találkozzék egy olyan egyén is, aki az állatvédelem és kiváltképen pedig a madárvédelem kérdésével szakszerűen foglalkozik és az egyesület tevékenységének egész munkáját titkári minőségben magára vállain i képes és kész is. Ha egy ilyen lelkes és ügyszerető titkár találkozik, akkor az egyesület bár a legszerényebb keretben indulva meg, fel fog virágozni. Egy ily egyén megnyerésére igen nagy súlyt fektetek azért, mert a madarak védelmének felkarolása felette fontos éppen Pápán, ahol a szőlő- és gyümölcstermelés oly jelentékeny szerepet visz, de súlyt fektetek erre azért is, mert a madárvádelem ápolása állandó és hálás működéi tért biztosít a leendő állatvédő egyesületnek. Ezek után teljes bizalommal fordulok Pápa város művelt közönségéhez azzal a kéréssel, hogy jelen soraimat szives figyeltnökre méltassák és az állatvédő egyesület érdekében megindított mozgalomhoz teljes jóakarattal csatlakozni szíveskedjenek. még sem feledte el az édes anyját. Micsoda aszszony volt az ! Nagy kár, Guidó fiam, hogy te már nem ismerted. A halálos ágyán meg kellett neki ígérnem, hogy mindent meg fogok tenni az Emma boldogítá«ára. Része van hát neki a ti házasságtokban is, vagy legalább az én beleegyezésemben. Mikor Emma azt mondta nekem : „Papa, Guidó nélkül én mindig boldogtalan leszek" — eszembe jutott a drága^ halott és nem tudtam többé nemet mondani. Úgy láttam, hogy egymás számára vagytok teremtve; esztendő óta szerettétek egymást, Emma halavány és szomorú lett, te pedig, Guidó, közel voltál a kétségbeeséshez . . . Fiatalság ! Fiatalság, hiába ! . . . Emlékszel még, leánykám, az angol konzul báljára, amelyen együtt voltál Guidóval ? — Nagyon jól emlékszem rá, — viszonzá Emma gépiesen. — Boldog mosolygásotokról, sugárzó tekintő tekről azonnal észrevette mindenki, hogy jegyesek vagytok s engem .boldog apának" mondanak. Es hozzá teszem: az voltam, boldog apa, ti pedig szinte túlságosan szerettétek egymást. — Sohasem túlságosan, — mondá Guidó komolyan. — Az igaz. És ki vánjuk, úgy-e Emma, hogy mindig is így legyen ? — Kívánjuk, papa. — Miféle szoba ez itt a zárt ajtók mögött ? A Guidó hálószobája volt. Most ő jött zavarba s Emmának kellett helyette felelni: — Vendégszoba, papa. — Hát ebben laktam volna én, ha itt maradhattam volna éjszakára is ? Igazán kár, hogy még ma este el kell utaznom. Mire használjuk fel az ipartestület vagyonát? Ipartestületünk érdemes elnöke, Hajnóczky Béla, aki az elöljárósággal karöltve mindenkor tapintattal és bölcs előrelátással vezette testületünk ügyeit, múlt vasárnap délutánra gyűléire hivott össze benünket, hogy az új ipartörvénytervezet értelmében átalakuló ipartestületünk vagyonáaak miként való felhasználásáról már most gondoskodjunk. Meglehet, hogy az új ipartörvény életbelépésétől még talán évek választanak el. mégis köszönettel kell fogadnunk elnökünk intézkedését, hogy módot és alkalmat nyújtott arra, hogy a reánk iparosokra oly fontos kérdéssel idejében foglalkozhassunk. Mert hisz meglehetős összegről van szó, amelyet egy negyedszázad leforgása alatt gyűjtött össze okos gazdálkodással ipartestületünk, helyes dolog vol na tehát ezt az összeget úgy felhasználnunk, hogy annak áldása minél közvetlenebb, minél szélesebb körre kiterjedő é« minél okszerűbben alkalmazott legyen. Természetesen, a vagyon befektetése nem holmi kockázatos vállalatba, hanem csakis biztos alapon nyugvó jótékonysági intézménybe történhetik. Ennek a véleményének adott kifejezést a gyűlésen Hajnóczky Béla elnök is, midőn azt indítványozta, hogy az ipartestület vagyonából 25.000 koronát gyümölcsözőleg helyezzünk el oly célból, hogy annak jövödelme az ipartestület jelenlegi tagjainak temetkezési segélyül szolgáljon. Szép és magasztos cél ! Azonban én mégis inkább vagyok híve annak a szintén a gyűlésen felvetett eszmének, hogy a letétbe helyezhető 25.000 koronából létesítsünk iparos betegsegélyző egyesületet, amely az ingyenes orvosi kezelés és gyógyszerek nyújtása mellett magában foglalhatná a temetkezési segélyt is ! Azt azonban mindnyájunknak be kellene látni, hogy erre a célra a 25.000 koronának 1000 koronányi évi jövödelme nem volna elegndő, a eegélyző egyesület fenntartásához bizonyos illeték fizetésével nekünk ia hozzá kellene járulni. És ez a hozzájárulás aránylag csekély összegű lehetne. Azt hiszem, minden tag után elég volna hetenként 20 fillér. Ezt a valóban neiu nagy áldozatot meg kellene hoznunk a magunk, családunk és iparos-társaink érdekében. 'Vegyünk csak példát segédeinktől, akik az ő egyesületeikben milyen szépen gondoskodnak magukról munkanélküli-, utas-, rokkant- stb. segélyekkel, nem is szólva a munkásbiztosító pénztárról, amelyben betegsegélylyel és balesetbiztosítással vannak ellátva fele részben a mi anyagi hozzájárulásunkkal. Ha ő róluk ily formán gondoskodni kötelez bennünket a törvény, annyi szeretettel kell saját magunk iránt is viseltetnünk, hogy aránylag kis áldozattal gondoskodjunk magunkról betegség esetére. A segélyezés bizony-bizony reánk fér! Akárhány iparos társunk sokkal rosszabb helyzetbea van a — Nagy kár, mondá Guidó. --- Ha már nem lakhatom benne, hát legalább mutassátok meg. Hadd vigasztaljon a látása. — De . . . — Tán nincs éppen rendben ? Baj is az, gyerekek ! Nem lehetett habozni. Guidó bátran nyitotta ki az ajtót. — Nem is olyan rendetlen ! Kedves szobácska ! Nézd csak, Emma, a te arcképed ! Ez bizonyosan a te részedről való gyöngéd figyelmesség, Guidó ! . . . Köszönöm, édes fiam. Nem is mondhatom nektek, gyerekek, hogy milyen nehezemre esik, hogy nem maradhatok itt. Leültek a szabadban. Emma meg Guidó nagyon szórakozottak voltak. Ha a jó öregben lett volna egy kis emberismeret, most észre kellett volna venni, hogy nincs rendjében minden. De szerencsére csöppet sem volt gyanakvó természetű. — Kár ezért a szép házért, mondá az öreg ur. — Miért? — Mert nem sokára itt hagyjátok. Ha képviselőnek választanak, Guidó — ami pedig szinte bizonyos — akkor legalább félesztendőn át Rómában kell laknod, s én nem hiszem, hogy akkor Emmát magára hagyod itt Milánóban. Vagy pedig két lakást kellene tartanotok s az nagyon kényelmetlen ós költséges is lenne. Aztán meg van egy önző mellékgondolatom is: ha Rómába költöztök, legalább egyszer havonkint meglátogathatlak benneteket. Nápolyból Rómába rövid éa kényelmes az út, holott Nápolyból Milánóba . . . ahhoz nagy elhatározás kell a öreg embernek nagyon fárasztó . . . Költözzetek osak